Békés Megyei Hírlap, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-14 / 137. szám

2. OLDAL - 2000. JÚNIUS 14., SZERDA HAZAI TÜKÖR I HÍRLÁP Rendkívüli ülés szombaton Többesélyes az olajbotrány végkifejlete Az olajügyben megemlített cégek és politi­kusok tiltakozó nyilatkozatokat juttattak el a médiának, az SZDSZ levelet írt a Leg­főbb Ügyészségnek, Szabó Iván és Lezsák Sándor feljelentést adott postára a rendőr­ségnek. Pallag László pedig beszámolt a kisgazda frakciónak - ez a hosszú hétvége „olajos” mérlege. A végkifejlet többesélyes. Miután Pallag László, az olajbizottság elnöke a nyilvánosság elé tárta egy úgynevezett védett tanú vallomását, össztűz zúdult a kisgazda po­litikusra. Pallag cáfolta, hogy pártja frakciójá­nak elnöksége megrótta volna őt. Csak azt akarták megtudni, hogy az általa elmondottak pontosan fedik-e a bizottsági ülés jegyző­könyvében, illetve a magnón rögzítetteket. Mi­vel a válasz igen volt, megnyugodtak a kedé­lyek. Nem így az olajos bizottságban. A testület tagjai eleinte hallani sem akartak arról, hogy a nyári szünet előtt újabb tanúkat hallgassanak meg, tegnap mégis kérték: szombaton tartsa­nak rendkívüli ülést. „Elképesztő rokonszenváradatról” számolt be Szabó Iván, az MDNP volt elnöke is, akiről az ismeretlen tanú - Pallag tolmácsolásában - azt állította: egy ideig pénzügyminiszterként ő finanszírozta a maffia olajügyeit. Szabó gyanítja: könnyen lehet, hogy a hát­térből a valódi olajmaffia mozgatja az írásos bizonyítékok nélkül handabandázó kisgazda honatyát. Szabó szerint egyébként eleve meg­kérdőjelezhető egy bűnözőként nyilvántartott tanú szavahihetősége. Az SZDSZ különleges ügyészi csoport felál­lítását kérte az igazság kiderítése érdekében, ám - mint a Legfőbb Ügyészség szóvivőjétől megtudtuk - levelük kedd délig nem érkezett meg, ____________________________TAKÁCS MARIANN Átalakul a kormányszerkezet Háromnaposra bővült az Országgyűlés e heti ülése Tegnap reggel napirend előtti felszólalásokkal indult az Or­szággyűlés programja, majd a kormányátalakítás jogi hátte­réről tárgyaltak a képviselők. A déli szünet után azonnali kérdések és interpellációk hangzottak el, majd vacsoraidő­től késő estig szavazások következtek. Az eredetileg kétna­posra tervezett ülés háromnaposra bővül, mert csütörtökön politikai vita lesz az autópálya-építésről. Nem igaz, hogy a kötelező óra­számok emelése miatt jövőre pe­dagógusokat kell elbocsátani - je­lentette ki Pokomi Zoltán oktatá­si miniszter. Ezzel Jánosi György szocialista képviselőnek vála­szolt, aki napirend előtt tiltako­zott az ellen, hogy a tanárok bér­emelését az elbocsátandók pén­zéből akarják megoldani úgy, hogy ez a költségvetésnek ne ke­rüljön semmibe. A miniszter sze­rint erről szó sincs, hiszen most jelentős a túlórák száma és az óraszámemelés differenciált lesz. Lezsák Sándor, az MDF részé­ről a kistelepülési iskolák bezárá­sa és összevonása ellen tiltako­zott, hangsúlyozva a helyi kiskö­zösségek fontosságát. A folyama­tot károsnak, falurombolásnak nevezte. Pálinkás József-oktatási államtitkár válaszul elmondta: az 1100 lakosnál kisebb falvakban az óvodák és az általános iskolai alsó tagozatok fenntartása a cél, amire idén külön támogatást is kaptak. Egyébként minden iskolabezárás nagy baj, de azért nincs ebből olyan sok, mint hírlik. Például az általános iskoláknak mindössze másfél százalékát érintette. Ezután a minisztériumok fel­adatátcsoportosításával kapcso­latos törvényjavaslatokat kezd­te tárgyalni az Országgyűlés. Azt a változtatást kevés bírálat érte, hogy a külgazdasági terü­let a Gazdasági Minisztérium­ból a külügyhöz, a foglalkozta­táspolitika pedig a szociális tár­cától a gazdaságihoz kerül. Azt azonban bírálták a szocia­listák és a szabaddemokraták, hogy a hírközlést a Miniszterel­nöki Hivatal fogja felügyelni, az eddigi KHVM-nél pedig csak a közlekedés és a vízügy marad. A kormány szerint erre azért van szükség, mert egy ilyen össztár­sadalmi fontosságú témát a mi­niszterelnökségen jobban össze tudnak Jtangolni. _ <mni A tűz ellen! harcban a katonák segítségét Is Igénybe vették Tűzgyújtási tilalom Folytatódik a védekezés a leégett erdő mentén ÁoasiqyhAza A vasárnap keletkezett s azóta elol­tott erdőtűzről Geiger János ezre­des, a Bács-Kiskun megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság vezetője tegnap elmondta: noha a lángokat már eloltották, változatlanul a leg­magasabb fokozatú készültséggel folyik a védekezés. A terepet a tűz­oltók, polgári védelmisek és kato­nák csaknem háromszáz fős csapa­ta fésüli át, szinte nyomban elfojtva a nagy hőségben a legkisebb szélfu­vallatra is felizzó pafazsat. Hangsú­lyozta: a közvetlen veszély már el­múlt, a mostani munkáknak alapve­tően az a célja, hogy megelőzzék a tűz esetleges újabb fellángolását. Tavaly egész évben összesen 229 erdőtüzet vettek számba a Kataszt­rófavédelmi Főigazgatóság szakem­berei. Idén az első öt és fél hónap­ban 155 esetben vonultak a lángoló erdőkbe oltani a tűzoltók. Ágasegyháza mellett az első fölmé­rések szerint 300 hektár fenyves, lombos erdő és bokros égett le. A kárt 60-70 millió forintra becsülik. A korábbi hírekkel ellentétben szerencsére a Kiskunsági Nemzeti Park ősborókását most nem érintet­te a katasztrófa. 1993-ban 2000 hek­tár ősborókást emésztettek el a lán­gok. A Katasztrófavédelmi Főigaz­gatóság a tűzgyújtási tilalom beve­zetését javasolta a földművelési tár­cának. A minisztérium kedd délben közleményt adott ki, majd el is ren­delte a tűzgyújtási tilalmat az or­szág területén található erdőkben, az erdőterületek határától számított 200 méteren belül, de tilos a parlag- és gazégetés is. _____ iriharu EU-TAQSÁG. Magyarország­nak arra kell törekednie, hogy az eredetileg vállalt határidőig, 2001 végéig megfeleljen az Eu­rópai Unióhoz való csatlakozás követelményeinek - hangoztat­ta kedden, Szentgotthárdon Bo­ros Imre tárca nélküli miniszter. Úgy vélte: technikailag lehetsé­ges, hogy Magyarország még az unió szervezeti reformjának végrehajtása előtt taggá váljon. KIVITELEZŐK. Egy hónapon belül megkötik a szerződést és átadják a munkaterületet az M3- as autópálya továbbépítésében, az M7-es felújításában, valamint a szekszárdi Duna-híd felépíté­sében érdekelt cégeknek - jelen­tette be tegnap a Fidesz-frakció helyettes vezetője, Kósa Lajos. Elmondta: a kabinet előrehala­dott tárgyalásokat folytat a Vegyépszer-Betonútépítő Rt.-vel, mint lehetséges kivitelezővel. A kórház békekövetei Budapist Országszerte 54 betegjogi képviselő állt munkába a megyei tisztiorvosi szolgá­lat alkalmazottjaként. Fel­adatuk az, hogy képviseljék az egészségügyi ellátásra szorulók érdekeit a kórhá­zakban, a szak-, Illetve a háziorvosi rendelőkben. Dr. Molnár Ilona országos tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy a betegjogi képviselők nem a be­tegek jogi képviselői. Elsődleges céljuk ugyanis az, hogy a vitás kérdések lehetőleg ne is fajulja­nak el a bírósági pereskedésig, Az 54 munkába állt képviselő kö­zött két ügyvéd is akad, de ők sem vállalhatják a hozzájuk for­dulók jogi képviseletét. Ebben a kérdésben az ügyvédi kamara ál­lásfoglalása alapján született a döntés. Az egészségügyi törvény elő­írásából idén létrejött új hivatás egyelőre nem számít az anyagi­lag kiemelt beosztások közé. A többnyire mellékfoglalkozásban felvett betegjogi képviselők brut­tó fizetése 20-30 ezer forint kö­zött van, Az országos tisztifőorvos reméli, hogy a 2001. évtől több állami támogatásra számíthatnak az idei, megígért 50 millió forintnál. Egy-egy képviselőre átlagosan három kórház betegei jutnak. Feladatuk kiterjed a járóbeteg szakrendeléseken és a háziorvo­soknál kezeitekre is. Minden egészségügyi intézményben jól látható helyen kell feltüntetni az adott körzet betegjogi képviselő­jének a nevét, félfogadásának idejét és helyét, ________n.m. Kipontozott pontozás Buoapest Az Országgyűlés két bizott­sága vitára alkalmatlannak, míg ugyancsak két bizottsá­ga alkalmasnak tartotta a Belügyminisztérium (BM) közlekedési pontokról szóló törvényjavaslatát. A BM csak a törvényhozók elfoga­dott módosító indítványait veheti figyelembe a jogsza­bálytervezet átalakításakor. A kormány májusban határozatot hozott a közlekedési pontok 2001. januári bevezetéséről. A törvényjavaslatot a parlamentben nem fogadta osztatlan elismerés. Az anyagot vitára alkalmatlannak találta az emberjogi bizottság is. Fodor Gábor, az SZDSZ ország- gyűlési képviselője, a bizottság tagja elmondta, a javaslatot első­sorban a kormánypárti tagok uta­sították el, ő tartózkodott. Szerin­te ugyanis a közlekedési pont- rendszerre szükség van, mert a hazai közlekedési erkölcs tűrhe­tetlenül rossz, ám ez az intézke­déseknek csupán egyik eleme le­het és csak bizonyos módosítá­sokkal. A képviselő úgy vélte, na­gyobb hangsúlyt kellene fektetni a gyermekek, fiatalok oktatására. A kormány nem vonja vissza törvényjavaslatát, és a BM is ra­gaszkodik a tervezethez. A mi­nisztérium jogi főosztályának munkatársa, Harsányi Zsolt hoz­zátette: ha a törvényalkotók elfo­gadnak módosító indítványokat, a törvény-előkészítőnek köteles­sége azokat mérlegelni. Szakér­tők figyelmeztetnek arra, hogy a közlekedési pontrendszer beve­zetéséhez egyelőre hiányoznak az informatikai feltételek és a korrupció lehetősége sem zárha­tó ki. FEB Részletfizetési akció A DÉMÁSZ Rt. egyedülálló akciójában maximum két év alatt, egyenlő részletekben fizetheti ki kiválasztott mosogatógépének, elektromos tűzhelyének, sütőjének, főzőlapjának, hűtő vagy hűtő-fűtő klímájának, illetve hőtárolós, vagy átfolyós rendszerű bojlerének vételárát*. Ráadásul most a kamatot, a kezelési költséget és hitelbírálati díjat a DÉMÁSZ Rt. állja, így az Ön számára a teljes hiteldíj mutató (THM) = 0% I Az akcióról bővebb információ a DÉMÁSZ Partner Kereskedőktől, a DÉMÁSZ Rt. honlapján vagy a DÉMÁSZ kék számon kapható: 06-40/82-82-82. ' Az akció csak a DÉMÁSZ Rt, szolgáltatási területén és kizárólag a DÉMÁSZ Partner Kereskedőknél vásárolt készülékekre vonatkozik, www.demasz.hu IIIIIMIIIII Villamos energia - amivel működnek a hétköznapok. DÉÍTlflSZ RT. WOOF Áruház. Bete, Tel ziIAhí • COOL Khmateebnika, Bikán*, lei » 44118C2 • ELEKTROHÁZ. Békéscsaba. Te, *gm • fém-Villamossági Hsáiuház, Békéscsaba. Tel.: 66/449-4® • WOOF Áruház, Békéscsaba, Tel i* «-« • GEOWATT Kft. Mérnöki Iroda és Szaküzlet. Békéscsata, Tel: 56/451-234 • Hajdú Ma,ráki Boll, Bekévsaba. Tá: 66-431*81 * Háztartási Gép Szeniz-Szaküzlet Békéscsaba. Tel: 66/325-606 • liiiverzál .Áruház, Békéscsaba. Tel: 66/448-14* • Vas-Felem .Áruház, Békéscsata. Tel .* 44 M3 • Vasbolt, Doboz, Tel: mm • 11. sz. Iparcikk Áruház fala, Tel: 6M63-10"; (MjW! • ElfKTROHÁZ, fala, Tel: 66/463-505 • W00F Áruház Cnila, Tel: 66/468-428 • GEOWATT Kft. Sraküzlct. (but Tel: V: 463-572 • KLÍMA NÓVCM E. C,fala. lel: » 401-321 • Villamossági Bob, Gvula. Tel: 66/361-420 • Sbera Bt, fala, Tel: mm* • MAJOR-SZEBVIZ Kft, Kunagnla, Tel: tiHJMH1 Elektro Centrum, Medgvesegvhiza, Tel: 68/440*32 • Elektron Shop. Mtzöhegves. Tel: KEMOV1U, Uc/nkottshaa Tel: 68381691 • EIÍKrROHÁZ, Orosháza. Tel: 68,4 WO • Ektooshop, Onto. Tel.: 68/412-224 • Htmber Kft, Onto Tel: 309258612 • Műszaki Áruház Orosháza. Tel 6 412-' v • Műszzki Bob és Szolgátttlóház Oaéháza. Tel: 68/411-53! * Sárosi Gyula, Omsháza, Tel: 20/T6-26-51 *• Sonkolyos Vas-Műszaki Üzlet, Orosháza. Tel: 68/412,"26 - Hrivnak Mihály, Tcrkomlósjá: 68/3*3863 * Bakonyi Zoltán, íjkigrás, Tel: 66/256-449 A partneri lista változtatási jogát a DÉMÁSZ Rt. fenntartjal DímAsz PARTNER SZÁMOLJON VELÜNK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom