Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-12-13 / 36. szám

2. OLDAL - 2000. FEBRUÁR 12-23., SZOMBAT-VASÁRNAP KÖR KÉP ÚJJÁSZÜLETIK AZ ÖREG Ll. A Budaörsi Repülőtér egyik hangárjában jó ütemben halad egy öreg U-2-es felújítása. A gép a Malév-előd MASZOVLET légitársaság egyik első utasszállítója volt. A masinát utolsó eresztékéig megfiatalítják, s ha nem fogy el a szokatlan vállalkozás pénze, nyáron akár ismét a le- vegőbe emelkedhet a gépmatuzsálem. ______fotó. fm/diöm imm A vártnál kisebb az infláció Ez év januárjában az egyhavi átlagos áremelkedés 1,5 szá­zalékot ért el, az egy évvel korábbihoz képest pedig 10,0 százalékkal nőttek az árak - közölte a KSH pénteken. Budapist Az elmúlt év decemberében az egyhavi átlagos áremelkedés 0,8 százalék volt, míg az egy évvel korábbihoz viszonyítva 11,2 szá­zalékkal növekedtek az árak. Az adatok jobbak a vártnál. A gazdaságkutatók kedvezően ítélték meg az infláció januári ala­kulását, úgy vélték azonban, hogy az év első hónapjának ada­taiból még nem lehet messzeme­nő következtetéseket levonni. Belyó Pál, az Ecostat Gazdaság- elemző és Informatikai Intézet igazgatója szerint a vállalatok kö­rében végzett felmérések arra utal­nak, hogy az idén a kormány által prognosztizáltnál magasabb lesz az infláció. Az élelmiszerárak - a korábbi évekkel ellentétben - az idén várhatóan erőteljesebben emelkednek, a mezőgazdasági ter­melői árindex alakulása is azt jel­zi, hogy az élelmiszerek az átlagos infláció fölött drágulnak. Összes­ségében valószínűsíthető, hogy az éves infláció közel lesz a nyolc százalékhoz, szemben a kormány által jelzett hat-hét százalékkal. Hegedűs Miklós, a GKI Gazda­ságkutató Rt. ügyvezető igazgató­ja a januári, egy évre visszatekin­tő inflációt korábban 10,2 száza­lékosra valószínűsítette, így ez szinte megegyezik a tényleges 10 százalékkal. A GKI továbbra is fenntartja, hogy 2000-ben az éves átlagos infláció 8,5-9 százalék lesz. Az élelmiszerárak viszony­lag magas, 2 százalékos januári emelkedését a gazdaságkutató ar­ra vezette vissza, hogy 1999-ben szinte az egész évben alacsonyak voltak az élelmiszerárak, sőt egyes termékcsoportoknál csök­kenést lehetett tapasztalni. Oblath Gábor, a Kopint-Datorg Rt. elnöke szerint a januári ada­tok beleillenek az év egészére már közzétett prognózisokba. A januári inflációból hosszú távú következtetéseket nem lehet le­vonni, de semmilyen megrendítő jelenség nem mutatkozott. Sze­rinte már most látszik, hogy az infláció csökkenése tartós folya­mat, de 10 százalék alatt a pénz­romlás már sokkal lassabb ütem­ben csökken. A Kopint-Datorg a kormány előrejelzésénél valami­vel nagyobb, 8 százalékos éves pénzromlást feltételez. ______ ■ Tárgyalási kudarc Libanon - Izrael Újabb katonájának halálhírére az izraeli kormány visszahívta küldöttségét a dél-libanoni tűz­szünet megtartását ellenőrző nemzetközi bizottságból, amely azért ült össze Nakúrában, hogy kivizsgálja Libanon és Izrael egymást vádoló panaszait. A bizottság feladata az 1996 áprilisában megkötött informális egyezség tiszteletben tartásának ellenőrzése volna. A megállapo­dás szigorúan tiltja dél-libanoni és észak-izraeli polgári létesít­mények megtámadását, és nem engedi meg azt sem, hogy lakott területeket harci műveletek tere­pévé vagy kiindulópontjává te­gyenek a szemben álló felek. A Hezbollah támadása után alig másfél órával felszálltak az izra­eli harci gépek, hogy megtorló csapást mérjenek a síita szerve­zet állásaira Beaufort várától mintegy két kilométerre. Elégedetlen utasok ________Washington Elszaporodtak a légi utasok rek­lamációi az Egyesült Államok­ban. Míg az utasszám három százalékkal nőtt, a panaszoké 110 százalékkal. A tíz legna­gyobb amerikai légitársaságra kiterjedő hivatalos felmérés sze­rint a legtöbb elégedetlenséget a gyakori késések és a járattörlé­sek okozzák, de nem kevés gon­dot okoznak a poggyászelvesz­tések is. A menetrend betartása szempontjából a TWA, a Southwest és a Northwest légi- társaságok a legpontosabbak, viszont az America Westre és a US Airwaysre panaszkodtak a legtöbben a gyakori késések mi­att. A szakemberek borúlátóak: „Nagyon sokan utaznak, nem­csak a gépek zsúfoltak, hanem a repülőtereken is nagy a tömeg és a légtér is túlterhelt. Mindez sok kényelmetlenséggel jár együtt, amit az emberek egyre nehezebben viselnek el” - je- gyezte meg egyikük. ________i Betiltott csatorna Peking Kínában betiltották a TNT- Cartoon Network adásait. A mű­holdas tévécsatorna tulajdono­sa, a Turner cég semmiféle ma­gyarázatot nem kapott a döntés­re, ami annál is érthetetlenebb, mert a műsorban napközben rajzfilmeket, éjszaka pedig régi, klasszikus hollywoodi filmeket sugároznak. A cég feltételezi, hogy a kínai vezetésnek valójá­ban a szintén Turner-kézben lé­vő CNN-nel lehet baja. Az ázsiai nagyhatalom a januári betiltást később azzal indokolta, hogy a csatorna alapvető kínai törvé- nyeket sértett meg. __________m Veszélyben az északír béke A királynő aláírta a közvetlen kormányzást megengedő törvényt A parlament mindkét háza elfogadta, a ki­rálynő pedig jóváhagyta azt a sürgősséggel beterjesztett törvényjavaslatot, amely az északír ügyek miniszterét felruházza a joggal, hogy belátása szerint függessze fel az alig 9 hete működő autonóm északír politikai intézményeket, és a tartományt is­mét Londonból irányítsa. _______London________________ A brit kormány azért kényszerült erre a lépésre, mert az IRA nem volt hajlandó megkezdeni fegyverei beszolgáltatását. A színfalak mögött kétségbeesett kísérletek folytak, hogy „vissza­rántsák” a szakadék széléről a békefolyamatot, de az IRA világossá tette: elkötelezett ugyan a békefolyamat mellett, de nem hagyja magát belehajszolni semmilyen határidőbe. A belfasti parlament vezetője, David Trimble viszont előre megírt felmondólevélben fenyegetőzött, ha nem függesztik fel a parlamentet, ő mond fel és ak­kor az intézmény amúgy is összeomlik. Sokak szerint komoly hiba egy alapvetően ka­tonai kérdés kudarca miatt az egész politikai in­tézményrendszert veszélyeztetni. A felfüggesz­tés szinte bizonyosan politikai vákuumot teremt, kérdés, ki vagy mi fogja betölteni? Még ennél is súlyosabb kérdőjel, hogy az északír parlamentet miként lehet majd ismét feléleszteni? _________■ Nyitás a világpiac felé Az új vámszabályokat minden pán támogatja Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk időpontjára a vámjogi szabályainknak lényegében azonosaknak kell lenniük. Az ottani előírásokhoz képest a legnagyobb eltéré­sek ma az úgynevezett gazdasági vámeljárások, az egysze­rűsített vámeljárások és a vámfizetés, vámbiztosfték-nyúj- tás szabályaiban vannak. Budapest - Országház Az a törvényjavaslat, amelyet az 1995. évi vámtörvény módosítá­sára terjesztett elő tegnap a pénz­ügyi tárca, a közelítést, az úgyne­vezett jogharmonizációt szolgál­ja. A vámhatóság annak a ma­gyarországi kérelmezőnek enge­délyez egyszerűsített vámkeze­lést, aki vámszempontból meg­bízható, nincs köztartozása, vámbiztosítékot nyújt és vállalja meghatározott tartalmú nyilván­tartás vezetését. Az egyszerűsí­tett vámeljárás új szabályai sze­rint hiányos árunyilatkozattal vagy helyettesítő okmánnyal is kérhető vámolás, és lehetővé vá­lik a helyi vámkezelés az említett nyilvántartásba történő bejegy­zéssel is. Az Európai Unió előírásaival összhangban módosulnak a vám- raktározás és az aktív feldolgozá­si eljárás szabályai, és új elem­ként belép a vámfelügyelet mel­letti feldolgozás lehetősége. El­törlik a vámmentesen behozható üzemanyagok eddigi 200 literes korlátozását, ez a magyar fuvaro­zókat azonos helyzetbe hozza a külföldi vállalkozókkal. További több kisebb változtatásnak is az a célja, hogy a magyar gazdálko­dóknak az európai uniós gazdál­kodókkal megegyező verseny­helyzetet biztosítson. Még a mu­lasztási bírságokra vonatkozó szabályok is enyhülnek, azonban a vámhatóság szándékos megté­vesztéséért, például valótlan származási nyilatkozatok be­nyújtásáért kiszabható bírság összegét jelentősen megemelik. A parlamenti pártok a Ház mindkét oldaláról támogatták az előterjesztést, mert szakmailag jól előkészített, a világpiac felé nyitó, a gazdaság szereplőinek mindennapi életét segítő jogsza- bályként értékelték. _________aá. Vasárnap délután: mentesítő vonat indul Budapestre Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a vasúton utazók. Még a nagyon is korlátozott számú vonat indulási idejét is nehezen tudják meg... Közlekedés- Hogy fél óráig sem tudott megkapni bennünket telefo­non? Való igaz, de jöjjön ide, és nézze meg, mi van itt. Amíg magával beszélgetek, közben már öten várnak az ablak előtt. Nagyon elegem van már az egész sztrájkból - mondja szin­te egy levegővétellel a békés­csabai állomás információjában a szolgálatos vasutas, amikor arról érdeklődtünk, hogyan le­het délután Szegedre eljutni. Meg lehet érteni az ő’indula­tát is. A MÁV Rt. ugyan közzé­tette, hol lehet érdeklődni az átmeneti állapot közben az in­dulási-érkezési időpontok után, de nyilvánvaló, hogy ez legfeljebb könnyít az utazni akarók helyzetén. A megoldás számukra az lenne, ha minél hamarabb befejeződne az álló­háború a vasúttársaság és a szakszervezetek között. A leg­inkább érintetteket, az utazó­kat a legkevésbé sem érdekli: tegnap hány újabb vasutas vet­te fel a munkát, ha az emberek továbbra sem akkor tudnak utazni, amikor szeretnének. Történetesen az sem, a tegnap reggel szolgálatba beosztottak nyolcvan százaléka felvette a munkát. Péntek késő délután csak egyetlen konkrét friss hírrel tu­dunk szolgálni a térség utasai­nak: a nyolc vidéki nagyváros­ból vasárnap délután mentesítő gyorsvonat indul vissza Buda­pestre. így Békéscsabáról is, mégpedig 15 óra 20 perckor, amely 18.32-kor érkezik a Kele­ti pályaudvarra. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnö­ke közölte: a vezérigazgató már harmadik napja nincs jelen a tárgyalásokon, miközben az igazgatóság határozata értel­mében a sztrájk alatt óránként négymillió forinttal csökken a reálkeresetre fordítható keret. Az elnök szerint továbbra is há­rom vitás kérdés van a szak- szervezet és a munkaadó kö­zött. Az egyik a múlt évben ki­fizetett másfél százalékos telje­sítményjutalomnak az alapil­letménybe történő beépítése, a másik a sztrájk okozta órán­kénti négymillió forintos vesz­teségnek a dolgozókra történő áthárítása, a harmadik pedig a munkaügyi konfliktusok ren­dezése. F. I. Maradt az MTA-elnökség Tegnapi számunkban olvas­hattak a Magyar Tudomá­nyos Akadémia (MTA) Bé­kés Megyei Tudományos Testületé tisztújító közgyű­léséről. Megszületett az eredmény, két új tudós ke­rült a hétfős megyei veze­tésbe, öten pedig az eredeti pozíciójukban dolgoznak tovább. Az elnökség két tag­ja összegezte az eseményt lapunknak. Békés megye Újra elnöknek választotta a testü­let Sipos Andrást, elnökhelyettes­nek Dankó Miklóst, valamint tit­kárnak Micheller Magdolnát. Az elnökség tagjai közül helyén ma­radt Köteles Lajos és Szabó Fe­renc, a két új tag pedig a kémiatu­dománnyal foglalkozó Fodor La­jos Gyuláról és Patay István, a szarvasi Tessedik Sámuel Főisko­la rektora. Dankó Miklós helyettes elnök szerint a főiskolai és tudományos integrációs folyamat következe­tes megvalósítása nagy esélyt ad a kitörésre Békés megyének az ország leszakadó területei közül. Első lépésként azonban meg kell valósítani a különböző tudo­mányterületek tényleges együtt­működését. Köteles Lajost is megkérdez­tük a szóba került témákról, aki elmondta: nagyon fontosnak tart­ja, hogy a térségi jelleg erősödik a megyei MTA-ban azáltal, hogy a mezőtúri főiskolán is tanító Patay István bekerült az elnökségbe. Szerinte új feladata lehet a testü­letnek, hogy kialakítson egy inno­vációs alközpontot (a fejlesztés szellemi és gyakorlati centruma) Békéscsabán, amely segíti megfe­lelni térségünket az európai köve­telményeknek. Az Európai Unió nem csak a gazdasági hátterét fi­gyeli az adott területnek, hanem a meghatározó társadalmi feltétele­ket is, ezért összetett kutatások­kal fel kell tárni helyzetünket, le­hetőségeinket;______________VJ. Tolószékkel a pápánál Vatikánváros Csaknem nyolcvanezer em­ber gyűlt össze péntek dél­előtt a római Szent Péter té­ren, ahol II. János Pál pápa misét mutatott be a betegek szentévi napján. Erre az alkalomra a világ számos pontjáról és Olaszország több tartományából érkeztek az örök ségügyi dolgozók. Az előjegyzé­sek alapján 4126 mozgáskorláto­zott volt jelen az örök városban, 1563-an tolószékben érkeztek, hét személyt hordágyon vittek a Szent Péter térre. Csütörtöktől nagy tömegben jöttek a zarándo­kok Rómába, egy részük külön- vonatokon. A Szent Péter téren a szerve­zők meleg itallal fogadták a résztvevőket, és gondoskodtak az időjárás szeszélyei elleni védelemről is: egy hatalmas fűtőtestet helyeztek el az osz­lopsor mögött, hogy szükség esetén felfűthessék a teret. A pápa ráhelyezte kezét az elé járuló tolószékes betegek kezére, szertartását pedig az egész tömeg áhítattal fogadta. A délelőtti misén jelen volt Rosy Bindi egészségügyi mi­niszter és Maria Pia Garavaglia, az olaszországi vöröskereszt elnöke. A Szent­atya felhívta a hívők figyelmét: tudomásul kell venni, hogy a betegség is az isteni akarat ré­sze, s azt mint ilyet kell elfo­gadni. Ettől független küzdeni kell a betegséggel, hiszen az egészség isten ajándéka - tette hozzá a pápa. Délután Mária-körmenetet tartottak, február 11-én tartják ugyanis a Lourdes-i Madonna ünnepét. Szombaton a város szent helyeire látogathatnak a zarándokok, így a Santa Maria Maggiore és a San Giovanni-bazilika szent kapu­ihoz járulnak a vigaszra vá­gyók. A Colosseumnál külön műsort rendeznek a látoga­tóknak. A betegekért Imádkozik II. János Pál FOTÓI FEB/REUTIRS városba az érintettek: mintegy ti­zenötezer ember, közülük nyolc­ezren betegek, a többiek egész-

Next

/
Oldalképek
Tartalom