Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-24 / 70. szám

12. oldal - 2000. Március 24., péntek SPORT Új fitnessklub alakult a megyeszékhelyen Májusban diákolimpiái döntőt rendeznek a Jókai Színházban A hét végén már egy új klub, a Csabafitt Egyesület égisze alatt indultak a diák­olimpia területi döntőjén az addig F- Fitness Szabadidős Klub ismert verseny­zői. Az „átigazolás” okairól két verseny­ző édesanyja, Nagyné Laczó Mária és Farkasné Zemján Gyöngyi beszélt. Békéscsaba- Ez nem egy igazi átigazolás és nem is kell ke­resni ebben bármilyen szenzációt - kezdi Nagyné Laczó Mária. - Egészen egyszerűen arról van szó, hogy Fóri Márta, aki a vállalkozá­sán belül eddig üzemeltette a versenyágazatot is, jelezte, hogy egyre nehezebben bírja eltarta­ni az élsportot. Végül is neki abból kell megél­nie, hogy a termet a kondigépekkel együtt ki­adja, illetve hétközi embereknek is szervez testmozgást. Az egyre izmosodó és egyre ered­ményesebb versenysport viszont mind több időt és helyet foglalt el a szabadidős sportolók kárára. Ezért megegyeztünk, hogy mi, szülők létrehozunk egy új egyesületet, ahol tovább foglalkoztatjuk megfelelő szakemberekkel gye­rekeinket. Tulajdonképpen ennek jegyében alakult meg a közhasznú egyesület február 20- án, amelyet bejegyzésre be is nyújtottunk a cégbírósághoz, Fit-kid sikerek s napokon belül várjuk annak elfogadását.- Jelenleg ti­zenegy ver­senyzőnk van, nekik keressük a további lehe­tőséget az ed­zésekre - fűzi hozzá Farkasné Zemján Gyön­gyi. - Ez nagy feladat elé állít bennünket. Szerencsére akadnak máris segítők, így erősítő tréningekre befogadott bennünket a Petőfi utcai Techno Gym konditerem, a hármas iskola, továbbá kijá­runk a Mester Klubba, s a Medosz-székház- ban bériünk tükrös termet. Március 18-áig, a diákolimpia területi döntőjéig még heti háromszor két óra edzésidőt biztosított a gyerekeknek Fóri Márta, mostantól azonban végleg a saját lábunkra kell állnunk.- Kik foglalkoznak a verseny­zőkkel1- Tulajdonképpen ebben nincs változás, továbbra is Kerekes Judit az edző, koreográfus, aki a F- Fitness Központban lévő feladatai mellett vállalja a szakmai munka megvalósítását egyesületünkben, és Irimiás Zoltán a kondi edző — mondja Nagyné Laczó Mária. — Tény, akrobatikus edzőre nagy szükségünk van még, mert Petrovszki Pali a tomaszakosztály- ban megnövekedett feladatai mi­att ezt már nem tudja vállalni.- Kikből áll a klub vezetősége? ________- Az egyesületet a szülők alapí­tották, tulajdonképpen közülük kerültek ki a tisztségviselők, de minden szülő vállalt fel­adatot. Az elnök a férjem, Nagy István lett, he­lyettese Gyöngyi férje, Farkas László. Az egyesületi titkár Szokolayné Fejes Edit. A megalakulás­hoz szüksé­ges kilencven­ezer forintos tőkét is a szü­lők adták ösz- sze.- Hogyan képzelik el a jövőt?- Terveink között szere­pel, hogy nemcsak fit- kid verseny­zőkkel foglal­koznánk, ha­nem fokozato­san a rokon sportágakat is életre keltenénk az egyesületen belül. így az aerobik mellett test­építéssel, asszony- és konditomával is foglal­koznánk, szándékunkban áll erőgépeket be­szerezni. Legfontosabbnak most azt tartjuk, Békéscsaba Hódmezővásárhely adott otthont az idei Fit-kid diákolimpiái területi döntőnek, amelyen egy nemrégiben alakult, de ismert versenyzőkből álló csoport, a Csabafitt Egyesület versenyzői is elindultak, és remekül szerepeltek. Összesen tíz sportolójuk állt rajthoz, négyen közülük dobogón végeztek. Eredményeik. II. korcsoport: 4. Szöllősi Bernadett (Belvárosi iskola), 6. Földesi Edit (10-es iskola). III. korcsoport: 1. Nagy Mariann (Evangélikus Gimnázium), 2. Kliment Edina (3- as iskola). IV. korcsoport: 2. Boglár Katalin (Tevan Gimnázium és Szakközépiskola), 3. Erős Emese (Belvárosi iskola), 4. Lakatos Anita (Közgazdasági szakközépiskola), 5. Sütő Gabriella (Evangélikus Gimnázium), 7. Farkas Nelli (Ruhaipari Szakközépiskola), 8. Balázs Ágnes (József A. ált. isk.). Nagy Mariann a hódmezővásárhelyi diákolimpiái területi döntőn is győzött ____ FOTÓ: SUCH TAMÁS hogy az egyelőre szűk versenyzői létszámot ki- bővítsük, keressük az utánpótlást. Ennek je­gyében máris toborzót tartunk a sportág iránt kedvet érző fiúknak és lányoknak. Érdeklődni több telefonszámon, így a (30) 9850-916, a (20)- 9188-514, valamint a 66 440-652 számon lehet. — Miből kívánnak megélni? — Reméljük, nem felejtenek el eddigi támo­gatóink, velük szeretnénk szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Ezenkívül vállalunk különböző fel­lépéseket rendezvényeken, ünnepeken. No meg tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy zsebbe nyúlós sportág, tehát továbbra is mi, szülők is finanszírozzuk a sportolókat. Augusz­tus végen, szeptember elején szeretnénk meg­nyitni állandó helyünket, ahol már nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is fogadjuk. — Milyen versenyek várnak a lányokra a közeljövőben? —A mostani területi döntők után április 9-én következnek a középdöntők ugyancsak Hód­mezővásárhelyen, április végén pedig az ötödik korcsoportos diákolimpiái versenyek lesznek Zalaegerszegen, ahol Szokolay Kinga lesz érde­kelt. A legnagyobb vállalkozásunk a fit-kid di­ákolimpia országos döntőjének megrendezése lesz, amelyet május 21-én tartunk meg Békés­csabán, a Jókai Színházban. jávor péter Eddig 17 magyar Kovács Kornélia két számban érdekelt Budapest A múlt hétvégi felkészülési verseny után 17 magyar úszó (illetve a két vegyesváltó) rendelkezik - összesen 25 számban - az olimpiai nevezéshez szükséges szintidővel. Nincs még közöttük Atlanta 200- as mellúszó bajnoka, Rózsa Norbert. A jóval erősebb - országon­ként egy adott számban két versenyző indítására jogosító - A-szin- tet eddig csupán öten érték el: a világbajnok Kovács Agnes 100 és 200 mellen, Risztov Éva 200 pillangón, Gáspár Zsolt 100 pillangón, Batházi István 400 vegyesen és 1996 másik ötkarikás aranyérmese, Czene Attila 200 vegyesen. A 17-es listán Zubor Attila, Horváth Péter, Kovács Ágnes és a gyu­la Kovács Kornélia neve két-két, Risztov Éváé pedig három verseny­számmal szerepel. A békéscsabai, jelenleg az Egyesült Államokban tanuló gyors­úszó, Szabados Béla, aki a rövid pályás világbajnokságon aranyér­met nyert és Világ-kupa győztes már korábban kiharcolta helyét a csapatban, s gőzerővel készül az olimpiára, mivel úgy döntött, hogy kihagyja az idei Európa-bajnokságot. Úgy tűnik, most egészen a sydney-i rajtig az Egyesült Államokban készül Mark Schubert edző keze alatt. ■ Tízek „téli” tenisztalálkozója A Mezőberényi Tenisz Club a közelmúltban — 1985 óta 15. alkalommal — rendezte meg a herényi 1-es számú iskola tornacsarnokában a decemberben elmaradt Tí­zek „téli” tenisztalálkozója elnevezésű, fedett pályás, férfi páros, meghívásos te­niszversenyt. Mezőberény A két ötös csoportban lejátszott körmérkőzések után a csoport- második, Hidasi László, Szűcs Krisztián berényi páros tavalyi eredményét megismételve, most is győzedelmeskedett a másik csoportban ugyancsak második Hegyi István, Megyeri Ákos Bé­késcsabai Penn Tenisz Club ket­tőse ellen, így megszerezve a har­madik helyet. A versenygyőzelemért, mint a korábbi években legtöbbször, most is Békéscsaba és Gyula pár­harc alakult ki. A csoportmérkő­zéseken első Viszokai László, Kopcsák Zoltán, a Békéscsabai Előre Tenisz Klub párosa és a Ko­vács Zoltán, Pecze Rómeó, Gyu­lai Tenisz Klub versenyzői közel kétórás, megyei szinten kiváló párharcát mindössze kettő, talán lélektanilag is nevezhető pont döntötte el. A verseny végeredménye: 1. Viszo­kai László, Kopcsák Zoltán (Bcs. Előre Tenisz Klub), 2. Kovács, Pecze (Gyulai TK), 3. Hidasi, Szűcs (Mezőberényi TC), 4. Hegyei, Megyeri (Békéscsabai Penn TC). A győztes és helyezett ver­senyzőknek Szalai Barna, a Mezőberényi Tenisz Club elnöke nyújtotta át a Békés Megyei Te­nisz Szövetség, az OTP Bank Rt. békéscsabai igazgatósága és a Mezőberényi Tenisz Club által felajánlott, értékes hollóházi por­celánokat. ■ Akciós termekek árai 2000. március 25-étől március 27-éig érvényesek! Eper, 1 doboz Delikatessa margarin, 500 g 79 Ft Delikatessa finomliszt, 2 kg 89 Ft Aranyászok sör, 0,5 I 69 Ft+u. Csemege uborka, 6-9 cm, Mátra 129 Ft Nestlé táblás csokoládék, 100 g, 4-féle 149 Ft Coca-Cola, 21 169 Ft+ü. Cosmetica toalettpapír, 12 tekercs Delikatessa barackpálinka 499 Ft Omnia, 250 g 399 Ft Vénusz étolaj, 101 1899 Ft Olasz szalámi, Billa Pack 389 Ft/kg Virsli, Billa Pack 359 Ft/kg Marhahúsok előnyös csomagolásban Amíg a készlet tart, csak kiskereskedelmi mennyiségben. | Békéscsaba, Corvin u. 39. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7—20, szombaton 7—18, vasárnap 8—15 óráig. k este dob**1 Citrom

Next

/
Oldalképek
Tartalom