Békés Megyei Hírlap, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-06 / 81. szám
5600 Békéscsaba, Orosházi út 60. Tel./fax: 441-521. (30) 9484-521. Áprilisban minden termékre 10% kedvezmény! e Műkő kémény- és pillér-, lábazat-, homlokzatburfcoló téglák, térburkoló elemek • kerítésrendszerek már 20% előleg befizetésével, 6-36 hónapos részletvásárlási lehetőséggel helyszíni ügyintézéssel. y. Homályos fülöpszállási lefejtés A tanú nem emlékezett arra, ki volt a megbízó Korábban — 1994 májusa és '96. július 31-e között — a Full Marker, majd a Gardefort Kft.-nél ügyintézőként tevékenykedett K. Elemér. Tanúkénti meghallgatásával folytatódott a füzesgyarmati macskási telephelyhez kötődő „olajügy” tárgyalása tegnap a Gyulai Városi Bíróságon dr. Jámbor Pál büntetőtanácsa előtt. (A tanú ma a békéscsabai Billa Áruház üzletvezetője!) Bíróság K. Elemér a társaság kútjain a té- esz és Volán bérleményeinek forgalmát ellenőrizte, de mint tegnapi meghallgatása során elmondta, a tüzépeknél, közlekedési vállalatoknál és vállalkozóknál piackutatást is végzett. Feladata volt a kútkezelők ellenőrzése, s az anyagforgalomról szóló hó végi zárást is minden esetben ő készítette. A tanú - egybehangzóan a nyomozati szakban jegyzőkönyvbe mondottakkal - állította, hogy az üzemanyag-beszerzést minden esetben főnökei, G. János és az ügyben elsőrendű vádlott, F. Miklós szervezték, bonyolították, ő az utasításaikat követte. (A G. János által „ügyvezetett”, 1 millió forint törzstőkével alapított Full Marker Kft.-t 1994. július 1-jén jegyezte be a Békés Megyei Bíróság.) így volt ez az ominózus fülöpszállási esetben is. '96. május 22-én főnökei utasítására utazott az üzemanyagtöltő állomásaikon alkalmazott, éppen nem dolgozó munkatársakkal a fülöpszállási vasútállomásra, s vasúti tartálykocsik lefejtése volt a feladatuk. K. Elemér, ellentétesen a korábban jegyzőkönyvbe mondottakkal, tegnap már nem emlékezett arra, hogy a fülöpszállási állomásról a füzesgyarmati macskási telephelyre is szállítottak volna kőolajszármazékot, s azt sem tudta megmondani, ki volt a megbízó, a tulajdonos. (Folytatás a 4. oldalon) Egy marék hír Háromszékről Kisgyörgy Zoltán erdélyi geológus, újságíró (képünkön) tartott előadást tegnap délután a Körös Főiskolán a Millennium küszöbén Háromszékben címmel. Békéscsaba- A Tessedik Sámuel Főiskola Körös Főiskolai Kara már hosszú évek óta intenzív kapcsolatot tart fenn erdélyi szakemberekkel, így a Magyarok Világszövetsége Békés Megyei Szervezete meghívására Csabára érkezett Kisgyörgy Zoltánt is felkértük, nálunk is tartson előadást — mondja dr. Micheller Magdolna főiskolai tanár. — Elsősorban az ember és társadalom műveltségterületet választó tanító szakos hallgatók szakterületéhez kapcsolódik az előadás témája, de az iskolán kívülről is érkeztek szép számmal érdeklődők. — Geológia—földrajz szakos tanárként tanítottam a Bolyai Egyetemen, melynek visszaállításáért még most is harcolunk, a rendszerváltás óta pedig a Háromszék című napilapnál dolgozom - vázolja fel röviden életpályáját Kisgyörgy Zoltán. — Főként faluriportokat és egyházi témákat, helytörténetet feldolgozó cikket írok. A mai előadás — amellett, hogy diákkal illusztrálva bemutatja, a háromszékiek hogyan készülnek a millenniumra - egyben író-olvasó találkozó is. Nemrég jelent meg Kovászna megye útikönyve címmel a szülőföldem idegenforgalmi nevezetességeiről írt könyvem, mely hiánypótló szerepet tölt be az irodalomban, mivel a terület látványosságait ilyen szempontból még nem dolgozták fel. Évente több Békés megyei csoport is ellátogat Háromszékre, őket eddig is én kalauzoltam körbe a vidéken.- Milyen apropóból érkezett megyénkbe?- Béres István mecénásom, az MVSZ Békés Megyei Szervezetének nyugalmazott elnöke meghívására érkeztem Gyulára, de Orosházán is tartok előadást. Célunk még egy pusztaföldvári találkozóvá szorosabbra fűzni a település Datkkal szövődő testvér- városi kapcsolatát. _______m. Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E-mail: szerk.bekes@axels.hu Megkérdeztük... Mikor kereste fel háziorvosát? — kérdeztük Szilágyi Istvánná almáskamarási olvasónkat (5. oldal). A hivatalos... Gryllus Vilmos és Levente Péter neve garancia a sikerhez. Az előadók közül Gryllus Vilmossal Orosházán készült interjú (6. oldal). Csak napraforgóban... Békés megye agrárgazdaságának helyzetéről vitáztak a megyegyűlés képviselői legutóbb (8. oldal) Virágzik... Orosháza határában már virágzik a Volga-menti vagy ahogy mostanában nevezik, az erdélyi hérics (9. oldal). Kisajátítandó belvizes ingatlanok? Lukácsék kálváriája nyolc hónapja kezdődött Tavaly januárban öt, idén három család kényszerült elhagyni otthonát Békéscsabán a belvíz miatt. Jelenleg hét lakóépületet közvetlenül veszélyeztet a talajvíz. További 25 háztól pedig csak a folyamatos szivattyúzás tartja távol a vizet. A Mátyás király utca 69. száma alatt Lukács Andrásék életét közel nyolc hónapja keseríti a belvíz. A férfi szerint gondjaikat csak az oldaná meg, ha az önkormányzat kisajátítaná, megvenné a belvíz sújtotta ingatlant. Békéscsaba A belvíz nemcsak megkeserítette, de közéletileg is mozgalmassá tette Lukács András életét. A rokkantnyugdíjas férfi tavaly december óta minden lehetséges fórumon ott van, ahol csak hangot adhat panaszának. Kérésére két önkormányzati bizottság is tárgyalt már ingatlanja esetleges kisajátításáról. A bizottsági vélemények szerint az ön- kormányzat elviekben nem zárkózik el a kisajátítás, azaz a belvíz sújtotta ingatlan(ok) megvásárlása elől, ha - és ez lényeges - a veszélyeztetett ingatlanok megvásárlása olcsóbb, mint a belvíz elleni védekezés, illetve a megelőzésre fordítandó összeg.- Tavaly tavasszal jött fel először a belvíz. Akkor még azt hittem, nem lesz semmi gond. Ötven éve élek itt, de belvizet még nem láttam. A gyümölcsfák és a veteményes kipusztult a nyáron, ahogy eltűnt a víz. Az igazi gondok 1999 októberében kezdődtek — meséli Lukács András. A víz egyetlen éjszaka alatt elöntötte a kertet és a gazdasági épületeket. A három disznó és a 24 baromfi vízbe fulladt. A polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodája először tartálykocsival szivattyúztatta a vizet Lukácsék portájáról. Eredménytelenül. Később a tűzoltóság adott egy 800 méteres tömlőt, a városüzemeltetési iroda pedig a szivattyúzás benzinköltségeit állta.- Kiderült, hogy az ingatlanom másfél méternél lejjebb van, mint az utca szintje. Mindenhonnan ide folyik a víz - panaszolja Lukács András, állítva: a téglagyár közeli bányatavai is felelnek a talajvízszint megemelkedéséért. A férfi februárban, feltehetően az udvarában álló szennyezett belvíztől, fertőzést kapott. Az orvosok orbáncra gyanakodtak. Az ÁNTSZ szakvéleménye szerint Lukácsék lakáskörülményei közegészségügyi szempontból erősen kifogásolhatóak. Az ingatsegítség? - kérdezi Tálasné a lakhatatlan szobában »FOTÓI LEHOCZKY PÉTER lant négy éve újították fel, nem kevés pénzből. - A városnak kevesebbe kerülne a kisajátítás, mint a belvízmentesítés kiépítése, ezt, amikor beszélgettem vele, a városüzemeltetési iroda vezetője is mondta - állítja Lukács András. - Érdemi válasz helyett eddig azonban csak azt kaptam az illetékesektől: ha a belvíz- veszély elmúltáig el akarom hagyni a házamat, azt nekik mielőbb jelezzem. A polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője, Bánfi Ádám előtt nem ismeretlen Lukács András esete. Békéscsabán jelenleg a legnagyobb gond, hogy a belvíz új területeken jelentkezett. A talajvízért egy régi Marosholtág a felelős. Az 1900-as évek elején még vízzel teli folyómedret Kondorosi-ér néven jegyzi egy 1910-es Békéscsaba-térkép. Jaminában a Wagner, a Máriássy, a Vaskapu, a Mátyás és a Nagy Sándor utcák gyakorlatilag erre a Marosholtágra épültek. (Folytatás a 3. oldalon)- Kitől jön a Több ház veszélyben A szomszédban kidőlt falú melléképület. Javítani nem lehet a kertben álló víz miatt. A lakóház falai vizesek, a vakolat lepergett, hosszú repedések szegélyezik a falakat. Nagyjából ilyen kép fogadja azt, aki becsönget a Kun utca 19. szám alá. A belvíz rongálta házban Tálas Tibomé él egyedül, lánya és veje már elköltözött a részben lakhatatlanná vált épületből. - Nem tudom érdemes-e még megcsináltatni? - mutat a házra az idős asszony. Békéscsabán még hét házat közvetlenül veszélyeztet a belvíz. RENDHAGYÓ MATEMATIKAÓRÁK. (ö) Tegnap Gyulán, az Erkel Ferenc Gimnáziumban, majd Békéscsabán, a Rózsa Ferenc Gimnáziumban tartott rendhagyó matematikaórákat dr. Gerőcs László, a televízió Repeta című műsorának közismert matematikatanára. Az előadó a Műszaki Könyvkiadó támogatásával járt megyénkben. Felvételünk a Rózsa Ferenc Gimnáziumban készült, ahol több középiskola diákjai is végighallgatták az előadást dfotói lehoczky péter Az országos elnökség elhatárolódott Kérdés: Sofronie Drincec püspök nyilatkozott-e a Curierulnak Szebenben? „A Magyarországi Románok Országos Önkormányzata megütközéssel és értetlenséggel fogadta a Curierul National 2000. április 3-ai számában megjelent, a magyarországi románságot érintő cikket” — derül ki az országos elnökség tegnap megszületett, a Nemzeti és Kisebbségi Etnikai Hivatalhoz is eljuttatandó állásfoglalásából. A Romániában tartózkodó Sofronie Drincec püspököt egyelőre nem tudták elérni a hazai románság vezetői. így még minden kétséget kizáróan az sem tisztázódott, hogy valóban elhangzott-e a Curierul által a püspöknek tulajdonított nyilatkozat — hangzott el a megyeszékhelyi román kisebbségi önkormányzat tegnapi ülésén. „A magyarországi románok élnek a kisebbségi törvény adta lehetőségeikkel és önkormányzataikon keresztül érvényesítik jogaikat és érdekeiket. A törvény adta kereteken belül a magyarországi románok létrehozták civil és önkormányzati szerveiket, amelyek hivatottak képviselni a románság politikai és kulturális érdekeit. A Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöksége elhatárolódik Sofronie Drincec püspök úr túlzó és általános kijelentéseitől miszerint: »a magyarországi román önkormányzat csak papíron létezik« és Magyarország távolról sem tartja tiszteletben a nemzeti kisebbségek jogait. Az ilyen jelle- ű kijelentések nem járulnak ozzá a békés és nyugodt légkörhöz, nem segítenek a hazai románság problémáinak megoldásában. Egy kritika csak akkor lehet konstruktív és korrekt, ha figyelembe veszi a realitásokat. A hazai román kisebbség fennmaradásának egyik legfontosabb intézménye az egyház, amely hozzájárul a nyelv és az önazonosság megtartásához. Ezért önkormányzatunk a jövőben is párbeszédre és együttműködésre törekszik az egyházi vezetéssel. Önkormányzatunk elvárja, hogy a püspök úr mindenkor szem előtt tartsa a hazai románok valós igényeit és elvárásait” - derül ki az állásfoglalásból. A megyeszékhelyi önkormányzat ülésén a május 6-án Békéscsabán tartandó országos román mesemondó versenyről is szó esett. _________________________________- BOTH -