Békés Megyei Hírlap, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-06-07 / 105. szám

2000. május 6-7., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 13 Rák Kati egy millióért sem válna meg ruháitól a nyilvánosság előtt A MEZTELEN IGAZSÁG MEZTELEN VALÓSÁGA Nincs bulvárlap pucér nők nélkül. Ók reklámoznak autót, frizsidert. Kebel­csodákról, szexpozitúrákról tudósít az írott és elektronikus média. Hová lett a hagyományos magyar prüdéria? A háború előtt csak 16 éven felüliek néz­hették azokat a filmeket, ahol a színésznő kombinéban mutatkozott. Mindig is prűd országként tartották számon hazánkat, de a helyzet az idővel alapo­san megváltozott. Kétgyerekes anyaként arra is gondol, mit szólnának a lányainak az osztálytársai, ha meglátnák pucéran egy szexlapban Az első „pikáns” jelenetet a Valahol Európában című filmben láthatta a nagyérdemű, amikor is a lány, meg­erőszakolása után lelőtte a támadóját. Megtépett blúzából azonban kivillant egy pillanatra a keble. Később egy-egy hazai filmben már megengedték a ren­dezők azt a luxust, hogy villanásnyi je­lenetekben női melleket engedtesse­nek látni. Jancsó Miklós volt az első, aki korlátokat döntött. Az ő filmjeiből nem hiányoztak azok a nők, akiket körbe-körbe kergetve, percekig lehe­tett látni a maguk meztelen valóságá­ban. Csak a színház őrizte rendületle­nül a konvenciókat. A jég 1973-ban tört meg. A Katona József Színház egy Bulgakov darab­ban, a Szentek összeesküvésében mu­tatott be olyan jelenetet, ahol fedetlen női mell is játszott. Kaptak is a sajtótól hideget-meleget. Az írásokban elítél­ték a mellmutogatás provokatív, por­nografikus hatását. Az 1978-as színházi szezonban rob­bant a bomba. A szovjet vendégrende­ző, Ljubimov, a Vígszínházban színre vitte Dosztojevszkij Bűn és bűnhődé- sét. Ljubimovról köztudott volt, hogy szívesen alkalmaz meghökkentő meg­oldásokat. Arra azonban senki sem számított, hogy a híres drámában há­rom meztelen nőt vonultat fel. Bár ez a jelenet rövid volt, a hatása mindent fe­lülmúlt és egyben utat is nyitott a ma­gyar színházak világában is a mezte­lenkedésnek. Gombrowitz, Operett című darabjá­ban egy ismert színésznő, Peremartoni Krisztina, szerepe szerint a harmadik felvonásban majdnem fél óráig mezte­lenül mozgott, táncolt, énekelt a színen. Talán nem véletlen, hogy napjain­kig is a Vígszínház jár élen a meztelen testek színpadi megjelenítésében. Csak hát ma már nem lepődik meg senki. Sőt, az a meglepő, ha néhány er­ről ismert rendező nem építi a vetkő- zést a darabba. Más volt a helyzet a sajtóban. Ha olykor-olykor meg is jelentek pucér hölgyek, azok is rafinált takarásban és szigorúan csak külföldről. Mert hát a szocialista magyar lapoktól idegen volt a test mutogatása. Rendszerváltás után aztán elszabadult a pokol. Sorra jelen­tek meg a szex- és pomólapok, s még a korábban szolid újságok sem idegen­kedtek pucér hölgyek bemutatásától. Míg korábban csak külföldi modelleket láthattunk, valaki kitalálta, hogy a ma­gyar embert inkább a hazai sztárok meztelen teste érdekli. És a művésznők többnyire szívesen mutatják meg a bá­jaikat. Általában azt nyilatkozzák, hogy szeretnék kipróbálni magukat ebben a szerepkörben is. Főleg, ha még egymil­liót is kapnak a meztelen fellépésért... A hírek szerint éppen ennyit kapnak a csinos művésznők meztelen valósá­gában gyönyörködtető erotikus folyó­irattól azok a honi színésznők, akik vállalják, hogy megszabadulnak az utolsó ruhadarabtól is a lap olvasóinak kedvéért. Úgy tűnik, a pénz komoly vonzerőt jelent, hiszen elismert, befu­tott sztárok is hajlandók megmutatni azt, amit titkolni illik. A szupercsinos Rák Katit is megkör­nyékezték, hogy Éva-kosztümben álljon a nagy nyilvánosság elé. De a szexis szí­nésznő, akit gyakran láthattuk filmek­ben, színdarabokban csábos fehérne­műkben, a pucér fotózást nem vállalná. — Még egy milli­óért sem! — jelenti ki határozottan. — Rafinált fehérne­műkben más, attól nem idegenkedtem soha. Ám meztele­nül nem fotóztatom magam. — Nincs az a pénz? — Nincs! Filmsze­repeket mondtam le azért, mert nem akar­tam ruhátlanul megje­lenni. Én az a nő va­gyok, akit nem vet­keztetni, hanem öl­töztetni kell. Szép ru­hákban, bundákban, érzem jól magam. — Nem vonzza a vetkőzésért járó szép summa? — Nem vagyok a pénz ellensége. De nem is akarom min­den áron megsze­rezni. Néhány éve a külföldön megjele­nő Playboy igen je­lentős ajánlatát is visszautasítottam. Nem vagyok prűd, de kétgyermekes anyaként arra is gondolnom kell, hogy mit szólnak a lányaim osztálytár­sai, ha meglátnának pucéran egy szexlapban. A férjem sem örülne. — Mi a véleménye a kolléganőiről, akik vállalják a kitárulkozást? — Egy sláger jut az eszembe: Min­denki másképp csinálja. Kemény Közelről láthatta a McLaren—Mercedes istálló nagyágyúit Egy békéscsabai a Forma-1 bölcsőjénél Amikor az álom beteljesül. A békéscsabai Hrabovszki László egy autó márka- kereskedés értékesítési vezetője. Vonzódik az autócsodákhoz, és imád autóver­senyeket nézni. Egy alkalmat sem hagy ki valahányszor a Forma—1 utazó cir­kusza a magyar Hungaroringen vívja versenyét, bár neki magának ugyan csak Zastavája van, meg egy segédmotorja. Érthető mennyire örült amikor a cégük­kel szerződésben álló nagy nemzetközi olajtársasság meghívására nyolcszáz társával együtt három napot tölthetett az angliai Silverstonban. Az első napot Londonban töltöttük, majd másnap egy órányi buszozás után Silverstonba érkeztünk. Ez kisvá­ros, mely a Forma—1 fellegvára. Ott volt a világon a legelső Forma—1-es verseny. De másról is nevezetes, ott törte lábát Michael Schumacher. És ott rendezik minden évben a Brit Nagydí­jat. — Ottléte alatt történt valami külö­nös eset? — Éppen a kanadai Jacques Villeneuve rótta a köröket versenyau­tójával, amikor a pályára tévedt egy róka, és ő elcsapta. — Milyen élményekben volt még ré­sze? — Az olajcég, amelynek termékeit a mi autószalonunk is forgalmazza, nemcsak támogatja, de kenőolajával is ellátja a McLaren—Mercedes csa­patot. Mi az olajcég különleges, úgy­nevezett VIP-vendégei voltunk, ennek megfelelően fogadtak bennünket a pá­lyán és környékén. Megmutatták a boksz-utcát, és Olivier Panis, a híres pilóta beszámolt a csapat életéről, a versenyautók vezethetőségéről. Egy átlagember, aki az utakon autózik, ezeket a kocsikat nem tudná vezetni. Lassításkor, fékezéskor hatszor akko­ra nehézségi erő éri a vezetőt annál, aki egy tízemeletes házból veti le ma­gát. Hrabovszki László VIP-vendég volt Silverstonban A csapat szerelői öt másodperc alatt hajtanak végre egy kerékcserét. Ez rövidebb idő, mint amennyi alatt egy pohár üdítőt az üvegből kitölt ma­gának az ember. Az összehangolt munkára jellemző, hogy e fantaszti­kus gyorsaság ellenére nem kapkod senki. Sikerült autogramot is begyűjtenem Mika Hakkinentől. Nagy élmény volt számomra, hogy közelről láthattam, miként készülnek a versenyzők. Ak­kor éppen a pályát tesztelték, az idő­mérő edzések csak másnap következ­tek. Mindent össze vetve jól éreztem magam Angliában, ennek ellenére nem élnék ott kinn. — Miért? — Ha hiszi ha nem, egy szép nőt nem láttunk. Már szinte szenvedtünk tőle. Szerintem mi magyar férfiak sze­rencsések vagyunk. Itt a nők rendkívül csinosak, és jól öltözöttek. P.Sz.F. Ajánló CD-sikerlista 1. Moloko: Things To Make And Do 2. Deejay's Time 2000: Volume One 3. Community Music: Asiandubfoundation 4. Stereo Mc's Dj-Kicks 5. Ákos: Keresem az utam 6. Danubius Gold 7. Andrew J. And Gemhand 8. Ian Anderson: The Secret Language Of Birds 9. Hot Stuff 10. A-HA: Minor Earth Major Sky (Rock Island) Ajánló Heaven Street Seven: Cukor A modem pop zenét játszó együttes második albumán már minden szám szövege magyar nyelvű, a közremű­ködő muzsikusok között pedig ott találjuk Lovasi Andrást, a Kispál és a Borz frontemberét is. A 12 új dal­ból a Hol van az a krézi srác? lassan már a vízcsapból is hallgatható. Könyv Szent Vincétől... A könyv teljes, címe: Szent Vincétől Szent Jánós póhararjE $*vah égy fon­tos alcíme is: Magyar történelmi bor­kalendárium örökidőkre. A szerző pedig, hogy teljes legyen az informá­ció az itt bemutatott könyvről: Csorna Zsigmond. Az utóbbi évek­ben egyre inkább divatba jött a bor- fogyasztás. Különösen a minőségi borok értékelődtek fel. S ha már fo­gyasztjuk a jó bort, akkor szeretnénk is megismerni mindazt, ami egy po­hár fehér, vörös vagy rosé, száraz vagy édes nedű mögött van: munka, történelmi múlt, hagyomány. A szer­ző sorra veszi az év napjait, s a hoz­zájuk kötődő rituálékat. Bős terjedel­met fordít a borral, a szőlővel, általá­ban a gazdálkodással kapcsolatba hozható szentekre, mesterségekre és népszokásokra. Izgalmas, érdekes könyv a Szent Vincétől Szent János poharáig című kötet. A Centrál Európa Közhasznú Alapítvány adta ki, s mi 1200 forintért szereztük be egy pesti könyvesbolt­ban. Kutyák és emberek Amíg a két országgyűlési képviselő nem acsarko­dón egymásra a parlamentben, s nem fenyegetett bennünket az évszázad árvize — a tragikus kutyasztorik kötötték le az olvasók, hallgatók fi­gyelmét. Magam is döbbenten hallgattam minden újabb hírt; a súlyos sérüléseket, sőt gyermekha­lált is okozó ebekről. Ezekben a megvadult álla­tokban sajnos, nem működött a biológiai érzéke­lő. Nem jelezte, hogy fajuk százezer éve él béké­ben az emberekkel, s hogy tulajdonképpen nem is a kétlábúak domesztikálták a kutyát, hanem az választotta társul az embert. Nem csak egymást, a kutyákat is elrontottuk volna? Némely fajtát túltenyésztettünk vagy visszavadítottunk? Van ebben valami igazság. Mert míg tucatszámra találni történeteket embert felnyársa­ló, megvadult bikákról, rúgós, harapós lovakról, szilaj csikókról, öklelő kosokról és kecskebakok­ról, sőt harcias gúnárokról, kakasokról is (hogy csak a háziállatokat említsem) —, addig csakis hűséges kutyákat emleget a fáma; ilyenekről hall­hatunk, olvashatunk. „Ők” életet és vagyont mentenek, gyereket vigyáznak, s a gazdájukhoz való ragaszkodásnak nincs határa. (Mozartot, mi­ként ezt egy ábrázolat is megörökíti, csak kutyá­ja kísérte utolsó útjára — a halottas kocsi után baktatva.) De hát a kutyáknak nincsenek szóvivőik, akik mindezt elmondhatnák. Nem így az emberek­nek! Fel is szólaltak megannyian — kérve vagy kéretlenül — a megdöbbentő harapásokról, mar- cangolásokról hallván. Kevés kivételtől eltekint­ve rengeteg baromság elhangzott. A képviselőnő — aki nemrég még az ÜSA magyarországi nagykövetét akarta lecserélni — ezúttal az ebrendeleteket taglalta, folyamatosan menteget­ve a törvényhozókat. A hazai ebtenyésztés tó- tumfaktumai nagyképűek voltak, miként az a falkavezérekhez illik. Egy rádiós eszmecserében pedig valaki kifejtette, hogy csak azok tartanak kutyát, akiknek nincsenek emberi kapcsolataik, merthogy képtelenek a kommunikációra. És hát, burkoltan vagy kevésbé burkoltan, bizony, ki­mondatott az ítélet: ki kell irtani, illetve láncra kell verni a büdös dögöket, s ha mégis emberek közé akarjuk vinni őket, akkor csakis pórázon és szájkosárral! Hát így történt, hogy az én Bumi kutyám (ami — méreteit tekintve — alig nagyobb az ölebek­nél) most szájkosárral sétál a lakótelepi promená- don, ezenkívül viseli oltási bilétáját, sőt úgyneve­zett dögcédula is lóg a nyakában — mint a kato­náknak — névvel, s gazdája telefonszámával. Mindez sokakat kacajra fakaszt. Nem állom meg én sem nevetés nélkül, mert eléggé groteszk lát­vány a kicsiny kutya — bohócot csináltunk sze­gényből. Ennél azonban nagyobb baj, hogy valahány­szor valami történik (vagy nem történik, mikor történni kellene), annyi komoly felnőtt csinál ma­gából bohócot vagy hagyja, hogy bohócot csinál­janak belőle. Példákat ki-ki bőven talál. Termé­szetesen magam is bohóc szerepre vagyok kár­hoztatva akárhányszor, most mégsem saját sirá­maimmal hozakodom elő. Gondolataim Fehér- gyarmatra visznek, ahol diákéveimet töltöttem, először voltam igazán szerelmes, s most is sok kedves barátot tartok számon a városkában. Na­hát, Gyarmaton időszakos választások voltak — miként tudjuk —, s ennélfogva a kisgazdák a Fra­di csapatával, a szocialisták pedig a Munkáspárt­tal kampányoltak a szatmári végeken; Kölcsey és Móricz Zsigmond szűkebb pátriájában. — Mi er­ről a gyarmatiak véleménye? — kérdem telefonon ifjúkori barátomat. — Az, hogy Liebmann Kata­linnak gusztusos combjai vannak — mondá a kér­dezett. Hát a budapesti kisgazdaelnök-hölgy ne­kem is jobban tetszik mint Thürmer, de olyan fon­tos volt egyiknek is, másiknak is Fehérgyarmatra utazni? Vagy ostobaság ilyesmit kérdezni? Netán nem is nagyon szabad? Dehogynem! Hisz' nekünk egyelőre még nincs elrendelve a szájkosár, noha sokkal több kárt okoztunk (okozunk) fajzatunknak, meg az egész élővilágnak, mint a kutyák. Mi lelkes lények va­gyunk, akik szabadságban és egyenlőségben él­hetünk itt, a Tisza táján. Csak éppen a Tisza vizét nem ihatjuk, s ami az egyenlőséget illeti, hát van­nak nálunk egyenlőbbek; nekik mentelmi joguk is van. Gyarmati Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom