Békés Megyei Hírlap, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-15 / 112. szám

4. OLDAL - 2000. MÁJUS 15., HÉTFŐ HAZAI T Ü K Ö R Elballagtak, ma már érettségiznek (Folytatás az 1. oldalról) A ballagási ünnepségen dicsé­retben részesült több diák, köz­tük az országos szakma kiváló ta­nulója versenyen jól szerepelt és teljesítményével szakmunkás-bi­zonyítványt szerzett Váradi Ildi­kó, Erdődi Viktória és Ilyés Mi­hály. — A kicsi, jelképes ballagási tarisznyában sok minden benne van. Az értelmes munka öröme, a várakozás, a lemondás, a csa­ládalapítás, a gyermeknevelés felemelő érzése és gyötrelme. Több éven át vártál, hogy felnőtt­nek nevezzenek. Most itt van a pillanat. Belátod: az élet legna­gyobb tette a helytállás - mond­ta útravalóul a ballagóknak az is­kola igazgatója. Gyula. A Göndöcs Benedek Szakképző Iskola és Kollégium végzősei pénteken kilenckor bú­csúztak iskolájuktól. Az ünnep­ség tíztől a belvárosi római kato­likus templomban szentmisével folytatódott. Szombaton a Kará­csonyi János Katolikus Gimnázi­um ballagási ünnepségéhez kap­csolódott ugyanitt szentmise, amelyet dr. Kiss Imre püspöki helynök celebrált. A hagyomá­nyoknak megfelelően a temp­lomban adták át az iskola leg­jobb tanulmányi eredményű di­ákjának a Karácsonyi-díjat. Az Apor Vilmos-díjat a hitéletben mutatott érdeklődésért ítélték oda, a Christián Lászlóról elne­vezett díjat a legjobban sportoló végzős diák kapta. A Munkácsy Mihály Középiskola és Szak­munkásképző Intézetben szom­baton nyolc osztály, közel két­száz diákja búcsúzott a diák­évektől. Orosháza. Jutalmakat is át­adott Hocz János igazgató a Kos­suth Lajos Mezőgazdasági Szak- középiskola végzős diákjainak (71 tanuló) ballagásán. A Kitaibel Pál országos biológia és környe­zetvédelmi versenyen ugyanis el­ső lett Nacsa Kálmán, míg az or­szágos szakmai versenyen a gé­pész szakos Paulik János az ötö­dik helyet, Majsai Gábor techni­kus pedig a második helyet érte el. Szombaton ballagott a Tán­csics Mihály Gimnázium és Szak- középiskola 126 diákja. Az utolsó csengő felhangzása után az épü­letben végigsétáltak, majd a ha­gyományokhoz híven megkoszo­rúzták a névadó szobrát. A balla- gók nevében a diákigazgató, Elek Ferenc búcsúzott az intézmény­től. Orosháza Város Önkormány­zat Ipari Szakmunkásképző Is­kolájában soha ilyen kevés balla­gó nem volt még. Mindössze két osztály (autószerelők és a szoba­festő, kőműves, esztergályos szak) tanulói, huszonheten vet­tek búcsút a középiskolától. Ne­vükben K. Tóth László osztályfő­nök köszönt el. ________B. M,- CS. I,- K. A.- M. GY.— NY. L Találkozó megyehatárok nélkül Békés és Hajdú-Bihar me­gyei sárréti települések vet­tek részt vasárnap FUzesgyarmat főterén a Sár­réti Gyermek Néptánc-talál­kozón. Füzesgyarmat- A Sárrét településeit megyeha­tár választja el egymástól, ám ez csak közigazgatási határ. Mint ez a rendezvény évente bizonyítja, a kulturális értékek nem szigete- lődhetnek el egymástól. A gyer­mekek számára remek bemutat­kozó lehetőséget kínálnak ezek a találkozók, a tánccsoportok veze­tői pedig szakmai gondolataikat oszthatják meg, közösen elemez­hetnek egy-egy produkciót — mondta lapunknak Tőkésné Gáli Mónika, a Füzesgyarmati Kultu­rális Intézmények igazgatónője. A vasárnapi Sárréti Gyermek Néptánc-találkozón gyermek nép­táncosok színvonalas műsorait te­kinthették meg az érdeklődők. Az egyéb programok között Békés Megyei Hírlap-játék, hintós séta­kocsikázás, táncház daltanulás, valamint a Hajdú Táncegyüttes gálaműsora szórakoztatta a meg­jelenteket. Régi mesterségek cím­mel Bogdán Tamás, bihamagy- bajomi vesszőfonó és a füzes- gyarmati szövő szakkör tagjainak alkotásaiból rendeztek bemutatót. A Sárrét kulturális életében je­les eseményt a Nemzeti Kulturá­lis Alapprogram és a Mobilitás If­júsági Szolgálat támogatta. M. B. Folyik az árvízkárok felmérése Három ütemben érkezik az állami támogatás Ismeretes, hogy a kormány az árvíz okozta veszélyhelyzet miatt valamennyi tárca és helyi önkormányzat ez évi költ­ségvetését 2,1 százalékkal - összesen 37,3 milliárd forinttal - csökkentette, amihez a Munkaerő-piaci Alap további egy- milliárd forintot ajánlott fel. Ez a védekezésre elkülönített összeg képezi a Belügyminisztérium katasztrófaelhárítási célelőirányzatát. Budapest A védekezésben érintett önkor­mányzatok számlával igazolt költségeik alapján a területileg il­letékes területfejlesztési taná­csok, a költségvetési szervek pe­dig felügyeletük útján igényelhet­nek támogatást. A Belügyminisz­térium minden kedden 12 óráig fogadja az igénybejelentéseket, és gondoskodik arról, hogy a fel­dolgozást követően a támogatás mielőbb az érintettekhez érjen. Az érintett szervezetek ennek megfelelően ütemszerűen kapják kézhez pénzüket. Nemrég utal­ták át a támogatások harmadik ütemét. Mindhárom ütemet te­kintve a költségvetési szervek kö­zött a legtöbb támogatást - 10 milliárd 214 millió 927 ezer forin­tot - a vízügyi igazgatóságok kap­ták. A Honvédelmi Minisztérium 400 millió, az Országos Kataszt­rófavédelmi Főigazgatóság 184 millió 858 ezer forint támogatás­ban részesült. A költségvetési szervek összesen 10 milliárd 888 millió 600 ezer forintot kaptak. Nyolc önkormányzat részére biztosítottak támogatást. Ezek közül a legtöbbet a Szolnok me­gyeiek - 530 millió 524 ezer 576 forintot, és a Szabolcs megyeiek - 191 millió 500 ezer 314 forintot kaptak. Az önkormányzatok eddig több mint 1 milliárd, a költségve­tési szervek 12 milliárdot megha­ladó támogatásban részesültek A Belügyminisztériumban azt is megtudtuk, hogy néhány nap­ja az érintett megyékben meg­kezdték az árvízkárok felméré­sét. A belvízkárok támogatására az igények bejelentését pedig egy hete fogadják a Belügymi­nisztériumban. _ ____________ ______ (KOÓS) Eladók a drágakövek Szombaton tartották a Békéscsaba Városi Ásványgyűjtő BénfrtrTtnnft Körnek helyt adó 2. Számú Általános Iskolában a VIII. Nemzetközi Ásvány— és Kőzet Kiállítást és Vásárt. A rendezvényt értékelve dr. Szalay Tibor, az ásványgyűjtő kör elnöke elmondta: idén hozzáve­tőleg kilencszáz látogató érke­zett, ebből 300-an jegyet vásároló felnőttek, a többiek az ásvány­gyűjtésért lelkesedő gyermekek.- Sajnos idén - valószínűleg önhibájukon kívül - nem érkez­tek meg a minden évben komoly forgalmat lebonyolító romániai gyűjtők, pedig már írásban előre lefoglalták a kipakoláshoz szük­séges 28 asztalt - mondja dr. Szalay Tibor, a terem közepén ár­válkodó üres helyekre mutatva. — A külföldi gyűjtők közül egy kí­nai hölgy és egy mongol házaspár árult távol-keleti ritkaságokat. Hazánk minden részéről érkeztek kiállítók fosziliákkal, természetes és dísztárgynak, ékszernek fel­dolgozott kristályokkal, ásvá­nyokkal, tengeri állatok vázaival, valódi és szintetikús csiszolt drá­gakövekkel. Habár a ballagások miatt az időpontválasztás nem éppen a legszerencsésebb, a tava­lyi évhez hasonló népszerűség­nek örvendett a rendezvény, és visszatérő gyűjtőink is elégedet­ten nyilatkoztak a forgalomról - fogalmazta meg összegzéskép­pen a zárás előtti percekben dr. Szalay Tibor.- FRANKÓ ­A látogatók többsége az idén is az ásványokért lelkesedő gyermek volt OWTÓ: LEHOCZKY PÉTER Szökésben a-Whiskys 12. Vecsési savanyú Május I7-én kezdődik a Whiskys néven elhíresült rabló bí­rósági tárgyalása. Ambrus Attila most másodszor van lakat alatt. Hat évig tartó bankrablás-sorozat, majd lebukás után tavaly júliusban sikerült megszöknie. Két ismert új­ságíró, Gyuricza Péter és Kardos Ernő kinyomozta a Whis­kys szökésének és egyik legnagyobb rablásának körülmé­nyeit, találkozott bújtatóival és barátnőivel, áldozataival és őreivel. Lapunk a megjelenés előtt álló könyvből közöl exkluzív részeket. FEB-FOTÓi DIÓSI IMRE Ambrus Attila naplójából: A tervezett vecsési balhénál a piálást is figyelembe kellett ven­nem. Ha beiszom, akkor az első kanyarban a motor úgy az isten földjéhez teremt, hogy csak úgy nyekkenek. Ezért elhatároztam, a szokásos adagomnak csak a felét iszom, mert akkor a járművet kordában tudom tartani. Új ruhá­zatot szereztem be, mert a régit soha nem használtam. Mindig más ruhában tettem tiszteletemet a bankokban. Ennek nincs külö­nösebb jelentősége, inkább kaba­lából csináltam. Felkészültem. Vártam a rossz időt, az esőt. De sajnos a hazai időjósokban nem lehetett bízni. Hát egyik reggel döntöttem, nem várok tovább. Másnapra beüte­meztem a balhét. Soha nem tud­tam aludni a rablás előtti éjsza­kán. Ezért minden mozdulatot új­ra és újra elterveztem. Azon a reggelen is kótyagosan ébredtem. Beöltöztem, mindent el­lenőriztem, aztán elindultam bankot rabolni. Naná, hogy hét ágra sütött a nap. A lakásból észrevétlenül távoz­tam. A közelből felhívtam két robo­gó-nagykereskedést. Zuglóban vet­tem egyet az ex-barátnőm nevére. Flepnit nem kértek, pedig még sze­mélyit is beszereztem. A fénykép ugyan nem hasonlított, de a gyerek is bajszos volt, nekem is kinőtt. A többi apróságra pedig nem adunk. Istenem, nem is gondoltam, milyen jó újból szabadon szágul­dozni. Ezzel a kis robogóval a 80 km-es sebességet is elértem. Egy­szer olyan lazán álltam meg a motorosrendőr mellett, hogy még én is meglepődtem saját pofátlan­ságomon. A zsaruknak nem ad­tam esélyt: az előírás szerinti öltö­zetben, bukósisakban közleked­tem. Elindultam Vecsésre. A bankot, ahová készültem, egyszer már megkopasztották. Úgy saccoltam, maradt azért ott még nekem is egy kis apró. Az érkezés után te­repszemlét tartottam. Felmértem a menekülési útvonalakat, a bank forgalmát, megnéztem a rendőr­ség és a bank közötti utat. Elég rö­vid. Egy perc alatt megtehető. Ha viszont megfelelő időpontban tá­madok, akkor a zsúfoltság miatt lehet esélyem. Talán akkor lassab­ban érnek a helyszínre. A hiba ott csúszott be, hogy ke­veset ittam. Bármennyire pénz­szűkében álltam, a bátorságom cserbenhagyott. Hiába szugerál- tam magamba, hogy nem félek. Akkor valahogy egy nyúltól is megijedtem. Hazamentem. Tud­tam, hogy amíg egy osztrák bank nyereségének 25%-ot fordítja biz­tonságra, addig nálunk ez csak 4- 5%-ék. Ezért szinte bármelyik OTP kirabolható. Nálunk akkor lesz baj, ha nem ilyen galamblel­kű emberek járnak rabolni, mint Gábor vagy én. Szerintem csak idő kérdése, mikor következik be dráma. A rablók pánikba esnek, és egyszerűen lepuffantják az al­kalmazottakat. A következő vecsési próbálko­zás napjára a biztonság kedvéért szőkére festettem a hajam és az Itt bújkált a Whiskys óriásira növesztett bajuszomat is kihidrogéneztem. Felvettem egy szemüveget is. Még a vizsgálóm sem ismert volna meg. Délelőtt indultam, a biztonság kedvéért vittem magammal piát. Ki tudja, ha akcióra kerül a sor, a bennem lévő már elpárologhat. Dél tájban érkeztem Vecsésre. Nem döntöttem el, merre mene­küljek, gondoltam, majd kitalá­lom, ha már túl leszek az egé­szen. Zárásig bőven maradt időm, kimotoroztam a vasúti töltésre és megittam a magammal hozott 4 deci whiskyt. A nagy melegben elaludtam a sínekhez közeli bo­zótban. A vonatok egyre-másra robogtak el mellettem, de úgy húztam a lóbőrt, hogy ebből sem­mit nem észleltem. Ha valaki arra jár, még a motoromat is nyugod­tan elvihette volna, arra sem rea­gáltam volna. Hirtelen fölriadtam. Azt sem tudtam, hol vagyok. Kis idő eltelt, amíg derengeni kezdett, miért is jöttem. Már majdnem megint a halasztás mellett döntöttem, mert féltem, bezár a bolt, mire bejutok a faluba. Gondoltam, megnézem. Ráültem a verdára, és rettenetes­be kapcsoltam. A szél kissé fel­frissített. Nem foglalkoztam az­zal, van-e rendőr a közelben. Me­legében lepattantam a motorról, a sisakot a járó masinán hagytam és bementem az OTP-be. Előtte a gi­tárt üzemképes állapotba helyez­tem. Egyből a tárgyra tértem és át­lendültem a pulton. Persze azon­nal elvettem a biztonsági őr pisz­éBéBÉKÉS megyei hírlap TÁMOGATÁS. Az SZDSZ Or­szágos Tanácsa arra kéri a párt országgyűlési frakciójának tag­jait, hogy minél nagyobb szám­ban támogassák Mádl Ferencet a június eleji köztársaságielnök­választáson - közölte Béki Gab­riella, a testület elnöke, az OT szombati ülése után. Magyar Bálint pártelnök úgy értékelte: gesztusértékű lépésről van szó a szabad demokraták részéről, amellyel azt kívánják üzenni a társadalomnak és a Fidesz-kis- gazda koalíciónak, hogy a kon­szenzuskereső demokráciához akarnak visszatérni, akkor is, ha a másik oldal nem ismeri ezt az eszközt. ÖSSZEFOGÁS. A Magyar De­mokrata Néppárt (MDNP), az MDF és a Vállalkozók Pártja megkezdi a három párt összefo­gásának intézményessé tételét - közölte az MDNP szombati választmányi ülését követően Zsigmond Attila. A szóvivő be­számolt arról is, hogy a tanács­kozás az MDNP május 27-ei or­szágos tisztújító küldöttgyűlést készítette elő, s egyben javasla­tot tett az országos elnök sze­mélyére, valamint jelölteket állí­tott az országos elnökség tagjai­ra. Hozzátette: a választmány ismét Pusztai Erzsébetet java­solja elnöknek. KORAI TANÉVKEZDÉS. A megszokottnál korábbi tanév­kezdés egyáltalán nem okozna problémát a Magyar Gallup In­tézet által megkérdezett, isko­láskorú gyermeket nevelő csalá­dok kétharmada, valamint isko­lai vezetők 40 százaléka számá­ra - közölte az Oktatási Minisz­térium sajtóirodája. A tárca azt javasolta ugyanis, hogy szep­tember elseje helyett néhány nappal korábban, augusztus 28- án kezdődjön a jövő tanév, mi­vel a következő iskolai évben a nemzeti ünnepek mindegyike hétköznapra esik. ADOMÁNY. 132 ezer telefon- hívás alapján 13 millió forint gyűlt össze az árvízkárosultak javára - közölte a Pannon GSM Távközlési Rt. A segítségnyúj­tásnak ezt a formáját a mobil­telefon-társaság áprilisban kez­deményezte, s csatlakozott hozzá a tv2, valamint a 06-60 mobilszolgáltató is. Az ado­mányt Vezseny községnek jut­tatták el. tolyát. Ment minden. Két-három ember tartózkodott a bankban. Csórikáim betojtak, mert azonnal hasra vágták magukat. Ahogy a főpénztárhoz értem, láttam, hogy épp zárják a time-boxot. A rohadt életbe. — Kinyitni a tetű páncélt vagy lelövök mindenkit! — ordítottam. De épp, hogy ki nem nevettek. Nagyon látszhatott rajtam a pia. Kezdtem begurulni. Hiába fenye­getőztem, a falusi libák bírták a szidást. Tehetetlen dühömben belelőttem az egyik időzáras pán­cél dobozába. Ha pontosan cél­zok és eltalálom, az egyik rugó­szerkezetet talán kinyílik. Vi­szont örvendtem, hogy egyálta­lán meg tudok állni a lábamon. Talán ha ketten vagyunk és több az idő, akkor még lett volna esély, így azonban túlságosan nagy volt a veszély. A fiókokban azért talál­tam némi kézpénzt. Nem sokat. Néhol még a koldusnak is többet adnak. Cirka kétszázezret hoz­hattam el. Ennyit sikerült zsebre vágnom Hagytam az egészet, csak még a személyzetet megreguláztam. Megígértem nekik, ha utánam les­kelődnek, egy ólommal lehetnek gazdagabbak. Ezért aztán kussol- tak. Akadt ebben az ügyben tanul­ság. A legfontosabb: piásan ne menj bankot rabolni, mert részeg rablót nem vesznek komolyan. (Következik: ,, Kereskedelmi cikk lettem”)

Next

/
Oldalképek
Tartalom