Békés Megyei Hírlap, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-27 / 148. szám

4. OLDAL - 2000. JÚNIUS 27., KEDD KÖR KÉP A kis- és középvállalkozásokról A szántóhasználatot a biogazdálkodás tehetné színesebbé A délkeleti régióban lévő orosházi kistérséget (Oros­házi Térségi Önkormány­zatok Területfejlesztési Tár­sulása) 10 település alkotja. Ez a térség közvetlen „hátországa” déli és keleti irányban a balkán felé néző határ menti területnek — olvasták a képviselők ab­ban a beszámolóban, amit a legutóbbi testületi ülésre készítettek a kamarák. Nagyszénás ___ Az orosházi kistérségben műkö­dő kis- és középvállalkozások helyzetéről tájékozódtak a község települési képviselői hétfői ülésü­kön. Törökné Rácz Erzsébet titkár a kistérség Sapard-programjában is megfogalmazott helyzetelem­zést tárta az ülés résztvevői elé. A kistérség elhelyezkedése egyidejűleg jelenthet gazdasági lehetőséget és korlátot is. Mind Románia, mind Szerbia felvevő piac lehet az itt termelt közepes vagy annál magasabb minőségű élelmiszereknek, hátrányos vi­szont, hogy az említett országok­ban a gazdaság állapota instabil, a balkáni politikai helyzet kaotikus, az export ellentételezése pedig ezért bizonytalan. A beszámoló­ban megfogalmazódott, hogy a termelési szerkezet átalakítására számos lehetőség adódik. A növé­nyi termékek közül a fűszerpapri­ka, a hagyma, a dinnye, a gyógy­növények, a csemegekukorica, a cirok, a különféle szántóföldi zöldségkultúrák termelése, vala­mint a biogazdálkodás teheti szí­nesebbé a szántóhasználatot. Ahol lehetőség van, ott az ültet­vénytelepítés is szóba jöhet. Az ál­lati termékek közül bővíthető a máj- és húsliba, illetve a hús- és májkacsa tenyésztése, a pulyka és a gyöngyös tartása. Újraéleszthe­tő a mangalicatenyésztés és a juh, valamint a kecske tartása. Mindezekhez azonban pénzre van szükség. A legégetőbb gond, hogy a minisztériumok olyan pá­lyázati úton elnyerhető támoga­tásokat ajánlanak, amikhez a mezőgazdasági szereplők nem rendelkeznek szükséges saját erővel. A szakemberek abban lát­ják a megoldást, ha a körülmé­nyek figyelembevételével dolgoz­nának ki egy támogatási formát, amely egyben biztosítaná a tér­ségben a szükséges termékszer­kezet-váltást. CSETE ILONA Angol „testvérek” az iskolában ______ Békéscsaba_________ A három testvériskola - brit, finn és magyar - közül kettő közös természetvédelmi kiránduláson vesz részt a héten. A Redditch vá­rosából érkezett angol gyerekek és a Békéscsabai 2. Számú Általá­nos Iskola tanulói ezúttal Ma­gyarországon találkoznak. Három éve pályáztak a megye- székhelyi intézményből az euró­pai Tempus Alapítványhoz. En­nek eredményeként az említett angol iskolával és a finn Mikkeli város egyik iskolájával kerültek közös természetvédelmi prog­ramba a magyar gyerekek. A bé­késcsabaiak már vendégeskedtek mindkét országban, jelenleg 16 redditchi gyerek és két nevelő is­merkedik a magyar viszonyok­kal, az angolok immár második alkalommal járnak itt. A házigazdák háromnapos zempléni túrázással várták Ulster megyei partnereiket, me­lyet csütörtökön Dánfokon tánc­ház és kézműves foglalkozás kö­vet. Még aznap találkoznak a vendégek Domokos Lászlóval, a megyei közgyűlés elnökével: a vezető mint az angliai testvérme­gye képviselőit fogadja a csopor­tot. ______ VANOLIK JÁNOS Méz és imaszőnyegek A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Pa­rancsnokságának munka­társai az elmúlt napokban 163 jogsértő cselekményt derítettek fel. A szabálysér­tési eljárások során több mint ezer karton cigarettát, 89 liter italt, 445 liter tiszta szeszt, 40 kiló mézet és 25 törtök imaszőnyeget foglal­tak le. Gyula A vámosok egy román állampol­gár ellen kezdeményeztek eljá­rást, mert a birtokában volt (már fogalmazhatunk nyugodtan múlt időben) BMW 530 D típusú sze­mélygépkocsiról kiderült, hogy azon az azonosító jeleket megha­misították. A rendszám arról árulkodott, hogy az autót Belgi­umban nem helyezték forgalom­ba, ráadásul a kölcsönadási szer­ződés is hamis volt. A kocsi le- foglalási értéke 12 millió forint. Vámkezeletlen áruk piacon való forgalmazása miatt a békés­csabai vámosok a vésztői piac el­lenőrzése során 21 alkalommal vezettek be szabálysértési eljá­rást románokkal szemben. A le­foglalt portékák értéke megköze- lítette a 200 ezer forintot. ic«i Az olajügy tanúja saját magát titkosította Nógrádit politikailag semleges szakértők készítik fel a vallomásokra Nógrádi Zsolt - aki egy korábbi vallo­másában az olajmaffiával való össze­játszással vádolt meg több magas rangú politikust - ígérete ellenére hétfőn még­sem jelent meg a parlamenti bizottság előtt, noha egy emelettel lejjebb várt a meghallgatásra. Az egyesek szerint zaklatott idegállapotú tanú már csak az ügyészségen hajlandó beszélni. Budapest Szinte az egész magyar sajtó képviseltette magát az olajbizottság tegnap délelőtti nyűt ülésén. Mindenki a nagy leleplezőre, a „médiasztárrá” vált Nógrádi Zsoltra várt, aki újabb 10-12 nagy nevet, s újabb szen­zációs információkat ígért, ám a megtért maffiózó mégsem jött elő parlamenti rej­tekhelyéről. Pallag László elnök mindjárt az ülés kezdetén bejelentette, hogy Nógrá­di - személyiségi jogaira hivatkozva - zárt ülés elrendelését kérte, ám a bizottsági ta­gok a maguk alkotta friss szabályra hivat­kozva nyílt ülést követeltek. Balogh László (MDF) már azon is cso­dálkozott, hogy Nógrádi ismét jelentkezett, hiszen június elején úgy tűnt: nincs több mondandója. Még izgalmasabb azonban az a kérdés, hogy mit keresett a tanú múlt kedden Pallag elnök irodaházi dolgozószo­bájában. Balogh információi szerint órákon át folyt az „egyeztetés”, ám Pallag most azt mondta: csak arról győzködte Nógrádit, hogy fel kellene vállalnia a nyilvánosságot. Az elnök egy-két órával később korrigált: a tanú magnóra kívánta mondani múltkori vallomása kiegészítését, azzal telt az idő. Igaz, a szerkezetet rosszul kapcsolták be, s három tekercs helyett csak egy fél telt meg. A bizonyítékokat követelő Balogh képvi­selő szerint a bizottsági elnök manipuláció­ja és a tanú háttérből történő felkészítése miatt a nyilvánosság előtt jó ideje színjáték folyik. Ezt a nézetet osztotta Tóth Károly (MSZP) is, aki javasolta, hogy Pallag ossza meg képviselőtársaival az újabb 10-15 nagy nevet, illetve mindazt, amit Nógrádi csak neki mondott el. A bizottsági elnököt bíráló Balogh László MDF-es képviselő Kóródi Mária (SZDSZ) kompromisszu­mos javaslatot terjesztett elő. Az állítólag csak az arcát féltő Nógrádit ültessék be egy másik, üres terembe úgy, hogy az összese- reglett újságírók csak a hangját hallhassák. Az ötletet - az elrendelt félórás technikai szünetben - háromtagú küldöttség tolmá­csolta az egy szinttel lejjebb titokban vára­kozó tanúnak, aki a bizottság „vacakolá­sát” érzékelve visszaüzent: most már a zárt meghallgatást sem vállalja, csak az ügyész­ségen beszél. Balogh László az Europressnek úgy nyi­latkozott: az idegileg igen megviselt Nóg­rádit „folyamatosan egy politikailag semle­FOTÓ: EUROPRESS/KÖRMENDI IMRE ges csoport készíti fel a vallomásokra”, de hogy kik ezek az emberek, azt nem volt hajlandó elárulni. Mint ahogy azt sem: más tanúk segítségével milyen neveket szellőztetnek még meg a politikai és üzleti szférából. Az olajbizottság várhatóan a jövő héten folytatja munkáját, miután az ombudsman ajánlására a korábbi Nógrádi-vallomás jegyzőkönyvéből kiszűrik az állam-, szol­gálati és személyi titkokat tartalmazó rész­leteket. Ez azt jelenti, hogy a dokumentum szövege - a Pallag által korábban feltétele­zett „némi titkosítás után” - rövidesen nyil- vánosságra kerül. takács mariann Értékek iránti igény a zenei napokon Békés A Békési Zeneiskola előadótermében tegnap tíz órakor nyitotta meg a Körösi Nyári Akadémia ének-zenei szekció­ját a Tessedik Sámuel Főiskola rektorhelyettese, dr. E. Sza­bó Zoltán. A kilencnapos akkreditált továbbképzésen 30 határon túli pedagógus és 19 főiskolai hallgató vesz részt. nisztérium 130 milliós költséggel megjelentetett, 8 kötetes zenetör­téneti kiadványáról, mely az álta­lános és középiskolás tanulók ze­nei fejlesztését kívánja segítem. A hozzászólók megerősítették a pe­dagógusképzés és az elhivatottság érzésének fontosságát a jövőkép kialakításában. „A tanárok és a szülők dolga, hogy a világban ta­pasztalt, legdrasztikusabb érzéki benyomások ellenére maradjon meg a gyerekekben az értékek és az emberi tartás iránti igény. ” A zenei napok során vasárnap a békési Múzeum téren több szá­zan tekintették meg a helyi 11-es számú általános iskola ének-zenei A nyitórendezvény jelenlévői megemlékeztek a tavaly elhunyt Bozay Attila Kossuth-díjas zene­szerzőről, majd Devich János, a Kulturális Örökség Minisztériuma főosztályvezetőjének előadását hallgatták meg. A „Hogyan lesz a jövő nemzedékéből hangverseny­látogató?” című gondolatébresztő bevezető nyitotta meg a Békés- Tarhosi Zenei Napok második he­tének programsorozatát. Az érték­mentő problémát felvető előadás hangsúlyozta a család, az iskola és a média szerepét az ifjúság zenei nevelésében. Az előadó szólt a mi­tagozatának műsorát és a békés­csabai Napsugár Bábegyüttes Bar- tók-előadását. Hétfőn este a zene­pavilonban került sor a JM Vonós- zenekari Tábor záróhangverse­nyére. A szólista Farkas Katalin volt, a 40 tagú zenekart Werner Gábor vezényelte nagy sikerrel. Ma este ugyanott Matuz István fuvolakurzusának résztvevői tart­ják záróhangversenyüket. Csü­törtök este 21 órakor Illés Lajos: Magyar ének című verses-zenés- táncos művének szabadtéri vetí­tésére kerül sor újdonságként a város Múzeum terén. A hallgató­ság Szatmári László kép- és hang- technikájával Balogh Márton, Nagy Feró, Szvorák Kati, Varga Miklós, a Lajtha László Néptánc­együttes és az Evangélikus Ifjúsá­gi Kórus videoelőadásában gyö­nyörködhet. NÉPESSÉGFOGYÁS. Az év első négy hónapjában csaknem 20 százalékkal jobb a helyzet, mint a múlt év azonos idősza­kában - közölte a Központi Sta­tisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A gyorstájékoztató szerint to­vább emelkedett a házasságkö­tések, csökkent a halálozások száma, és mérséklődött a né­pességcsökkenés üteme. EVANGELIZÁCIÓ. Házasok a családért címmel négynapos ka­tolikus jubileumi evangelizációt tart a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia keddtől - a hét végi Katolikus Nagygyűlést megelő­zően - Csillebércen. PÁLYAKEZDŐK. A végzést kö­vető egy év elteltével a fiatal diplomások 72 százaléka talált munkát, tavaly a pályakezdők átlagkeresete nettó 55 ezer fo­rint volt - állapítja meg az Okta­tási Minisztérium. ■ Orvosnak készült, színész lett Beszélgetőpartnerünk: Benkő Péter A héten ünnepli névnap­ját Benkő Péter szín­művész, akit ezen a nyáron a Mindhalálig Beat­les című produkcióban láthat a Városmajori Parkszínpad közönsége. Hangja viszont a legkisebb falvakba is eljut a Kossuth Rádióban hétről hét­re jelentkező Szabó család­sorozatnak köszönhetően. Budapest Édesapja, Benkő Gyula halála óta a rádiós famíliában már csak ő vi­seli a Benkő nevet. Fia, Mara va­jon továbbviszi-e a színészi, csa­ládi tradíciót? - kérdeztük a leg­frissebb rádiófelvétel utáni pihe­nőidőben.- Még csak tizenhét éves, gim­nazista és nem tudja pontosan, hogy mi szeretne lenni. Az ő ko­rában én is így voltam. Sosem ka­cérkodtam a színészettel, inkább a szakma kacérkodott velem. Hat­éves koromban kiválasztottak a Fel a fejjel című filmbe egy kisfiú szerepére. Latabár Kálmán emlé­kezetes alakítását bizonyára so­kan látták. Később aztán a gimná­ziumban is kiválasztott egy filmes stáb, nem tudva, hogy színész­gyerek vagyok. A Játék a múze­umban című produkcióban játsz­hattam együtt Gábor Miklóssal. Orvosnak készültem, de aztán be­adtam a jelentkezési lapomat a színművészetire is. Ma már nem tudom, hogy pechemre vagy sze­rencsémre, nem is mentem el az orvosi felvételire.- Elég távol áll egymástól a két szakma...- Egy jó orvos épp olyan érzé­keny és épp olyan jó kapcsolatte­remtő, mint egy jó színész.- Édesapja mit szeretett volna?- Hogy orvos legyek.- Később aztán könnyebb vagy nehezebb volt bizonyítania egy ilyen nagy ember árnyékában?- Könnyebb. Apám annyira jó ember volt, hogy a személyét öve­ző tiszteletből és szeretetből ne­kem is jutott bőven.- Az elmúlt hónapokban nem csak a színészi munkásságával foglalkozott a sajtó...- Én csak magamért vállalha­tom a felelősséget. Tiszta a lelkiis­meretem, és ez remélem, egyre in­kább a bíróság előtt is körvonala­zódik. Az életben nem lehet szín­játékot folytatni. Minden kiderül, és mindenért vállalni kell a felelős­séget. Az ügy lezárása előtt nem szeretnék erről többet beszélni.- Mindenesetre kiállt az élettár­sa mellett.- Hiszem, hogy ennek a gazda­sági ügynek ő is áldozata. Alti em­bernek tartja magát, az nem hagy­ja cserben sem a családját, sem a barátait.- Mit tart a legjobb és a leg­rosszabb tulajdonságának?- Ha a legjobbról beszélnék, az nagyképűségnek tűnne. A leg­rosszabb tulajdonságom minden­képpen az, hogy meggondolatla­nul ingerlékeny vagyok. Hamar ki lehet hozni a sodromból. Pedig ez az életben óriási hátrány, hiszen aki indulatból beszél vagy cselek­szik, az többnyire rosszul jár.- Bár a haja színe kissé őszes, a Koppányi aga testamentumában látott fiatalembert könnyű felis­merni önben.- Pedig öregszem. Bár erre büszke vagyok, mert sok tapasz­talattal lettem gazdagabb. Az em­lített filmben pontosan húszéves voltam. Most ötvenhárom.- Sok megrázó, tragikus dolog is történt az életében. Gondolok például arra, hogy az első felesége huszonnyolc éves korában légi utaskísérőként repülőgép-kataszt­rófa áldozata lett.- Minden embernek meg kell birkóznia, ha nem is ugyanilyen, de hasonló tragédiákkal. Betegsé­gekkel, a szerettei elvesztésével.- Mit kéme, ha a névnapja al­kalmából teljesítené egy jó tündér a három kívánságát?- Szeretném megtudni, hogy mivégre születtem a Földre. Ér­zem, hogy még valami komoly feladat vár rám. Boldog lennék, ha a mezőket járva nem látnám azt a szemétözönt, amit az embe­rek a természet nyakába zúdíta­nak. A harmadik kívánságom egy boldog, békés családi élet, amely­ben a gyermekeink is megtalálják a boldogságukat. Németh zsuzsa I Tt 1 Született: Budapest, 1947. június 1. ; í Családi állapota: özvegy, élettársa Ildikó Is j 6yermekei: Márton (17 éves), két nevelt lánya van \ J£ Iskolai végzettsége: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1969) jM Főbb tllmszerepel: A Koppányi aga testamentuma (1967), MHi Munkahelye: Petőfi Színház, Sopron.

Next

/
Oldalképek
Tartalom