Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-16 / 63. szám
2. oldal - 2000. Március 16., csütörtök V 1 L Á G - / H A Z A I TÜKÖR „A szabadság ölelésében...” Megemlékezések az 1848. évi forradalomról Az Országház előtt - katonai tiszteletadás mellett - az idén is a Magyar Köztársaság lobogójának felvonásával kezdődött a megemlékezés az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Az ünnepségen a parlamenti pártok és a diplomáciai testületek képviselői mellett részt vett Göncz Árpád köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Németh János, az Alkotmánybíróság elnöke is. A zászlófelvonást követően a köztársasági elnök és a kormányfő koszorút helyezett el Kossuth Lajos szobránál. Budapest A központi megemlékezés félórás, zenés műsorral a Múzeumkertben folytatódott. A fiatal színinövendékek a Nemzeti Múzeum lépcsőjén korabeli szövegekkel elevenítették fel a forradalom első napjait. Idén a múzeum homlokzatán „Az idő sodrásában, a szabadság ölelésében” jelmondat díszelgett. Ezt követően Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának első embere emlékezett meg a 152 éve történtekről. A miniszter beszédében kiemelte, a március 15-ék története a szabadság napjának szabadságharca, ugyanis egyetlenegy más történelmi eseményhez sem fűződik ennyi érzelem. A jövő jegyében való megegyezést hangsúlyozta Mugur Isarescu román miniszterelnök abban az üzenetben, amellyel március 15. alkalmából köszöntötte Románia magyar nemzetiségű állampolgárait. Orbán Viktor magyar miniszterelnök is üzenetet küldött a román kormányfőnek. „Az akkori forradalom máig érvényes értékei: az európai és a Kárpát-medencében élő népek sorsközössége, a nemzeti kisebbségek jogainak és esélyegyenlőségének tiszteletben tartása. Ez az a forradalmi üzenet, amely ma is fontos eleme a magyar-román kapcsolatok alakításának, és országaink európai értékek melletti elkötelezettségének. (...) A mai ünnepi megemlékezés is erősítse a romániai magyarság jövőbe és a nemzeti megmaradásba, gyarapodásba vetett hitét és szülőföldjéhez való töretlen ragaszkodását” — írta a magyar miniszterelnök. A marosvásárhelyi központi erdélyi ünnepségen Deutsch Tamás, ifjúsági és sportminiszter ismertette a magyar miniszterelnök üzenetét. A rpagyarok lakta szlovákiai területeken csaknem félszáz helyen emlékeztek meg a szabadságharc hőseiről. Kedden a kassai megemlékezésen Németh Zsolt volt az ünnepség szónoka.A külügyi államtitkár szerdán este a Pozsonyi Vigadó épületében a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara koncertjének szünetében szólt az ünneplőkhöz, akik az idén is a sokszor megcsonkított pozsonyi Pe- tőfi-szobomál tisztelegtek a forradalom és szabadságharc emléke előtt. A budapesti önkormányzat központi ünnepségén a főpolgármester, Demszky Gábor az 1848. évi célok közül az egyetértést emelte ki, kifejtette viszont, hogy ma tisztességtelen politikai verseny folyik, amelyben a hatalom minden eszközt megenged magának. A hatalom újra azt képzeli, hogy a sajtó az ő tulajdona - figyelmeztetett Demszky. ___________________tea Felvételünkön Bőncz Árpád köztársasági elnök (beiről) a Vasvári Pál-di]at adja át a Népújság Kit. kollektíváját képviseld dr. Árpáéi Zoltán főszerkesztőnek, dr. Tóth Mikiás ügyvezető Igezgatánek ás Mészáros Bála szakszorvozetl titkárnak fotói feb/diósi imri Lapunk ismét Vasvári Pál-díjas Az információk áramlásában rendkívül bonyolult dolog a sajtószabadság, mert tengernyi információból kell megalkotni a világról alkotott képet, de követendő célként minden esetben a hiteles információk közlését kell kitűzni — mondta Göncz Árpád köztársasági elnök kedden a Pilvax Kávéházban a Sajtószakszervezet Vasvári Pál-díjkiosztó ünnepségén. Budapest—Bíkéscsaea Az államfőtől Vasvári Pál-dljat vehetett át a lapunkat kiadó Népújság Kft. kollektívája. A kitüntetést Mészáros Béla szakszervezeti titkár dr. Árpási Zoltán főszerkesztővel és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatóval közösen vette át. Ugyanezt az elismerést kiérdemelte a Magyar Távirati Iroda Rt. és a Kelet-Magyarország című szabolcsi napilap is. Lapunk nyugdíjas munkatársa, Ary Róza újságíró tegnap Aranyfóliát vehetett át a Magyar Sajtó Házában. Kedden este baráti körben emlékeztünk és ünnepeltük a Magyar Sajtó Napját. Kiss A. János, a Békés Megyei Vasárnap Reggel felelős szerkesztője mondott ünnepi köszöntőt, majd a hagyományos elismerések átadására került sor. A Pálffy Al- bert-díjat Magyar Mária szerkesztő, az Unicum-díjat Magyari Barna szerkesztő, míg az Év újságírója plakettet Kovács Attila újságíró kapta. Jutalmat vehetett át Varga Gáborné archívumkezelő, a terjesztőrészlegből Kocsis Andrásné és Oláh Lajos, a hirdetésszervezők közül Mengyánné Filyó Katalin. Pohárköszöntőjében Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke arra emlékeztetett, hogy az újság készítői akkor végzik jól a munkájukat, ha segítenek előbbre vinni dolgainkat. A Hírlap ennek jegyében reális képet fest a szűkebb pátriáról. F.l. VÁCLAV HAVELNEK változatlanul beteg: idült hörghurutja vap. Az egy hete gyengélkedő cseh elnök állapota kedden fordult rosszabbra. A hatvanhárom éves politikust a prágai központi katonai kórházba szállították, s antibiotikumos kezeléssel próbálják betegségét meggyógyítani. JÓVÁHAGYJA feltehetően a NATO állandó tanácsa két újabb zászlóalj Koszovóba vezénylését. Az erősítés Kosovska Mit- rovicába megy, amely hetek óta a feszültség gócpontja. A városban szerdán összecsaptak a szerbek a francia békefenntartókkal, miközben a NATO-kato- nák ellenőrzésük alá vonták a város két részét összekötő egyik hidat. Tiranában tárgyalt Javier Solana a koszovói helyzetről, a balkáni stabilitási egyezményről és Albánia európai integrá-ciójá- ról. Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja előző nap Koszovóban járt, MEGÉPÍTIK a Bulgáriát és Romániát összekötő második Du- na-hidat. A két államnak csaknem egy évtizedes huzavona után sikerült megállapodnia a kérdésben. Az új híd része lesz a 4. számú páneurópai útvonalnak, amely Nyugat-Európát köti majd össze a Balkánnal és Görögországgal. SAJNÁLKOZÁSSAL fogadták Moszkvában azt a pozsonyi döntést, hogy jövőre vízumkényszert vezetnek be az orosz - valamint az ukrán és a fehérorosz - állampolgárokkal szemben. AZ OROSZ biztonsági szolgálat (FSZB) emberei Moszkvában letartóztattak egy orosz állampolgárt, aki állítólag Nagy-Britan- niának kémkedett. I A puszta fennmaradás nem elég (Folytatás az 1. oldalról) Az álmom az, hogy néhány év múlva a szerelmesek a Szabadság-szobornál randevúzzanak, s úgy határozzanak meg egy helyet Aradon, hogy „szemben a szoborral”, vagy: „ott, ahol a szobor van”, vagy: „a szobor háta mögött”... Akarom, és akarjuk mindannyian, hogy a szabadság és a szabadság gondolata beköltözzék a városba, és a miénk legyen. A szoborcsoport megkoszorúzása után a résztvevők a minorita kultúrházba vonultak (zsúfolásig megtöltve a termet), és meghallgatták a Dévai Nagy Kamilla által alapított budapesti Krónikás Ének Zeneiskola műsorát, melyben Petőfi, Ady, Juhász Gyula, Márai Sándor megzenésített versein kívül fölcsendült a Csínom Palkó és a Kossuth- nóta is. Ez Utóbbiakat a közönség együtt énekelte a betegség miatt távol maradt Dévai Nagy Kamil- la tanítványaival._______ ménesi Óyöroy Tokay György képviselő az aradi minorita rendház udvarán arról az álmáról beszélt, hogy a mindennapi szóhasználatban egyszerű „helymeghatározássá" válik a hányatott sorsú Szabadság-szoborcsoport D-FOTÓt NYUGATI JELEN, ARAD Izraeli döntés a kivonulásról Jeruzsálem környéki települések nem kerülnek palesztin fennhatóság alá Az izraeli biztonsági kabinet kis többséggel ugyan, de elfogadta szerdán azt a tervet, amely szerint az izraeli csapatok kivonulnak Ciszjordánia területének 6,1 százalékáról; ez megnyitná az utat a jövő héten esedékes washingtoni izraeli-palesztin béketárgyalások előtt. Közel-Kelet Az izraeli kabinet ugyancsak döntött arról, hogy a közeli napokban szabadon engednek több palesztin politikai foglyot. A kivonulásról szóló döntést három kabinetminiszter ellenezte, egy tartózkodott, és öten szavaztak mellette. Ehud Barak miniszterelnök vasárnap terjeszti a kormány elé a visszaadandó palesztin területek térképeit. Szaeb Erakat, a palesztin tárgyalóküldöttség vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy várhatóan már vasárnap sor kerül a kivonulásra. Hozzátette, hogy a szóban forgó térképeket kedd este hagyta jóvá, amikor találkozott Oded Eran izraeli kollégájával. Erakat közölte, hogy - izraeli sajtóértesülésekkel szemben - Jeruzsálem környéki területekre nem vonatkozik a kivonulás. Izraeli keményvonalasok korábban dühödten reagáltak azokra a hírekre, amelyek szerint Jeruzsálem melletti falvak is átkerülnek a palesztin ellenőrzés alá. Libanon irányából indított rakéták csapódtak be szerda délelőtt az izraeli határ mentén, a zsidó állam által megszállt déllibanoni biztonsági övezet területén - közölték izraeli katonai források. Az izraeli és az Izrael-barát Dél-libanoni Hadsereg (ALS) állásai ellen intézett támadást feltehetően a Hezbollah síita gerillaszervezet hajtotta végre. Egy izraeli állás megrongálódott, esetleges áldozatokról azonban nem érkezett jelentés. Izraeli források szerint a rakétatámadásra válaszul izraeli harci repülőgépek nyomban légicsapást mértek a gerillák feltételezett állásaira a megszállt övezeten kívül. Ugyancsak szerdán egy izraeli katonai szóvivő arról számolt be Tel-Avivban, hogy a Hezbollah tüzérsége kedd este a libanoni határ közelében lévő izraeli területekre lőtt Katyusa-ra- kétákkal. ___________________________I Elismerések az ünnep alkalmából Göncz Árpád művészeknek, tudósoknak adott át kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára 2000-ben művészi teljesítményükért tizenketten vehették át a Kossuth-, tizennégyen a megosztott Kossuth-díjat a Magyar Köztársaság elnökétől. Széchenyi-díjban tizenhatan, megosztott Széchenyi-díjban ketten részesültek a tudományos munka területén elért eredményekért. Életművükért, a popműfaj és a magyar népzene szimbiózisának egyedi jellegzetességű megteremtéséért, az igényes magyar popzene meghonosításáért, a nagy magyar történelmi pillanatok zenébe álmodásáért kapott megosztott Kossuth-díjat az Illés együttes: Bródy János, Illés Lajos, Pásztory Zoltán, Szörényi Levente és Szörényi Szabolcs. Ismét együtt az Illés együttes fotó, feb/diósi imre Az együttes egykori frontem- Az emberi teljesítmény megmarad mérföldkőnek, és összefűzi a múltat a jövővel - mondta Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap a Parlament Kupolatermében a Kossuth- és a Szé- chenyi-díjak átadása előtt. Göncz Árpád utoljára adhatta át a díjakat, mert elnöki mandátuma ebben az esztendőben lejár. bere, Bródy János - „Tini” - lapunknak elmondta:- Az Illés 1973-ban feloszlott, ezért a kitüntetés inkább annak az életműnek szól, ami a hetvenes évek közepén már lezárult. Ez a műfaj a hatvanas-hetvenes években még meglehetősen bizonytalanul értékelődött, és gyakran kozmopolita, nyugatmajmoló, a magyar kultúrától idegennek tartották. A Kossuth-díj jelentősége éppen az, hogy kiderült, elismerték: ebben a műfajban is lehet maradandót alkotni. A pályánkon kapott legnagyobb elismerést a közönségnek köszönhetjük. A régi dalok nem csak egy korábbi generáció, hanem az utána jövő nemzedék lelkében is rezonáltak, és ilyen módon úgy tűnik, sok minden, amit létrehoztunk, érvényes maradt, máig hat - nyilatkozta Bródy János. A mai magyar táj- és kertépítészet magas színvonalát megalapozó tudományos tervező és oktatói tevékenysége elismeréséért részeMőcsényl Mihály egyetemi tanárnak a kormánylő gratulál fotói feb/diósi imre sült Széchenyi-díjban dr. Mőcsé- nyi Mihály, a mezőgazdasági tudományok doktora, a Szent István Egyetem tanára.- Nem számítottam az elismerésre, hiszen először terjesztettek fel erre a díjra, így annál nagyobb az öröm -* nyilatkozta lapunknak Mőcsényi Mihály. - A szakmai elismerések mellett a Széchenyi-díj sokkal ékesebb, sok szempontból pedig értékesebb, hiszen fontos az, hogy ki adja a kitüntetést, és hogy hány bírálón kell keresztül mennie. Mindenkor igyekeztem elkötelezetten csinálni, amit fontosnak és szükségesnek tartottam, így a díjat nagyon nagy elismerésnek tekintem eddigi tevékenységeméit ____________________(S) 5