Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-18-19 / 65. szám
2000. március 18-19., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9 _______Az ÉLMÉNYEK DÖRGEDELMES MÉLYSÉGEI ÉS A RÉTEK ILLATOS FUVALLATA___________ Találkozások Búza Barna szobrászművésszel Az események igazsága, hangulatának íze, hitelessége a legfontosabb. Sokkal fontosabb, mint a dátumok pontos felvonultatása, mert az zavar, utamba áll és gyakran eltakarja a lényeget. Ezért a pontos dátumok sorba állítását most is mellőzöm. 1950 kőiül nagy izgalommal felkerekedtünk Koszta Rozáliával, hogy Gyuláról Budapestre utazzunk. Az izgalomra duplán is megvolt az okunk. Egyik az volt, hogy a Képzőművészeti Főiskola két hétig tartó felvételi vizsgájára készültünk, a másik pedig, hogy a felvételi vizsga előtt feltétlenül találkozni akartunk Búza Barna szobrászművésszel. Ez a találkozás nekünk nagyon fontos volt. A már akkor is sikeres alkotó művészi és emberi tartása, helytállása gyakran beszédtémánk volt Gyulán, a dolgozók esti rajziskolájában. Ennek az iskolának a tanára József Dezső fes- tőművész^rajztanár volt, a mi Dezső bácsink. O volt az összes Gyuláról indult művészpalánta útbaigazítója, lelkesítője, Kohán Györgyé is. Az esti iskolában Dezső bácsi révén megelevenedtek a nagy mesterek, akik szinte közöttünk jártak- keltek, „ők is tanítottak”. Odavarázs- lódott Nagybánya, Hódmezővásárhely, Barbizon és még sok minden, szerte a világból. Dezső bácsi által lett ismerősünk Búza Barna is, akit látatlanul is szerettünk, tiszteltünk — és felnéztünk rá. Elutazásunk előtt Dezső bácsi lelkünkre kötötte, hogy felvételi vizsga előtt Rozóval feltétlenül keressük fel őt. Nem értettük, hogy miért annyira fontos, éppen felvételi vizsga előtt, hisz' Dezső bácsi már százszor is elmondott, megmagyarázott mindent. A Százados úti művésztelep lombos fái alatt izgalommal vegyes öröm és a meghatottság jóleső érzése szállt meg mindkettőnket. (Ha ott járok, máig is ezt érzem — és tudom, hogy Rozó is ezt érezte.) Mi tagadás, amikor megálltunk Búza Barna műterme előtt, egy kicsit úgy éreztük, mintha messziről jött „Jancsi és Juliska” lennénk. Majdhogynem megfogtuk egymás kezét, úgy álltunk az ajtaja előtt. Szinte gyerekes szorongás fogott el bennünket. (Amint később kiderült, erre semmi okunk nem volt.) Búza Barnából sugárzott a mindent legyőző szuggesztív erő és bizalom. Már a bemutatkozás perceiben elszállt minden gátló feszengésünk. Búza Barna felesége is rokonszenves, szép, kedves fiatalasszony volt. Aztán az a műterem! Az a légkör! A friss illatos faforgács-halmok! Körül a polcokon — és mindenhol — különböző méretű bronz és más szobrok. Voltak ízes, agyagszagú, éppen csak formálódó agyagszobrok. Meghatóban, lázas-boldogan szemlélődtünk. A művek gazdag, felemelő látványa szinte sodort bennünket a SZÉPSÉG BIRODALMA felé! Minden perc, minden szó, minden jó tanács megerősített bennünket abban, hogy a művészet a legszebb foglalkozás a világon! Csodálatunkat természetesen nem befolyásolta, hogy mi nem szobrásznak, hanem festőnek készültünk. Az élményeknek hol dörgedelmes mélységei zúgtak körülöttünk (kicsit szédültünk is tőle), hol pedig a rétek illatos fuvallatát éreztük arcunkon. Búza Barna elővette a csellóját — és játszott. A tagadóját! Ezt eddig nem is tudtuk róla! Mondom, játszott, zenélt — és nem csak „zenélgetett”. Megtudtuk, hogy sokáig egy komoly zenekar csellistája volt. Áztáh meglepő fordulattal egészen más dolog történt. Búza Barnának volt egy kis tacskója, Tóbiás volt a neve. Ez a kiskutya rendkívül rajongott a gazdájáért, állandóan figyelte annak minden mozdulatát. Barna egyszer csak ránézett, aztán meg ránk és azt mondta, hogy figyeljünk. Akkor már Tóbiás izgalommal várta, hogy mit is kell majd tennie. Barna lehajolt, a forgácskupacból kivett egy szál forgácsot, ceruzával megjelölte, megnyálazta és könyékig túrva a halomba, elrejtette azt. Aztán elhangzott a „Tóbiás, keresd” és Tóbiás boldogan keresett. Úgy eltűnt a forgácskupacban, hogy csak a farka látszott ki. Egyszer csak hátrálva kijött és ott volt a szájában a kis darab forgács — a ceruzajellel együtt! Dombormű Fáy Andrásról (Búza Barna munkája) Később megnéztük a Tóbiásról készült kis szobrot, ami nemcsak „egy tacskó”, hanem „Tóbiás, a Tacskó” volt. Útban Budára, Derkovits Kollégi umba, már nem voltunk többé „Jancsi és Juliska”! Any- nyira feltöltődtünk Búza Barna műtermében, hogy voltunk „farkasok”, de még inkább voltunk „Királylány és Királyfi”, akik mindent legyőző varázskabátkákat hordoznak tarsolyukban. Alig vártuk, hogy találkozzunk azzal a „felvételi vizsga” nevű sárkánnyal. (Most már azt is tudtuk, hogy miért is ragaszkodott Dezső bácsi ahhoz, hogy látogassuk meg Búza Barnát.) TUDTUNK AKARNI, HINNI, KÜZDENI! A felvételi vizsga (óriási túljelentkezés mellett) két hétig tartott és — mindkettőnket felvettek! „Új találkozásom” Búza Barnával való több évtizeddel később történt. Azóta Koszta Rozália és Kohán György is — örökre elment. Kegyetlenül nehéz ezt csak így, egyszerűen leírni. Leírás után pedig még nehezebb, fájdalmasabb látni, olvasni, hogy mit is írtam le. A hosszú „nem látogatás” okai között szerepeltek az olasz lágerek is. Trieszt, Latina, Capua, majd a Kanadában töltött évek. Utána pedig az USA Új-Mexikó, Utah, Arizona államaiban és a Sziklás-hegységben való festés, barangolás. Itthon csak néhány éve találkoztam Búza Barnával a művészbarátok egyesületében, ahol ő alapító tag és örökös tiszteletbeli Ián, a művészsétányon, a tízalakos bronz emlékműve Battonyán (Pozsgay Imre mondta az avatóbeszédet). Battonyán van még Mikes Kelemen és Pető- k T Sándor emlékműve is. Aztán Sarkadon a második világháború mártírjai és az „Öregasszony”. Ugyancsak Sarkadnak készült az augusztus 20-ára felállítandó Szent István bronz szobra ^ is. Szeghalmon található Fáy András domborműve, Füzesgyarmaton ,,, , ,, pedig a Hősök emlekkutja, ami szintén az ő alkotása. Az ő műve Kazincbarcikán a Lovas hajdú, Székesfehérváron a püspöki bazilika keresztűt- ja és a mély hitet sugárzó Szent család. A sümegi kegytemplom keresztútja is az ő alkotása, úgy, mint Budapesten a Szőlő utcai Keresztút is. A Rózsadombon található Kortonai Szent Margit szobra. A várban ő rekonstruálta a Szentháromság-szobrot. Ezért megkapta a Munka érdemrend arany fokozatát. (Ennek a szobornak a domborműveit Madarassy Walter rekonstruálta.) Ez a felsorolás így, amellett, hogy nagyon is hiányos, száraz is. Méltóképpen írni róluk itt helyszűke miatt sem lehetne. Részletesen kellene írni arról a nem mindennapi szakmai fel- készültségről, kifejező erőről, amit ezek a szobrok, alkotások mindegyike sugároz. De hát mégis csak a könyv terjedelme kellene ide. Ha pedig nincs könyv, hát akkor ott lesz Búza Barna májusban nyíló kiállítása a VIII. kerületben! A könyv helyett beszélnek majd a művek. Autentikusabban úgysem szólhat Azóta Koszta Rozália és Kohán György is — örökre elment. Kegyetlenül nehéz ezt csak így, egyszerűen leírni. Leírás után pedig még nehezebb, fájdalmasabb látni, olvasni, hogy mit is írtam le. elnök. Ez a találkozás különösen nagy hatással volt rám. Hogy lehet ez?! Annyi ártó és idő-zivatar után, olyan töméntelen munka és küzdelem után is, ilyen töretlenül, ilyen lélekben is tisztán, ott állt BÚZA BARNA mester! Olyan volt, mintha az ártó szellemek nem mertek volna közel menni hozzá, hanem csak úgy messziről fújkáltak volna rá valami őszítő lisztet. Búza Barna ízig-vérig BÚZA BARNA maradt! Ő az a szobrászművész, aki olyan életművet tudhat maga mögött, amire csak a legnagyobbak képesek. Mellőzve a teljességet és a kronologikus sorrendet, munkásságának erdejéből — csak úgy ötletszerűen — említek néhányat: Ady-szobor Gyusemmi és senki. Néhány nappal ezelőtt megint meglátogattam Barnát. Újra és alaposan meglepődtem! Búza Barna, 90 éves mester egy hatalmas agyagszobor mellett, egy nagy létra magas fokán állva, éppen dolgozott a szobron. A szobor Kálvin Jánost ábrázolja és bronzban, a Kálvin téren, a templom előtt állítják majd fel. Az avatást isten- tisztelet előzi meg, amely része a reformátusok világtalálkozójának. (Erre az alkalomra a református világ összes püspöke meghívást kapott.) Mivel magam nem oszthatok sem nagy, sem kicsi díjakat, így hát gondolatból, tiszteletből, szeretetből szőtt csokromat helyezem a szobor talapzatára. Szénási Mihály Ajánló Videofilm-sikerlista 1. Wild Wild West 2. Thomas Crown-ügy 3. Wing Commander 4. Indiana Jones I—III. ■ 5. Kutyám, Jerry Lee II. 6. Ed TV 7. Az igazság napja 8. A negyedik emelet 9. Üzenet a palackban 10. Az évszázad vihara I—-Ili. +1. Az invázió (Fanfár Videotéka) Zenei ajánló KFT: ÉLJEN A SZERELEM A tavaszi zsongás idején jelent meg, majd tíz évi hallgatás után, a tagjaiban is megújult (Laár András helyét Mohai Tamás vette át) Korlátolt Felelősségű Társaság zenekar nyolcadik albuma. A több slágergyanús — összesen tizenhárom — dalt tartalmazó albumról a Bankrabló című számhoz már videoklip is készült. Könyv Gondolatok... Két könyv egy tokban: Gondolatok az erényről és Gondolatok a boldogulásról. Két míves munka, a Gondolatok a sikerről és á Gondolatok a vezetésről folytatása. Az immár négy könyvre bővült díszes kiállítású sorozat kötetei nagy emberek mondásait tartalmazzák angol és magyar nyelven. Aki csak magyarul beszél, annak is érdemes belelapoznia a könyvekbe az értékes gondolatok miatt, de aki az angolt is „töri”, annak különösen, hisz nyelvgyakorlásnak is kiváló torna elmélyedni a zsebkönyv méretű kiadványban. A bölcsességeket szép metszetek egészítik ki, az utolsó oldalakon pedig névmutatók segítik a szerzők közötti eligazodást. A kávébarna tokban igazán ízléses kötetek lapulnak, könyv- művészeti remekek, amelyek a K. u. K. kiadó, illetve az eredeti angol kiadás tulajdonosa, a Triumph Books ízlését dicsérik. ÍIllSilSlÉÍ A HATÁRON TÚLI MAGYAROKRÓL Olvasom Vrubec Mária „Gyarapítsuk szülőföldünk magyar értelmiségét” című cikkét a pozsonyi Új Szóban, melyben Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) elnöke kifejti, hogy a határon túli magyar diákok túlnyomó része nem tér vissza hazájába, és ezért az ösztöndíjrendszer átértékelése várható. Fentebb a cikk azt is kifejti, hogy a jelenlegi magyar kormány alapelve az, hogy a határon túli magyarok az óvodától az egyetemig abban az országban részesülhessenek anyanyelvi képzésben, amelyben adót fizetnek, és az esetleges magyarországi tanulmányok után is szülőföldjük magyar értelmiségének sorait gyarapítsák. Azzal teljesen egyet lehet érteni, hogy az óvodától az egyetemig saját anyanyelvükön és saját hazájukban művelődjenek a diákok, de miért rossz a jelenlegi magyar kormánynak, hogy a határon túlról Magyarországon tanult szürkeállomány egy része ott marad? Bennünket, itt maradt magyarokat féltenek az elszlovákosítástól? Vagy inkább arról van szó, hogy nincs szükség a szegény rokonra? Ezt az alapelvet, hogy a határon túli magyar diák tanulmányai végeztével menjen oda, ahonnan jött, követheti-e a jelenlegi magyar kormány akkor, amikor a magyar statisztikák szerint Magyarország lé- lekszáma évente tizennyolcezerrel csökken, vagy akkor, amikor a magyarországi szürkeállomány évente több ezres nagyságrenddel lesz kevesebb Nyugat elszívó hatásának köszönhetően? Egyik újságíró ismerősöm mesélte, hogy Magyarországon a bevándorlási hivatalok előtt óriási sorok kígyóznak, melyeknek zömét a kínaiak és a nem európai születésűek teszik ki. A határon túli magyarok bevándorlási kérelmének elbírálása viszont a törvényben megállapított 140 nap helyett évekig eltart, ami nem kevés anyagi terhet jelent a kérelmezők számára, és reklamációs joggal sehol sem élhetnek. Magyarország a legesélyesebb az EU-csatlakozásra és belátható időn belül Szlovákiát is betuszkolják az EU- ba geopolitikai helyzete miatt. Az EU- n belül pedig a polgárok mozgása semmilyen adminisztratív módszerekkel nincs korlátozva. Ott élnek, ott telepednek le, ott tanulnak, ott vállalnak munkát, ott vásárolnak ingatlant, ahol számukra a legmegfelelőbb. Nagyon reálisnak tartom, hogy pár év elteltével például egy galántai család felkerekedik és leköltözik Pécsre, mert megragadja őket a Mecsek varázsa, vagy egy békéscsabai család Poprádra költözik, a Tátra szépsége miatt. De mindig lesznek patrióták, akik a szülőföld iránt érzett szeretet miatt nem képesek azt elhagyni (és ők vannak többen). Ám ha valaki menni akar, akkor a gátló adminisztratív rendelkezések ellenére is az általa kiválasztott országba vagy városba telepedik le. Ezért sem tartom helyesnek a jelenlegi magyar kormány olyan adminisztratív lépéseit, melynek a célja megakadályozni vagy megnehezíteni a határon túli magyarok magyarországi tanulását, vagy esetleg az ottani letelepedését. A Határon Túli Magyarok Hivatalát ebben a formában, ahogyan most létezik, teljesen felesleges intézménynek tartom. Ennek az intézménynek elsősorban nem politikai, hanem szakmai intézménynek kellene lennie. Olyan szakmai intézménynek, amely pontos adatokkal rendelkezik például a szlovákiai magyarság gazdasági helyzetéről, az egészségügy gondjairól (az ön- gyilkosság gyakorisága, a májcirhózis jelenléte, a daganatos megbetegedések aránya, a keringési megbetegedések helyzete, szaporulat stb.), szociális helyzetéről (munkanélküliség stb.), az iskolaügy helyzetéről, kultúrálódási lehetőségeiről, egyebekről. Az ilyen információk birtokában várható el a szlovákiai, a kárpátaljai, a romániai, a vajdasági, a horvátországi magyarok problémáinak a hathatós kezelése a mindenkori magyar kormány részéről. Mindaddig, amíg nincs kidolgozva a jelenlegi magyar kormány részéről egy koncepció a határon túli magyarság pontos „diagnosztizálásáról” és gondjainak „kezelési” lehetőségeiről, addig a HTMH-t kirakatintézménynek lehet tekinteni, melynek legfontosabb célja a jelenlegi magyar kormány részéről azt prezentálni, tudjuk, hogy vannak határon túli magyarok is, de semmi több. Szerencsétlen és etikátlan dolognak tartom a HTMH elnökének és munkatársainak azonosulását a magyar kormány határon túli magyarokkal kapcsolatos alapelvével, miszerint jobb, ha a határon túli magyar otthon marad, nem akar Magyarországon tanulni és pláne nem akar oda áttelepülni. Ugyanis a HTMH alkalmazottainak nagy része (beleértve az elnök urat is), nem túl régen még szlovák (csehszlovák), román, jugoszláv stb. állampolgárok voltak. Dr. Bordás Sándor, Dunaszerdahely
