Békés Megyei Hírlap, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-27 / 98. szám
4. OLDAL - 2000. ÁPRILIS 27., CSÜTÖRTÖK HAZAI TÜKÖR Pártok javaslata az új legfőbb ügyész személyére Árvízi védekezési terv készül A buzgárok és a rágcsálók okozzák a legtöbb bajt Két koalíciós párt és a MIÉP Polt Péter ombudsman- helyettest tartaná a hivatalából hamarosan távozó legfőbb ügyész legalkalmasabb utódának, míg az MDF a Csongrád Megyei Bíróság elnökét javasolja erre a posztra. A Göncz Árpád hivatalában tartott tegnapi frakcióvezetői viziten az MSZP és az SZDSZ új neveket is felsorakoztatott. Az államfőnél szervezett megbeszélés után Szájer József, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője elmondta: Polt nemcsak nemzetközi kapcsolatokkal és magas jogi végzettséggel rendelkezik, hanem politikai szempontból is feddhetetlen. Szájer szerint az ombudsmanhelyettes hiányzó ügyészi tapasztalatát bőven pótolja az emberi jogok terén szerzett szaktudása, elmélyültsége. Bánk Attila (FKGP) is elképzelhetőnek tartja Polt megválasztását, bár ő maga nem javasolt senkit a kérdéses posztra. Szerinte ez a jog egyedül a köztársasági elnököt illeti meg. Mint kiderült, a kisgazdák elvileg támogatni tudnák az MDF „favoritját”, Heidridt Gábort is. A demokrata fórum ismét letért a koalíciós útról - ezt látszik bizonyítani, hogy saját jelöltet neveztek meg. Mint azt Dávid Ibolya pártelnök elmondta: Heidrich kilenc éve kiválóan vezeti a Csongrád Megyei Bíróságot, kriminalisztikát tanít a helyi egyetemen, elméleti és gyakorlati felkészültsége vitathatatlan. Dávid szerint az MDF előzetes koalíciós egyeztetést szeretett volna, de ajánlkozásukra nem érkezett válasz. Kovács László (MSZP) két személyt is ajánlott az államfő figyelmébe, ám a sajtónak nem árulta el, hogy kiket, s Polt Pétert sem kívánta minősíteni. Csupán annyit mondott: a legfőbb ügyésznek a mindenkori kormánytól független, ügyészi vagy büntetőbírói gyakorlattal és tudományos múlttal rendelkező szakembernek kell lennie. Az SZDSZ frakcióvezetője, Kuncze Gábor kifejtette: nem támogatják a Fidesz egykori parlamenti képviselőjelöltje, az 1990- 94 között a párt szakértőjeként is ténykedő Polt Péter jelölését, mert kinevezése megkérdőjelezné a legfőbb ügyész politikától független státusát. Az SZDSZ három személyt javasolt, köztük van Heidrich is. Takács Albert alkotmány- jogász érdeklődésünkre úgy fogalmazott: a magas posztra mindenképpen jogvégzett és szakvizsgázott, a Ház többségének bizalmát bíró személynek kell kerülnie. Etikailag elvárható, hogy a törvényesség őreként egyetlen párthoz se kötődjön, noha politikailag teljesen semleges embert aligha találni. Takács szerint nem jelölési feltétel az ügyészi-bírói gyakorlat. Érvként hozta fel, hogy Györgyi Kálmán korábban egyetemi tanár volt, illetve hogy az ombudsman(helyettesi) pozíciója eleve bizonyos rokonságot mutat az ügyészi pályával. Nem véletlenül szerették volna a kilencvenes évek közepén, hogy az ombudsmani hivatal - a bírósággal karöltve - esetleg vegye át az ügyészség szerepét. Takács úgy véli: a Göncz által megjelölt egyetlen személyre nem bólint majd rá elsőre a parlament, kis alkotmányos válság keletkezhet ugyan, de a szavazás később - akár ugyanazzal a személlyel - megismételhető. TAKÁCS MARIANN Szociális érdekegyeztetés Budapest Létrejött tegnap a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum. Az érdekegyeztetést a szociális szférához tartozó érdekképviseletek szorgalmazták, de az együttműködésnek ezt a formáját a minisztérium javasolta. Mint azt Harrach Péter miniszter kifejtette, a SZÁÉF azzal a céllal jött létre, hogy biztosítsa a munkaügyi, szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ágazatban dolgozók szakszervezeteivel az érdek- egyeztetést. A felek megállapodtak abban is, hogy nemcsak vitapartnerek, hanem partnerek is lesznek az ágazat érdekeinek érvényesítésekor. Ezért véleményezik a területet érintő készülő jogszabályokat, segítik az ágazati megállapodások megkötését. A Fórum első ülésén, néhány hét múlva terítékre kerül a tervezett minimálbér-emelés hatásainak elemzése és a minisztérium jövő évi költségvetési terve. A Bölcsődei, a Szociális Területen és az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete, a Munkabiztonsági és Munkaügyi Szervezetek Szakszervezete, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete írta alá munkavállalói oldalról a dokumentumot, de ebben kitértek arra is, hogy a nem reprezentatív szervezeteket, mint a pedagógus-szakszervezeteket, valamint az ön- kormányzatok képviselőit megfi-. gyelőként várják üléseikre, sz. e. Az újabb esők miatt lassul az apadás a Tiszán. A kormány tervei szerint a létrehozandó nemzeti földalap cserealapot teremtene a veszélyeztetett területen gazdálkodók számára, így a későbbiekben nagy árvíz idején sem lenne szükség a mezőgazdasági kártalanításra. A Tisza jelenleg kritikus középső és alsó szakaszán nem kell újabb vízszintemelkedésre számítani, ugyanakkor Kárpátalján és az erdélyi vízgyűjtők területén a következő napok változékonyabb időjárása miatt vélhetően lelassul az apadás A legtöbb bajt eddig a buzgárok okozták, amelyekből eddig 120-at észleltek. A védekezés során gondot jelent a rágcsálók elszaporodása is. A szolnoki Tiszaligeten vakondok miatt szivárgott a víz, Zagyvarékas közelében pedig a vidrák veszélyeztetik a gátak épségét. A régióban egy percre sem lankadhat a figyelem, hiszen most minden azon múlik, hogy a gátakon dolgozók időben észreveszik-e az árvízi mellékjelenségeket. Eddig ez minden esetben sikerült, és az idő múlásával egyre nagyobb a Tisza mentén élők esélye arra, hogy győztesen kerüljenek ki a vízzel folytatott küzdelemből. A kormányfő tegnap reggeli rádióinterjújában azt hangsúlyozta, hogy új védekezési tervet kell készíteni a Tisza környékére. Reményei szerint még a nyár előtt sikerül kidolgozni, hogy hol van szükség a most veszélyeztetett területeken gáterősítésre, új gátak építésére, illetve hol lenne célszerű visszaadni a folyónak bizonyos területeket. Orbán Viktor szerint az újjáépítés és a kártalanítás zöme állami költségvetési pénzből történhet meg. A kormányfő szerint az árvízi védekezésre fordított valamivel több mint 30 milliárd forintnyi összegnek a többszöröse lett volna a kár és az újjáépítés költsége, ha átszakad egy gát. A miniszterelnök úgy véli: az árvízkárt szenvedett embereket át lehet segíteni a nehéz időszakon, ha az állam és az adománygyűjtő civil szervezetek összehangolják tevékenységüket. Orbán Viktor elmondta: a keddi kormányülésen arra kérte a belügyminisztert, hogy az adományokat olyan emberekhez irányítsák, akiknek nem volt biztosításuk. Az ő esetükben az állam várhatóan átvállalja a károk felének a terhét, és ezt az összeget egészítenék ki úgy, hogy a szerencsétlenül jártak feje fölé tető kerüljön. Azokban az esetekben, amikor a védekezéshez kellett lebontani a házakat, az állam állja a terheket. A megrongálódott utak helyreállítása teljes egészében központi költségvetésből történik; ha az önkormányzaté az út, a kormány kész a tisztességes költségmegosztásra - mondta a miniszterelnök. A gyors kártérítésnél is fontosabbnak nevezte ugyanakkor, hogy rendet kell végre tenni az árvizes területeken, vagyis több építési engedélyt nem szabad kiadni ezeken a településrészeken. A kormányfő emlékeztetett rá, hogy tavaly is voltak viták a biztosítótársaságokkal, amelyek csak gátszakadáskor akarnak fizetni a házakban keletkezett károk után. Ez azonban szerinte nem tisztességes hozzáállás, tehát a kormány tárgyalást kezdeményez a kárrendezésről a biztosítókkal. ■ Világháló az iskolákban Tovább bővül a SuliNet program Még ebben az évben további 200 iskola kap számítógépeket az oktatási tárca írisz SuliNet programja keretében. Eddig 1526 oktatási intézmény kapcsolódhatott rá az internetre. Az általános és a középiskolák idén először szolgáltattak számítógépes rendszerükön keresztül adatokat a felvételihez. Budapest Ne programozókat, hanem az informatikához értő, azt használni tudó diákokat képezzenek az iskolák - hangsúlyozza Kömyei László, az Oktatási Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára. Egyebek között ezt szolgálja a napokban már az interneten is olvasható kerettan- tervek informatikai fejezete. 1526 oktatási intézményben több mint félmillió diák és pedagógus használja rendszeresen az írisz SuliNet rendszert. Az oktatási tárca célja az, hogy a diákok, a pedagógusok, a szülők előbb- utóbb minden őket érdeklő kérdéssel (tanulás, szórakozás, utazás, szabadidő, jogi tanácsok) az interaktív hálózathoz forduljanak - fejtette ki véleményét egy tegnap kezdődött kétnapos szakmai konferencián a helyettes államtitkár. A minisztérium tovább folytatja számítógépes hálózatok telepítését a pályázatot nyert középiskolákban, kollégiumokban és a nagyobb vonzáskörzettel rendelkező általános iskolákban. Az eszköztelepítés és karbantartás mellett gondoskodnak a tanárok és diákok szakmai továbbképzéséről is. Nagy Tamás, az írisz SuliNet programiroda vezetője az idei év legfontosabb feladatai között a honlap- és a szoftver-engedélyeztetést, akkreditációt említette. Mint elmondta, a tárca segítséget kíván nyújtani az arra igényt tartó iskoláknak ahhoz, hogy egységes, tartalmas, igényes honlappal mutatkozhassanak be. A tankönyvjegyzékhez hasonlóan a jövőben a minisztérium által arra alkalmasnak ítélt, megfelelőnek minősített számítógépes programok között is választhatnak majd az iskolák, és ezek megvásárlásához a tárca anyagi segítséget is nyújt. ______________HORVÁTH MAOPOLNA Emberi jogi „időzített bombák” Budapest Kevesebb panasz érkezett, de több alkotmányos visszásságot tárt fel a hivatal - összegezte a tavalyi munkát Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A magyarázat az, hogy a beérkezett kérelmek sokkal meg- alapozottabbak, mint korábban. Az ombudsman időzített bombának nevezte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ANTSZ) hatáskörének rendezetlenségét a fegyveres testületeknél. Amíg az ANTSZ-nek nem lesznek hatósági jogai a fenti intézményekben, addig nagy a kockázata annak, hogy az agyhártyagyulladáshoz hasonló, újabb veszélyes járványok alakulnak ki - állítja a beszámoló. Az általános tapasztalatokról szólva elmondta, hogy egy-egy kirívó esettől eltekintve a hatóságok tiszteletben tartják az emberi jogokat. A jogsértőnek minősített intézmények mintegy 90 százaléka változtat korábbi hibás magatartásán. - w ÉLETFOGYTIGLAN. A Legfel sőbb Bíróság tegnapi döntésével jogerőre emelkedett az első tényleges életfogytiglani büntetés, amellyel a 6 és 9 éves gyermekét, illetve édesanyjukat álmában baltával megölő Bői Gyulát sújtották. A Legfelsőbb Bíróság kizárta a vádlott feltételes szabadlábra bocsátásának lehetőségét, mert évtizedek óta nem fordult elő ilyen bűncselekmény az országban. JOGALKOTÁS. Az igazságügyminiszter az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága előtti meghallgatásán hatpárti egyeztetést kezdeményezett az új jogalkotási törvény előkészítése érdekében. Dávid Ibolya elmondta, hogy az új polgári törvénykönyv részletes koncepciójával 2001-re készülnek el, majd szakmai és társadalmi vita után 2002-ben terjesztik azt az Országgyűlés elé. EGÉSZSÉGTÚRA. Az egész ségesebb életért indítják a Flóra Országos Szívbarát Túrát a táplálkozási fórum orvosai, Pados Gyula és Halmi László profesz- szor vezetésével. Az országos felvilágosító egészségtúra keretében koleszterinszint- és vér- nyomásmérést végeznek az orvosok, és diétás tanácsadást is tartanak. Az egészségtúra szombaton Szolnokon kezdődik és november 11-én Tatabányán fejeződik be. UNIÓS PÉNZEK. Magyarország behozta az európai uniós segélyek felhasználásában a korábbi években felhalmozódott lemaradását - közölte Boros Imre, a PHARE-programokat koordináló tárca nélküli miniszter. Az idén összességében 220- 250 millió eurós segély felhasználására lesz lehetősége Magyarországnak. BÉRKÖVETELÉS. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) azt fontolgatja, hogy kártérítési pert indít a kormány ellen és ily módon érvényesíti ez évre szóló bérköveteléseit - jelentette be Vadász János elnök a szervezet országos ügyvivői tanácsának ülése után. A szakszervezet megítélése szerint ugyanis a kormány kárt okozott a dolgozóknak az érdekegyeztetés elmulasztásával. MÉDIAKURATÓRIUMOK. Az Országgyűlés kulturális bizottsága támogatja a fideszes Sasvári Szilárd indítványát, amely úgy módosítaná a média- törvényt, hogy minden frakció egy tagot küldene a közszolgálati médiumok kuratóriumi elnökségeibe, csakúgy, mint az Országos Rádió és Televízió Testületbe. A javaslatot a szocialisták nem, a MIÉP és az SZDSZ képviselője megszavazta. ■ TŰZOLTÓ-BEMUTATÓ A VÁSÁRKÖZPONTBAN. Péntekig tart nyitva a munka-, tűz- és biztonságvédelmi nemzetközi szakkiállítás, amelynek keretében nemcsak a legújabb védőeszközöket ismerheti meg a nagyközönség, hanem az élet és az értékek védelmében részt vevő szakemberek mindennapi munkáját is. fotó: feb/piósi imre Meddig hallatszik a madárfütty? Kártyádi Sándor a kommunikációs zűrzavarról Korunk technikai fejlődése, a hatalmas információ- áradat feldolgozása közben vajon hogyan maradhat meg embernek az ember? A mobiltelefon, az internet, a televízión elérhető csatornák sokasága szétdúlja a családok, a barátok életét. Ha hagyják. Kányádi Sándornak, a rendkívül népszerű, Romániában élő Kossuth-díjas írónak, költőnek, műfordítónak a kommunikációs világversenyről is megvan a maga sajátos véleménye:- Amikor huszonegy éves koromban a telefonhoz hívtak, még a lábam is remegett. A családomnak annak idején még rádiója sem volt. Ma pedig hétéves kisunokám olyan csodálatos képeket állít elő a számítógépen, hogy jó néhány modern festő megirigyelhetné. Csodálom a technikát. Nem tartom helyesnek, ha tiltásokkal próbáljuk megvédeni a fiatalokat a modem világ eszközeitől. Fontosabb, hogy már az első elemiben megtanulják, hogy ezek a gépek mire jók, hogyan kell használni őket, de azt is, hogy a mikroprocesszorok soha nem helyettesíthetik a könyvet, a színházat és a madárdalt.- Öntől idézve: meddig hallatszik még a madárfütty ?- Amíg az ember kíváncsi rá, illetve amíg ki nem irtja a madarakat. Nem szabad, hogy az elektronikus „agyak” átvegyék az ernberi elme szerepét. A tudomány, a technika fejlődése jobbá is teheti az életünket. Lehet, hogy nem túl irodalmi a példa, de nem kell feltétlenül ragaszkodni az ámyékszékhez ott, ahol már építettek fürdőszobát. Az internet ugyan elválaszthatja a szomszédos lakásban élőket, ám ugyanez a technikai csoda közelebb is hozhat egymáshoz több ezer kilométerre élő fiatalokat'. A magyarság számára nagy lehetőség, hogy felhurcolkod- hatott a számítógépes világhálóra. Az viszont nagy baj lenne, ha a magyar nyelv védelméről megfeledkezne a nemzet.- Sokan rettegnek attól, hogy lemaradnak valamiről ebben az információs áradatban. Párnájuk alatt még éjszaka is két bekapcsolt mobiltelefon lapul...- Bizonyára vannak olyan emberek, akik számára fontos, hogy előbb értesüljenek valamiről, mint mások. Nekem például semmilyen gondot nem okoz, ha bizonyos dolgokról csak egy nappal később szerzek tudomást. No meg úgy látom, hogy ebben az információözönben gyakran az egyik hír olyan mint a másik. S ráadásul az sem bizonyos, hogy mindig igazak. NÉMETH ZSUZSA