Békés Megyei Hírlap, 2000. július (55. évfolyam, 157-177. szám)

2000-07-29-30 / 176. szám

2000. július 29-30., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete Laux tulajdonságai Az Omega egykori dobosa pörög, mint a zenéje Kádár vonatvezetője Kedvenc játéka a terepasztal mozdonyokkal, vasúti kocsikkal A kém szeretője A Sorge-rejtély, hat évtized távlatából 'TŰ, 7 Költők - magánügyek és közerkölcsök Ady Endre, Arany János, Balassi Bálint, Babits Mihály, Csokonai Vitéz Mi­hály, József Attila, Kosztolányi Dezső, Madách Imre, Nagy László, Petőfi Sándor, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Vörösmarty Mi­hály, Weöres Sándor — tizenöt költő, a magyar líra legnagyobbjai. Vala­mennyien másfélék, de sokban azonosak. Milyenek is voltak valójában? Me­lyek a közös vonások az életútjukban. Erre kerestük a választ. Valamennyien másfélék, de sokban azonosak József Attila nehezen elviselhető em­ber volt: már-már beteges vitatkozó hajlama számos kortársát eltávolította környezetéből. Tverdota György iro­dalomtörténész, a Hungarológiai Inté­zet igazgatója ismert anekdotát idéz ezzel kapcsolatban: — Amikor egyszer valaki bebizo­nyította neki, hogy a tenger nem zöld, hanem kék, akkor végső érvként így vágott vissza: igen, kék, de nem úgy, ahogy te gondolod. A társasági élet­ben, ahol a csevegés óhatatlanul bizo­nyos felszínességgel párosul, József Attila nem tudott helytállni. Egész életében kommunikációs za­varokkal küzdött: mindig szerette vol­na, ha szeretik, mindig szeretett volna az emberekkel érintkezésben maradni, ám ehelyett azt kellett tapasztalnia, hogy a kapcsolatteremtés nagy nehéz­ségeket okoz számára. — Ez a tulajdonság is hozzátartozik a költői géniuszhoz... — Illetve az is, hogy költői zsenia­litása nehezen megközelíthetővé tette. Alapjában véve az ag­resszív emberek közé tar­tozott, néha olyan gesz­tusokra ragadtatta el ma­gát, melyeket szertele­neknek, nehezen elvisel- hetőknek értékelhetünk. — S milyen jó tulaj­donságokat vehettek ész­re a kortársak József At­tilában? — Értékelhették vég­telen szeretetre méltósá­gát, báját, sármját: ám ezzel együtt is ellentmondásos szemé­lyiség volt, csakúgy, mint Ady Endre vagy Latinovits Zoltán. A zseniknek abba a kategóriájába tartozott, akik va­lóban feláldozták életüket művészetü­kért. Öngyilkosságával megvalósította azt, amivel életében sikertelenül pró­bálkozott: felhívta önmagára a figyel­met. Balassi, Petőfi és Madách sem volt „könnyű” eset. Balassiról közismert volt gátlástalansága, Petőfiről rapszo­dikussága, Madáchról a szinte már de­presszióba hajló zárkózottsága. A szellemi túlfűtöttség miatt sokuk nőfaló hírében állt. A szerelem a sze­mérmes Arany és Weöres Sándor ki­vételével a költők életében meghatáro­zó szerepet játszott, de a kapcsolatte­remtés néhányuknak (például Csoko­nainak, Madáchnak, Babitsnak) gon­dot jelentett. A végvári vitéz Balassi ezzel szemben sokszor leegyszerűsí­tette a dolgot: ha az utcán megtetszett neki egy fehérszemély, nemesi jogával élve ott helyben megerőszakolta. Ady Endre életében a „nőfalás” az ihletcsi- holás eszköze volt, Szabó Lőrinc ezt még azzal tetézte, hogy a feleségének is büszkének kellett lennie az ő hódítá­saira. Többen költőnővel kötötték össze életüket, mint Nagy László Szécsi Margittal, Weöres Sándor Károlyi Amyval. Babits Mihály és Török Sophie egymásra találásában is fontos szerepet játszott a költészet. Petőfi és Ady házassága „határeset”, mert feleségeik — Szendrey Júlia, illetve Boncza Berta, azaz Csinszka — költőnőként szerettek volna érvényesülni... Nem csak a nagy és heves szerelmi lángolásra találunk példát, hanem a másságra is. A homoszexualitás ma már nem számít bűnnek vagy pszichiátriai esetnek, a nemi érdeklődés szokatlan meg­nyilvánulásának tartjuk. Jó­zsef Attila és Pilinszky János szexuális mássága valószínű. Pilinszky már fiatalon érzé­kelte a saját neméhez vonzó­dást, de vallási és más okok­ból sosem érvényesítette, míg József Attilánál ez a felisme­rés csak a sejtés szintjén ma­radt. Amennyire intenzív szerel­mi életet éltek költőink, meg­lepő módon annyira házasság pártiak voltak. A tizenöt poé­ta közül mindössze kettő ma­radt nőtlen, Csokonai és Jó­zsef Attila, de ők is szerettek volna megházasodni. Érdekes, hogy Pilinszky János kétszer nősült. A hit­hű katolikus költő ezt azért tehette meg, mert az első, polgári házassága után mód nyílt a második, egyházi esküvőre. Balas­sit vérrokonnal kötött há­zassága miatt választották el a feleségétől, Madách önmaga vált el Fráter Er­zsébettől. A túlhajszolt élet több­ségüknél korai halálhoz vezetett. A tizenöt költő közül némelyik szinte em­beröltővel rövidebb ideig élt, mint szülei. Igaz, Balassi és Petőfi a csatá­ban halt meg, József Attila öngyilkos lett, Radnótit megölte a fasizmus... (Néhány költőnk életkorát táblázat­ban vetettük össze szüleik megélt éveivel.) Nagyjaink különlegességeknek sem voltak híján. Arany János például bal­jós körülmények közt született: 1817 a kor egyik legínségesebb évének szá­mított. Tizedik gyerekként érkezett, negyvenöt éves édesanyja a szülés után beteg lett. A teje elapadt, de az új­szülött kisfiú nővére akkor hozta vi­lágra a gyermekét, és szoptatta az öcs- csét is. Vörösmarty nem csak az irodalom- történetbe, hanem a kocsmák világába is „beírta” a nevét: tőle származik a fröccs elnevezés. Vörösmartyt fiatal korában puritánsága miatt „zárdás ba­rátnak” nevezték. Akkor még alig ivott, a dohánytól undorodott, a nőket kerülte, viszont rendszeresen sportolt. Később szivarozott, a szivar magyar elnevezése tőle származik, mint ahogy a szódavizes bornak, Jedlik Ányos „találmányának” is ő adta a fröccs ne­vet. Amíg Vörösmartyval kapcsolatban kortársai gyakran emlegették a szivart és a fröccsöt, Ady Bandi a „havibajáról” híresült el: minden hó elején és közepén kéziratot kellett le­adnia. Az utolsó estén a szokott meny- nyiségű borral bezárkózott a szobájá­ba, éjfél utánig is ébren maradt. Erős dohányosként néha napi 70-140 szálat szívott, de 60-70-et rendszeresen. Szenvedélyes kártyás, szerencsejáté­kos volt. Gyakran megtörtént, hogy Monte-Carlóban elvesztette a hazauta­zásra félretett pénzt. Sokat lehetne még a Parnasszus leg­ismertebb magyarjainak magánéleté­ről mesélni, de a „kibeszélésből” egy­előre legyen ennyi elég. Talán majd legközelebb... Meddig éltek, és élhettek volna Petőfi Sándor: 26 évet élt (61 helyett), veszteség: 35 év Csokonai Vitéz Mihály: 31 évet élt (50 helyett), veszteség: 19 év Balassi Bálint: 40 évet élt (56,5 helyett), veszteség: 16,5 év József Attila: 32 évet élt (58 helyett), veszteség: 26 év Madách Imre: 41 évet élt (77,5 helyett), veszteség: 36,5 év Ady Endre: 42 évet élt (81,5 helyett), veszteség: 39,5 év Kosztolányi Dezső: 51 évet élt (77,5 helyett), veszteség: 26,5 év Nagy László: 53 évet élt (88 helyett), veszteség: 35 év . 111«! .. ü üü iiillligil Ny. Laci, a tiszteletbeli lovag Van úgy, hogy az ember elérzékenyül. Hogy a meghatottság­tól szólni sem tud, Hogy örömében az egekig ugoma, akár egyesével lehozná a csillagokat a földre, tegyék fényesebbé a ragyogást, amely körülvesz bennünket. Nos, valami ilyesmi történt velem tegnap. (Előre is elnézést ké­rek a kedves olvasótól, amiért kivételesen magamról, magunkról beszélek.) Tegnap bejött hozzám az egyik kollé­gám — ne szégyelljük a nevét leírni, Nyemcsok László szerkesztő — és a következőket mond­ta: „Tudom, hogy az engem ért meglepetés eltörpül a szer­kesztőségi Göncz-könyv öröme mellett, mégis...” Azzal előhúzott a hóna alól egy nagy borítékot és a meghatottság könnyeivel küszködve átnyújtotta. Tágra nyílt kíváncsi­sággal estem a kopertának, hogy kivegyem a benne lapuló levelet s — mint közben kiderült — az oklevelet. A díszes levélpapíron ennyi állt: „Tisztelt Nyemcsok László Úr! Önnek az FTC Békés Megyei Baráti Köre a Zöld Sas tisz­teletbeli lovagi címet adományozza, a hazáért és labdarú­gásért tett áldozatos tevékenységéért. Tisztelettel: Botyánszki György elnök.” A szentségit! Ny. Laci lovag lett! (Ahogy így elnézem a levél mögül ezt a Laci gyere­ket, tényleg van benne valami lovagias kiállás.) Egy igazi lovag — még ha tiszteletbeli is — a Békés Megyei Hírlap szerkesztőségében! A lovagi cím adományozását dokumentáló Fradi-zöld okle­vél négy sarkában egy-egy kiterjesztett szárnyú sas, felül ÉLE­TEM A FERENCVÁROS, alul EGYET­ÉRTÉS, bal oldalt EGYSEG, jobb oldalt ERŐ felirat. Az oklevél szövegéből meg­tudhatjuk, hogy kollégánkat Botyánszki György, a Zöld Sas Lovagrend Nagymeste­re „ütötte” tiszteletbeli lovaggá, természetesen az FTC Békés Megyei Baráti Kör Zöld Sas Lovagrendjének törvényei szerint. A dokumentum hiteléül sorszám, pecsét, aláírás. Irigykednek szerkesztőségünk legnagyobb fradistájára? Ne tegyék. A Botyánszki Nagymester lovagrendjétől kapott címet megérdemli. Ny. Laci ugyanis soha nem feküdt be a Zöld Sasoknak. Nem egy olyan írása volt, amelyben — Fra- di-szív ide vagy oda — ugyancsak hűtötte a lángoló lovagi kedélyeket és a battonyai Kársait nevelő igyekezetüket. Le­het, hogy habókos a Zöld Sas Lovagrend, s maga a Nagymes­ter, de tény, hogy habókosságukban is példát mutattak: párt­állásra (a mez színére, az ellenvéleményre) való tekintet nél­kül adományoztak lovagi címet (kitüntetést) valakinek. Sok, plecsnit osztó hivatalnok tanulhatna tőlük. Árpási Zoltán ■■■■■■■■■■■■Hl ...soha nem feküdt be a Zöld Sasoknak. —— Gyopár ős-Fürdő, 1921. A községiszálloda kertrészlete (korabeli helyes­írással). Trianon után egy évvel. Akkor még volt rend a vendéglátásban, még várták, tisztelték és szeretettel fogadták a kedves, betérő idegent. Legalábbis a kép szerint

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom