Békés Megyei Hírlap, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-08 / 106. szám

m MEGYE KÖRKÉP 2000. MÁJUS 8., HÉTFŐ - 3. OLDAL NYELVHASZNÁLAT, (w) A Magyar Nyelv Hete alkalmából „A kreatív nyelvhasználat és az iskola" címmel dr. Nagy János kandidátus tart előadást május 9-én délelőtt tíz órától a sarkadi Bartók Béla Művelődési Köz­pontban. ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK, (z) A mezőberényi Orlai Petries Soma Múzeumben május 10-én dél­után öt órakor Kmetykó János építész nyitja meg a ,,Mező- berény építészeti értékei” című fotókiállítást. A bemutatásra ke­rülő több mint száz felvétel az elmúlt évben, s a mostani év ele­jén készült a város ismert és ke­vésbé ismert épületeiről. A fel­vételeket Csete Gyula készítette, s a kiállítást is ő rendezi. TAROKK-PARTI, (f) Városné­zéssel fejeződött be tegnap Me­zőhegyesen a hétvégi tarokk­fesztivál, melynek középpontjá­ban a Húszaslehívásos Piatnik Grand Prix 4. fordulója állt. A győzelmet az eddigi hatodik, budapesti Berczelly Tibor sze­rezte meg, de jól szerepeltek a Békés megyeiek is: dr. Ping Jó­zsef 3., Úri Tamás 4., dr. Várkonyi László 5., dr. Nagy Ti­bor 6. lett a 36 induló közül. OXFORDI EREDMÉNYEK, (u) Május 10-én 14 órakor Békéscsa­bán, a Szabó Pál Téri Általános Is­kolában lesz az Oxford University Press által meghirdetett Mille­nium Competition pályázat ered­ményhirdetése. Megnyitja Pete István, a pedagógiai intézet angol nyelvi szaktanácsadója. „AUTÓSTALÁLKOZÓ”. (f) Tegnap estig csak egy kisebb baleset jegyeztek fel a rendőrség megyei ügyeletén. Szombaton délelőtt két személykocsi ütkö­zött Békéscsabán, a Bartók Béla úton. Személyi sérülés nem tör­tént, a Wartburgban és a Fiatban együttesen 70 ezer forint értékű kár keletkezett. ÁROK- ÉS KUKATŰZ. (f) A rendőrökhöz hasonlóan a tűzol­tóknak is kevés dolguk akadt va­sárnap koraestig. Mindössze egy árok- és egy kukatűzhöz ri­asztották őket Békéscsabán. Takarékosság = penész? (Folytatás az 1. oldalról) Az egyedi fűtéses lakásokban ugyanis penészfoltok jelenhetnek meg a falakon. - A penészesedés valós probléma. A közös képvise­lőkhöz érkeztek ezzel kapcsolat­ban jelzések. A lakások között a falak nem hőszigeteltek, így ha valaki elzárja a készüléket, az egyenetlen fűtés penészesedést okozhat - mondta a lakásszövet­kezet műszaki vezetője. A kérdésben véleményt kér­tünk Nagy Mihály építész üzem­mérnöktől, a Kronborg-Épterv Építőipari Kivitelező Kft. ügyve­zető igazgatójától. — A dolog a 22-es csapdájához hasonlít. A hőszigetelés megoldatlansága miatt, ha nem egyenletes a fűtés a lakáson belül, vagy az egyik la­kásban fűtenek a másikban nem, megjelenhet a penész. Az ellen­szer az egyenletes hőmérséklet és a szellőztetés lenne. A fűtés­korszerűsítés, vagy az egyedi fű­tés bevezetése mellett nagy kér­dés, hogy a lakások, lakótömbök hőszigetelését hogyan lehet meg­oldani. Ez nem kis költség, és kérdés, hogy mikor térülne meg az ott lakók számára. Vélemé­nyem szerint a központi fűtéssel ellátott lakótömbök hőtechni- kailag nem alkalmasak az egyedi fűtés bevezetésére - mondta Nagy Mihály. KOVÁCS ATTILA A VEZETÉKES GÁZ FOGYASZTÓI ÁTUtóÁtÁMM VÁLTOZÁSA 35 30 25 20 15 10 5 ........----­1990 FORRÁS: KSH 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000.1.| MÉSZÁROS BÉLA Új tűzoltóautóval gyarapodtak Orosházán A hétvégi Flórián-napi ünnepségen adták át használóiknak a 62 millió forintot érő új tűzoltóautót Orosházán. Az ün­nepségen az is kiderült, még ebben a félévben újabb esz­közt, egy feszítő-vágó berendezést kap az orosházi parancs­nokság, jövőre pedig egy úgynevezett magasból mentő esz­közre számítanak, a jelenlegi ugyanis már elavult. Az avatáson Fetser János polgár- hirdetését is. A beérkezett mun­mester és Dancsó József ország- gyűlési képviselő méltatta az egyenruhások munkájának jelen­tőségét. A szombati rendezvényen tar­tották meg a helyi tűzoltóság és az Őrizd a Lángot Alapítvány kö­zös rajzpályázatának eredmény­kák közül Temesvári Dorina, Sza­bó Zoltán, Náfrádi Réka, Szántai Márk, Varga Tünde, Szlovák György, Nyerges Orsolya, Szoko- lai Tamás, Zsilován Dávid és Son- kolyos Szabolcs munkáit találta legjobbnak a Pribék Endre tanár vezette zsűri. Az ünnepségen elismerések átadására is sor került: előlép­tették Vági László törzsőrmes­tert és Rikker Károly törzsőr­mestert, anyagi juttatásban ré­szesültek: Nagy Zsolt törzsőr­mester, Baranyai Tamás őrmes­ter, Greguss Ágnes hadnagy, Fo­dor Sándor zászlós, Lászik Gá­bor zászlós, Petrovszki János főtörzsőrmester, Bagdi Lajos fő­törzsőrmester, Bajkán György főtörzsőrmester és Tóth Csaba törzsőrmester. Fogadalom és családias ünnep Békéscsabán Én,... a Magyar Köztársaság Hiva­tásos Önkormányzati Tűzoltósá­gának tagja fogadom, hogy... szol­gálati kötelezettségeimet, ha kell, életem kockáztatásával is teljesí­tem” - kezdte nyilvános fogadal­Képünkön a most esküt tett tűzoltók, akik többségükben őrmesterek. Balról: Molnár Ákos, Szabó Tibor, Nemes Kálmán, Békési Ferenc, Dancik János és Martincsek Tibor _________________D-FOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET mát a békéscsabai parancsnokság hat, alapkiképzésen túlesett új tag­ja a hétvégi, családtagok jelenlét­ében tartott Szent Flórián-napi ün­nepség keretében. Szendi Géza tűzoltó alezredes, városi parancs­nok köszöntőjében visszatekintett az elmúlt egy évre is. Kétszázöt­ven, belvízzel kapcsolatos beavat­kozása és közel 600 „esete” volt az immár 68 főre szaporodott, úgy­nevezett kivonuló megyeszékhe­lyi állománynak.. Jelentős válto­zást hozott az életükben a két va­donatúj Mercedes gépjárműfecs­kendő üzembeállítása. A harma­dik éve formabontó, családias ün­nepen a város polgármestere is a parancsnokság vendége volt, ifi EB akció április 20-tól június 20-ig 2OOOA\>tt // Részvételi feltételek Küldjön be egy zárófóliát PB-gázpalackjáról, nevével, címével ellátott, lezárt Wf J j borítékban, / / június 24-ig. Szerencsés nyertese lehet a fenti nyeremények egyikének! Cím: Telitalálat! Budapest, 1549 Sorsolás: 2000. június 24. TOTÁLGÁZ Kényelmet kapcsolunk a gázhoz. Érdeklődjön ingyenesen hívható zöld számunkon: 06-80/322 223— Forgalomkorlátozás Ma 11 és 15 óra között az oroshá­zi úti felüljárón, az Erzsébethely felől befelé vezető sávon bontás­sal járó burkolat-felújítási mun­kálatokat végeznek a Békés Me­gyei Állami Közútkezelő Kht. munkagépei. A munkavégzés ideje alatt „Úton folyó munkák, 30 km-es sebességkorlátozás, il­letve Útszűkület” jelzőtáblák fi- gyelmezetik a közlekedőket, s a forgalmat terelőőrök irányítják. „EGY ÜGYES JELSZÓ ÖTVEN ÉVRE KÉPES ELKÖDÖSÍTENI A VALÓSÁGOT.” (Wendell L. Willkie) VÉLEMÉNYEK CSATH RÓZA Rabszolga módjára adják-veszik őket. Az álmodozók kora lejárt Jutkát egészen megszédítette a mosolya, a kedvessége. Legjobban a szavait szerette. Nem telt bele két hét, a férfi már a közös jövő­jükről beszélt, majd azzal állt elő, német sógora bárjába táncosnőt keres.- Az alakod jó, a munkába meg beletanulsz! — biztatta a lovag­ja, s ő boldogan szállt fel vele a frankfurti gépre. Útnak indult, mint még sok ezer kelet-európai lány, aki abban bízik, Nyugat-Európá- ban vagy a tengerentúlon majd megcsinálja a szerencséjét. Am a mesebelinek induló törté­net hamar keserűre vált. A nőket a remélt állás helyett prostitúció vár­ja. Rabszolga módjára adják-veszik őket, ha ellenszegülnek, durván kényszerítik. Okmányoktól meg­fosztva, idegennyelvtudás nélkül, életüket és hozzátartozóikat féltve kiszolgáltatottak a borzalmaknak. Jogaikat nem ismerik, a hatóságoktól legalább annyira tartanak, mint a fogva tartóiktól. Hallgatnak a lányok, és sokáig csöndben volt a világ is körülöttük. Mindeközben a nemzetközi nőkereskede­lem a fegyver- és kábítószer-csempészet után a harmadik legna­gyobb bevételt hozó maffiás üzletággá izmosodott. Ellene az orszá­gok külön-külön hasztalan hadakoznak, ezért ENSZ-kezdeménye- zésre még idén nemzetközi egyezményt dolgoznak ki. Ugyanígy üdvözlendő a Nemzetközi Migrációs Szervezet Kelet-Európa-szer- te, így hazánkban is elindított felvilágosító kampánya. A külföldi munkavállalás veszélyeire hívják fel a figyelmet és készítettek okta­tófilmet is, amely két lány szomorú, de tanulságos történetéről szól. A filmet a kísértésnek legjobban kitett nevelőotthonos lányoknak vetítik le és minden középiskolának a figyelmébe ajánlják. Mert legjobb megelőzni a bajt. Hihetetlen, de évente a világon félmillió nő válik a nőkereskedelem áldozatává. Áldozatok ők, meg­tévesztettek. Nem akarnak rosszat, csak az álmaik után mennek. Saját kárukon tanulják meg, ma a világ elbánik az álmodozókkal. MENESI GYÖRGY Országdísz és udvarfény Fél füllel hallottam a rádióban, hogy egyes Fidesz-tótumfaktumok szerint külföldiek betelepítésével lehet megoldani hazánk kataszt­rofális népesedési gondjait. Ami azt illeti, ez a kérdés egyszer már megoldódott ily módon, mégpedig Szvatopluk korában. Igaz, ak­koriban a kutya sem hívott bennünket, ennek ellenére jöttünk, s egészen jól belaktuk a Kárpát-medencét. Talán éppen a honfogla­lás-projektre gondolt a pártelnökké avanzsált volt titokminiszter, amikor megjegyezte: félő, hogy a magyarság nem tudja magába ol­vasztani az ide özönlő nációkat. Olvasatomban ez azt jelenti, hogy Fideszék elvárnák a betele­pülőktől identitásuk föladását, s ha nem is belőlük, de gyermeke­ikből, unokáikból a nemzeti ol­dalra szavazó, jó magyarokat sze­retnének faragni. Végül is: miért ne?! Franciaországban arabok és fekete-afrikaiak, Angliában ázsia­iak, Németországban pedig törökök milliói bizonyítják, hogy mindenkinek jól jön egy kis „vérfrissítés”. Nekem például ki­mondottan tetszik, ha egy apró termetű, ferde szemű kortársam így kezdi a mondatot: „Mi, angolok...” De természetesen a nége­reknek és a törököknek is jól áll, ha Moliere, illetve Goethe nyel­vén deklarálják a francia vagy a német nemzethez való tartozá­sukat. Mi, magyarok azonban - akár asszimilálódnak a betelepülők, akár nem -, mindenképpen a rövidebbet húzzuk. Mint szent kirá­lyunktól tudjuk, az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Másrészt pedig: amiként különb-különb tájakról és tarto­mányokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelveket és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli... Országdíszben, udvarfényben eddig sem szűkölködtünk. Vi­szont a fél országnak korog a gyomra, és kilátszik a feneke. Mo­mentán ezért nem akaródzik szaporodnunk. Szvatopluk korában már megoldódott. Kovács Katiék a „bronzéremnek” is örülnek yy „Laci a bécsi keringő közben elcsúszott egy pernyén, és megsé­rült a bokája, de hősiesen végigtáncolta a standard kategória döntőjét. Tavaly ugyan másodikok lettünk, de közben kicserélő­dött a mezőny, ráadásul közbejött ez a malőr, így örülünk a harmadik helynek is” — mondta a Békéscsabán 30.(!) alka­lommal rendezett országos A-osztályú társastánc-bajnokság egyetlen hazai pályás kettősének hölgytagja, a Gyurkó László (22) oldalán táncoló Kovács Katalin (23). zepére tett óriástorta és a 30 éves jubileum tiszteletére sistergő gö­rögtűz előtt hangzott el. Balikó Károly, az országos szövetség el­nöke hivatalosan is bejelentette, hogy a jövőben az A-osztályú baj­nokságokat a békéscsabai és a ha­A békéscsabai Printomat TSE Gu­lyás Miklós vezette táncosai a me­gyei művelődési központ klubjában kezdték annak idején. Kati a Bábol­na Baromfi Rt. pénzügyese, Laci fő­iskolás. Mellesleg másfél éve tartoz­nak a majdnem elit mezőnybe, va­gyis a legjobb amatőrök közé. Mel­lettük szombaton este a legnagyobb tapsot az immár abszolút profi - nemrég bajnoki második -, Né­meth Péter-Lajtai Beatrix kettős kapta, utóbbiak bemutatójukkal bű­völték el a szépszámú közönséget. Persze, a szombaton késő este sorra került kiegészítő programig A legjobbak történt egy s más az első ízben az MTV kamerái előtt zajlott társa­sági eseményen, melynek házigaz­da szerepét ha­gyományosan a megyei művelődé­si központ vállalta magára. Minde­nekelőtt egy tánc­történeti bejelen­tés, no meg termé­szetesen maga a bajnokság! Ami a bejelentést illeti, az a parkett kö­A standard kategóriában (2-2 kör angol keringő, tan­gó, bécsi keringő, slow fox és quick step) a bajnoki címet Shouleno Olexly/Zombori Judit, (Oktogon TCE Budapest) nyerte, a Harmatos Attila/Hübér Haj­nalka (Zrinyi TK Bp.) és a békéscsabai Gyurkó László/Kovács Katalin duó előtt, az ifibajnok a buda­pesti Kovács Máté/Váradi Martina kettős lett. A latin táncok (1-1 perc cha-cha-cha, samba, rumba, paso doble, jive) idei magyar bajnoka: Bíró Tamás/Né- meth Gabriella (Promenád TSK Szeged), 2. Cseh- Szakál Tibor/Bodócs Gabriella (Feeling TSE Bp.), 3. Tóth Sándor/Jároli Szilvia (Promenád TSK Szeged). zai társastánc nagyra becsült ok­tatójának tiszteletére Nyíri Lajos emlékversenyként rendezik. Kö­szöntötték az ő örökébe lépett há­zaspárt, Felczánné Nyíri Máriát és Felczán Bélát is. Az öt ifjúsági és 33 felnőtt páros látványos ver­senye során most is előfordult, hogy a zsűri nem ugyanazt látta a legszebb produkciónak, mint a közönség, de hi­szen olykor éppen ettől érdekes a verseny... Ami feltűnt: a modern táncok mozgásvilága tovább kö­zelít az erotika felé, sugall­ja, hogy a tánc már nem kifejezetten a csábítás esz­köze, inkább a közösen akart erotika hol enyhébb, hol erősebb kinyilatkozta­tása, kivált a latin táncok­nál. Ez persze nem is any- nyira kritika, csak szelíd rekonstruálása annak, hogy változott és változik a világ. _______________________(FÁMÁM)

Next

/
Oldalképek
Tartalom