Békés Megyei Hírlap, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-02 / 101. szám

2. OLDAL - 2000. MÁJUS 2., KEDD KÖR KÉP Torgyán váltógazdálkodást akar? A pártelnök nyilatkozata lapunknak Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke a párt szombati országos gyűlésén bejelentette: nem vállalja el a köztársasági elnöki posztra szóló jelölést. A szocialisták meghátrálásnak tekintik a lépést, az SZDSZ ismét az alkotmánybíró Németh János jelö­lésének lehetőségét látja a helyzetben, a MIÉP pedig azt, hogy talán nem párt- politikus lesz az államfő. Budapest A koalíciós partnerek közül a Fidesz helyénvaló­nak tarja ezt a megoldást, bár a miniszterelnök lapzártánkig még nem mondott véleményt a visszalépésről, az MDF pedig változatlanul a kö­zös tárgyalások megkezdését sürgeti. Torgyán Jó­zsef lapunknak elmondta, hogy tárgyalásokat kezd - de csak Orbán Viktor kormányfővel - a Fi­desz és az FKGP közti 2002-es választási együtt­működésről.- Biztosra veszem, ha elfogadtam volna a je­löltséget, meg is választanak. Hogy mégis nemet mondtam, annak egyetlen indoka van. A politi­kától való távolmaradásom miatt veszélybe ke­rülhetett volna a konzervatív, nemzeti és keresz­tény erők hosszú távú közös kormányzása, a 2002-es választási győzelmünk.- Ön felhatalmazást kapott az országos gyű­léstől, hogy maga jelöljön valakit a köztársasági elnöki posztra. Milyen embert látna szívesen a kisgazdák által önnek szánt székben?- Legyen nemzeti konzervatív elkötelezettsé­gű, ökumenikus keresztény, ismerje ki magát a jog dzsungelében. Legyen képes a nemzet érde­keit érvényesíteni.- S emellett kisgazda is legyen? Esetleg kor­mánytag?- Az nem lenne hátrány, ha kisgazda politikus lenne. De inkorrekt lenne tőlem, ha neveket em­lítenék, mielőtt Orbán Viktor kormányfővel egyeztetek erről. Vele a jövő hét közepén kez­dünk a hosszú távú koalíciós együttműködésre is kiterjedő tárgyalásokat. Erről az együttműkö­désről annyit elmondhatok, hogy a 2002-es vá­lasztások során mi az úgynevezett azonosság el­véből szeretnénk kiindulni. 176 egyéni körzet van. Mindkét párt a listaállításhoz elegendő szá­mú jelöltet indítana. Elképzeléseink szerint a Fi­desz ugyanannyi körzetben támogatná a mi je­löltjeinket, ahányban mi az övéiket. A konzerva­tív koalíció választási győzelme esetén a több Az FKGP elnöke nem vállalta az államfőjelölést FOTÓI FIB/KÖRMINDIIMR1 mandátumot szerzett párt adná a miniszterelnö­köt, a másik pedig a következő köztársasági el­nököt.- Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi koalíció választási győzelme esetén akár ön is lehetne a következő miniszterelnök, illetve 2005-ben köz- társasági elnök?- Én még 2005-ben is túl dinamikus leszek ahhoz, hogy egy protokolláris feladatkörbe von­jam ki magamat. Sporthasonlattal élve: a jó hosszútávfutók is úgy érnek el eredményt, hogy váltva vezetik a mezőnyt. CSÍK RITA Bővül Milosevics ellenzéke Szerbek fordulnak szembe a jugoszláv államfővel Csatlakoznak a Kosovska Mitrovica-i szerbek vezetői Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök ellenzékéhez - jelen­tette be vasárnapi sajtóértekezletén az észak-koszovói város szerb vezetőinek egyike. Segély helyett közcélú munka Megszűnt a jövedelempótló támogatás Békés Európát Veszprém A közép-európai államfők 7. ta­lálkozója - amelyen tizenkét köztársasági elnök vett részt - emlékfa-ültetéssel fejeződött be. A Szent Mihály Székesegyház­ban, amelyet ezer esztendeje Boldog Gizella királyné építte­tett, Szénái József nyugalmazott érsek azt kívánta a megjelent ál­lamfőknek: a nagy keresztény elődök példájára úgy építsék az európai nemzetek közös ottho­nát, hogy ott minden nép család­tagnak érezhesse magát. A magyarországi németek küldöttségével találkozott Jo­hannes Rau, az NSZK államfője. A kérdésre, hogy Berlin nem gondolkodik-e valamilyen kü­lönleges státus megadásán a külföldön élő németek számára, így válaszolt: nem tud ilyenről, de érdekes gondolatnak tartja, amellyel érdemes foglalkozni. ■ Szlovák felzárkózás Pozsony Orbán Viktor meggyőződése szerint „ha lesz a NATO-bővítés- nek második köre, annak Szlo­vákiával kell kezdődnie, s ha ne adj’ isten Szlovákiával nem kez­dődhet, akkor nem lesz második bővítési kör”. A NATO jelenével és távlataival foglalkozó pozso­nyi nemzetközi konferencián részt vevő magyar kormányfő külön is találkozott Mikulás Dzurinda szlovák miniszterel­nökkel. Ebből az alkalomból Orbán Viktor kifejtette: Szlová­kia hiánya miatt a NATO-ban „természetellenes rés” tátong, amely azért alakult ki, mert korábbi belpolitikája miatt az or­szág lemaradt az euro-atlanti csatlakozási folyamatban. Martonyi János szlovák kol­légájával, Eduard Kukannal folytatott megbeszéléseket. A magyar külügyminiszter kije­lentette: „Megállapodtunk ab­ban, hogy a kassai magyar fő­konzulátust Orbán Viktor au- gusztus 18-án nyitja meg.” ■ Claire Kenneth búcsú Palotás Jánostól, a család egyik közeli barátjától kaptuk a hírt: szombaton délután elbúcsúztak Claire Kenneth, világhírű magyar származású írónőtől. A New York-i 82. utcában lé­vő, református magyar temp­lomban tartott megemlékezésen több száz jelenlévő előtt Non Tamás, az írónő első házasságá­ból származó fia mondott em­lékbeszédet. Az egy hete el­hunyt, 1908-ban született írónő 1956-ban választott új hazát. Claire Kenneth hamvait a száz kilométerre lévő családi birto- kon helyezik el. ___________aj. Kosovska Mitrovica „A városi Szerb Nemzeti Tanács (SNV) jövő csütörtökön hivata­los dokumentumot juttat el az egyesült szerb ellenzékhez, és abban kérni fogja felvételét a cso­portba” - közölte a Belgrádba el­jutott információk szerint Marko Jaksics, a szervezet egyik vezető­je. Kijelentette: nem akarják, hogy rosszindulatú emberek ál­landóan úgy beszéljenek róluk, mint akik Milosevics uszályába szegődtek. A Kosovska Mitrovica-i szerb vezetők az utóbbi hónapokban többször is visszautasították a nyugati megfigyelők vádjait, mi­szerint Milosevics eszközként használja fel őket a feszültség szí­tására Koszovóban. A városi tanács 50 ezer szer- bet képvisel Koszovó északi ré­szén, a kétnemzetiségű - albá­nok és szerbek lakta - városban. A testület reméli, hogy a jugo­szláviai ellenzék befogadja a te­rület lakosait. * A stabilitással kapcsolatos kérdé­sek álltak a figyelem középpont­jában Németh Zsoltnak, a kül­ügyminisztérium politikai állam­titkárának és Bodo Hombachnak, a Délkelet-európai Stabilitási Egyezmény főkoordinátorának vasárnapi koszovói látogatásán. Pristinában Bemard Kouchner ENSZ-különmegbízottal, a világ- szervezet polgári missziójának (UNMIK) vezetőjével, és Juan Ortuno spanyol tábornokkal, a nemzetközi békefenntartó erők parancsnokával találkoztak. Meg­beszélést folytattak Ibrahim Rugóvá mérsékelt koszovói albán vezetővel is. Németh Zsolt a magyar külpo­litika számára kulcsfontosságú­nak nevezte a stabilitási egyez­ményt. A látogatás célját abban jelölte meg, hogy pillanatfelvételt készítsenek a koszovói helyzet­ről. Biztatónak nevezte az albán fél részéről az UNMIK-kal és a KFOR-ral való együttműködés iránt megnyilvánuló készséget. Hozzátette: októberben várható­an helyhatósági választásokat tar- tanak a tartományban. ________■ Budapest Tegnaptól megszűnt a mun­kanélküliek jövedelempótló támogatása, vagyis a mun­kanélküli-segély. A foglalkoztatási törvény ta­valy decemberi módosításának értelmében a munkanélküli-já­radék folyósításának ideje 360 napról 270-re csökkent. Most pedig megszűnt a jövedelem- pótló támogatás, így akik a munkanélküli-ellátás kilenc hónapja alatt nem találnak ál­lást, közcélú munkát kérhet­nek az önkormányzattól, amely 30 napon át köteles va­lamilyen elfoglaltságot biztosí­tani számukra. Ez lehet az ároktisztítástól a tanításig szinte minden, a jelentkező képzettségi szintjének megfe­lelően. Körösvidék A Körösök romániai vízgyűjtőjé­ben a lehullott eső hatására sem emelkedett a folyók vízszintje, a legtöbb csapadék, 18 milliméter, a Fehér-Körös vízgyűjtőjébe hul­lott. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén valamen­nyi vízfolyás apad, ennek ellené­re a Körösök mentén több he­lyen továbbra is érvényben van a rendkívüli árvízvédelmi készült­ség. A Fehér-Körös román terüle­ten kifolyt vizének visszavezeté­se folyamatos, a töltésátvágáson (Folytatás az 1. oldalról) A magyar sportló fajtában be­mutatott kancák közül harmadik lett a ménesbirtok Múzsa nevű lova. A Nónius Lótenyésztő Or­szágos Egyesület külödíját érde­melte ki a fajta modern standard­ját legjobban megközelítő egye- de, Ménesbirtok Faluszépe nevű kancája. A kiállításon juhból 15 fajta mutatkozott be. Elismerő okleve­let kapott a Körös-Maros Nemze­ti Park Igazgatósága, Szarvas. A Tóth László, a Szociális és Csa­ládügyi Minisztérium osztályve­zetője a várható fizetségről úgy nyilatkozott, hogy általában vala­mivel a minimálbér alatt szokták alkalmazni a kevéssé képzett dolgozókat, de ennél többet kap­hat például egy pedagógus, akit ilyen formában vesz fel az iskola. Az ő bérét az önkormányzat anyagi lehetőségei szabják meg. A felmérések szerint havonta országosan 7-8 ezer embernek kell majd közcélú munkát bizto­sítani. A tartósan munkanélküli­ek, akik a 30 napos közcélú mun­ka után is állás nélkül maradnak, rászorultságtól függően segélyt kapnak. Ezen kívül a munkaké­pes korú rászorultak rendszeres szociális segélyt is kaphatnak, hi­szen támogatás nélkül senki sem maradhat - hangoztatta a főosz­tályvezető. másodpercenként mintegy 2,5 köbméter jut vissza a folyóba, a román oldalon az elöntés 10 négyzetkilométerre csökkent, s az elöntés a határ menti egy kilo­méteres sávra korlátozódik. A Kisj enőnél történt gátszakadás helyén ideiglenes töltés épült, s folyamatosan készül vaslemezzel az ideiglenes elzárás is. A Hármas-Körös torkolati sza­kaszának vízszintje a Tisza apa- dási ütemének megfelelően csök­ken. Az elkövetkező három nap­ban a folyó Szarvasnál várhatóan 45-55 centimétert apad. fiatal tenyésztők felvezető verse­nyében a második díjat nyerte el Lázár Nelli, a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium diákja. A Szent György-napi juhász­versenyen ifjúsági kategóriában első helyezést ért el a gyoma- endrődi Bethlen Gábor Mezőgaz­dasági és Ipari Szakközépiskola három tagú csapata, egyéniben a harmadik helyen végzett Nagy László gyomaendrődi versenyző. KIKIRIS ANDRÄS A mutatók emelkedtek A mezőgazdaság tavalyi termeié- 0,8 százalékkal csökkent az elő- si értéke csaknem azonos volt az ző évhez képest. Az élelmiszer­előző évivel - adta közre a Köz- ipar múlt évi termelése 2,6 száza- ponti Statisztikai Hivatal (KSH), lékkai haladta meg az előző évi A kimutatás szerint a növényter- szintet. A mezőgazdaságban dol- mesztés 1998-hoz képest 1,1 szá- gozók bruttó átlagkeresete 1999- zalékkal emelkedett, az állatié- ben a nemzetgazdasági átlag két- nyésztés teljesítménye viszont harmadát tette ki. Az eső ellenére is apadnak a Körösök-sz­VII. Alföldi Állattenyésztési Napok Bemutatjuk pr. Márki Lászlót, a nagycsaládosok országos egyesületének elnökét A boldogságot nem pénzben mérik . Azok a gyermekek, akik a családban megtanulták, hogy ér­dekeik csak testvéreikkel egyeztetve érvényesülhetnek, ké­sőbb sokkal könnyebben beilleszkednek a felnőtt közössé­gekbe. A nagycsaládos lét ugyanakkor nem csak alkalmaz­kodással, lemondással jár. Szükség esetén több segítségre is számíthatnak azok, akik nem egykeként nőttek fel - vallja dr. Márki László, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének újonnan megválasztott elnöke. Budapest Az egyesülethez tartozó 20 ezer családban átlagosan négy-négy utód nő fel. Dr. Márki László ma­tematikus, maga is négy gyermek édesapja.- Magyarországon állítólag két rétegből kerül ki a nagycsaládo­sok többsége. Egyrészt az igen sze­gények közül, másrészt az értel­miségi, gyakran vallásos emberek soraiból. Igaz ez? A társadalom valamennyi réte­ge megtalálható közöttünk. Nem „káderezzük le” a tagjainkat, de az valószínű, hogy nem sok dús­gazdag ember lehet közöttünk.- Vannak-e közismert emberek a népes családok élén?- Igen, például Harrach Péter miniszter. Mindenképpen figye­lemre méltónak tartom, hogy a vezető államférfiak, miniszterek többsége jelenleg három vagy több gyermeket nevel.- Érezhetőé ennek hatása az egyesület életére?- A családok támogatásának szándéka érezhetően erősebb, mint korábban. Fontosnak tart­juk, hogy ez a támogatás, vagyis az e célt szolgáló szoci­ális rendszer több „lá­bon” álljon. Az adó- kedvezmények mellett a családi pótlék érték- állóságát is biztosítani kellene. Az otthonte­remtésben pedig na­gyon hiányzik a szociá­lis bérlakáshoz jutás esélye.- A nagycsaládokról beszélve nem kerülhető meg a roma csalá­dokkal kapcsolatos gondok- Mi nem teszünk különbséget tagjaink között a bőrük színe alapján. Ugyanakkor látjuk azt is, hogy a cigányság helyzetének rendezése Magyarország legna­gyobb problémája. Ha nem sike­rül megoldást találni a felzárkóz­tatásukra, óriási bajok elé né­zünk. A magam részéről a legfon­tosabbnak azt tartom, hogy a roma gyerekek színvonalas iskoláztatása mielőbb megvalósuljon.- Saját gyermekei már felnőttek. Soha nem bán­ta meg, hogy a feleségével együtt oly sok mindenről le kellett mondania?- Sosem éreztük le­mondásnak azt, hogy például nincs autónk. Attól lettünk volna még boldogabbak, ha egy ötödik gyermeket is vállalhattunk volna. Úgy látom, hogy a három fiam és a lányom a mi nagy családunkban olyan élményekkel lett gazda­gabb, amelyeket pénzért megven­ni nem lehet. n. zs. Ellendíj környezetvédőknek Újabb fricska Pepó Pál miniszternek Budapest Az Országgyűlés környezet- védelmi bizottsága döntött arról, hogy létrehoz egy alternatív Pro Natura-díjat. A díj odaítéléséről azok a szemé­lyek dönthetnek, akik Tardy Já: nos helyettes államtitkár eredeti listáján szerepeltek, de őket Pepó Pál környezetvédelmi miniszter másokkal cserélt fel - közölte munkatársunkkal Illés Zoltán (Fi­desz). A bizottsági elnök szerint a bizottság tagjai - egyetlen tartóz­kodás mellett - egyöntetűen tá­mogatták az ötletet. A parlamenti testület azért határozott az egyszeri alkalom­mal odaítélendő Millenniumi Pro Natura-díj alapításáról, mert olyan személy is bekerült a mi­niszter által áprilisban újjáalakí­tott díj odaítélő bizottságba, aki­nek nincs természetvédelmi szakmai múltja. Illés úgy véli: a természetvédelemben tevé­kenykedő tudósok arculcsapása volt Juhos Lászlónak, a Reális Zöldek Klubja elnökének bevá­lasztása a bizottságba. Illés Zol­tán felháborítónak tartja, hogy bár a miniszter utóbb visszahív­ta Juhost, egy másik „reális zöld”, Mészáros Milán továbbra is tagja lehet a díjat odaítélő bizottságnak. A tervek szerint 2-3 Millenniu­mi Pro Natura-díjat adnak majd ki, s az emléklaphoz pénzado­mány is társul; a képviselők sze­mélyenként öt-tízezer forinttal támogatják az ötlet megvalósulá­sát. A díjátadás lehetséges idő­pontja a június elejei környezet- védelmi világnap, vagy augusz­tus 20. lehet. v. r.

Next

/
Oldalképek
Tartalom