Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-18-19 / 65. szám

2000. március 18-19., szombat—vasárnap

A Békés Megyei Hírlap Melléklete

Kovi fogyókúrája

Tolcsvay farmerjában jött haza a nyaralásról

Emlékezés Petik Ambrusra

Porladó csontjai fölé gimnáziumot emelt az utókor

8

Találkozás Búza Barnával

Az élmények dörgedelmes mélységei és a rétek illatos fuvallata

Táncoló formák a Vigadóban

Pribojszky Zsófia neve a világ számos galériájában jól cseng. A békéscsabai születésű festőművész 1992 óta tagja az 1884-ben alakult párizsi Művészeti Szalonnak, a Sociéte Des Artistes Independants-nek, amelynek alapítói között olyan művészeket tartanak számon, mint Van Gogh. Pribojszky Zsófia egy évtized után most ismét kiállította munkáit Békéscsabán, a Jókai színház Vigadó Galériájában. Képei a tánc és a zene világában fogantak.

„Az ember számára felemelő érzés a munkáin keresztül megmutatnia magát”

FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER

— Művésznő, a megnyitón azt mondta, hogy hazajött. A kijelentésnek valóban ekkora jelentősége van?

— Igen, s ez leginkább Konter Lászlónak, a Jókai Színház igazgatójának köszönhető, aki hihetetlen módon nemcsak a színházi világot, de a társművészetet, a képzőművészetet is ismeri és támogatja. Az ember számára felemelő érzés a munkáin keresztül megmutatnia magát, ezen a gyönyörű helyen, a színházi galériában. Örültem a meghívásnak, tényleg úgy érzem, a képeimmel hazajöttem.

— Végignézve a kiállítást, meghallgatva Endrei Judit megnyitóját, az embert megragadta a képek harmóniája, a rendezői munka.

— Gnant János, a színház grafikusművésze helyezte el a képeimet, avatott módon. Hihetetlen szakértelemmel helyezték el a képeimet. Nézze, ez is egy szakma, a kiállításaim rendezését épp ezért soha nem vállalom, mindig mások végzik el helyettem.

— Czine Mihály irodalomtörténész egy alkalommal úgy vélekedett Önről — akinek művészete a flamand és a németalföldi hagyományokon nevelkedett—, hogy a színek, a formák, a gondolatok mezején is szabadon tájékozódik. „Talán ezért is annyira különösek — írja Czine Mihály —, gondolkodtatok a képei: ugyanabból a magból más talajon még a virág is más árnyalatúvá színeződik. Itthon nevelkedett kortársainál halkabbak a tónusok, borúsabbak az égaljak —

már csak a hagyomány és a megélt sors következtében is —, Pribojszky Zsófiánál több a világos, csapongóbbak a formák és tobzódnak a színek.” Elismerő, szép szavak. Odafigyel a kritikákra?

— Az igazi kritikát halálunk után kapjuk. Ebben a virtuális világban az interneten minden megtalálható, a képzőművészet és az irodalom is. Ezt tekinthetjük úgy is, hogy az alkotók újabb fórumot kaptak arra, hogy megmutathassák magukat, de lehet úgy is, hogy még kiszolgáltatottabbak lettünk. De az embernek az esetleges kedvezőtlen megítélés ellenére is fel kell vállalnia a művét, hiszen ő alkotta. Az egyéniségemen nem tudok változtatni, benne van a pakliban, hogy lelkileg megtörhetik az embert.

— Előfordult ilyen a művészi pályafutása során?

— Persze, ilyen mindenkivel megesik.

— Hogyan fogadta?

— Bezárkóztam a műtermembe. Az isteni sugallat ott is eléri az embert.

— Hogyan látja, születnek új dolgok a mai magyar festészetben ?

— Hogyne. Rengeteg.

Hihetetlenül sok tehetséges képzőművészünk van, s úgy látom, mind többen külföldön is megmutathatják a műveiket,

ami nagyon fontos, mert meghatározó a kortárs művészettel való találkozás.

— Expresszionistának és szürrealistának is mondták már a képeit. Ön milyen irányzathoz tartozónak vallja magát?

— Sajnálatomra, de nem tudok, igaz nem is akarok stílust mondani. Nagyon nehéz egy kimondott stílus jegyében, állandóan ahhoz igazodva dolgozni. Én Pribojszky Zsófia vagyok, aki itt született Békéscsabán, járt többfelé a világban, látott egyet s mást, és most Pesten él. Itthon any- nyiféle stílust testáltak már rám, hogy nem kell nekem kitalálnom egyet sem. De ha őszinte akarok lenni, el kell

mondanom, hogy külföldön mindig expresszionistának soroltak be.

— Ön is annak tartja magát?

— Nem ezt mondtam, csak azt, hogy annak soroltak be.

— Állandó résztvevője a legjelesebb külföldi kiállításoknak. Említette, hogy sokáig élt külföldön. Van tehát összehasonlítási alapja a kiállítások rendezéséről, szervezéséről.

— A nyugati országokban kiállító- csarnokok épültek, szalonok alakultak a kortárs művészetek számára. Például Franciaországban, Párizsban ott van a Sociéte Des Artistes Independants. Az Ezredbúcsúztató tárlatukon 2500-an állítottunk ki, hatalmas, könyv terjedelmű színes katalógus készült az alkalomra, melybe az összes kiállító művész nevét, adatát felvették. Az ilyen katalógusok alapján kap később meghívást az ember, s általában innen válogatnak más galériák is. Tudni kell, hogy a nyugati országok galériáiban egy négyzetméternyi helyet sem adnak ingyen, s természetesen itt nem pénzre gondolok. Hosszú évek kitartása, jelenléte szükséges az eredményhez. Ha felfigyelnek az emberre, meghívják.

Legutóbb Japánban, a Sony Centerben állítottam ki. A kiállítás teljes anyaga az igényes meghívóval együtt felkerült az internetre. Mindezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy a nyugati

országokban szervezett kortárs művészeti élet folyik, s a modem technikai eszközöket is felhasználják arra, hogy az alkotások eljussanak a legszélesebb befogadó közönséghez.

— Nyolcvanhárom óta ismét Magyarországon él. Hogyan jellemezné a hazai művészeti életet?

— Nemigen látom, hogy valaki is foglalkozna a főiskolán szabadult, onnan kikerült művészek bemutatásával, megismertetésével. Megint csak a külföldi, nyugat-európai példát kell felhoznom, odakinn galériák sora foglalkozik a fiatal tehetségek megismertetésével. Biztos vagyok abban, hogy itthon is sok izgalmas, új dolog születik, de a médiában ennek egyelőre nyomát se látni.

— Hol állít ki legközelebb?

— A dél-franciaországi La Grande Motte kongresszusi központban, most májusban. Az ART Mediterrane Galéria hívott meg. Jövőre pedig a párizsi Pompidou Központ Art Presente Galériájában lesznek láthatók a képeim.

Pánics Szabó Ferenc

Névjegy

Pribojszky Zsófia Békéscsabán született, művészeti tanulmányait Belgiumban, a Genti Királyi Akadémia festészeti tagozatán végezte.

Műveit belga, francia és holland galériákban állították ki és értékesítették. Több hazai és külföldi képzőművészeti társaság, szövetség, illetve szalon tagja: SNAP — Francia Professzionális Művészek Szövetsége, Független Művészek Szalonja (Párizs), Salon International (Beiges), Salon D'Hiver (Párizs), Külföldi Magyar Művészek Szövetsége (New York), Salon Violet (Párizs), Nagy Lajos Irodalmi és Képzőművészeti Társaság (Budapest).

Európa számos országában és a tengerentúl volt kiállítása. Kiemelt helyet kapott a párizsi Sociéte Des Artistes Independants Ezredbúcsúztató kiállításán, amelyet 1999 októberének utolsó hetében rendeztek az Eiffel-torony melletti Branly Kiállítócsamokban. A rendezvény — ahol több mint 2500 művész alkotásai voltak láthatók — az ezredforduló legnagyobb kortárs képzőművészeti eseménye volt, mely nagy múltra és hagyományokra tekint vissza.

Pribojszky Zsófia sokáig Belgiumban lakott. 1983-ban tért vissza Magyarországra, azóta Budapesten él és dolgozik.

... H ^ __ .

Bakfitty a nemzeti ünnepen

Egyenes adás, díszkivilágítás, nemzeti szín, Himnusz, Pető- fi-vers, emelkedett szónoklat, szobrok, érmek, jelvények, kézfogások, pohárköszöntő, mosolyok, fogadás — díjkiosztás március közepén Magyarországon. Ahogy a nagy könyvben meg van írva. Mindenki boldog - aki ott van. Aki nincs, annak mindegy. Az életbe nem jut be oda egy darabka jelvényt is átvenni. Vagy mert nem érdemli meg, vagy mert ő a tömeg. Persze tömegnek is Tennie kell valaki(k)nek. A világ így van leosztva.

Meg úgy, hogy Kossuth-díjat, Széchenyi- díjat, egyéb kitüntetéseket jobbára csak művészemberek kapnak. Nagy ritkán mások, kutatók, egyetemi oktatók. A többinek bakfitty. Díszpolgári címnél két bakfitty. A világ, az ország, a város, a falu már megszokta, észre se veszi a sok bakfittyet. Annál dühítőbb, ha a megszokottba is befut egy bakfitty.

Dühöng a művész két nappal a kitüntetések átadása előtt. Azt mondja, ő aztán mostantól nagy ívben le... az egészet. Mert palira vették. Hülyének nézték. Ült benn a bizottságban, ahol a művészeti díjra javasoltak listáját „csiszolgatták”. Hónapokig marták egymást, egyensúlyoztak patikamérlegen, mindenki mindenféle szempontját igyekeztek figyelembe venni, miközben az alapvető művészi követelményből nem engedtek. Azon belül mindent lehetett. Amikor elkészültek a nagy gonddal összeállított listával, felküldték a minisztériumba. Az államtitkár ott rápillantott, előkapta piros plajbászát, majd kihúzott vele három nevet és beírta helyükre a maga embereit. A senkiket, az értékelhető művészi teljesítménnyel adósakat.

„Apám, ezeknél még a Kádárék is jobbak voltak” — mondja palira vett emberem. Állítja, ők legalább nem játszották meg a demokráciát. Mindenki tudta, hogy a kitüntetések egyharmadát a hűségesek kapják. A többit, akik megérdemlik. Ha az egyharmad rendben volt, a többibe nem szóltak bele. A játékszabályt mindenki betartotta.

Nem kell művészetbarátnak lenni, csak figyelni a televíziót. Az ember hamar rájön, ki hová húz. Melyik művész kormánypárti, melyik ellenzéki. Politikusaink az országot az utóbbi tíz évben valahogy így osztották fel. így aztán vannak baloldali képek, szobrok, zeneművek, filmek, és vannak jobboldaliak. Most a jobboldaliakon a sor. Legközelebb talán majd a baloldaliakon lesz. Már csak az a kérdés, mikor lesz végre kép a kép, szobor a szobor, zene a zene és film a film —ilyen-olyan oldaliság nélkül. Hogy senkinek se kelljen azt mondania: Apám... Árpási Zoltán

...ezeknél még a Kádárék is jobbak voltak.

Gyula, 1916. Az Erkel tér, a nagy zeneszerző szobrával. A kevés gyulai helyek egyike, amelyik alig változott a 84 év alatt. Csak a vaskerítés hiányzik. Érdemes lenne visszaállítani.