Békés Megyei Hírlap, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-20 / 142. szám

KÖRKÉP 2000. JÚNIUS 20., KEDD - 5. OLDAL imsMimHffiip MEGYEI Körös-vidéki Zsaru KIFOSZTOTTÁK, (z) Gazdag zsákmánnyal távozott a napok­ban az a betörő, aki Békésen az éj leple alatt kifosztotta a Hatház büfé játékgépét. Az is­meretlen elkövető levágta az aj­tó lakatát, majd kifosztotta a játékautomatát, s a benne lévő 220 ezer forinttal, no meg né­hány üveg Unióimmal távo­zott. ZSEBESEK. (z) Zsebtolvajok járják a békési piacot. A napok­ban tetten értek egy román zse­best, aki egy helybeli fiatalasz- szony kosarából emelte ki an­nak pénztárcáját, 8 ezer forint­tal, társa az egyik helybeli fiatal­embertől lopta el iratait és 10 ezer forintját. Az idegenrendé­szeti akció nyomán a rendőrök kilenc román állampolgárt „gyűjtöttek be”, s mivel vala­mennyiüknek vaj volt a fején, ezért gyorsított eljárással bíró­ság elé állították őket, s vala- mennyiüket kiutasították ha­zánkból. BETÖRŐ, (z) A közelmúltban hengerzár-törés módszerével ismeretlen elkövető behatolt Békésen a Baky utca egyik laká­sába. A betörő különféle mű­szaki cikkeket, arany karlánco­kat, gyűrűket, nyakláncokat és medálokat tulajdonított el, mintegy 330 ezer forint érték­ben. BOLTI SZARKÁK, (z) Béké­sen az éj leple alatt ismeretlen tettesek kirámolták a RUTEX területén lévő boltot. A betörők a pénztárgépből elvittek 21 ezer forintot, valamint 220 do­boz cigarettát, több öngyújtót, kávét, édességet, kolbászt és banánt. A kár mintegy 100 ezer forint. Münsteri rendőrök jártak megyénkben A vendégek a határőrizet bűnügyi helyzetéről tájékozódtak Az Orosházi Határőr Igazgatóságra látogatott június elején a Rendőrtiszti Főiskolán vendégeskedő Münsteri Rendőri Ve­zetőképző Akadémia végzős hallgatóinak és tanárainak ti­zenhárom fős csoportja. Orosháza—Gyula A tizenegy hallgatóból és két ta­nárból álló delegációt, valamint a Rendőrtiszti Főiskola három főelő­adóját az orosházi igazgatóság rendészeti igazgatóhelyettese, Stübe Ferenc ezredes fogadta. A kora délutáni órákban a határőr­ség gyopárosi tartalék vezetési pontján tájékoztatta őket az igaz­gatóság határőrizeti-operatív- bűnügyi helyzetéről. Az őszinte és kendőzetlen tájékoztatást munka­ebéd követte, melynek zárásaként Stübe ezredes átadta a vendégek­nek az igazgatóság emlékzászla­ját, valamint az „Orosháza képek­ben” című fotóalbumot. Utána a csoport megismerkedett a gyulai határforgalmi kirendeltség életé­vel, a határregisztrációs rendszer működésével. A hivatalos prog­ram befejeztével a küldöttség tag­jai megtekintették Gyula város tör­ténelmi nevezetességeit. A nap vé­gén a német rendőrhallgatók és magyar kísérőik pozitív élmények­kel és jó tapasztalatokkal gazda­godva vettek búcsút Békés megyé­től, illetve az Orosházi Határőr Igazgatóságtól. ménesi györgy Eredeti kulccsal „dolgozott” a tolvaj Lapunkban már többször írtunk olyan sárréti bűncselek­ményekről, amikor a tettes az eredeti kulcs használatával „rámolta ki” az éppen távol lévő házigazda lakását. Sajnos ismét egy ilyen eset történt a napokban Vésztőn. Vésztő — Sz. A., vésztői lakos június 8-án 10 óra 50 perckor tett bejelentést, hogy előző nap délelőtt 10 óra és 11 óra 30 perc közötti időben, amíg lakásától távol volt, valaki behatolt lakásába. Az ismeretlen tettes megtalálta a felakasztva tá­rol lakáskulcsot és azzal ment be a házba. Az elkövető némi kuta­tás után 40 ezer forint értékű aranyékszerrel távozott - tájé­koztatta lapunkat Kucsera Lajos rendőr őrnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi osz­tályvezetője. Az ügyben lopás vétség alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes el­len indított nyomozást a szeghal­mi kapitányság. Sajnos ehhez hasonló esetek már többször előfordultak a Sár­réten. Ezért a rendőrség ismétel­ten kéri, hogy mindannyian vi­gyázzunk jobban értékeinkre! A lakáskulcsot sohasem tároljuk olyan helyen, ahol illetéktelen személyek is rátalálhatnak! Életveszélyes háztartási gépek Több elektromos háztartási gép forgalmazását betiltották baleset- veszély miatt - áll a Fogyasztóvé­delmi Főfelügyelőség közlemé­nyében. Tilos forgalmazni a jövőben a Premiere PT-1776 kenyérpirítót, az International CM-602 és Electra Art NR. 170 10-12 csészés kávéfőzőt, a Nippon America SHI-43C (SHI-48C) vezeték nél­küli vasalót, a Harvek 2000 OL- 1350 hajszárítót, a Tokyo MT- 1707 B hatsebességes kézi mixert, az Electra Art Nr. 111 mixert, va­lamint Megatron MT-218 típusú, hétsebességes kézi mixert és a Daiwa Laser pointer 5 in 1 termé­keket - áll a közleményben. Az intézkedésre a paksi és orosházi piacokon végzett ellen­őrzéseket követően került sor. La­boratóriumi vizsgálatok szerint ugyanis a most betiltott készülé­kek a fogyasztók életét és vagyo­nát veszélyeztetik. A kereskedel­mi egységek a vásárlás helyére visszaszállított termékeket köte­lesek visszavásárolni — áll az FVF közleményében. Megkérdeztük olvasóinkat Milyen a viszonyuk szomszédaikkal? Szántai Zol­tán, 15 éves, battonyai kö­zépiskolás:- Hál' is­tennek, jó vi­szonyban va­gyunk a szomszéda­inkkal. Ha baj van, mindig szá­míthatunk egymásra. Nagyobb családi ünnepeken vagy disznó­vágáskor kölcsön adjuk, illetve kölcsön kérjük az edényeket, építkezéskor közösen végezzük a munkát. Tudom, nem minde­nütt ilyen idilli a helyzet, erre utal a közmondás is, hogy „Rossz szomszédság török átok.” A jó viszont áldás. Sinkó Eri­ka, 18 éves, lökösházi élel­miszer-eladó: — A mi ut­cánkat főleg idősebbek lakják, hár­man vagy né­gyen vagyunk fiatalok. Ennek ellenére összetartunk, minden­ben segítjük egymást. Vannak, akiknek gondot okoz a bevá­sárlás, ezért ha megkérnek bennünket, szívesen viszünk nekik a boltból bármit. Általá­ban jellemző, hogy odafigye­lünk egymásra, érdeklődünk egymás dolgai iránt, elutazás­kor vigyázunk a hátrahagyott épületekre. Nagy Ildi­kó, 16 éves, kevermesi ta­nuló: — Velünk szemben la­kik az anyu­kám legjobb barátnője. A másik szomszédunk egy fiú, aki az én legjobb barátom. A leg­jobb barátnőm is szomszéd, úgyhogy csak felső fokban tu­dok szólni a lakókörnyezetünk­ről, amelyben természetesen idős emberek is élnek. Ha elme­gyünk otthonról, mindig van, aki szemmel tartsa a házat. Ez természetesen kölcsönös, mi is vigyázunk az övékére. Balogh Atti- láné, 29 éves, kevermesi háztartásbeli:- Minden szomszé­dunkkal jó vi­szonyban va­gyunk, a leg­többje rokon, de nem csak ezért. Ha bármilyen gond adódik, ha hirtelen szükség van valamire, elsőként kihez forduljon az em­ber, ha nem a szomszédjához? Úgy gondolom, ez a segítőkész­ség kölcsönös. Senkinek nem kí­vánom, hogy perben-haragban álljon a szomszédjával. Akik idáig jutnak, azoknak pokollá válik az életük. ménesi györgy I^FOTÓi A SZERZŐ FELVÉTELEI Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szíve­sen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, eze­ket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberé­nek. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. Csabai állatvédők Június elején megalakult a Békéscsaba Városi Állat­védők Közhasznú Egyesü­lete, melyet az alapítók el­sősorban a városi környe­zetben élő társállatok mostoha helyzete miatt hívtak életre. Békéscsaba A városlakók közvetlen környe­zetében élő kutyákért és macs­kákért felelősséggel tartozunk, ám az állatok egy része az em­berek nem éppen átgondolt köz­reműködésének eredményeként spontán szaporodás révén szü­letik meg. Az állatok egy része vagy nem kerül gazdához, vagy kegyvesztettek lesznek, amikor tartásuk, orvosi kezelésük költ­ségei nehézségeket okoznak. Ezek az állatok jelentős szám­ban kerülnek az utcára vagy ép­pen a lakótelepek pihenőparkja­iba. Gyakran csapatokba verőd­ve kóborolnak, éheznek, télen fáznak, és persze szaporodnak. Az egyesület célja Békéscsa­ba város felzárkóztatása, megfe­lelve a korszerű állatvédelmi szemléletnek, az állatvédelmi törvénynek és a haladó európai gyakorlatnak. Az egyesület tö­rekszik arra, hogy a működési területén, a lakókörnyezetben a hobbi- és gazdasági célból tar­tott állatok a higiéniai és jár­ványügyi szempontoknak meg­felelésen túl, az optimális élet­térrel is rendelkezzenek. Kap­csolatot kívánnak felvenni - el­sősorban Békéscsabán minden olyan hatósággal, szervezettel, egyesülettel, állatorvosi kamará­val - mely az állatvédelem cél­jainak elérését elősegítheti. Ter­veik között szerepel egy korsze­rű, higiénikus állatotthon, foga­dó és örökbeadó állomás kiala­kítása, s ennek működtetése. Az egyesület munkájáról, illetve a tagságról a 06-30-9412-861-os te­lefonszámon várják az érdeklő­dők hívásait. Ketyeg a pollenbomba, veszélyben az allergiások Hamarabb virágzik, előtte kellene irtani a parlagfüvet Idén korábban — valószínűleg már ezen a héten — megkezdi virágzását a „legallergénebb” pollent termelő parlagfű — tá­jékoztatott az ÁNTSZ. Az önkormányzat, néhány terület ki­vételével már elvégezte az ilyenkor szokásos kaszálást, de a magánterületeken még sok lenne a tennivaló. dásához vezethet. Ha valaki egy­szer már allergiás lett valamire, számítania lehet rá, hogy a jövő­ben más anyagra is hasonlóan re­agálhat a szervezete.- Az allergia gyógyítható?- A tüneteket hatékony gyógy­móddal, anti- hisztamint tartalmazó gyógyszerek­kel enyhíteni lehet, de iga­zi oki terápia, mely magá­nak az im­munrend­szernek az al­lergiás reak­cióját szünte­ti meg, nincs. Az allergén - jelen esetben a pollen - a nyálkahár­tyára jut, helytelen im­munválasz következté­ben hiszta- min szabadul fel, ami aller­giás tünete­ket: váladé­kozás, visz­ketés vált ki a felső léguta- kon, szemen, illetve heves Békéscsaba Magyarországon több, mint 2 mil­lió ember szenved virágpor-aller­giában. A korai felmelegedés mi­atti hirtelen jött pollenterhelés ha­tásairól és a megelőzésről kérdez­tük dr. Szép Hajnalkát, az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvo­si Szolgálat Békés Megyei Intézetének megyei tiszti- főorvos-he- lyettesét.- A növek­vő pollenter- hek hatására sajnos az elő­ző évi beteg­szám egyhar- madával nő rendszeresen a tüdőgondo­zó állomáso­kon regiszt­rált allergiás és asztmás betegek szá­ma.- Törvény- szerű, hogy a nem kezelt al­lergiából aszt­ma alakul ki?- Egyálta­lán nem. Az asztma KiaiaKuiasa - mint ahogy már az allergia is — erősen az egyén immunrendsze­rétől függ. Viszont minden, a nyálkahártya saját védekező rendszerét gyengítő tényező — például szennyezett levegő, do­hányfüst - az allergia súlyosbo­35 április április április április április április április májusi, május 2. május 3. május 4. május 5. május 6. május 7. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. nál asztmás rohamot, heves kö­högést is okozhat. Viszont az antihisztamin sok esetben telje­sen megszünteti a kellemetlen tü­neteket. Sajnos ezek a készítmé­nyek elég drágák, de az orvosi vizsgálatok által bizonyítottan al­- MiKorra varnato a panagpi irágzása?- Jelentések szerint már egy léten belül megkez­dődik a virágzás, amely rendes körül- mények között au­gusztusban szokott tetőzni. Valószínű­leg a hamar bekö­szöntő és folyama­tos nyári meleg okolható ezért a hir­telen, korai virágzá­sért. A Földművelés- ügyi és Vidékfejlesz­tési Minisztérium ki is írt az önkormányzatok számára pályázatot a hatékonyabb irtás ér­dekében. Feltétlenül még a virág­zás előtt kell lekaszálni, kigyom­EGY TÜDŐGONDOZÓRA ESŐ ALLERGIÁS BETEGEK SZÁM/ 1997 1998 1999 "ISI 2496 500 1000 1500 2000 250 rek is bármikor allergiássá válhat nak a levegő növekvő pollenter­heltsége és szennyezettsége miatt Ádám. - mondta el dr. Szép Hajnalka. i _____- Évek óta figyeljük a parlagfű virágzásának idejét és idén is már lekaszáltattuk a gyomnö­vénnyel fertőzött önkor­mányzati területeket. A békéscsabai közterületek szinte teljes egészén elvé­gezték már a kaszálást, csupán a Szabó Pál tér, Re­zeda utca környékén és a forgalomképes önkor­mányzati telkeken gyom- talanítanak ezen a héten. Viszont lakossági bejelen­tésre is lekaszáltatjuk, ha netán maradt még olyan gazos önkormányzati terü- várnsban, amiről még nem - tette hozzá Bánfi _______FRAHKÓ MARIANNA lergiás eredetű betegségben szen­vedők tb-támogatással juthatnak hozzá. Iáim ezt a rendkívül allergén nö­vényt, mely egymaga képes több­milliós nagyságrendű pollent a le­Kérdésünkre vatoszotva tíanp Ádám, a békéscsabai városüzemel­tetési iroda vezetője beszámolt róla: vegőbe, illetve a talajba juttatni. A parlagfű irtása mindannyiunk ér- v deke, mert az egészséges embe- r.- Idén pár nappal hamarabb in­dult meg tavasszal a pázsitfüvek virágzása - mondta el dr. Farkas Lajos, az ÁNTSZ Békés Megyei Intézete pollenfigyelő szolgálatá­nak munkatársa. - Az allergiás betegeknél azért jelentkezhettek korábban a tünetek, mert az elő­ző évekkel ellentétben — a felme­legedés hatására - nem folyama­tosan, hanem robbanásszerűen indult be a pollentermelés. így a levegőbe hirtelen nagy mennyisé­gű virágpor került, amit a száraz­ság miatt még az eső sem mo­sott ki belőle. Érdekes, hogy so­kan a nyárfa pelyhét okolják az allergiájukért, pedig az termés és összegyűjti, leköti a levegőben szálló pollent, illetve egyéb szennyeződéseket. Viszont a nyárfa pelyhének megjelenésével egy időben virágoznak a fűfélék is — köztük az összes gabonanö­vény melyek a parlagfű után talán a második „legallergénebb'' hatású növények. Tehát valójá­ban a pázsitfűfélék pollenje váltja ki az allergiás tüneteket május­ban, nem a nyárfa termése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom