Békés Megyei Hírlap, 2000. július (55. évfolyam, 157-177. szám)

2000-07-13 / 162. szám

2. OLDAL - 2000. JÚLIUS 13., CSÜTÖRTÖK H A Z A I / V I IÁGTÜKÖR Pokolgépet robbantott az ETA A hajnali detonáció hangját öt kilométeres távolságból is hallották Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant szerda reggel a spanyol főváros köz­pontjában. A merényletben tízen megsé­rültek, az egyik áldozat állapota súlyos, de nem életveszélyes. A detonáció káro­kat okozott a közeli sétálónegyedben is. Madrid A pokolgép a Gran Via sugárút mentén lé­vő Callao téren, a spanyol főváros központi terétől, a Plaza Mayortól néhány háztömb- nyire magasodó El Corte Ingles nevű nagy­áruháznál lépett működésbe. A robbanás helyi idő szerint reggel 6 óra 31 perckor kö­vetkezett be, és ekkor még zárva volt az egyébként forgalmas bevásárlóközpont. A sérültek közül kettő rendőr, másik kettő hajléktalan, akik épp egy kapualjban aludtak, egy pedig szállítómunkás. A sú­lyos sérült ugyancsak hajléktalan, 52 éves bevándorló, akit medencecsonttöréssel ápolnak egy kórház intenzív osztályán. Halálos áldozatokról nincs tudomásuk a hatóságoknak. A biztonsági alakulatok szóvivője az ál­lami rádióban elmondta: a robbanás előtt néhány perccel egy ismeretlen telefonáló fi­gyelmeztette a tűzoltóságot a merényletre. A tűzszerészeknek azonban már nem volt elég idejük arra, hogy átkutassák a terepet, és hatástalanítsák a tizenöt kilogrammos robbanószerkezetet. A detonáció annyira erős volt, hogy a hangját öt kilométeres tá­volságból is hallani lehetett. Madrid sétálóutcája háborús látványt nyújt A rendőrség lezárta és átfésülte a kör­nyéket, mert lehetségesnek tartotta, hogy egy másik pokolgépet is elhelyeztek a kö­zelben. A merénylők kiléte egyelőre isme­retlen, de a hatóságok az ETA baszk terror­szervezetre gyanakszanak. Az ETA öt évvel ezelőtt már hozott ugyanezen a helyen mű­ködésbe pokolgépet, amelyik megölt egy POTÚt EUROPRESS/EPA rendőrt. A mostani merénylet a terrorszer­vezet által három éve elrabolt és meggyil­kolt Miguel Angel Blanco baszk városi ta­nácsos halálozási évfordulójának napján történt. Az önálló baszk állam kikiáltásért harcoló szeparatista ETA merényletei az idén eddig öt emberéletet követeltek. ________________________________________EUROPÄER« Ausztria a bővítés mellett Schüssel kancellár a szankciók feloldását kéri Brüsszel Az osztrák kancellár az EU- tizennégyek által a bécsi kormány összetétele miatt meghirdetett szankciók kö­zepette tegnap első ízben tett munkalátogatást az Unió vezetőinél. A látogatás és a program újabb jele annak, hogy a szankciók - amelyeknek legfőbb pontja a két­oldalú találkozók mellőzése volt - olvadoznak, noha a tizenné- gyek még csak most keresik a fel­oldás módját. Az európai fővá­rosokban azonban már hosszabb ideje nem kezelik kiközösített- ként az osztrák diplomatákat.- Ausztria is érdekelt abban, hogy a keleti bővítést jól előké­szítve és gördülékenyen bonyo­lítsák le - jelentette ki a belga fő­városban Wolfgang Schüssel. Az osztrák kancellár Romano Prodi európai bizottsági elnökkel és a Brüsszeli Bizottság tagjaival foly­tatott megbeszélést. A bővítéssel kapcsolatban Schüssel elmond­ta: hazája világos és pontos me­netrendet támogat, beleértve az időpontokat is. Úgy vélte, „eljött a pillanat egy világosabb forgató- könyv kidolgozásához”. Az osztrák politikus hangsú­lyozta: a tagjelöltek óriási erő­feszítéseket tettek felkészülé­sük érdekében. Megismételte azt is, hogy Ausztria nagy jelen­tőséget tulajdonít a bővítés és az atombiztonság közötti ösz- szefüggésnek. A találkozót követő sajtóérte­kezleten mindkét fél részéről üd­vözölték, hogy az Európai Embe­ri Jogi Bíróság kinevezte az oszt­rák belpolitikai helyzet elemzé­sére hivatott három szakértőt. A legfontosabbnak a kancellár azt nevezte, hogy a szakértők jelen­tése mielőbb elkészüljön. Az osztrák vezetés ma kilencven százalékban megalapozatlannak tartja a szankciókat - tette hozzá.- Az EU-osztrák viszonnyal is foglalkozó népszavazás még leál­lítható, ha az emberi jogi jelentés kedvező perspektívát kínál - mondta Schüssel. Egyúttal cáfol­ta, hogy a népszavazás önmagá­ban akadályozná a decemberben befejezendő kormányközi konfe­renciát. Az osztrák kancellár fel­hívta a figyelmet arra, hogy kor­mánya hivatalba lépése óta látvá­nyos eredményeket mutatott fel az Uniót érdeklő ügyekben, pél­dául a költségvetési kilátások ja­vításában vagy a kisebbségek jo­gainak garantálásában. Jó légkörben komoly munka A menekülttáborok sorsa és Jeruzsálem jövője az ABC-csúcs napirendjén Fehér házi tájékoztató szerint jó légkörben, komoly mun­kával telt az amerikai kezdeményezésre összehívott ABC- csúcstalálkozó első napja. Bili Clinton elnök először kttlön- külön tárgyalt Jasszer Arafat palesztin vezetővel és Ehud Barak izraeli kormányfővel, majd megtartották első közös, szakértők bevonásával lezajlott tanácskozásukat, amelyet újabb kétoldalú konzultációk követtek. _____ Camp David________ Joe Lockhart fehér házi szóvivő közölte, hogy a felek - érzékelve a rohamléptekkel közeledő szep­temberi határidő sürgetését - szemmel láthatóan felfogják az előttük tornyosuló nehézségeket, de tisztában vannak azzal a törté­nelmi lehetőséggel is, amelyet a mostani tárgyalások nyújtanak az ellentétek áthidalására. A tárgyaló felek egyáltalán nin­csenek könnyű helyzetben: saját nemzete részéről mind az izraeli, mind a palesztin politikus nagy nyomás alatt áll. Ráadásul Jasszer Arafat szereplését az egész arab világ feszülten figyeli, elvégre a várt megállapodás - a túlzsúfolt jordániai, libanoni és szíriai me­nekülttáborok kérdésének megol­dásával - közvetlenül is érinti őket. Ráadásul Jeruzsálem jöven­dő státusa a Közel-Keleten élő összes keresztény és iszlám hívő arabot érinti. Miközben ugyanis a paleszünok önálló államuk fővá­rosául Kelet-Jeruzsálemet szemel­ték ki, addig Izrael szeretné, ha a három egyistenhlvő világvallás bölcsőjéül szolgáló város egysé­ges közigazgatás alá tartozna. Clinton a mostani találkozóval kapcsolatban megerősítette, hogy közös megegyezés alapján a meg­állapodások tető alá hozásáig nem nyilatkoznak érdemi részle­tekről a sajtónak. Bajban is van­nak azok a szakértők és újságírók, akiknek a füléről „rendes körül­mények között” egész nap le nem szakad a mobiltelefon. Camp David körzetében ugyanis szigorú mobilzárlatot rendeltek el a nyu­galom biztosítására. De még ha nem volna tilalom, akkor sem tudnák kiélni telefonálási hajla­mukat: a sűrű erdők borította Catoctin-hegységben, ahol az el­nöki nyaraló megbújik, nagyon gyenge a térerő. _______europrbei Barak, Clinton, Arafat. Az arab világ nyomása alatt fotói buroprbee/epa Szünetelnek a vizsgálatok A folyók szennyezettségének mértéke nem ismeretes _________Budapest_________ Rosszul alakulhatnak a fo­lyóink tönkretétele miatt indított perek, ha továbbra sem jut pénz a Duna és a Tisza élővilágának vizs­gálatára. Hiteles adatok nélkül ugyanis nem tud­juk bebizonyítani igazun­kat, a pusztulás valódi mértékét. A tudósok munkája jelenleg an­nak ellenére szünetel, hogy a kormány a folyók állapotának kutatására már többször meg­ígérte a pénzt. Hanyagság, szak­mai hozzá nem értés és rosszin­dulat az oka annak, hogy több mint fél éve leállt két legnagyobb folyónk úgynevezett monito­ringvizsgálata - mondta el la­punknak Hajóssy Adrienne, a Magyar Tudományos Akadémia szigetközi munkacsoportjának szakértője. A tudós szerint a fo­lyóink tönkretétele miatt indított perekben a növény- és állatvilág elhalásának dokumentálása le­hetne a hágai bíróság előtt a leg­főbb érvünk. A Környezetvédelmi Miniszté­rium korábbi vezetése mégsem adott pénzt a felmérésekre, amit azzal magyaráztak, hogy a bioló­gusok úgyis minden évben ugyanazt csinálják, ezért nincs szükség a folyamatos munkára - állítja a tudós. Régebben is ke­mény küzdelembe került az évi körülbelül 80 millió forint kihar­colása, de a mostanihoz hasonló helyzet, hogy több mint fél éve áll a munka, még nem fordult elő. A Tiszával sajnos ugyanez a helyzet. Igaz, ott nyíltan senki nem vonta kétségbe a vizsgála­tok szükségességét, ám támoga­tást erre a munkára sem adtak. A tárca élén történt személycserék­nek köszönhetően ugyan most úgy néz ki, hogy a vizsgálatok el­kezdődhetnek, ám félő, túl ké­sőn - fejtette ki tudósítónknak Olajos Péter biológus, a Hortobá­gyi Nemzeti Park munkatársa. Tegnap egyébként Ligetvári Fe­renc környezetvédelmi miniszter kijelentette: a jövőben tárcája tá­mogatja, hogy a Tisza mentén épüljön ki az a monitoringrend­szer, amely minden, a folyó élő­világára vonatkozó változást je­lezni képes. Mostanáig azonban nem sikerült felmérni a károkat, csupán becslésekre lehet hagyat­kozni.- w­Épül a Nemzetközi Űrállomás Az orosz lobogó és a Pizza Hut reklámja egymás mellett Tegnap a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból egy Proton-K hordo­zórakétával sikeresen Föld körüli pályára állították a Zvezda (Csil­lag) nevű modult, a Nemzetközi Űrállomás harmadik elemét. Kazahsztán A 19 tonnás, 13 méter hosszú egység­nek a tervek szerint július 26-án kell csatlakoznia az űrállomás elsőként pályára állított két egységéhez, az orosz Zárjához (Hajnalpírhoz) és az amerikai Unityhez (Egységhez). Ha ez nem sikerülne, akkor a két orosz asztronautának kézi vezérléssel kell végrehajtania a műveletet. Az újabb részegység legfontosabb darabja, a Nemzetközi Űrállomás „szíve” a DMS-R jelzésű szuperszámí­tógép. A nagy teljesítményű berende­zést európai és amerikai kutatók fej­lesztették ki: mindez csaknem 320 millió dollárba került. A csupán öt- venkilós komputer gondoskodik majd arról, hogy az űrállomás pályáján ma­radjon, kiengedje napelemeit, és mű­ködjenek adattovábbító rendszerei. A gépet eredetileg már tavaly au­gusztusban fel kellett volna juttatni, ám az orosz fél hibájából késett a fel­adat végrehajtása. Javarészt veszen­dőbe ment körülbelül félmilliárd dol­lár, amelyet főként az amerikaiak utaltak át Moszkvának az űrállomás céljaira. További mintegy 150 millió dollár átutalását követően azonban lendületbe jöttek a dolgok. Az űrállomás 2004-re tervezett üzembe helyezéséig még 43 „teherfu- varra” lesz szükség: amerikai űrrepü­lőgépek, a francia Ariane és az orosz Szojuz-rakéták viszik majd fel az űr­bázis további berendezéseit, majd leg­utoljára az európaiak által közösen készített Kolumbusz-laboratóriumot, amelyben hét űrhajós dolgozhat 400 kilométer magasságban a Föld felett. A Zvezdán az űrbéli életvitelhez szükséges berendezéseket, „bútoro­kat”, helyeztek el. Mindegyik űrhajós­nak külön alvórekeszt, konyhafelsze­relést, ebédlőasztalt, hűtőszekrényt, mosdót és sportfelszereléseket készí­tettek. A modul három, egymástól el­választható részegységből áll, össze­sen 14 ablak található rajta. Napele­meinek fesztávolsága 30 méter. A Zvezdát önálló hajtóművek tartják pá­lyán, és saját kommunikációs beren­dezései is vannak. A modul külső burkára két matri­cát ragasztottak: az egyik az orosz zászlót, a másik a Pizza Hut étterem­hálózat reklámját ábrázolja. Üzleti ti­tok, hogy az amerikai cég mennyit fi­zetett a reklámért. europress Bajkonurból felbocsátották a Zvezda űrmodult FOTÓI EUROPRESS/EPA

Next

/
Oldalképek
Tartalom