Békés Megyei Hírlap, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-28 / 99. szám
12. oldal - 2000. Április 28., péntek SPORT Marius Cheregi a Termál FC munkatársa ma is A játékos hat hétig élt Gyulán feleségestől, kutyástól Napok óta izgalomban tartja Békéscsabát, Gyulát és Székes- fehérvárt az az óvási ügy, amit az Előre FC vezető kezdeményeztek a Békéscsaba—Videoton (0—2) NB I-es labdarúgómérkőzés után. Ennek kapcsán aztán sok féle mende monda kering a Romániából eredetileg Gyulára érkezett, majd az átigazolási határidő lejártának napján a Videotonhoz kerülő Marius Cheregi körül, akiről a csabaiak állítják, jogosulatlanul szerepelt a székesfehérvári csapatban az április 19-ei bajnokin. Békéscsaba, Gyula- Azt hiszem, a tisztánlátás érdekében pontosítanunk kell egy-két dolgot - állítja Balog Andor, az NB Il-es Termál FC Gyula labdarúgóinak elnöke. — Egyes orgánumokban az jelent meg, hogy két hétig tartózkodott Cheregi nálunk. Ez nem igaz, hiszen már január elején bekapcsolódott a munkába, s egészen február közepi eltűnéséig hat hetet töltött velünk, együtt készült labdarúgóinkkal. Olyany- nyira, hogy hat előkészületi mérkőzésen is pályára lépett gyulai színekben. Mindjárt először éppen az Előre FC ellen január 25én. Itt volt feleségestől, kutyástól, s egyik szponzorunk jóvoltából végig a gyulai Öcsi és Fuszek panzióban és vendéglőben lakott, il- letve étkezett. Eltűnése után napokkal abban egyeztünk meg a Videoton vezetőivel, hogy hatszáz ezer forintot plusz áfát fizetnek a játékos átadásáért, amire a határidő március közepe volt. Ám arról kevesen írtak, hogy mind a mai napig egy árva fillér sem jött a számlánkra a székesfehérvári NB I-es klubtól. Pedig azóta többször is beszéltünk dr. Bérces Lászlóval, a Videoton elnökével, s Németh János technikai vezetővel, de nem reagáltak semmire. — Ugyancsak pontosítani szeretném: Cheregit egy másik játékosunk, Viorel Vancea hozta a klubunkhoz, s nem más.- S még egy dologra reagálnék: nem technikai vezetőnek, hanem sportmunkatársnak szerződtettük a román játékost, hiszen amatőr csapat vagyunk. Szerződése ma is él, nem bontotta fel egyik fél sem, ezért továbbra is a mi alkalmazottunknak tekintjük. Egyébként összesen kilenc papírt őrzünk, ennyit írt alá mindenestől, vagyis a szerződéstől kezdve a munka- vállalási engedélyen át, az átigazolási lapig. & $b ® Legújabb információnk szerint az Előre elleni találkozót követő fordulóban, a múlt hét végén lejátszott Videoton-Komló (3-0) mérkőzés kapcsán a Baranya megyei csapat is fontolgatja az óvás benyújtását. _________________________________________HÁMORI Szokolay Kinga ezüstérmes A hét végén a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban rendezték meg a Miss Fitness junior ob-t, amelyen a megyeszékhelyen nemrégiben alakult Csabafitt egyesület versenyzője, Szokolay Kinga ezüstérmet nyert. Zalaegerszeg Az országos junior bajnokságon első alkalommal született ilyen szép békéscsabai siker. A zalaegerszegi színházban telt ház előtt a nagyszerű gyakorlatot bemutató Szokolay Kinga megérdemelten lett ezüstérmes, akinek az eredményhirdetéskor a sportág világ- és Európa-bajnoka, Kállai Ildikó nyújtotta át a díszes serleget és az érmet. Teljesítményével a békéscsabai sportolónő bejutott az októberi felnőtt országos bajnokságra, amelyet a fővárosban rendeznek. Szokolay Kinga edzői, Kerekes Judit és Irimiás Zoltán. Szokolay Kingának a világ- és Európa-bajnok, Kállai Ildikó nyújtotta át a serleget a junior Újság még' a Csabafitt egyesü- ob-n let háza tájáról, hogy a klub a Ki- hennek, jelenleg a hét végi orszá- Támogatók: Agressor, Amica, nizsi utcában május 2-án nyitja gos aerobik bajnokságra készül- Arany Fésű Fodrász és Kozmeti- meg új edzőtermét. Az egyesület nek, amelyet szombaton Buda- kai Szalon, versenyzői egyébként nem pi- pesten rendeznek. ________________________iyj-j Kiesett a Gyomaendrődi Barátság, a Gyoma FC és a Jamina Békés megye Szerdán újabb fordulót játszottak a labdarúgó Arany Ászok Magyar Kupa Békés megyei selejtezőjében. Több meglepetés született, alacsonyabb osztályú ellenfelével szemben kiesett az NB Il-es Gyomaendrődi Barátság, az NB III-as Jamina SE és Gyoma FC valamint a megyei I. osztályú Medgyesegyháza és Vésztő. Eredmények. Gerla-Vám Göndöcs 1—2, Szarvasi FC—Előre FC Békéscsaba 1-5, Pusztaföld- vár-Magyarbánhegyes 0-4, Gá- doros-Jamina SE 1-0, Nagyszé- nás-Csorvás 0-2, Kötegyán- Méhkerék 0-9, Füzesgyarmat- Gyoma FC 5-1, Újkígyós-Med- gyesegyháza 2-1, Békéscsabai MÁV-Gyulai Termál FC 1-9, Bé- késsámson-Tótkomlósi TC 1-6, Pitvaros-Battonyai TK 0-3 (a hazai csapat nem tudott kiállni), Orosházi Rákóczi-Medgyesbod- zás 1—5, Mezőberény—Gyomaendrődi Barátság 2-1, Telekgerendás-Békési FC 1-7, Tarhos- Vésztő 3-3, Szabadkígyós-Gyulavári 2-1. Lesz-e újabb trónfosztás? Karate ob a megyeszékhelyen Békéscsaba Szombaton, április 29-én 12 órai kezdettel a Szabó Pál Téri Általános Iskola tornatermében nagy érdeklődésre számot tartó sport- eseményre kerül sor. Békéscsabán rendezi meg a Magyar Kickbox Szövetség a 2000. évi semi- contact stop országos bajnokságának első fordulóját. A kick-box rendkívül eredményes sportága a magyar sportéletnek, hiszen szinte minden világ- és Európa-baj- nokságon ott vannak a magyar válogatott tagjai a dobogón, nem egyszer annak legfelső fokán. Miután egy világversenyre súlycsoportonként csak egy sportoló mehet egy országból, így a bajnoki cím egyben a válogatottságot is jelenti. Gyakran előfordult már az, hogy az itthoni „trónfosztás” következtében a világbajnok itthon maradt, s legyőzője képviselte hazánkat, legtöbbször nagyszerűen helytállva. Ez a válogatási szisztéma átlátható, és nem tűri a kivételezést. A semi-contact stop bajnoki döntő az idén Füzesgyarmaton lesz szeptember 30-án. Oda már csak súlycsoportonként a legjobb négy kap meghívást, ez a mezőny a tavaszi és az őszi forduló alapján alakul majd ki. Góg a triatlon vb-n Perth A vasárnapi perthi triatlon világbajnokságon betegség miatt nem vehet részt Molnár Erika, míg az Orosházi Eötvös DPSE fiatal versenyzője, Góg Anikó és Edöcsény Nóra a sydneyi indulásért csatázik egymással, mivel hazánk a jelenlegi világranglista alapján két versenyzőt indíthat a nyári olimpián Sydneyben. A világbajnokság előtt megtartott tisztújító közgyűlésen újra Les McDonaldot választották a sportág nemzetközi szövetségének (ITU) elnökévé. McDonaldnak - akinek újabb megbízatása négy évre szól - azért szavazott ismételten bizalmat az 1989-ben alakult ITU tagsága, mert irányításával a triatlon felkerült az olimpia műsorára és Sydneyben már be is mutatkozhatnak a legjobbak. — Magyar sportdiplomáciai sikert is hozott a közgyűlés: Márkus Gergelyt beválasztották az ITU héttagú technikai bizottságába - tájékoztatott Czencz Péter, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára. ■ Biztató játék Százhalombatta, Nyíregyháza Százhalombattán rendezték meg a 16 esztendős lányok kiemelt teniszversenyét, amelyen pályára lépett a Békéscsabai Globe Tenisz Egyesület két kiválósága, Thaisz Nóra és Garai Ágnes Szonja is. A válogatottakkal teletűzdelt mezőnyben Thaisz 3 győzelme után csak a döntőbe jutásért folyó küzdelemben bukott el fővárosi ellenfelével szemben. Garai Ágnes két győzelmét követően az elődöntőbe jutásért nem bírt válnogatott riválisával. Mindkettőjük játéka meggyőző volt a tíznapos edzőtáborozás után. Ugyancsak az elmúlt napokban rendezték meg Nyíregyházán a női felnőtt I. osztályú viadalt, amelyen a 15 esztendős Garai Ágnes Szonja is a főtáblára jutott a magyar élmezőny krémje mellett, s veresége ellenére nem vallott szégyent játékával a válogatottak között. A párosban a hazai Sutákkal az oldalán a válogatott Földényi, Berecz duó ellen biztató játékkal maradtak alul._______________■ West pletykák az Angol Nagydíjról Forma—1 Coulthard zoknija A hétvége, egyik leghúmorosabb eseménye az volt, amikor péntek délután David Coulthard West McLaren Mercedese megpördült. Az autó beragadt és egy Land Rovernek kellet biztonságos helyre vontatnia. A pálya széle azonban olyan sáros volt, hogy még a négy kerék meghajtású Land Rover is beleragadt. David is beállt a többiek közé, hogy segítsen kitolni a kocsit. Elég furcsa módon ehhez levetette cipőjét és zokniban tolta az autót. „Ä cipőmet magam fizetem, a zoknit viszont a csapat” - fűzte hozzá magyarázatul. Mivel a skót emberek amúgy is hírhedtek fukarságukról, ezzel mindent meg is magyarázott. Eccleston hecceli a tömeget Szombaton a Silverstoni pályán összegyűlt gyér számú közönség előtt készült interjú Bemie Eccleston-nal. Mivel a hétvégi verseny katasztrofálisra sikerült az esős időjárás miatt, azt kérdezték a Formula-1 Mr. Big-jétől, hogy mi lesz a versennyel jövőre. „Nem áprilisban fogjuk tartani” - ígérte. Majd hosszabb szünet után hozzátette: „De ne csináljanak programot Karácsonyra”. Azok a rajongók, akiket nem engedtek be szombaton Silverstone- ba, valószínűleg nem találták ezt a mondatot túl viccesnek. Dennis a komisz A köd és a közlekedési dugók kaotikus állapotokat okoztak a verseny reggelén a Silverstone-ba vezető utakon. Olyan sűrű volt a köd, hogy még a mentő helikopter sem tudott leszállni, ezért a bemelegítő futamok kezdési idejét el kellett halasztani. A hatalmas időjelző táblák folyamatosan tájékoztatták a közönséget a változó menetrendről. A verseny szervezői azonban nem veszítették el humorérzéküket, ugyanis az egyik kiírás így szólt: „A helyzet egyre rosszabb. Ron Dennis forgalmi dugóba került”. Az A SÜPPEDŐ, PUHA ÉRZÉS.... David Coulthardnak és Jacques ViUeneuvenek nem akadtak problémái a közlekedéssel, mivel luxus lakókocsijukkal mindketten a pálya melletti camping területen parkoltak. Mindenesetre nem számoltak olyan szörnyű időjárással, melynek következtében a talaj úgy süppedt, mint egy fürdőszivacs. Érdekes módon azonban csak a kanadai versenyző járműve süppedt a földbe tengelyig. Annak alapján, amit Jacques „viskójáról” hallottam, ennek alighanem a tükörből készült mennyezet, a négy inch vastag szőnyeg, és a leopárd bőrből készült ágytakaró lehet az oka. Persze az is lehet, hogy van még egy márvány fürdőszoba is odabenn.” ■ Alma, idared, 1 kg 139 Ft Szárnyas májkrém, SZEK0, 65 g 21 Ft Tojás, 10 db-os 119 Ft Cosmetica toalettpapír, 12 db-os 219 Ft Szalon sör, 0,5 liter 79 Ft+ü. Nestlé táblás csokoládé, 100 g, 2-féle Whiskas macskaeledel, 400 g, 2-féle 159 Ft Paloma kávé, 250 g 289 Ft Delikatessa finomliszt, 5 kg 229 Ft Egri kékfrankos, félédes, 0,751 299 Ft Dél-dunántúli Zweigelt, 0,751 Persii mosópor, 3,6 kg 1749 Ft Persil mosópor, 5,4 kg Billa pack kenőmájas 299 Ft/kg Billa pack házikolbász 699 Ft/kg Billa pack pulykapárizsi 279 Ft/kg Sörkori, csemegeosztályunkon kapható 69 Ft/db Delikatessa köményes sült, csemegeosztályunkon kapható 109 Ft/100 g Sertéspárizsi, csemegeosztályunkon kapható 29 Ft/100 g Amíg a készlet tart, csak kiskereskedelmi mennyiségben, p Békéscsaba, Corvin u. 39. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7—20, szombaton 7—18, vasárnap 8—15 óráig.