Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-16 / 39. szám
GAZDASÁG 2000. FEBRUÁR 16., SZERDA - 5. OLDAL RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2000. február 15.) Borsodchem 11500 Ft & Fotex 158 Ft ü Matáv 2 300 Ft Mól 5280 Ft l OTP 16 295 Ft ű Rába 2 355 Ft Ú Richter 19420 Ft ü Zalakerámia 2450 Ft ü BUX: 10 247,38-0,05% eltérés az előző záró- * értékhez képest Ésszerű gazdálkodás Ecsegfalván mindig megfontolt, ésszerű gazdálkodás folyik, ennek eredményeként a település évek óta nem forráshiányos. Az idei költségvetést hétfő délután fogadta el a képviselő- testület, s az ülésen nyoma sem volt elégedetlenségnek. Ecsegfalva Dr. Szoboszlai Árpád polgár- mester közölte: a tavalyi évhez viszonyítva az államtól idén 9 millió forinttal több bevételt kapnak. Ez a tény részben megkönnyíti a működést. A dolgozók idén szintén valamivel több pénzt vihetnek haza. Utóbbival kapcsolatban az egyik képviselő megjegyezte: az összeg számszakilag valóban nagyobb lehet, de reálértéke már minden bizonnyal kisebb.- Ez a költségvetés könnyebben jött össze, mint a tavalyi. Sőt fejlesztésre is lehetőség lesz - fogalmazott Fogarasi András, a gazdasági bizottság elnöke. Az ecsegfalvi önkormányzat idei költségvetését 145 millió 343 ezer forint bevételi és kiadási főösszegben hagyta jóvá a képviselő-testület. Dr. Szoboszlai Árpád elmondta: az elmúlt tíz év gyakorlata alapján ez -a-, költségvetés nem túlfeszített, a realitás tala- ján tudnak mozogni. ______ AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre forintban) Angol font 414,11 Cseh korona 7,18 Euró 255,83 Német márka 130,80 Osztrák schilling 18,59 Lengyel zloty 62,85 Svájci frank 159,19 Szlovák korona 6.05 USA-dollár 260,92 FELVESSZÜK A RITMUSÁT • C1B BANK 5600 BÉKÉSCSABA, SZENT ISTVÁN TÉR 2. Telefon: (66) 454-293 5900 Orosháza, Széchenyi tér 1. Telefon: (68) 510-240 Érvényes: 2000. februär 8-161 BETÉTI KAMATOK Lekötési idő Éves kamat. 1M Ft lelett (%) 1 hét 7,000 2-3 hét 9,000 1-2 hó 10,500 3 hó 10,250 6 hó 10,000 12 hó 9,000 Folyószámla 3,00 MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 1 Betétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 10,500 (10,65) 10,625 (10,77) 10,750 (10,90! 3 hó 10,500 10,65 10,625 10,77 10,750 10,90 6 hó 10,000 10,14 10,125 10,27 10,250 (10,39 12 hó 9,000 (9,13) 9,125 (9,25) 9,250 (9,38! Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori Clfc Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 3,000 3,08/3,08 100 E Ft—500 E Ft 5,000 5,19/5,17 500 E Ft felett 8,500 8,97/8,90 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,000 3,08 50 E Ft-500 E Ft 8,000 8,42 500 E Ft felett 10,500 11,18 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 10,800 10,95 6 hónap 10,250 10,39 12 hónap 9,250 9,38 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM' 1 hó 10,500 10,50 3 hó 10,800 10,80 6 hó 10,250 10,25 12 hó 9,250 9,25 ' Az EHM kamatai az éves kamattal mi QÁI Érvényes: 2000. január 26-t6l Folyószámlahitel Betétörző hitel Lombardhitel Ingatlanfedezetes hitel HUF prime rate Éves kamat (%) 22.50 18.50 19.50 21.50 Éves kamat (%) 14,500 CIB^J)o640 242 242 a banca commerciale italiana -csoport tagja Az ország egyetlen kútfúró dinasztiája Az ősök Texasban öregbítették a család hírnevét Dinasztia. A Magyar Értelmező Kéziszótár egyik értelmezése szerint: „A gazdasági életben nemzedékeken át fontos szerepű család. ” A békéscsabai Szlávik János ősei egy kútfúró dinasztiát teremtettek meg. Ő maga négy és fél évtizede dolgozik e szakmában, a cég elődjét 1908-ban nagyapja alapította „Szlávik János Alföldi Kútfúrási Vállalat” néven. Békéscsaba- A dédnagyapám önálló kútfúróként kereste kenyerét, annak az édesapja is kútfúró volt - kezdi a sorban már harmadik Szlávik János, miközben megáll az irodája falán lévő, újságoldalnyira kinagyított, gondosan óvott két fénykép előtt. Mindkettő fából készült fúróállványt, s körülötte hat-nyolc fúrómunkást ábrázol. — Ez a nagyapám — mutat az 1930-ban, a hatvani strandfürdő kútjának fúrásán készült felvételen az egyik alakra, majd a másikhoz lép. — Ez a fotó édesapámat ’49-ben, a simongáti fúrásnál ábrázolja... Mindketten kilógnak a sorból: a nagyapám öltönyben van, kalappal a fején, édesapám meg nyakkendőt visel - magyarázza, majd hallatlan szeretettel és tisztelettel az ősökről beszél, akiknek néhány kútfúró tagja a századfordulón kiment Amerikába, s Texasban váltak ismertté, sorra fúrták a kutakat az öntözéshez.- Úgy hat-hét éve a televízióban vetítettek egy angolok által készített, magyar nyelvű útifilmet, melyet olvasgatás közben, csak fél füllel hallgattam és néztem. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a famíliámat emlegették benne. Szerencsére, a videó be volt kapcsolva, s elejétől kezdve az utolsó kockáig mindent rögzített. Többször is végignéztem, s rengeteg hasonlóságot fedeztem fel a kinti és a csabai házuk között- hallom a történetet, majd arról beszélgetünk: hogyan is lett kútfúró. Nyolcadikos korában, 1955-ben az akkor kibontakozó, még igencsak gyerekcipőben járó számítógépes világ után érdeklődött, de valami miatt ez feledésbe merült, s édesapja mellé került tanulónak, hogy három éven át kitanulja a vízkútfúró szakmát. Aztán tíz esztendeig a papa alkalmazottjaként dolgozott, miközben ’68-ban mestervizsgát tett, két esztendő múltán pedig önállósodott. tett. Pontosan már nem tudja, hány helyen fakasztott vizet, de a,,legek”-re élénken emlékszik.- Önállóan az első pozitív ártézi kút fúrását 1958. január 9-én fejeztem be Gyulaszabadkán, az a terepszint felett 65 centivel percenként nyolc liter ivóvizet adott. Egy hét alatt készült el a 85 méteres kút, s a megrendelőtől (a nevére még ma is emlékszem, Farkas Jánosnak hívták) száz forint borravalót kaptam, ami annak idején komoly pénz volt. A legmélyebb kutat Komádiban készítettem, ez 980 méter mély, és percenként 800 liter, 72 fokos vizet ad. A legérdekesebb fúrásom Pest megyében volt: egy ártézi kút fúrása közben a homokkő alatti vízadó rétegből olyan erővel tört fel a víz, hogy kis híján berendezéssel együtt elmosott bennünket - meséli emlékei között lapozgatva. Kisvártatva még egy kutat említ, melyet nem is oly régen Cserkeszőlőn készített: ebből tör a felszínre a Cserke kincse néven híressé lett, különleges összetételű ásványvíz, mely mindenféle kezelés nélkül palackozható. Az elmúlt évben főként ipari célra 150-300 méter mély kutakat fúrtak. Mint mondja, elsősorban külső, főként állattartó telepeken, a külföldi tulajdonosok megbízásából készítették ezeket a kutakat, ugyanis így lényegesen olcsóbb a vízellátás, mintha vezetéket építettek volna ki.- Milyen a jó ivóvíz?- Olyan, ami a magyar szabványnak megfelel - mondja félig komolyan, majd folytatja: - Tiszta, bizonyos keménységű, alacsony vastartalmú, arzén-, nitrát- és nitritmentes, s nem meleg. Például a békési 700 méteres kút vize csak hűtés után iható. A gyakorlott szakemberek már az ízéről megmondják, hogy milyen az adott kút vize.- Sok vizet kellett meginnia ahhoz, hogy könnyeden megállapítsa a vizek minőségét? ■ — Hááát... egy-két pohárral — neveti el magát.- Tévedett már?- A kóstolás a szín, a szag és az íz figyelem- bevételével egy gyorsteszt. Még nem tévedtem, néhány korty alapján megmondtam, hogy emberi fogyasztásra alkalmas vagy nem.- Ón milyen vizet iszik? Szlávik János a századfordulón kovácsoltvasból készült szárnyasfúróval, mellyel nagyapja is dolgozott, s időnként még napjainkban is „bevetik” A SZERZŐ FELVÉTELE Egy kép a családi fotóalbumból, mely az ötvenes évek végén Tiszasason, a helyi Legeltetési Vállalat megbízásából fúrt kútnál készült. Balról a harmadik idős Szlávik János, mellette fia, aki a céget tovább viszi — Külön miniszteri jóváhagyással kaptam meg az iparengedélyt, az országban ekkor már csak én voltam az egyetlen magánkútfúró. Az akkoriban induló hobbikertekben öntővíz-kuta- kat fúrtam, s most már megmondhatom: nyugdíjas kútfúrókkal dolgoztam, akiket azért alkalmaztam, hogy még többet megtudjak a szakmáról. A céget 1976-tól fokozatosan bővítettem. Volt időszak, amikor csaknem húsz alkalmazottal dolgoztam. Most nyolcán vannak - jegyzi meg. S közben megtudom: az évek során, a gépi beruházások nyomán megváltozott a munka jellege, a szakmával kapcsolatos régiségeket nem gyűjti, az elődök szerszámait a visegrádi kútfúró múzeumnak ajándékozta, noha van még olyan használatban lévő szerszáma/ amivel nagyapja is dolgozott, s az évtizedek alatt egész Békésben, no és a környező megyékben jó néhány mélyfúrású ivóvíz- és termálkutat készí- A saját, 150 méter mély, percenként 30 literes vízhozamú kutunkból iszunk, melyet még ’38-ban apám fúrt.- Akik önt ismerik, azt mondják: a megye vízadó rétegeit úgy ismeri, mint a tenyerét...- Ez túlzás, de tény: vannak ismereteim róla. A legkönnyebben Csanádapáca és Mezőkovácsháza térségében, a Maros hordalékkúpján lehet bőségesen vizet találni, arrafelé 20 méteren már percenként 1000-2000 liter hozamú kutakat is fúrtunk. A megye északi részében már nehezebb a dolog...- A családban lesz kinek átadni a stafétabotot?- A rokonságban vannak jó kútfúrók, de. félő, hogy a családi hagyomány megszakad, ugyanis egy fiam van, ő más hivatást választott. Orvos. Majd annak idején, az egyik alkalmazottam viheti tovább a szakmát - mondja végezetül. SZEKERES ANDRÁS ________Megkérdeztük olvasóinkat_______ A vasutassztrájkról Király János, 32 éves, bat- tonyai munkanélküli:- Tele van a hócipőm a vasutasokkal, ezek minden évben sztrájkolnak! Nagyon idegesít az állandó követelőzésük. Arra nem gondolnak, hogy itt van a sok munkanélküli, akik örülhetnek, ha nagy néha megemelik a járandóságukat pár száz forinttal. A MAV-osok legalább negyvenet visznek haza, a mozdonyvezetők bére pedig a százat is meghaladja. Ha ilyen jól keresnek, mi értelme van ennek a felemás munka- beszüntetésnek? Nem tudok azonosulni sem a sztrájkolókkal, sem a sztrájktörőkkel. Varga Tibor, 33 éves, battonyai nyugdíjas:- A vasút még előtte van a privatizációnak. Úgy gondolom, azért folyt a sztrájk, hogy a MÁV felbecsülhetetlen nagyságú vagyona ne jusson ebek harmincadjára. Ha a dolgozók nem állnak a sarkukra, a magánosítás során mindenből kiforgatják őket. Ugyanaz fog történi, ami megtörtént a gyárak és a téeszek esetében: nagy duma, vagyonjegyosztás, aztán kiderült, hogy az egész nem ért semmit, sőt még a munkahelynek is lőttek. A sztrájktörők tulajdonképpen saját érdekeik ellen cselekedtek. Harsányiné László- né,67 éves, magyardom- begyházi nyugdíjas:- Az egész sztrájk elkerülhető lett volna. Nem értem a vezetőket, miért provokálták a dolgozókat, miért nem teljesítették jogos munkabér-követeléseiket már a sztrájk kezdetén. Sajnos, ismét igazolódott: aki beül a főnöki székbe, hajlamos elfelejteni, hogy a kisember is élni szeretne. Hol van már az „élni és élni hagyni” elve? Fölváltotta az „élni és harácsolni”! Ehhez képest mellékes, hogy ki sztrájkolt, és ki nem. Egyik döntés sem lehetett könnyű, de ezt csak az tudja, aki volt már ilyen helyzetben. Nagy Katalin, 18 éves, lökösházi középiskolás:- Én kezdettől fogva nem értettem egyet a vasutasok sztrájkjával, mégpedig azért, mert magyar viszonyok között meglehetősen jól keresnek. Ennyi erővel az egészségügyi dolgozók, a tanárok, sőt még a rendőrök is megtagadhatnák a munkát. Mindebből következik, hogy számomra a többség magatartása volt a szimpatikus: tiszteletet érdemelnek azok, akik felelősségteljesen úgy döntöttek, hogy felveszik a munkát, elindítják a vonatokat. Nélkülük tényleg megbénult volna az egész ország, m. oy. FOTÓ; A SZERZŐ FELVÉTELEI A Szárazér története Végegyháza A végegyházi képviselő-testület legutóbbi döntése értelmében a tótkomlósi Szárazér Társaság Természetkutató és Környezetvédő Egyesületnek 10 ezer forint támogatást nyújtott. A segítségért cserébe a tótkomlósiak kiállítást szerveznek a Szárazér történetéről, élővilágáról és természeti környezetéről a végegyházi művelődési házban. A felajánlással egy időben az önkormányzat és a falu lakossága örömmel vette tudomásul az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nemrég elhangzott bejelentését, miszerint a Szárazér rehabilitációja márciusban megkezdődik, mert a csatornához közeli Béke utcában a Szárazérbe vezetett belvíz már a lakóházakat is veszélyezteti. ___________________ ILI Bio minőségű vetőmagok A biodinamikus gazdálkodás előfeltétele a jó minőségű vetőmag. Sajnos, a kereskedelmi hálózatban kapható jó minőségű vetőmagok a vegyszeres gazdálkodáshoz idomulnak és abból is erednek. Ennek folytán jelentősen csökkent a szaporítóanyag betegségekkel szembeni ellenálló képessége. Szintetikus vegyszerekkel csávázott vetőmagot a biodinamikus farmokon nem alkalmazhatunk, hiszen elszennyeznénk a sok évi munkával, méreg- telenített talajt. Kezdetben előfordul, hogy a kemizált talajon termesztett anyanövények magvai a biokertben rosszabbul fejlődnek. Ez esetben inkább használjuk valamelyik ismerős biogazda vetőmagjait, amíg nem lesz sajátunk. Hazánkban ma már a kereskedelemben is kaphatók biovetőmagok, leginkább zöldségfélék. Ezekkel kezdhetjük el a termesztést. Két év elteltével, megfelelő szelekcióval már saját vetőmagunk lesz. Válasszuk ki a betegségeknek legjobban ellenállókat. Mindennek ellenére két-három évenként vásároljunk bio minőségű vetőmagot, különben a sajátunk elfajzik. Hibrid magot házilag nem lehet előállítani. Hibrid növényekről magot fogni sem szabad. Minden esetben a termőhelynek megfelelő fajtát válasszuk és vessük el a megfelelő ágyásba. Csávázhatunk zsurlóteával és kikevert humuszpreparátummal. Az utóbbiért külön hálás a spenót és a cékla. A borsó, a bab, a retek és a káposztafélék esetében jó csávázó szernek minősül a kamillapreparátum. A rozst cickafarkkal, az árpát csalánpreparátummal, a salátaféléket és a zabot preparált tölgykéreggel, a répaféléket, az uborkát, a paprikát, a paradicsomot, a hagymát, a zellert, a burgonyát és a búzát pedig macskagyökér-preparátummal csávázzuk. A magot 10-15 percig áztatjuk egy-egy kiskanálnyi preparátumból készült, kézmeleg vizes oldatban (1 liter esővíz kell hozzá). király László „JAJ ANNAK A BANKÁRNAK, AKI FIGYELMEN KÍVÜL HAGYJA EZT A FONTOS SZABÁLYT: CSAK ANNAK HITELEZZ, ARINAK NINCS RÁ SZÜKSÉGE!” (Ogden Nash)