Békés Megyei Hírlap, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-05 / 80. szám
K Ö R Ö S - V I D É K I Z S A R U 2000. ÁPRILIS 5., SZERDA - 7. OLDAL IRÉKÉS MEGYÉI HÍRLAP Három rendőrt jutalmazott a MÁV Gyula Ebben az évben két alkalommal is letörtek sorompókat a figyelmetlen autósok a Gyulai Rendőrkapitányság illetékességi területén. Az első elkövetőt egy nap alatt, a másodikat egy óra múltán megtalálták a rendőrök. Tegnap a kapitányságon a MÁV pénzjutalmát vehették át Pelleg József rendőr hadnagy és Képíró Sándor rendőr törzszászlós, a kapitányság közlekedés-rendészeti osztályának munkatársai, s Restye György rendőr főtörzsőrmester a kétegyházi őrsről. Március elsején hajnalban Kétegyházán, a Medgyesegyházi úton, a vasúti kereszteződésben épp engedte le a teljes csapórudas sorompót a kezelő, amikor fékcsikorgást hallott. Az IFA-tehergépkocsi vezetője már nem tudott megállni, a sorompót letörte. Hátratolatva elhajtott a helyszínről. A helyszíni adatgyűjtéskor a tehergépkocsi körülbelüli színe és típusa volt megállapítható. A kapitányságon a nyilvántartások sem vezettek eredményre. Az elrendelt két ellenőrizve az egyik telephelyen, az eset után egy órán belül megtalálták a sérült járművet. Vezetője, a gyulai férfi 10 ezer forintos kárt okozott a félsorompó letörésével, mellyel veszélyeztette a közlekedés biztonságát. A rendőrség kéri, a figyelmetlenségből kárt okozók értesítsék a MÁV-ot, maradjanak a helyszínen kiérkezésükig és ^ hívják fel az arra közlekedők fi- / gyeimét a veszélyre.-______________________________SZ.HI. Röviden EBÉDIDŐBEN, (z) Március 27- én 12 óra és fél egy között, ebédidőben egy békési hölgy a közeli butikba ment ruhát vásárolni. A próbafülkében felpróbálta a kiválasztott darabot, majd ugyanebből a modellből egy számmal nagyobbat kért. Amíg az eladó az árut átadta a vásárlónak, addig egy, az üzletben nézelődő, vásárlást színlelő nő a próbafülkében hagyott irattárcát 20 ezer forinttal és az iratokkal elemelte. EDÉNYEKET VITT. (1) A lakat lefeszítésével jutott be ismeretlen tettes Nagykamaráson a Táncsics utca egyik lakásába, ahonnan egy fekete-fehér tévével, egy gázpalackkal, 3 jénai és három zománcozott edénnyel, egy kuktával, egy elemes ébresztőórával, 5 gyermekpohárral, egy csomag márkás kakaóval, egy Earl Grey teafűvel, egy csomag kávéval és 3 videokazettával távozott. A rendőrség betöréses lopás bűntett alapos gyanúja miatt keresi a háztartási eszközöket kedvelő tettest. MEH-esített jelzőtáblák? Békéscsaba Harminchat darab Vigyázz! Gyermekek! feliratú, figyelemfelhívó közlekedési jelzőtáblát is elloptak azok az ismeretlen elkövetők, akik március 26-ára virradóan hatoltak be a megyeszékhelyen a Kendra Bt. Nagyrét 1660. szám alatti raktárába. Benedek Barnabás főhadnagy, a Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a tettesek emellett kéziszerszámokat is zsákmányoltak. Az anyagi kár összesen több, mint 1,3 millió forint. Benedek főhadnagy szólt arról: a sárga alapú, 70x45 cm-es táblákat a város területén játszóterek, gyermekintézmények közelében helyezték volna ki. A betörők azonban ezt cselekményükkel meghiúsították. Hogy mire kellhetett nekik harminchat jelzőtábla? Bár ezek alapvetően műanyagból készültek, de keretük alumínium, tehát MÉH-tele- pen ennyiben hasznosíthatók. Az osztályvezető hangsúlyozta: a rendőrség kéri, hogy aki az esettel kapcsolatban felvilágosítást tud adni, az hívja a 107-es segélyhívószámot vagy értesítse bárme- lyik rendőri szervet._______ny. l. Azonosították a holttestet Békéscsaba Hétfői lapunkban felhívással fordult a rendőrség a lakossághoz. Eszerint szombaton este egy, a kocsmáros számára ismeretlen férfi tért be a megyeszékhelyi Töprengő sörözőbe. Miután leült, hirtelen rosszul lett, és a helyszínen elhalálozott. A kiérkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani, és értesítették a rendőrséget. A rendőrök azonban az elhunytnál a kilétére, személyazonosságára vonatkozó, utaló okmányt nem találtak. A sajtóban megjelent felhívás viszont eredménnyel járt a holttest azonosítása szempontjából. Az elhunyt N. M. 69 éves, békéscsabai lakos, aki tanyán élt, és rendszeres orvosi kezelés alatt állt. _________________________151 Üzemanyagtolvajok a sárban Április 1-jén sem tréfáltak a rendőrök A Hidasháti Mezőgazdasági Rt. tett feljelentést üzemanyagtolvajok ellen. A nagyüzem parkoló erőgépeiből hol itt, hol ott időnként ismeretlen tettesek leszívták az üzemanyagot, s elvitték azt. A minap a békési tehenészeti telepen két gázolajtolvajt csíptek nyakon a rendőrök. Békés Nem április elsejei tréfának szánta tettét az a két fiatalember, aki a hónap utolsó napján éjjel tizenegykor kelt útra egyikük Ford Sierrájával, hogy a kiszemelt üzemanyagtöltő állomáson illegálisan tankoljanak. Bepakolták a 20 literes marmon- kannákat a kocsiba, majd komótosan meglódult az öreg batár. Biztosra mentek, ugyanis egyikőjük jó helyismerettel rendelkezett, korábban a telep vagyonát vigyázta. Tudta: a kocsi világítását mikor és hol kell kikapcsolni, hogy észrevétlenül az áramtalanított kút mellett megállhassanak. A jó helyismeret birtokában pillanatok alatt feszültség alá helyezte a töltőállomást, majd egymás után engedték a kannákba a gázolajat, s rakták a kocsiba. Magabiztosak voltak a dolgukban, csak azzal nem számoltak, hogy az éber biztonsági őr „kiszúrja” őket, mi több értesíti a rendőröket. Amikor elindultak, a rendőrök már várták hőseinket. A fiatal elkövetők persze egérutat akartak nyerni, mikor minderre rádöbbentek. S bármennyire is jó helyismerettel rendelkeztek, azzal sem számoltak, hogy eső után a földút egyes helyeken járhatatlan. A Ford a sárban utasaival és „kincsével” április elsején, röviddel éjfél után megfeneklett, s mire a tolvajok eszméltek, a rendőrök is a helyszínen voltak - nem tréfából. Az igazoltatás és elszámolás során Itiderült: a kocsiban lévő kannákban 280 liter gázolaj van, amit percekkel korábban loptak. A két elkövető - Sz. Zs. békési és G. Zs. békéscsabai lakos, mindketten 26 évesek - biztonsági őr, egyikük korábban teljesített szolgálatot a tehenészeti telepen. Az egyik tolvajnál fegyvert találtak, aminek tartására volt engedélye. Az ügyben a rendőrség folytatja a nyomozást. ______________________________(Z| tefaöffsá I Képünkön a három kitüntetett (balról jobbra): Képíró Sándor törzszászlós, Pelleg József hadnagy és Restye Györg; főtörzsőrmester i>-fotó: such tamás tén elhajtott a helyszínről. / közlekedés-rendészeti osztál) munkatársai a Henyei úti cége Henyei úti vasúti átjáróban a fé sorompót törte le a tehergépkc esi vezetője, aki megijedve szír figyelőszolgálat a másnap hajnalban is arra haladó ifást előállította. Az elkövető, a 200 ezer forintos anyagi kárt okozó csorvási fiatalember a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt állt bíróság elé. A három rendőr a gyors felderítésért pénzjutalmat vehetett át tegnap a gyulai kapitányságon a MÁV Szegedi Vasúti Igazgatósága megbízott osztályvezető-helyettesétől, Kenderessy Szabó Pétertől, aki elismerését fejezte ki a március 24-i felderítésért is. Március 24-én Gyulán, a