Békés Megyei Hírlap, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-01 / 127. szám
4. OLDAL - 2000. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Csendesedik a vihar Csendesedni látszik az indulatok vihara Medgyes- egyházán. Mint korábbi lapszámunkban írtuk, a község lakóinak egy része aláírásgyűjtéssel tiltakozott az iskolaotthon megszűnése és az osztályok összevonása ellen. A témában kedden rendkívüli testületi ülést tartottak. Medqyeseqyháza- A szülői felvetéseket méltányolva a testület visszalépett az iskolaotthon megszüntetésétől, így az egész napos képzést az 1- 2. osztályban az ősszel induló tanévben is működteti az önkormányzat - tájékoztatta lapunkat Nagy Béla polgármester. A településvezető elmondta: a jelenlegi ötödikeseknél viszont változások lesznek. A kis létszám miatt a három osztályból összevonás révén kettő lesz. A Rákóczi úti óvoda - az épület rossz állapota miatt - megszűnik, melynek következtében a Hősök úti óvodában egy csoporttal több indul. Ez a megoldás szeptembertől az összes óvodai igényt kielégíti. A Jókai utcai volt óvoda épületéből az eddig oda járó alsós tanulócsoport átkerül a Luther utcai központi iskolaépületbe, ahol jobb körülmények várják a gyerekeket. H. M. A legjobbak között Eredményesen szerepeltek az ország húsz legjobb csapatának részvételével Csopakon a hét végén megrendezett felmenő rendszerű ifjúsági katasztrófavédelmi versenyen a megyénket képviselő diákok. Csopak Az országos döntőt két kategóriában hirdették meg, s megyénket a békési Karacs Teréz Általános Iskola és a Békés Megye Képviselő-testülete Farkas Gyula Mezőgazdasági Szakképző Intézete és Gimnáziuma képviselte. A Kovács Arthurné által felkészített Varga Katalin, Varga Diána, Baricsa Anna, Rácz Zsuzsa, Szabó Borbála, Kiss Gábor, Kállai István alkotta hetes a „kicsik” között holtversenyben a 4-5. helyen végzett. A közép- iskolások között versengő - Bartyik János felkészítésével indult - Dugmonits Erzsébet, Dugmonits György, Dolog Péter, Kreisz György, Szabó István, Korcsog György hatos a 3- 4-5. helyezést érte el. A csapatok katasztrófavédelmi felkészítői Nagy Tibor százados és Seres András, a békési katasztrófavédelmi iroda dolgozói voltak. _________________________ül Mához egy hétre: gazdatüntetés! Battonya lesz a kelet-magyarországi régió első számú demonstrációs központja június 7-8-án - tudtuk meg dr. Karsai Józseftől. Az országos demonstrációs bizottság elnöke elmondta: a részt vevő 18 megye mezőgazdasági termelői maguk döntötték el, hogy a két nap közül melyiken vonulnak az utakra gépeikkel. Békés megyében június 8-án Orosháza és Szeghalom térségében is számíthatunk forgalomlassító akciókra. Battonya Dr. Karsai érdeklődésünkre elmondta, hogy a battonyai körzetben eddig mintegy 250 traktor és egyéb gépjármű kivonulását jelezték a gazdák.- Biztos vagyok abban, hogy a hétfőn, június 5-én tartandó operatív ülésünkig még gyarapszik a számuk. A határátkelőhelyhez vezető úton, a helységnévjelző táblától kifelé valósítjuk meg a félpályás útlezárást dombegyházi, kunágotai, nagy- és magyarbánhegyesi, mezőkovácsházi, medgyesegyházi, kevermesi, dombiratosi, lökösházi és két- egyházi gazdák, illetve mezőgazdasági vállalkozások és vállalatok részvételével. Három-négy kilométer hosszúságú gépjárműoszlop kialakulása várható. Hasonló megmozdulásra kerül sor Orosháza és Szeghalom térségében is.- Mi a helyzet más megyékben?- A két napon országszerte összesen körülbelül 90 helyen vonulunk az utakra: Csongrádban például 9, Szolnokban 11, Hajdú-Biharban pedig 6 útszakaszon. S ami nagyon figyelemre méltó: az igen erős kormányzati és parasztszövetségi nyomás ellenére Szabolcs-Szatmár-Beregben is megérett a helyzet a demonstrációra.- Eddig kizárólag Kelet-Ma- gyarországról beszéltünk.- Nyugaton a helyzet változatlan. Valamennyi megye részt vesz a demonstrációban, egyedül a Fejér megyeiek tervezték, hogy Budapestre vonulnak. Ők úgy vélték, s ezt a megyei elnökség határozatban is rögzítette, hogy nem az úton kell állni, hanem körül kell zárni Pestet, mert ott dől el a parasztság sorsa. Pillanatnyilag nem tudom, mi az álláspontjuk... - mondta dr. Karsai József. i«a Helyreállítással bíbelődő tulajdonosok (Folytatás az 1. oldalról) Sajnos, sok olyan lakással találkozunk, amit nem lehet gazdaságosan helyreállítani, de az anyagiak sok mindent behatárolnak. A kárt szenvedettek között szép számban akad kisnyugdíjas, beteg ember. Újat építeni pedig sokba kerül - teszi hozzá.- ötvenhét óta lakunk itt, de soha nem volt gondunk a belvízzel, csak most az utóbbi években. Azt mondják, hogy a békési duzzasztó megépítése okozza a bajt. Tavaly júliusban tettük rendbe a lakást. Féltem is a télen, amikor a szomszéd lakásokat elöntötte, s a kertek is vízben álltak - szövi a beszélgetés fonalát Balázs utcai otthonában Molnár Mihályné. - A krumplit is négyszer raktam, rakták el - helyesbít „nyomorúságára” hivatkozva. Sok százezer forintba került a Eszti néni: Engem nem érdekel, hogy <Ki a tégla?>, mert én tudom: a tégla itt a falban D-FOTÓi SUCH TAMÁS belvíz, de hát a betonpadlóhoz szőnyeg is dukált a linóleum helyett - toldja meg búcsúzóban. BOTH IMRE Köszönet a pedagógusoknak A szarvasi Székely Mihály Szakképző Iskola tanárait, szakoktatóit köszöntötték tegnap szülők és tanítványok a pedagógusnap alkalmából. Az állófogadásra az ételeket a szakácstanulók készítették. Szarvas A pedagógusnapi ünnepséget a Székely Mihály Szakképző Iskola szülői szervezete kezdeményezte, a szervezésbe bevonták a tanulókat is. A szakácstanulók készítették a hidegtálakat a fogadásra, amelyet a diákok zenés irodalmi összeállítása nyitott meg. Hipszki Etelka, a szülői szervezet elnöke tegnapi köszöntőjében a pedagógusok áldozatkész munkáját méltatta. Mint mondta, nehéz és változó körülmények közt végzik a felelősségteljes munkájukat. A felnövekvő nemzedéket oktatják, ek- képpen a jövőt alapozzák, iri A cigánysággal nincs gond Kultúraközvetítés, kisebbségi oktatás az 1-es iskolában „A cigány gyerekek helyzete az iskolában” címmel rendezett konferenciát tegnap a Békés Megyei Pedagógiai Intézet a Békési 1. Számú Általános Iskolában. Hogy miért éppen itt? Békés Magyarázatul szolgálhat egy számadat: az iskola tanulóinak 43 százaléka cigány, s számuk szaporodik. Farkas Lászlóné, az iskola igazgatója elmondta: tanintézetükben vegyes osztályok vannak, a cigánysággal nincs semmi gondjuk. Egyes cigány családokkal és néhány cigány tanulóval viszont vannak problémáik, s a hátrányosság nem csak a cigányságot érinti, fit cigány tanulókkal való foglalkozásra kidolgozott programmal rendelkeznek, az iskolában kisebbségi oktatás folyik, ami azt jelenti: a cigány kultúrát közvetítik a cigány és a nem cigány gyerekek felé, s jelenti még a felzárkóztatást, valamint a sajátos foglalkozást mind a tanórákra, mind azokon kívül. Dr. Dunai József a cigányok egyelőre vitatott őstörténetével foglalkozott, Szabó Anna a cigány és a nem cigány családok eltérő kultúráját s annak gyökereit igyekezett megvilágítani. Tuza Tibor a cigány másságot elemezte, s szorgalmazta a gondok megoldására, legalábbis enyhítésére a regionális együttműködést. Dr. Kertész János a közoktatási törvény etnikai vonásait emelte ki. A konferencia ma Mezőko- vácsházán folytatódik.-wNepálból a futóversenyre Csak azért is szétnéznek Békéscsabán! A címben a legrobbanó- sabbat talán el sem árultuk: Ramesh B Bhattachan és Balkumar Bhattachan eredeti céljuktól igencsak eltérően, nem a rajt előtt, hanem napokkal a viadal után érkezett a békéscsabai szupermaratoni futóversenyre, amikor már az ausztráliai Kurosz is rég visszaérkezett második hazájába... Örömük mégis majd' teljes, hiszen úgy gondolták, ha Új-Delhin keresztül Párizsig már eljutottak, azért sem fordulnak vissza hazájuk forró tavaszába. Mondta is Bhattachan úr:,,Megbántuk volna, ha nem jövünk el Békésbe! ” S hogy ez nem puszta udvariasság, arra bizonyság, hogy azonnal megállapodtak: a 197 kilométeres, Aradig (és vissza) tartó futóviadal csabai győztesét, Vozár Attilát edzőtáborozáson látják vendégül! Lehet, hogy a nepáli-magyar sportkapcsolatok alapját fektették le. A hazájában szállodatulajdonosként is számon tartott Bhattachan úr szerint mindenképp. Ő ugyanis azt is mondta tegnap délben a békéscsabai atléták Kórház utcai főhadiszállásán, hogy ,, szerény kisemberek vagyunk, de nagy, nemes célok foglalkoztatnak bennünket". Például lendíteni valamelyest a most még igen szerény magyar turizmuson. Az elmúlt húsz év alatt 13 és fél millió lakosról 20 millióra nőtt nepáli népesség egy részének igen jó megélhetést biztosít a turizmus, de egyéb tekintetben már nem olyan könnyű az élet. A tengerszint feletti magasságtól függően „odafönt” az állattenyésztés, a „középmagasán” lévő nagyobb városokban - így az 1300 méter magasan fekvő fővárosban, Katmanduban - az üzleti élettel történő próbálkozás jelenti a fő megélhetési forrást. Ebben természetesen Hongkong a közvetítő állomás; hogy a 2 amerikai dollárért előállítható jó minőségű ingeket, vagy a kurrens cikknek számító szőnyegeket a világ minden pontján többen megismerjék. Az élet java természetesen a fővárosban zajlik, ahol beszélgetőpartnerünk, Bhattachan úr nemcsak futóklubelnök, hanem menedzser- kedik is. Ezért is döntöttek úgy az edzővel, hogy a versenyre benevezett atléták nélkül ugyan, ám ők csak azért is szétnéznek Békéscsabán! A Kórház utcai látogatás során további kellemes benyomásokat szereztek nepáli barátaink, merthogy beszélgetésünk után ezt is nyugodtan mondhatjuk. A világ eléggé kicsi ahhoz, hogy éppen tegnap délben érkeztek Békéscsabára a zentai klub vezetői is... hogy aztán közösen járják végig a létesítményeket, bekukkantva a tornászok öltözőjébe is, ahol meghatottan fogtak kezet „Julika nénivel”, az olimpiai bajnok Ónodi Henrietta edzőjével is. Szóval, hármas csúcstalálkozó volt szerdán a Békéscsabai Atlétikai Clubban. FÁBIÁN ISTVÁN A siker az oktatáson múlik — Az oktatás az az ágazat, melyet mindenki használ, mindenkinek fontos. Ugyanakkor a rendszer- váltás után éppen ez az ágazat változott a legkevésbé — mondta tegnap Békéscsabán Végh László, a megyeszékhely ország- gyűlési képviselője az „Irány az Európai Unió: oktatás, képzés” című konferencián. Békéscsaba A B-Régió Szervező és Tanácsadó Iroda és a megyei könyvtár szervezte rendezvényen általános és középiskolák vezetői vettek részt. A konferencián az európai uniós csatlakozás oktatást érintő kérdésein túl a piacképes tudás megszerzésének lehetőségei és buktatói is szóba kerültek. Kovács István Vilmos, az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője előadásában kiemelte: tavaly a IX. osztályosok 20 százaléka egy, 40 százaléka két tárgyból bukott. Ez magában hordozza azt a veszélyt, hogy az iskolában kudarcot szenvedett diákok lemorzsolódnak, nem folytatják tanulmányaikat. Ugyanakkor a kimaradó diákok a társadalom számára veszélyesek, és gazdaságilag is sokba kerül visszajuttatni őket az oktatási rendszerbe. Kovács István Vilmos kitért arra is: a foglalkoztatáshoz, a munka világához szükséges készségek elsajátíttatásában hiányos a magyar oktatás. - A nyitott, a változásokhoz igazodó és mindig célokat kereső karrierszemléletet kell elsajátítani - mondta a főosztályvezető, hangsúlyozva: az ország sikerének 90 százaléka az oktatási rendszer sikerén múlik. ___________________________K. A. Elektroláz és forró Cappuccino Áruházi és danubiusi nyitás holnap reggel hatkor Jakupcsek Gabriellával és Búza Sándorral is találkozhatnak azok, akik pénteken reggel 6—10 óra között ellátogatnak a békéscsabai Elektroházba. Innen jelentkezik ugyanis élőben a Danubius Rádió Cappuccino című műsora, és az adás aktív részesei lehetnek a megjelentek. Békéscsaba Növényvédelem Az Orosfarm Mezőgazdasági Szövetkezet nem riad vissza az újításoktól, az új lehetőségek kipróbálásától. Szerdán például egy gombaölő szerrel kapcsolatban szerzett tapasztalataikat osztották meg a szakemberek. Az Aventis CropScience Magyarország Kft. az ország egész területén forgalmaz gyomirtó, gombaölő és rovarölő szereket. Az Orosfarm Szövetkezettel közösen a szántóföldi növények közül az őszi búzánál használatos gombaölő szerek hatékonyságát vizsgálták meg. Egy táblában kísérleti jelleggel alkalmazták a cég termékét, a tapasztalatokról szövetkezeti vezetők, növényvédelmi szakemberek előtt számoltak be. Elhangzott, hogy az aszályos idő ellenére a szerek alkalmazásával nagyobb terméshozam várható. ________________________(«1 A minden bizonnyal forró hangulatú Cappuccino közben természetesen már vásárolni is lehet a több, mint 3000-féle termékből, mellyel az Elektroház felkészült a kilencnapos rendezvénysorozatra. Zsibrita Pálné, az Elektroház Kft. ügyvezető igazgatója tegnap érdeklődésünkre elmondta: a nyitónapon a Thomson termékeké a főszerep, és számos árucikkre a cég - csak erre a napra vonatkozó - kedvezményes vásárlási akciót hirdetett meg. Persze, a Thomson - és ez a márkanapoktól függetlenül a többi gyártóra, forgalmazóra is igaz - végig jelen lesz árucikkeivel és akcióval a rendezvényen. így például a Thomson terméket vásárlók között a jövő szombati fősorsoláson egy másfél millió forint értékű televízió talál gazdára. A közelgő futball Európa-baj- nokságra tekintettel a tévék egyébként is kulcsszerepet kapnak. Többek között egyet fizet, kettőt kap alapon egyes márkák „nagytévéjéhez” ajándékként „kicsi” is jár. A háztartási gépekre rátérve az ügyvezető igazgató kiemelte: eddigi tapasztalataik alapján az idei a mosógépek éve. Nagyon sokan cserélik le a régebbi gépet korszerűbbre, mert ezzel mosószert, vizet és energiát takaríthatnak meg. Zsibrita Pálné a vásárlókat és az érdeklődőket érintő változásról és „szörfözési” lehetőségről is beszámolt. A szörfözés az internetre áll, ugyanis az Elektroház- napok idején a békéscsabai üzletben több számítógépen díjmentes internetes „barangolást” biztosítanak. A változás az Elektroház központi telefonszámára vonatkozik, az új szám: (66) 527- 310. _________NY. L A belvíz elleni védekezés, a károk helyreállítása, valamint a település jövője szerepelt terítéken kedden este a kamut! falugyűlésen. Laurinyecz Pál polgármester igazán nehéz helyzetben volt, vagyis van, mert a központi költségvetésből származó pénzeket a község is csak részben és vontatottan kapta, s kapja meg. Kamut A település a '99-es téli belvíz elleni közvetlen védekezésre mintegy 30 millió forintot fordított, melyet a község már megkapott, ugyanakkor az egyéb károkra és a személyi tulajdonú ingatlanok - ez 20 millió forint - helyreállítására egyetlen fillért sem juttatott még a központi költségvetés. A faluban 27 lakóépület szenvedett kisebb-nagyobb kárt, ezek közül egy lakhatatlanná vált, tulajdonosát önkormányzati lakásba helyezték el. A kárt szenvedettek szóvá tették: tavaly a kisebb belvízi rombolásokra hamarabb megkapták az érintettek a kárenyhítés címén folyósított pénzt, ami most már igencsak sürgős lenne. A jó idő beköszöntött, meg lehetne kezdeni a munkákat, ezzel szemben a kormányzat alszik, s félő, hogy rohamtempóban kell majd végezni a helyreállítást. Ami viszont biztató lehet: a faluban kiépítették a belvízi árokrendszert, ami jelentős mértékben csökkentheti a jövőben a károkat. Napirendre került az oktatási és nevelési intézmények működése is. Megfogalmazódott: a falu továbbra is szeretné megtartani általános iskoláját, melyre az ön- kormányzatnak kevés a pénze, s keresi a megoldást. Sajnos a gyermeklétszám csökken, pillanatnyilag a nyolc osztálynak 85 ta- nulója van. ______________-$»Belvíz és oktatás