Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-12-13 / 36. szám
2000. február 12-13.. szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete Komlós Juci „Érjünk rá egymást szeretni, megbecsülni!” 6 Festőlovag ecsettel és fakanállal Amikor jó pár éve szárnyalt a Békéscsabai Előre FC labdarúgócsapata — és a bajnokság legmagasabb osztályában dobogón végzett a Pásztor-gárda —, az együttes „ideiglenes fó'szakácsa” felajánlást tett. Na nem egy bográcsos képében — az amúgy is adta magát —, hanem egy festményét ajánlott fel Csendes Ferenc annak a csabai játékosnak, aki a győztes gólt rúgja a Ferencváros ellen. Aztán potyogtak a csabai gólok, ötig meg sem álltak az aranylábúak, míg a Fradi csak kettővel tudott válaszolni. Változtatni kellett hát a kiíráson, és így a legjobb játékosnak, Szarvas Jánosnak szavazta meg festményét a megyeszékhelyi képzőművész. Az idén 55 éves festővel kapcsolatban úgy jött fel ez a sztori, hogy amikor képeit nézegettük lakásán, egy ismerős arcra bukkantam portréi között. „Csak nem a Mracskó?” — kaptam fel a fejem, pedig a festményről egyértelmű volt, hogy kit ábrázol. Nem tudhattam viszont, hogy miként kerül a csizma az asztalra, vagyis hogy egy olyan képzőművész, akit idén január 21- én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából „A tanyavilág képzőművészeti megörökítéséért” lovaggá ütöttek, miként állt kapcsolatban a már említett bronzcsapat oszlopos tagjával. — A sport, a futball nagyon közel áll hozzám, igaz, nem kapura lőttem, hanem céltáblára — mondta Csendes Ferenc. — Első osztályú, utánpótlás-válogatott sportlövész voltam, országos bajnoki címet is nyertem. És amire szintén büszke vagyok, edzőtársa lehettem akkoriban dr. Hammeri László sportlövő olimpiai bajnoknak is. Talán, hogy ebben a közegben éltem, az adta: a sportolókkal mindig egy hullámhosszon voltunk, vagyunk. Mivel pedig imádok főzni, többször alkottam valami kedvükre és fogukra való bográcsost. Egyre többen kóstolták meg a főztömet a futballisták közül is — Klembucz János „sípmester” barátom közreműködésével —, említhetem Fodort, Szarvast, Csatót, Szentit és Mracskó Misit is. Utóbbinak a karaktere festőként sem hagyott nyugodni, így elkészítettem portréját. — A sporthoz való kötődését jelzi, hogy nemegyszer ajánlott fel e területhez kapcsolódóan képet. — Valóban így van, hiszen például minden évben rendeznek jótékonysági kispályás labdarúgó-mérkőzést a békéscsabai Mezőker Kft. futballcsapatának tragikus hirtelenséggel elhunyt kapusa, Nagy Sándor családja javára. Tavaly fölajánlottam erre a jótékonysági célra az egyik képemet. Adományoztam már festményt az Előre FC 1999-ben legsikeresebbnek választott labdarúgójának, Negraunak is. A sport mellett más, nemes célokra is adományoztam, ezek közül a legemlékezetesebb, amikor „A rák ellen az emberért, a holnapért” Alapítvány számára felajánlott képemért Vitray Tamás személyesen mondott köszönetét. — A magyar kultúra lovagja kitüntető elismerést ugyanakkor a tanyavilág képzőművészeti megörökítéséért vehette át a Magyar Honvédség Művelődési Háza Stefánia-palotájában, Budapesten. Miként került kapcsolatba a tanyavilággal, a falusi tájakkal, emberekkel? — Gyermekkoromban olyan közegben éltem mindennapjaimat, ahol például lovas szekérrel kellett kilométerekkel arrébb iskolába járnom, és ilyenkor szemrevételezhettem a tájat, a megélhetésükért küzdő embereket. Valahogy még mindig ezeket a gyermekkori, kitörölhetetlen emlékeket idézem és elevenítem fel munkáimban. — Életrajzából kitűnik, hogy Nádudvaron született, azt hallottam, hogy sportolóként Budapesten, a díszszázadban töltött éveket, mégis Békéscsaba festőjének vallja magát. — Szívemhez nőtt ez a város és az itt élő emberek. Nekik és róluk szeretnék elsősorban szólni műveimben. Meggyőződésem, hogy kötődés, szeretet és humánum nélkül nem születhet jó alkotás. Szomorú látvány környezetünk rohamos pusztulása, eltűnnek hangulatos utcák, lebontanak régi házakat, tanyákat, szennyeződnek a vizek, pusztulnak a fák. Igyekszem még az „utolsó órában” megörökítem a megtalálható szépséget, harmóniát és emléket állítani azoknak, akik ezt létrehozták, ápolták. Fel kívánom hívni az emberek figyelmét környezetünk sok értékére, szépségére, és ezeket is megörökíteni az utánunk következő nemzedék számára. — Kik voltak a tanítómesterei? — Elsőként Mokos József, később Koszta Rozália, Gaburek Károly és Molnár Antal. Mindannyian azt tanácsolták, ne szakadjak el a természettől, mert ez van a véremben. így kezdeti akvarell- és vegyes technikával kéNévjegy Született: Nádudvaron, 1945. január 22-én Családja: felesége eladó, gyermekei: Ildikó (29 éves) és Ferenc (24), mindketten fodrászmesterek. Ildikó országos fodrászverseny győztese gálafrizurában, Ferenc pedig a szakmája mellett a versenytáncban is szép eredményeket mutat fel Festői sikerek: önálló és közös kiállítások Gyulától Székesfehérvárig, Szentendrétől Gyöngyösig, Orosházától Budapestig, számos elismerő díjjal. Részt vett műveivel 1996-ban a Vereckétől Ópusztaszerig elnevezésű nemzetközi lovas emléktúra képzőművészeti kiállításain. A magyar kultúra lovagja címmel ismerték el 2000. január 21-én Hobbijai: járni a természetet, horgászat, gombászat, főzés. Csendes Ferencet a magyar kultúra lovagjává ütötték, és az emlékplakett mellett erről tanúsítványt is kapott D-FOTÓ: SUCH tamás szült alkotásaimban, majd olajfestményeimben is a természetet, valamint a benne élő embereket ábrázoltam. — Ezt. sikerrel tette, amit alátámaszt, hogy ,A falvak kultúrájáért” Alapítvány kuratóriumának elnöke, Nick Ferenc■ ütötte a magyar kultúra lovagjává. Úgy tudom, a ceremónián még születésnapja alkalmából is köszöntötték. — Mizó Ferenc barátom, aki a mezőmegyeri Arany János Művelődési Ház vezetője — egyébként a ház képzőművészeti körének tagja vagyok —, említette meg tudtom nélkül Nick Ferencnek, hogy éppen január 22-én, a Magyar Kultúra Napján ünneplem születésnapomat. Bevallom, a díj átvételekor nem is hallottam, hogy a születésnapom alkalmából is köszöntöttek, annyira elérzékenyültem. — Gondolom, hozzájárult ehhez, hogy bár 28-an kaptak idén ilyen díjat, de ön volt az egyetlen Békés megyei. — Olyan társaságban — drámapedagógusok, színészek, néprajzosok, népzenészek, költők, határon innen és túl — vehettem át a díjat, ami szintén feledhetetlen élmény számomra. Posztumusz díjakat is átadtak, többek között Béres Ferenc dalénekesnek és Czine Mihály irodalomtörténésznek. —Ha már az előbbiekben szóba jött Mizó Ferenc neve, ő mondta: Csendes Ferivel nehéz találkozót megbeszélni, mert horgászik vagy gombászik, illetve csak egyszerűen a természetet járja. — Mindig a természet, a táj, a benne élő, küzdő ember az első, és nem a lábam elé, hanem felfelé nézek. A gombákba úgyis belebotlik az ember, a vizet tekintve pedig a kapás nem olyan gyakori, hogy állandóan a kapásjelzőt bámuljam. — Alkotásaival kiállításon mikor találkozhat legközelebb a közönség? — A mezőberényi művelődési házban, mégpedig február 25-étől. — Sablonos a kérdés, de nem lehet kihagyni. Mit jelent az ön számára a magyar kultúra lovagja cím? — Erre csak azt tudom mondani: az életemet. Nyemcsok László 9SK I m ' i t* . MBB Előtérben a kommunista zsidók Azt mondta a titokminiszter, hogy a Fidesz nem az a liberális párt, amelyben azért nem választanak meg valakit elnöknek, mert szülei kommunista zsidók voltak. A kabinet második, a vezető kormánypárt első embere ezt a fantasztikusan tapintatos kijelentést közel két hete tette a Fidesz kongresszusán, s azóta nem tudok napirendre térni felette. Az ember azt gondolná, hogy olyan országban, ahol a zsidózás hallatán százezrek gyomra rándul görcsbe, felelős politikus önmérsékletet tanúsít, s még akkor sem zsidózik, ha zsidózni támadna kedve. Ráadásul — a titokminiszter szavait elemezgetve — vannak zsidók és vannak még zsidóbbak, ez utóbbiak nyilván a kommunista zsidók. Különben miért emlegette volna fel a miniszter épp őket. Persze a fene tudja. Mert olyan különös és érthetetlen az egész. Ha ugyebár az a baj, hogy az SZDSZ (hiszen róluk van szó) olyan gyáva, hogy nem meri elnöknek választani azt, akinek a szülei kommunista zsidók voltak, akkor ebből logikusan következik, hogy a Fidesz bizony megválasztaná őt. Ha viszont megválasztaná, akkor a titokminisztemek mi baja a kommunista zsidó szülőkkel (egyáltalán mi baja bárkinek is a szüleivel?). Ha viszont az a baj, hogy az SZDSZ-ben egyáltalán vannak olyanok, akiknek szülei kommunista zsidók voltak — s múltjuk és faji hovatartozásuk miatt úszott el gyermekük pártelnöksége —, akkor abból meg az következik, hogy a miniszter úr pártjában nincsenek ilyenek. Lehet. Viszont akadnak volt kommunisták is, meg zsidók is. Ami ugyebár a titokminiszter gondolkodását követve semmivel sem jobb. Különben mi végre ez az egész? Minek eldurvítani a közéletet az állami politika szintjén? Nem nehéz belátni, ahol — ilyen-olyan okokból (mellesleg puszta pártharcból) — maga a kormánypárti elnök kommunista zsidózik, ott előbb-utóbb az átlagpolgár is feljogosítva érzi magát, hogy kommunistázzon és zsidózzon. S ha megteszi, bizony mocskos cigányozni, tó- tozni, oláhozni is fog, csak idő kérdése, hogy mikor. Mély a történelem kútja, érdemes benne alámerülni időnként. Rákosiék hatalomra kerülése után jó másfél évtizeddel, 1964-65 tájékán hivatalosan megszűnt a Horthy-rend- szer kegyeltjei múltjának a felhánytorgatása. A diktatúra tehát másfél évtized alatt megemésztette-felfalta a múltat. Ha cinikus lennék azt mondanám, a diktatúra mércéjével mérve is, már csak öt év. De mert szokatlannak és méltatlannak tartom a titokminiszter kijelentését, szerényen csak annyit jegyzek meg: kísért a múlt... Árpási Zoltán Minek eldurvítani a közéletet? 1 111 iMMiilBIl BUM M Orosháza, 1905. Az Erzsébet királyné-utcza. A mai Kossuth Lajos utca konflissal, bámészkodó gyerekekkel és tétova urakkal. A „legnagyobb magyar falu”, a maga század eleji hangulatában
