Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-25-26 / 71. szám

16. oldal - 2000. Március 25-26., szombat-vasárnap SPORT SüÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Détáriék vendégjátéka Hazai környezetben ,,begyűrni” a három pontot Egy hét alatt a harmadik mérkőzést játssza az NB I-es lab­darúgó mezőny. A soros fordulóban hazai környezetben fo­gadja az egykori sztárokat is fölvonultató Dunakeszit az Előre FC Békéscsaba gárdája (szombat, 15 óra, jv.: Szabó Zs.; segítői: Saskőy, Puskás). Békéscsaba A Dunakeszi csapatában olyan egyéniségek szerepelnek egy ide­je, mint a világválogatott Détári, vagy Urbán, Véber, akik ugyan­csak felhúzták már magukra a cí­meres mezt. De a vendégeket erő­síti Borgulya is, aki megannyi el­ső osztályú mérkőzéssel a háta mögött érkezik Békéscsabára.- Éppen ezért nem lesz köny- nyű mérkőzés a szombati, szoros eredményre számítok — állítja Pásztor József, a lila-fehérek ve­zető edzője. — Ettől függetlenül hazai környezetben be kellene gyűrni a három pontot. Sérültje­ink sora változatlan, Sándor, Brlázs, Kovács Krisztián és Simon nem szerepelhet, ugyanakkor Szabó Sándor a piros lapos kiállí­tás okán, Valentényi pedig a har­madik sárga lap begyűjtése miatt nem léphet pályára. A Békéscsaba tervezett csapa­ta: Fülöp — Ulrich — Czipó Z„ Futaki — Balog, Raducu, Csip- kar, Fazekas, Czifrák — Majch- rovics, Negrau. Készenlétben: Czirbus, Tátrai, Kasik. _______________________!A*> Nem feltartott kézzel lépnek pályára A labdarúgó NB II-ben a Gyulai Termál FC legutóbb hazai pályán 2—0-ra kikapott a Monortól. A kilencedik helyezett fürdővárosiak most ahhoz a Kunszentmártonhoz utaznak, amely az előző fordulóban 6—0-ra nyert a Gyomaendrődi Barátság otthonában és jelenleg a tabella második helyén áll. A szombaton 15 órakor kezdődő mérkőzést a Horváth G. (Bénáik, Fridély) játékvezetői hármas dirigálja. Gyula A találkozó esélyeiről Dávid Imrét a fürdővárosiak edzőjét kérdeztük: — Legutóbb a Monor ellen mérsé­kelt teljesítményt nyújtottunk, ám a vendégek úgy nyertek, hogy há­romszor lőttek kapura, s ebből két gól született. Ilyen a labdarúgás, ezért szép játék. Nem feltartott kézzel utazunk a jó erőkből álló Kunszentmártonhoz. Szeretnénk biztonságos védekezésből indított gyors támadásokat vezetni, s jó lenne pontosan hazatérni a Szol­nok megyeiek otthonából. Szeren­csére ezúttal a még sérült Pápa ki­vételével mindenki hadra fogható, így tizennyolcas kerettel készü­lünk. Még több poszton gondolko­zom, hogy kik lépnek majd szom­baton pályára, csak közvedenül a mérkőzés előtt hirdetek csapatot. A gyulaiak tervezett csapata: Such vagy Steigerwald - Vágner, Resetár vagy Nagy I. A., Tamási, Kovács P. — Papp Cs. vagy Árgyelán, Lévai, Gajdács vagy Deák — Vancea vagy Vadas, Boruzs, Ekker vagy Nagy II. A. Készenlétben: Abrudán. (v.l.) Elkerülni a „nokedli” gólokat Nincs könnyű helyzetben a Gyomaendrődi Barátság labda­rúgócsapata, hiszen a bajnokság tavaszi szezonjában eddig lejátszott mérkőzéseit mind elvesztette, ráadásul a 13 beka­pott gólra eggyel sem tudtak válaszolni. Gyomaendröd Pisont András edző ettől függetle­nül bízik abban, hogy előbb- utóbb fordul a kocka.- Van néhány csapat, mond­hatni az igazi riválisok, amelyek ellen nagyon fontos lesz a pontok begyűjtése — mondja. — Ha nem is tartozik ezek közé a Jászbe­rény, azért bízom abban, hogy végre újra jól játszunk és tiszte­sen helytállunk ellenük. Persze már az is nagy szó, ha nem ka­punk „nokedli” gólokat. A leg­utóbbi mérkőzésen alaposan megtizedelt bennünket a játékve­zető, aki nem egyforma mércével mérte a lapokat. Ezt alátámasztja a nyolc sárga és a kiállítás. Ezért nem is léphet pályára Jászbe­rényben Sindel (három sárga lap­ja van) és Szakálos, aki egy mér­kőzésre szóló eltiltást kapott a pi­ros lap után. Rajtuk kívül a sérül­tek is szaporítják a hiányzókat, így Gubucz (bokaszalag-szaka- dás), Bella (részleges bokaszalag­szakadás). Az utóbbi lába három hétre gipszbe került. Az is nagy kérdés, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó Gebri, Mester és Berki közül ki gyógyul fel a hét végéig, de bízom benne, hogy az utóbbi­ak ott lehetnek Jászberényben. A gyomaendrődiek tervezett csapata: Baráth — Gebri — Diczkó, Hajdú, Nagy M. — Ilyés, Nagy T., Katona, Berki — Osan, Hídvégi. Készenlétben: Ha- nyecz, Szántai, Mester, Nagy L., Pintér. _________________________j. p. Továbbra is sok a sérült Az Agro SE Orosháza újonc NB I-es női kézilabdacsapata a legutóbbi fordulóban hazai pályán tartalékosán legyőzte a Budapesti Spartacus csapatát. Szombaton 17 órakor az ed­dig öt pontot gyűjtött újonc Marcali otthonában lépnek pá­lyára a piros-fehérek. A hazaiaknak a bentmaradás elleni küzdelemben minden pontra szükségük van, ezért bizonyá­ra mindent megtesznek majd a siker érdekében. Orosháza Orbán István, az orosháziak szakvezetője így vélekedik az esélyekről: - Nagyon nehéz mér­kőzésre számítok. Láttam a Mar­cali csapatát Békéscsabán, s azon a döntetlenül végződött találko­zón nagyon jó benyomást keltett az együttes. A gólerős Kévésre, az orosz légiósra, Moszkovajára és a két Major testvérre külön is fi­gyelnünk kell. Kapusaik (Kemer és Bödör) is jó teljesítményt nyúj­tanak. Azt is figyelembe kell ven­ni, hogy a Marcali számára ez az utolsó esély a bentmaradásért fo­lyó küzdelemben, hiszen egy újabb vereséggel teljesen lesza­kadnának. Annyit tudok róluk, hogy hazai pályán lelkes közön­ségük végig hajtja őket, ez is ne­hezíti a helyzetünket. Az említet­tek ellenére, ha olyan jó lesz a ka­pusteljesítményünk, mint a Spar­tacus ellen, fegyelmezetten véde­kezünk, az átlövőink pedig táma­dásban jobb teljesítményt nyújta­nak, mint legutóbb, akkor meg­nyerhetjük a mérkőzést. Sajnos, Onoiu továbbra is sérült, Lucád játéka kérdéses és Benyáts is csak a napokban kezdte el az edzése­ket - fejezte be a szakember. A találkozót a Kékes Cs., Kékes P. nemzetközi minősítésű játék- vezetői kettős dirigálja. ______v.l A „kis Sumi”, azaz Ralf Schumacher is nagyon készül a hét végére, a Forma-1-es viadal Brazil nagydíjára BMW Williams gépével ____________________________________________________________________________________FOTŐi MBW PR VÉLEMÉNY JÁVOR PÉTER Újabb érték Szarvason Ugyan még két forduló hátra van a bajnokságból, az már végleg eldőlt - függetlenül az utolsó két mérkőzésen elért eredménytől -, hogy a Szarvasi KK női kosárlabdacsapata megnyerte az NB Il-es bajnokságot. Mivel a hölgyeknél nincsen ráját­szás, ez a végső sorrend, ami egyben azt is jelen­ti, hogy a Körös-partiak osztályt válthatnak, felke­rülhetnek az NB I B csoportjába. De miért a fel­tételes mód? Azért, mert e napokban még nem tudni, való­ban vállalják-e a megmérettetést eggyel feljebb. Mert pénzük egy­előre nincsen több, márpedig az NB I B-ben a je­lenleginél magasabb összeg kell az eredményes szerepléshez. Amennyire jómagam tudom, nem is azért sze­retnének több pénzhez jutni, hogy most lázasan igazoljanak. Egész egyszerűen a nevezési díjtól a távolabbra való utazás költségéig, a többletmér­kőzések lejátszásán át a bírói költségig, minden drágább ebben a kategóriában. Vagyis nem a költséges megoldáson, a profik igazolásán törik a fejüket. Sőt, ahogy télen beszél­tem a csapat szakmai irányítóival, ettől már akkor elzárkóztak, mondván, akad elég saját nevelésű ügyes és alkalmas játékosuk, ha egyszer eljutnak az osztályváltás lehetőségéig. Jól emlékszem azokra az időkre, amikor még a hazai második vonalban szerepelt az akkor még a helyi főiskola égisze alatt működő Szirony tanár úr-féle csapat. Egy apró, kis sötét teremben dobál­ták a kosára a labdát a Frankó testvérek és társa­ik, a saját nevelésű remek tehetségek. Akik ro­hamléptekkel fejlődtek, s egyszer csak ott találták magukat a legfelsőbb osztályban. Ezt követően azonban érdekes módon némiképp megtorpant a „háttér”, azaz az utánpótlás átmenetileg akado­zott, foghíjas volt, s akik pályára léptek a junior, illetve ifjúsági bajnokságokon, bizony a pofozó­gép szerepét töltötték be. Mígnem az egyre ered­ményesebben szereplő felnőtt csapat mögött egy­re nagyobb odafigyelést kapott az utánpótlás, s igencsak kiszélesítették a bázist. Mondhatni, a felnőttek húzták maguk után a fiatalokat. Iskolára építve egyre több gyereket vontak be a városban a sportágba. Akik egyre jobban szerepeltek, s kezdtek felfigyelni a kívülállók is a fiatalok javuló eredményességére. Csakhogy akkoriban már fogyóban volt a pénz a sportklubban, mégha az utánpótlás tovább is erősödött, s egyre több tehetség került ki az edzők keze alól. Mint előbb Huszárik, Opauszki, majd később az új hullámmal Sztricskó, Bobvos, Zsigmond... Akik - mármint az utóbbiak - tulajdonkép­pen kiharcolták a bajnoki címet, s akik közül ugyancsak ez utóbbiak most kezdenek igazán be­érni, mintegy újabb értéket képviselve. S akik még mindig nagyon fiatalok, fejlődésük még nem is teljesedett ki, vagyis sok van még bennük. Ezt az értéket viszont már meg kellene őrizni. Meg kellene adni nekik a lehetőséget, hogy egy osztállyal feljebb is bizonyítsák rátermettségüket. Amivel ismét hírnevet szerezhetnek a városnak. Meg kellene adni nekik a lehetőséget a bizonyításra Nyolcból kettő jut tovább Sydney jegyében Javában zajlik a Magyar Olimpiai Akadémia által kezde­ményezett szellemi olimpiai vetélkedő. Ma délelőtt Kecske­méten Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye 4—4 tagú, A és B csapatai versengenek. Békéscsaba, Kecskemét Mint ismert, a „Sydney 2000” végső győztese ott lehet Olümpiában, az ókori olimpiai játékok színhelyén is a nyáron... A területi találko­zón a viharsarki A csapatban Jenei Tibor, Czene Zoltán, Láng Iván és Lobó János, a B együttesben Bittmann Emil, Kovács István, Pata­ki Lajos és Tokaji Sándor szeretné folytatni a nemes hagyományo­kat, vagyis megcélozni az országos döntőbe jutást. Reméljük a sajá­tos helyszínen, a Mercedes-szalonban nem lesz lámpalázuk a mie­inknek, helyén lesz a szívük is és ott lesznek a két továbbjutó kö­ZÖtt... ________________ (F.) Kétkeréken 2000-ben Hetente egy forduló Vívás A megyeszékhelyen, a Kórház utcai vívóteremben rendezte meg szerdán a Karácsonyi Lajos Vívó Egyesület Békés megye gyermek bajnokságát. A viada­lon párbajtőrben a hazai vívók mellett a Gyulai SE fiataljai lép­tek pástra. Eredmények. Fiúk (15 induló): 1. Körösi Márton, 2. Papp Á., 3. Krátki Zs. (mind Békéscsaba). Lányok: 1. Bohus Sára, 2. Bohus A. (mindkettő Békéscsabaj, 3. Bartóki N. (Gyula), g Röviden FALLABDA. A hét végén Békés­csabán, a Mester Klubban orszá­gos pénzdíjas ranglistaversenyt rendeznek. A kétnapos viadal szombaton 13 órakor kezdődik, míg vasárnap 11 órakor folyta­tódnak a küzdelmek, majd 16 órakor tartják az eredményhir­detést. ASZTALI LABDARÚGÁS. Megkezdődött az I. osztályú csapatbajnokság sorozata. A Ti- szavasváriban lebonyolított első forduló során az újonc orosházi együttes egy győzelmet, egy döntetlent ért el és négy alka­lommal vereséget szenvedett. KITÜNTETÉS. A megyeszék­hely közgyűlése Békéscsaba Sportjáért kitüntetést adományo­zott Brózik János nyugalmazott testnevelő tanárnak, Unyatyin- szkiné Karakas Júlia tornász mesteredzőnek és a Belvárosi Ál­talános Iskola és Gimnázium test- nevelési munkaközösségének. ■ Sport a helyi tv-ben Csaba Tv. Március 26., vasárnap, 16.45 óra (ism.: március 30., csütör­tök, 17.05): Békéscsaba—Hódmezővá­sárhely NB Il-es férfi kosárlabda-mér­kőzés. 19.15 (ism.: 22.15' és március 27., hétfő 18.15): Sporthírek, benne képes tudósítás a Tiszaújváros- Békéscsaba, a Békéscsaba-Dunake- szi labdarúgó-, a Békéscsaba-FTC női kézilabda-, a Békéscsaba-Hódmező- vásárhely férfi kosárlabda-, a Békés- csaba-OSC férfi vízilabda-mérkőzés­ről. Fallabda A és B kategóriás ranglis­taverseny a Mesterek Klubjában. A Mesterek Klubja rovatban: beszélge­tés a triatlonról; Március 28., kedd, 18.55: Békés- csaba-Dunakeszi NB I-es labdarúgó­mérkőzés. 21.00: Békéscsaba-OSC OB I B-s vízilabda-mérkőzés. Március 30., csütörtök, 18.55: Bé­késcsaba—FTC NB I-es női kézilabda­mérkőzés. « » ¥ Orosházi Tv. Március 27., hétfő, 19.20: Sporthírek. ■ Nem mindennapi, hazánk­ban egyedülálló kezdemé­nyezéssel rukkolt elő az R- Sport Kerékpáros és Sza­badidős Klub, valamint a megyei kerékpáros szövet­ség: Kétkeréken 2000-ben elnevezéssel megyei kerék­páros csapat és egyéni baj­nokságot szervez általános iskolás fiúknak és lányok­nak. Gyula Igaz, ebben még nem sok szen­záció fedezhető fel, ám ahogy el­képzelik a versenyt, az már rend­hagyó.- Nem úgy csináljuk, hogy ké­szítünk egy versenykiírást, s mindenkit ide várunk Gyulára, hanem mi megyünk el minden településre — mondja Gyepes Lászlóné, a Gyulai R-Sport Kerék­páros és Szabadidős Klub elnöke. — Méghozzá oly módon, hogy egyszerre egy hét végén maxi­mum annyi szomszédos kistele­pülést fogunk össze egy megyei selejtező égisze alatt, hogy abba összesen hat iskola kerüljön. A nagyobb településeknek, mint Orosháza, Békéscsaba, Gyula, városi bajnokságot írunk ki. Min­den területnek a győztesei meg­hívót kapnak az októberi megyei döntőre.- Mikor kezdik ezt a rendha­gyó a sorozatot?- Már a jövő héten, amikor Zsadányban rendezzük az első megmérettetést, ahol a helyieken kívül az okányi, körösújfalui, biharugrai, geszti és mezőgyám fiatalok mérhetik össze tudásu­kat. Az indulás és a cél a zsadá- nyi polgármesteri hivatal előtti térségben lesz, s 10 órakor rajtol­nak a fiatalok a különböző távok megtételére. Bármilyen kerékpár­ral indulhatnak három korosz­tályban külön a fiúk és külön a lányok, nevezetesen az általános iskolások, a 3-4., az 5-6., a 7-8. osztályosok. A legjobbak éremdí­jazásban részesülnek. Felvettük az iskolákkal és a polgármesteri hivatalokkal a kapcsolatot, s már­is szervezzük a következő hely­színt is, ami Sarkad és környéke lesz. Ügy tervezzük, szinte min­den hét végére kijelölünk egy újabb helyszínt, ahová a verseny- bírósággal egyetemben kitelepü­lünk. Annyit még érdemes tudni, hogy a legkisebbeknek öt, a fel­sősöknek tíz, a legnagyobbaknak pedig tizenöt kilométer lesz a táv.- Nagy fába vágták a fejszét...- Tisztában vagyunk vele, de nagyszerű lenne, ha a megye kis­iskolásainak hatvan-nyolcvan százalékát meg tudnánk mozgat­ni. Nem titkoltan azzal a céllal rendezzük ezt az amatőr ver­senysorozatot, hátha valahol még nagyobb kedvet kapnak a sportághoz és szerveződbe vala­milyen klubélet forma. Nagyon jó lenne, ha az évek során egy széles utánpótlásbázis kialakul­na Békés megyében. __(JÁVOR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom