Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-16 / 39. szám

Iskoláinknak nincs szégyenkezni valója. A hunyai általános iskolában a kis létszámból adódó előnyöket elsősorban a tehetséggondozás- ban kamatoztatják. (Cikkünk a 4. oldalon) ________ _____ ____________d-fotó: such tamás Közös hadgyakorlat Aradon február 9—11. kö­zött tartották az „Opening Windows Ro—2000” had­Í iyakoriat előtervezési kon- erenciáját. Dél-Alföld „Taktikai gyakorlatról van szó, amely az egységek közötti együttműködést szolgálja béke- fenntartó és humanitárius akci­ókra való felkészülés keretében” - nyilatkozta Marcel Miculac kapitány laptársunknak, az Ara­don megjelenő Nyugati Jelen­nek. Az április 7. és 13. közötti időre tervezett „Opening Win­dows Ro-2000”-be bevonják a magyar-román közös zászlóal­jat is. A hódmezővásárhelyi és aradi egységekből létrehozott zászlóalj nyáron részt vesz Al­bániában a „Cooperative Dra­gon 2000” fedőnevű akcióban, majd ősszel az „Opening Win­dows Hu-2000” keretében Ma­gyarországon gyakorolja az együttműködést. _________m.qy. Kétszázhetven fiatal bevonul Agyhártyagyulladás elleni védőoltást kapnak Országosan mintegy hét­ezer, Békés megyéből össze­sen 270 fiatal vonult be teg­nap és ma. A fiatalok kilenc hónapot töltenek el sorkato­nai szolgálatban. A gennyes agyhártyagyulladást okozó meningococcus-baktérium elleni védőoltás idéntől alapoltásnak számít a Ma­gyar Honvédségnél. Honvédség A bevonuló fiatal bakák az ország négy kiképzőközpontjának vala­melyikében - Szabadszálláson, Szombathelyen, Tapolcán vagy Kalocsán - töltik el a kiképzés el­ső három hónapját. Háromszáz kiválasztott Budapesten, a dísz­században tölti majd katonaide­jét, míg néhány hadköteles tarta­lékos parancsnoki iskolába vo­nult. A kiskatonák az alapkikép­zés után május 8-án és 9-én fog­lalják majd el végleges szolgálati helyüket. A honvédségnél törek­vés, hogy a bevonulók szakmá­juknak megfelelő beosztásba ke­rüljenek és lakóhelyükhöz lehe­tőleg minél közelebbi laktanyába. A tavaly év végi gennyes agy- hártyagyulladásos megbetegedé­sek miatt a bevonulók menin­gococcus-baktérium elleni védő­oltást kapnak. Ez a védőoltás a jö­vőben alapoltás lesz a Magyar Honvédségnél. Felkerül az úgy­nevezett „NATO BASIC” listára, mely azokat a védőoltásokat tar­talmazza, melyeket minden kato­nának meg kell kapnia. A listát minden ország maga állítja össze, így ez a védőoltás nem minden NATO-tagországban kötelező. A védőoltások beadása néhány tíz­millió forinttal terheli meg a hon- védség kasszáját. __________ka. Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E-mail: szerk.bekes@axels.hu A Táncsics nemzetközi vizsgaközpont Európai számítógép-használói jogosítvány - legfőbb nyertes a diákság Heti TVR-műsoR 10 + 4 oldal melléklet A közvilágítás is... A régió gazdasági növekedése szempontjából is örvendetes, hogy a Démász villamosener- gia-értékesítése tavaly fél száza­lékkal emelkedett. Ez továbbra is biztos gazdasági alapot ad a társaság működéséhez. (3. oldal) Mérsékelne az oktatási... A Pedagógu­sok Szakszer­vezete Békés­csabai Városi Szervezete összegzi: mi­lyen ered­ménnyel járt az aláírásgyűj­tési akció. (4. oldal) A Táncsics Mihály Gimnázium és Szakkö­zépiskola elnyerte a hivatalos nemzetközi ECDL vizsgaközpont megtisztelő címet. Hivatalos megfogalmazásban ez a mozaik­szó az „Európai számítógép-használói jogo­sítvány” rövidítése, tartalmában pedig nem más, mint egy olyan egységes informatikai vizsgarendszer, ami a Nemzetközi ECDL Alapítvány által meghatározott és elvárt módon hivatott igazolni az informatikai oismereteket. Orosháza A Táncsics gimnázium az európai program ré­szesévé vált, amikor bekapcsolódott az ECDL- projektbe. Mit jelent ez a középiskolának, ki profitálhat még ebből? Blahó János igazgató a legnagyobb „nyer­tesnek” a diákságot tart­ja. — A tanuló lemérheti, valójában mit tud szá­mítástechnikából, meg­felel-e annak a normá­nak, amit ma Európában egy alap informatikai műveltségként megszabtak. Elvitathatatlan: az idegen nyelv tudása mellett ma már nélkülöz­hetetlen a megfelelő „informatikai írástudás”.- Mit nyújt a pedagógusoknak a program1- Az ECDL akkreditált pedagógus-tovább­képzés, a kötelezően választandó képzések egyike, vagyis a kollégáinknak nem kell sehova sem menniük ahhoz, hogy megszerezhessék a szükséges kreditpontokat. Egyébként a fentiek ugyanígy érvényesek Orosháza és környéké­nek minden tanulójára és pedagógusára. Na­gyon fontosnak gondoljuk azt a tényt, hogy is­merje fel minden iskola annak a jelentőségét, hogy itt a gimnáziumban egy olyan képesítést szerezhetnek meg, ami az európai normák sze­rint korszerű és minőségorientált. Úgy érezzük, a Táncsicsban január 12-én el­indított program nem csak az oktatásban részt­vevőknek előnyös: mindenkinek lehetősége van és lesz hozzájutni egy olyan jogosítvány­hoz, amit egyre in­kább elismernek álla­mi szinten és ami szintén fontos a gaz­dasági élet szereplői­nek. Az ECDL hama­rosan az a bizonyít- ' vány lesz, ami „beugrót” jelenthet egy állás betöltésé­hez. A tervek szerint szakmai végzettséget is igazol majd - az Okta­tási Minisztérium ugyanis fontolóra vette, hogy az OKJ-s számítógép-kezelő (használó) szak­mai végzettséget az ECDL váltsa ki. CSETE ILONA ,,Beugró” a munkahelyre Az ECDL hamarosan az a bizonyítvány lesz, ami beugrót jelenthet egy-egy ál­lás betöltéséhez. Jellemzői: konkrét kö­vetelményrendszer; szigorú személyi és tárgyi feltételek minden vizsgaközpont­ban; szigorú vizsgaszabályok. A megelőzés kötelesség Katasztrófavédelem: egyre növekvő feladatok A lehetőségeihez mérten mindkét szervezet igyeke­zett a legtöbbet megtenni a károk megelőzése, elhárítá­sa, helyreállítása érdekében — hangsúlyozta tegnap a Bé­kés Megyei Katasztrófavédel­mi Igazgatóság évértékelő értekezletén részt vevő Orovecz István polgári védel­mi vezérőrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigaz­gatóság veszélyhelyzet-keze­lési főigazgató-helyettese. Békéscsaba A január 1-jétől életbe lépett 1999. évi LXXIV. törvény értelmé­ben „a katasztrófavédelem meg­valósításában részt vevő Belügy­minisztérium Országos Kataszt­rófavédelmi Főigazgatóság, a pol­gári védelem és az állami tűzoltó­ság országos szerveiből össze­vont, annak területi szervei, a me­gyei parancsnokságokból össze­vont, államigazgatási feladatot is ellátó rendvédelmi szervek”. — A létrehozott új szervezet kezd összeszokni, s ezt mi sem bi­zonyítja jobban, mint az a tény, hogy a nemrég bekövetkezett kör­nyezeti katasztrófa kezelésében derekasan helytálltak az érintett megyei katasztrófavédelmi igaz­gatóságok is - vélekedett a polgá­ri védelem és az állami tűzoltóság összevonásával létrehozott új szervezet főigazgató-helyettese. A tűzoltóság feladatait elemez­ve kiderült, hogy részint a belvíz­helyzetből kifolyólag emelkedik a vonulások száma, s nő a mű­szaki mentések aránya.- Polgári védelmi feladatok te­kintetében mindenképp kiemelt figyelmet kell fordítanunk a lakos­ság felkészítésére, segítve ezzel is a megelőzést. A katasztrófák elle­ni védekezés össztársadalmi köte­lesség. A jövő feladata kiépíteni az egységes katasztrófa-híradó rend­szert, s égetően sürgős az infrast­ruktúra fejlesztése is. Magyaror­szág valamennyi szomszédjával - kivéve Romániát és Jugoszlávi­át - kormányzati szinten kétolda­li együttműködési megállapodás­ban rögzítette a katasztrófa-elhárí­tással kapcsolatos feladatokat. A lakosság felkészítése mellett a he­lyi védelmi önszerveződés meglé­te igen fontos, s esetleges kataszt­rófahelyzetben nagy jelentőséggel bír - tette hozzá Orovecz vezérőr­nagy _________________- BOTH ­Törzstőkeemelés a Várfürdőnél FEHÉR HETEK ágyneművásár a CONTEXT lakástextil üzletben! A Csabacentrum Áruház emeletén! Békéscsaba, Szent István tér 14. Tel.: 327-422. NYITVA: hétfőtől péntekig 9—18-ig, szombaton 9—13-ig. ❖ Krepp ágynemű-garnitúrák (3 részes) helyett 1980 Ft ❖ Pamut szatén ágynemű-garnitúrák SmVi helyett 2300 Ft ❖ Exkluzív hímzett damaszt ágynemúgamáérár 6500 Ft helyett 4500 Ft 4* Kartonpaplanok"''' 2700 Ft helyett 2150 Ft ❖ Takarók, paplanok és egyes "Tozepszőnyegék ..........20-30 %érig. Minden árut diszkontáron árusítunk, .........."5^20 To -kai’öTcsobbári! Visszatérő Vevó”-kártyára A Gyulai Vérfürdő Kft. tulaj­donosi körének bővítéséről és törzstőkeemeléséről zárt ülésen döntött a képviselő- testület hétfőn. Az önkor­mányzat 75 millió forintra emelte saját részét és hoz­zájárultak, hogy a Gyulai Közüzemi Kft. 19,2 millió, a gyulai Hunguest Erkel Hotel 28 millió forintos üzletrész­szel társtulajdonos legyen. Gyula Mellettük a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ egy százalék körüli tulajdonnal rendelkezik. Jelenleg a Gyulai Vár­fürdő közel 1,1 milliárd forint törzs­tőkét mondhat magáénak. Mivel a fürdő és a hotel együttműködési megállapodása nem mindenben fe­lel meg a gazdasági törvény rendel­kezéseinek, a felügyelőbizottság és a képviselő-testület ügyrendi bi­zottsága áttekinti a megállapodást. Amennyiben jogszabálysértő, is­mét tárgyalja a testület - mondta el tegnap Danes László polgármester. Ugyancsak zárt ülésre tervezték a volt román kollégium épületének hasznosítását is. Ezt azonban a für­dőigazgató egyetértésével is levet­ték a napirendről. Számításokat vé­geztek, a volt kollégium szállodává alakítása, hasznosítása a fürdő tu­lajdonában hitelfelvétellel lett volna megoldható, melyet nem tudna ki­gazdálkodni. A Várfürdő félmilliár­dos fejlesztési programja elsősor­ban a gyógyászat rekonstrukcióját tűzi ki célul. A volt kollégium elő­ször ifjúsági szállóként működne, majd szállodává alakítanák. Finan­szírozási megoldását keresik. A volt remetei nevelőotthon a családok átmeneti otthona lenne. Az átalakítási munkálatok össze­gét és a vételárat együttesen 200 millió forintra becsülik. A család­ügyi minisztérium munkatársai­val a helyszínen áttekintik a pá- lyázati esélyeket. __________sz. m. Orbán Gyulán Csütörtökön Gyulára láto­gat dr. Orbán Péter országos rendőrfőkapitány. Rendőrség A Békés Megyei Rendőr-főkapi­tányság az elmúlt évi tevékeny­ségét értékelő vezetőértekezletet tart csütörtökön Gyulán, a rend­őrkapitányság nagytermében. Az értekezleten részt vesz dr. Or­bán Péter rendőr vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány is. A meghívottak köre az önkor­mányzati vezetőktől a társszer­vezetek vezetéséig terjed. A Gyulai Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint ezen a na­pon 6.30 órától várhatóan 13 órá­ig lezárják a városban a gépjár­műforgalom elől a Bacsó Béla- Somogyi Béla utcák és a Béke su­gárút közötti szakaszt, továbbá a Béke sugárút páratlan oldalán a kapitányság előtti részt. Az intéz­kedéssel a torlódásokat szeret­nék elkerülni. -ö­DAEW00 LANOS 1.5 S .........Z.l UU.UUU M Felszereltsége: szervokormány, központi zár, elektromos ablakemelő DAEWOO LANOS 1.6 sx .......2.449.000 FI Felszereltsége: légkondicionáló, légzsák, rádiósmagnó, centrálzár, elektromos ablakemelő, 16 szelepes motor. HASZNÁLTAUTÓ BESZÁMÍTÁS f ALFA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, autóház SZÁNTÓ K. J. U. 1 49. ....—- W (62) 246-568 • 241-885 • 249-345 MOTOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom