Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-07 / 31. szám
12. oldal - 2000. Február 7„ hétfő SPORT ■ I Vetélkedő a fair play jegyében Láng Iván nyerte a lapunk által felajánlott fődíjat Mikor rendeztek először lovas versenyeket az olimpiákon, és ki volt az eddigi egyetlen aranyérmesünk? Ki és mikor nyerte hazánk 50. aranyérmét? Ugye Kedves olvasó, az „ 1912, Platthy József” és Szilvásy Miklós, 1952”- válaszhoz még akkor is gondolkodnia kellene kissé, ha járatos a sport világában. Békéscsaba Ez is jelzi, nem volt könnyű dolga annak a 20 résztvevőnek, aki szombaton a békéscsabai belvárosi iskolában versengett a Sydney olimpiai játékok tiszteletére kiírt szellemi vetélkedő megyei döntőjén. Ezért utólag, az ötkarikás játékok szellemében is, megerősíthetjük, hogy mindannyian győztesek voltak, akár tagjai lettek a továbbjutó nyolcasnak, akár nem. A fináléra újra eljutottak régi kedves játszótársak, köztük olyanok is, akik 1983 óta velünk tartanak, így Mártha Ferenc, Czene Zoltán, Láng Iván és mások. Mint ismert, napjainkban a Magyar Olimpiai Akadémia hirdeü meg az országos döntőig folytatódó eseménysorozatot. Valaki mindenképp külön elismerést érdemel a főszereplők közül: Láng Iván, aki ezúttal is imponálóan válaszolt a Medovarszki János szerkesztette, valamennyi neki jutó kérdésre. A harangszó idején tartott záró köszöntőn az 56 éves könyvelő méltán érdemelte ki a jelenlévők gratulációját, mellé pedig a lapunk által győztesnek felajánlott fődíjat, amelyet dr. Tóth Miklós, a Népújság Kft. ügyvezető igazgatója, a zsűri egyik tagja nyújtott át a továbbjutó csapatok „elsőtáblásáMegnyitó és verseny ismertetés az aulában D-FOTÓi LEHOCZKY PÉTER nak.” Méltán illette taps a vetélkedő három legfiatalabb résztvevőjét, Ilisz Enikőt, Jusztin Lillát és Lobó Lázárt is, akiknek Dankó Béla, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja Szigeti Csaba: Aranycsinálók című, tornászokról szóló könyvét adta át emlékül. Az utolsó pillanatig izgalmakat hozó versengésre jellemző, hogy a holtversenyek eldöntéséhez még a MOA által, lezárt borítékban küldött plusz kérdéseket is kérnie kellett a zsűrielnöki tisztet betöltő dr. Petróczy Gábor sportintézeti igazgatónak... Az „ezüstérmes” helyen például az döntött a két kiváló felkészültségű régi játékos, Lobó János és Czene Zoltán között - Lobó tanár úr javára, hogy ő azt is tudta, a tenisz már szerepelt az 1896-os athéni olimpia műsorán is... A kitűnő hangulatú délelőtt végén mindenki a négy évvel ezelőttihez hasonló sikereket (második helyezés!) kívánt a március 25-ei, kecskeméti területi döntőre. A főszereplők egyhangúan megszavazták, hogy mostani kényszerű távolléte ellenére legyen csapattag az Atlanta előtti fejtörő megyei négyesének erőssége, Jenei Tibor is. Iványi László pedig elfoglaltsága miatt átadta helyét az eredetileg „tartalék-csapattag” Pataki Lajosnak. A megyei döntő végeredménye: 1. Láng Iván (Békéscsaba) 62, 2. Lobó János (Gyula) 58, 3. Czene Zoltán (Békéscsaba) 58, 4. Iványi László (Mezőberény) 53, 5. Bittmann Emil (Békéscsaba) 47, 6. Kovács István (Gyula) 47, 7. Tokaji Sándor (Békéscsaba) 47, 8. Pataki Lajos (Gyula) 44, 9. Lobó Lázár (Gyula) 37,10. Mártha Ferenc (Gyula) 36, 11. Pataki László (Békés) 35, 12. Németh Imre (Békéscsaba) 28 ponttal. f. i. Maczik Róbert aranyérmes A hajdúsági fővárosban a hét végén befejeződött a 44. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny, amelyen a kötelek közé léptek a januártól kecskeméti színekben versenyző békési bunyósok is. A négy ország legjobb öklözőit felvonultató viadalon az egyes súlycsoportok fináléjába csak magyarok kerültek. Debrecen A 60 kg-os súlycsoport egyik elődöntőjében a válogatott kerettag tatabányai Varga Miklós és a békési Antoni Antal mérkőzött. Nagy csatában 11:6-os pontozással a többszörös országos bajnok tatabányai fiú győzött és bejutott a döntőbe, míg Antoni bronzérmes lett. A másik ágon az olimpiai kiküldetésért küzdő Maczik Róbert a hajdúhadházi Szöüőssel mérkőzött. A nagy fölényben lévő, rutinosabb Maczik ellen a második menetben a hajdúsági versenyző feladta a kilátástalan küzdelmet, így a fináléban létrejött a két örök rivális, Varga és Maczik találkozója. A 60 kg-osok szombat esti döntőjében a két országos bajnok közül ezúttal a békési Maczik érett, taktikus üldözéssel egyértelműen bebizonyította, hogy jelenleg ő a jobb ebben a súlycsoportban. Maczik Pál edző tanítványa 7:3-as pontozással szerezte meg a győzelmet, s ezzel az eredményhirdetéskora dobogó legmagasabb fokára állhatott. A mostani siker azt jelenti, hogy 60 kg-ban az olimpiai selejtezőkön továbbra is Maczik kap bizalmat a szövetségi kapitánytól. (V. L) Úszótanfolyamok Kezdőknek tart úszótanfolyamot Katona gsolt, a helyszín a békéscsabai Árpád fürdő, az oktatás kezdete hétköznapokon 15.30 óra. Érdeklődni a (66) 437-767-es (este) vagy a (20) 333-9866-os telefon- számon lehet. A Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium tanuszodájában felnőtteknek és gyermekeknek ugyancsak kezdő úszó tana amot szerveznek február 14- . Az oktatás hétfőn, szerdán és pénteken lesz 17.15 órától. Érdeklődni az uszoda portáján lehet 16- 19 óra között. Ugyanitt szombaton és vasárnap 14 órától babatanfolyam is kezdődik. Érdeklődni és jelentkezni az első napon, február 12-én, 14 órától lehet az uszodában Suhajda Lászlóné oktatónál. Elhunyt Blahut András Életének 65. évében elhunyt Blahut András. A szurkolók körében Bobi becenéven ismert labdarúgó az ötvenes években a Békéscsabai MÁV csapatában kezdte pályafutását. A balösszekötő tehetségére felfigyeltek a megyén kívül is, így később Szegeden folytatta pályafutását. A Tisza-partján eltöltött eredményes évek után hazatért Békéscsabára és a VTSK színeiben középhátvédként fejezte be pályafutását. Az aktív játék befejezését követően a békéscsabai Hűtőházban dolgozott nyugdíjazásáig. Blahut András temetéséről később intézkednek. TOYOTA . 1999 , NÁFRÁDI KFT BÉKÉSCSABA TEL.: 06-66-324 564 Millenniumi Corolla ajánlat juhivá kereskedést! Az 1999. évi Rally Vili helyezettjének .utcai" változatát mos téli gumival e ködlámpával fel Önnek — természetesen alapáron. A b magnót pedig tekintse ráadásnak1 Kezdje az új évezredet egy tőkélet vásároljon magának Toyota CoroHát szerettséggel! ...hisz ne feledje: amifye a folytatás. 50% árengedménnyel Í.7 x 2,3m-es a készlet ereiéig! 9900 790 690 r/^-sm A házhoz szállítás ingyenes! Dl EGO* Szőnyeg • WC • Parketta BÉKÉSCSABA, Szara» út 44. Tel: 66025-499 Nyitva tank H-P. 9-19. Siz-V; 9-14 Vasárnap is nyitva!