Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-07 / 56. szám

KÖRKÉP 2000. MÁRCIUS 7., KEDD - 3. OLDAL MEGYE RENDKÍVÜLI ÜLÉS. (z) Békés önkormányzata rendkívüli ülést tart március 8-án, szerdán dél­után két órakor a Városházán. A városatyák döntenek a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz benyújtásra kerülő közmunka­programról, melyet a település belvízelvezető árkainak rekonst­rukciós munkáihoz szeretnének igényelni. LAKOSSÁGI FÓRUM, (m) Do­mokos László országgyűlési képviselő ma 15 órától fogadó­napot tart Kondoroson, a polgár- mesteri hivatalban. Ugyancsak ma 18 órától lakossági fórumot tart Csabacsüdön, szintén a pol­gármesteri hivatalban. KÉRDÉSEK, (w) Márciusban minden kedden 18—20 óráig Vi­tatott kérdéseink a Biblia tükré­ben címmel előadást tartanak a sarkadi Bartók Béla Művelődési Központban. FÉNY A CSARNOKBAN, (i) A füzesgyarmati sportcsarnokban elkészült a minden igényt kielé­gítő, korszerű világítás. Vár- konyi Imre iskolaigazgatótól megtudtuk: időközben az új eredményjelző tábla is a helyére került. LADÁNYI LAP. (i) Újra van önálló sajtóterméke Ladánynak. A Körösladányi Hírmondó nevű ingyenes havilap első száma nemrég jutott el a nagyközség lakosságához, a következő szám pedig már a nyomdában van. Az önkormányzat egyelőre három szám erejéig finanszírozza a la­pot, ezt követően a képviselő- testület dönt a hogyan tovább- ról. NYUGDÍJASOKNAK, (u) A békéscsabai városi nyugdíjas­egyesület férfitagjai március 10- én 14 órától műsoros nőnapi ün­nepséget rendeznek az egyesü­let Dózsa György úti székházé­ban. Ma még lehet érdeklődni 14 és 17 óra között a rendezvény helyszínén. ŐRIZETBEN, (y) Lopás miatt egy tősgyökeres helybeli lakost vett őrizetbe a városi rendőr-ka­pitányság Békéscsabán. Sarka­don csalás büntette miatt vettek egy személyt őrizetbe, míg a szeghalmi kapitányság zsarolás miatt fogott el egy körözés alatt álló személyt. „MÁSOK HIBÁIBÓL KELL TANULNOD. NEM ÉL­HETSZ OLYAN SOKÁIG, HOGY MINDET MAGAD KÖVESD EL!” (M. Dale Baughman) Vályogházak (belvizes) alkonya (Folytatás az 1. oldalról) egyéb közúti műtárgyakban keletkezett károk helyreállítá­sára 835 millió 281 ezer forin­tot, a kötelező feladatot ellátó önkormányzati ingatlanokra 869 millió 633 ezer 858 forin­tot, míg a magántulajdonú la­káscélú ingatlanok helyreállí­tására 2 milliárd 140 millió 810 ezer 500 forintot szeretnének kapni központi támogatás­ként. Ezek az összegek becsült és igényelt támogatások, és dön­tés még nincs arról, hogy eb­ből mennyit kapnak majd meg az önkormányzatok. Informá­cióink szerint pozitív döntés esetén sem száz százalékban fogadják majd el a kárigénye­ket. ____ KOVÁCS ATTILA A távozó és az érkező rendőrkapitánynál Az új vezető hat hónapig megbízottként irányítja a munkát Ritkán fordul elő, hogy a városi rendőrkapi­tányságon egyszerre két parancsnok is irá­nyítja a napi munkát, amelyre tegnap Mezőkovácsházán láttunk példát. Március 1- jétől az Orosházi Rendőrkapitányságra kine­vezett dr. Gáspár Lajos rendőr alezredes, va­lamint e naptól a Mezőkovácsházi Rendőrka­pitányság vezetésével megbízott Ürmös Gyu­la rendőr százados éppen az átadás-átvételi teendőkkel foglalatoskodott. Mezőkovácsháza Dr. Gáspár Lajos elmondta: - A korábbról is­mert eredménytelenségi okok miatt a mezőkovácsházi mellett az Orosházi Rendőrka­pitányság irányítását is rám bízta a főkapitány. Cél volt a parancsnoki kör, illetve a személyi ál­lomány megszilárdítása, valamint megfelelni a lakossági igényként felmerülő munkastílus ki­alakításának. Az elmúlt évben a kapitányság mutatószámai jó irányba haladtak, stabilizáló­dott a vezetői és a végrehajtói állomány. Minder­ről március 1-jén értekezletet tartottunk, illetve az illetékességi területünkön valamennyi önkor­mányzat is elfogadta a beszámolónkat. Ezen fó­rumokon fogalmazódott meg, hogy szívesen lát­nának az orosházi kapitányság élén. A megyei A tervek Ürmös Gyula rendőr százados: - A Mezökovácsházi Rendőrkapitányság eddigi eredményei alapján szeretném a járt utat továbbvinni, a kedvező vezetői koncepció­kat erősíteni, és az állománnyal összehan­golt munkamódszert kialakítani. rendőrfőkapitány is úgy látta, hogy itt nagyobb szükség van vezetői tapasztalatomra, így márci­ustól végleg átveszem Orosházán a kapitányság vezetését. Fájó szívvel hoztam meg a döntést, hisz' a 25 éves rendőri pályafutásomból 15 évet Mezőkovácsházán töltöttem, ahol a napokban szintén jó színvonalú munkáról számolhattam be. Ekkor lehetőségem volt az állománytól elkö­szönni, illetve bemutattam Ürmös Gyula rendőr századost, aki elsejétől 6 hónapig megbízott rendőrkapitányként irányítja Kovácsházán a munkát. Mint kiderült, Ürmös Gyula rendőr századost családi kötődés fűzi Mezőkovácsházához, 1990- től dolgozik a rendőrségen. Elmondása szerint itt „szerelt fel”, és közel 4 évet töltött a helyi ka­pitányságon, majd a Békés Megyei Rendőr-főka­pitányság gazdaságvédelmi, később a nyomozó osztályán teljesített szolgálatot mostanáig.- Az elkövetkezendő hetekben szeretném a kapitányság szakmai munkáját minél hamarabb áttekinteni, a kedvező munkamódszereket át­venni, továbbá az eddigi eredmények stabilizálá­sára törekedni a székhelyen és a térség vala­mennyi településén - mondta. - Személyemet a külső és belső pályázók közül választották ki a megyében levő korábbi és jelenlegi parancsno­kaim véleménye alapján. Egyelőre igyekszem személyes kapcsolatokat felvenni a térség veze­tőivel, megismerkedni a polgármesterekkel, hisz' a jövőbeni munkához ez nélkülözhetetlen. Mezőkovácsházi kötődésem lehet előnyös vagy hátrányos is. A több éves „távoliét” elszakított a mindennapi munkában, de remélhetően a „hazai” pálya az állampolgárok részéről pozitív megítélést jelent. HALASI MÁRIA A zsebszámítógéptől a plazmatévéig • • • ...már-már azt is mondhatnánk, minden kapható, ami szem­nek, szájnak ingere az új békéscsabai elektronikai üzlet­ben, amely tegnap reggel nyílt meg a vasútállomás mellett. Békéscsaba Puly László tulajdonos, a2 Electro Globe vezetője nem is ta gadja: elképzeléseik során arra is gondoltak, hogy előnyükre vál­hat, ha a nagy for­galmú vasút- és autóbusz-állomás mellett alakítják ki üzletüket. Maguk is ismerik ugyanis ama (egyik) vevő­szokást, hogy né­zelődőbői lesz a vásárló... Aki pe­dig várja a buszt, miért ne pülantaná meg az ő kirakatu­kat is, ahol min­dent megtalál, a zsebszámológép­től a csodatévéig. Ez utóbbit a nyitás utáni napon, va­gyis ma délelőtt szerelik fel, s mint tudjuk, a műfaj csúcstechnikája — a plazmatévé. A tegnapi érdek­lődés azt jelezte, a nyílás után kél árával a Globe tízes kiszolgáló csapata alig győzte a vevők érdeklődését kielégíteni d-fotó, lehoczky két a hirdetésben meglátott mik­rohullámú sütő és az egyik por­szívó, úgyhogy vásároltak is egyet-egyet. Ők ugyan nem men­tek oda a minden létező kedvez­ményt „elintéző” hitelakciós pulthoz, de ennek csupán egyet­len oka van. Rendelkeztek kész­pénzzel^ _________________M. Gyermekjátékból tűz Megolvadt tévékészülék, fé­lig elégett gyermekjátékok, elszenesedett bútorok, ki­égett szoba, használhatatlan­ná vált, égett és füstszagú la­kás jelzi a tűz pusztítását. Tegnap reggel egy négyéves gyermek Békésen, a Szarvasi úti két és fél szobás lakásuk gyerekszobájában gyufával játszott, amitől lángot fogott ágyneműje, s a tűz pillana­tok alatt átterjedt a szoba más berendezéseire is. Békés Fél nyolc tájban az édesanya arra lett figyelmes, hogy a 3x3 méte­res gyermekszobából gomolygó füst árad ki, de mire kihozta on­nan a kicsit, s megérkezett a szomszédos téglagyárból a gyors segítség, már nem bírtak a lán­gokkal. A riasztott helyi önkéntes és békéscsabai önkormányzati tűzoltók nagy erőkkel, négy tűz­oltókocsival érkeztek a helyszín­re, s viszonylag hamar megfékez­ték a lángokat. Ennek ellenére az első felmérések szerint tetemes a kár, ami több százezer forintra rúghat, használhatatlanná lett az önkormányzati tulajdonú lakás, berendezésének egy része a tűz martalékává vált. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy sze­mélyi sérülés nem történt. Röviddel nyolc óra után a sze­rencsétlenül járt családot felke­reste Nagy József, a polgármeste­ri hivatal vagyongazdálkodási osztályvezetője, aki a család át­meneti elhelyezésében igyeke­zett segítséget nyújtani a bajba jutottaknak. Elmondta, hogy a család megköszönte a segítséget, a szülőknél találnak hajlékra ad­dig, amíg a biztosító felméri a ká­rokat és megtörténik a lakás tel- jes helyreállítása. _________-sz­Borkommandós akció Ismét hallatott magáról a borhamisításról és szesz­pancsolásról elhíresült „arany háromszög”: február 6-án a Bács-Kiskun megyei Akasztó térségében bukkan­tak nagyobb mennyiségű al­koholra a pénzügyőrök. Dél-Alföld A Vám- és Pénzügyőrség Dél-al­földi Regionális Parancsnokságá­tól kapott tájékoztatás szerint a Kecskeméti Vámhivatal jövedéki alosztályának járőrei egy akasztói ingatlan jól álcázott rejtekhelyén 1 ezer 755 liter ismeretlen erede­tű szeszes italra bukkantak. A 20 literes műanyag kannákban tárolt adózatlan alkoholterméket a pénzügyőrök lefoglalták, és el­szállították a helyszínről. Az egy­előre még ismeretlen elkövető 1,8 millió forint adó, valamint 9,2 millió forint jövedéki bírság ki­szabására számíthat. ighi VÉLEMÉNYEK BEDE ZSÓKA Kerge világ Magyarországon Nem is tudom, pontosan mikor kezdtem először érezni, hogy vala­mi nincs rendben szűkebb világunkban. Az angliai kerge- marhakóron már réges-régen túl van a világ, de mintha utóhatása­it a mai Magyarországon éreznénk a szó rettegett értelmében. Itt valami valódi kergeségnek, igazi értelmi, érzelmi zaklatott­ságnak, elrugaszkodottságnak vagyunk átélői. Fülem hallatára, szemem láttára omlott össze hiteles és rokonszenves közéleti em­berek igazsága és szimpatikus volta. Örök érvényű törvénynek hitt emberi igazságok, kapcsolatok ■■•''■jH roskadnak porba napról napra. Az iH ambivalencia (a szeretlek és gyű- ■ löllek egyidejű léte) valós pszicho- ~ ~ lógiai fogalomként hat ránk, em- WSN|H berekre, de mennyire más ez, mint p a kétszínűség, a köpönyegek sok­oldalú forgatása. Hittem, hogy a színváltásnak lejárt a kora a lég­utóbbi rendszerváltás elcsitultá- val, de nem igaz! Ady még ki tudta, merte mondani, hogy ő nem lesz a szürkék hegedőse, ma pedig már azt sem láthatjuk világo­san, ki a szürke, a piros, a zöld vagy a sárga. De csoda nehéz dolog úgy kormányozni elveink, napjaink bárkáját, hogy a ragacsos, nyú­lós, mocsaras partszakaszok helyett talán egy meredek, de tiszta, szilárd kikötőt találjunk. A felirat, ha lesz ilyen egyáltalán, Euró­pát, Ázsiát, Balkánt jelöl, ékes magyar nyelven vagy idegen szavak­ba foglalt mondatokkal. Mert lám, a minap is mi történt velem? Magyarország politikai, közéleti, szellemi fellegvárában, Budapes­ten kerestem egy tájékozódási pontot valahol a Váci utca környé­kén. Egy üzletekkel bélelt kapualjba fordulván, fantasztikus világ fényáradatba burkolt nyüzsgése tárult fel előttem. Kerestem is bő­szen a magyar újságíróknak tartott, magyart irtó népbetegségről szervezett konferencia színhelyét, de alig mertem útbaigazítást kérni valakitől. Vajon milyen nyelven beszél ez a fiatalember vagy hölgy, ó- vagy újmagyarul? S ha igen, megértjük egymást? BOTH IMRE Együtt március idusán! Nemsokára újfent március idusára s a szabadság bajnokaira, Pető­fire, Bem apóra, Jókaira, Vasvári Pálra emlékezünk. Utóbbi sajnos csak az elmúlt évtizedben válhatott ismertté Erdélyben. A diktatú­ra éveinek történelemtanítása buzgón hallgatott az erdélyi magyar­ság védelmében az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökétől csapatszervezésre engedélyt kieszközlő hazafiról és társairól. A kalotaszegi Vasvári-rendezvény sokat segített a hősi halált halt Rákóczi-csapatok vezérének ismertté válásában. Öt esztendővel ezelőtt a kalotaszegi magyarság kezdeményezésére, a körösfői RMDSZ-elnök közbenjárásával el­készülhetett az emlékoszlop. A templom melletti sziklás oldalban lévő, faragott kopjafára a budapes­ti Székely Kör jóvoltából Vasvárit ábrázoló bronzplakett került. A hatalom sajnos már akkor sem nézte jó szemmel a kopjafaál­lítást, s bármilyen hihetetlen, egy­szerre öt per is folyt a fejtől való fa ügyében. A pőre valóság: az al­peres a kalotaszegi magyarság, a felperes a román hatalom volt. A politikai paletta szélsőséges elemei az éppen esedékes parlamenti és helyhatósági választásokon - „eladható” programjuk nem lévén(?) - elővették a jól bevált magyar kártyát. Aztán a választá­sokkal s az új polgármesterrel úgy tűnt, nyugvópontra kerül a kop­jafa ügye. Az alpereseket - később a román kormány kisebbség- ügyi miniszterévé lett - Eckstein-Kovács Péter képviselte, s az öt perből négyet Justitia előtt is megnyert a kalotaszegi magyarság. A kopjafa öt év után most újfent szálka a román hatalom szemé­ben. Úgy vélem, semmi nem a véletlen műve: választások közeled­nek... Pedig illenék végre megszívlelni a kopjafával egyszerre elhelye­zett, márványlapba vésett, kétnyelvű Vasvári-idézet igazságát: „A nemzetek együtt, egymás mellett akarnak emelkedni, nem pedig egymás romjain.” Azt hiszem, soha nem volt időszerűbb a körösfői intés, mint napjaikban. „A nemzetek egymás mel­lett akarnak emelkedni...” Örök érvényű­nek hitt igaz­ságok roskad­nak a porba. Növelnék a támogatottak körét A Magyar Demokrata Fó­rum múlt heti ülésén a la­káscélú támogatásokról és az új kamarai törvény mó­dosításáról tárgyaltak a képviselők. Az MDF állás­pontjáról dr. Erdmann Gyu­la, a párt megyei választmá­nyának alelnöke számolt be. Gyula- A lakáscélú támogatásokról szóló rendelet módosítása a kor­mány segítő szándékát tükrözi, ugyanakkor a hibáit sem lehet el­hallgatni - fogalmazott tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Erdmann Gyula. - A hitelekhez nehéz hozzájutni, ezért tavaly 19 milli­árd forint maradt benn a lakás- építési alapban, és idén ez az összeg várhatóan 20-25 milliárd- ra növekszik. Az MDF hamaro­san módosító indítványt terjeszt a kormány elé, melyben a hozzá­férési lehetőségek bővítését kez­deményezi. A párt javasolja, hogy az általános forgalmi adó visszaigénylése hatvanról nyolc­van százalékra emelkedjen, és a felső összeghatárt a mostani 400 ezer forint helyett egymillió fo­rintnál húzzák meg. A támoga­tásra jogosultak korhatárát 35-ről 40 évesre emelnék. Az MDF a már megindult beruházásokra is kiterjesztené a kedvezményeket és azt javasolja, hogy ne csak új lakás építésére adja a kormány a támogatást. A kamarai törvény módosítá­sáról az MDF más álláspontot képvisel, mint a kormány. Véle­ményük szerint az új rendelet ál­lamosítja a kamarákat, holott ép­pen jogaik erősítésére lenne szükség. _________________ml „jó húzás” volt az Electro Globe életre hívása. Egy Csárdaszállásról érkezett középkorú házaspárt szólítottunk meg az érdeklődők közül. El­mondták, felkeltette érdeklődésű-

Next

/
Oldalképek
Tartalom