Békés Megyei Hírlap, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-27 / 22. szám

KÖRKÉP 2000. Január 27., csütörtök - 5. oldal MEGYE Körös-vidéki Zsaru AUTÓKERESKEDÉSBŐL, (c) CD-lemezeket és autóalkatré­szeket zsákmányolt az az isme­retlen személy, aki január 20- ára virradóan tört be Békéscsa­bán a Gyulai út 29. szám alatti autókereskedésbe. Az anyagi kár 160 ezer forint. KAZÁNT, KÁLYHÁT, (c) Ge­rendáson, a Jambrik utca egyik, jelenleg nem lakott há­zába hatoltak be ismeretlen tettesek január 13-ára virradó­an. Kazánt és kályhát tulajdo­nítottak el, az anyagi kár 75 ezer forint. ARANYAT, KÉSZPÉNZT, (c) A megyeszékhelyen, a 4-es Honvéd utca egyik lakóházában jártak illetéktelenek január 20- án délután. Arany ékszereket és készpénzt vittek el, a lopási kár 80 ezer forint. CSOKI CSIKI-CSUKI. (c) Többek között csokoládékkal, egyéb édességekkel és dohány­áruval oldott kereket az az is­meretlen személy, aki január 11-éré virradóan tört be a bé­késcsabai vasútállomás egyik elárusító helyére. A rendőrségi nyomozás során megállapítást nyert, hogy a cselekménnyel a 19 éves, békéscsabai D. G. gya­núsítható. KÉTSZÁZEZRES KÁR. (c) Az egyik békéscsaba-kisréti épület korszerű kapunyitó szerkezetét szerelte le és vitte el ismeretlen személy január 17-én. Az anya­gi kár 200 ezer forint. RUHANEMŰKET, (c) A me­gyeszékhelyen, a Kereki-sikátor egyik családi házába hatolt be ismeretlen tettes január 20-án. Ruhaneműket tulajdonított el, a lopási kár 90 ezer forint. Aranyat lopott, de lebukott Egy sértett kereste meg a rendőrséget, mert január 18-áról 19-ére virradóra lakását egy ismeretlen feltörte, onnan arany ékszereket vitt el 100 ezer forint értékben. Négy pár fülbeva­lót, négy aranygyűrűt, egy arany karkötőt lopott el az illető — a nyomozás során kiderült, a cselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Á. A., bajai lakos. Orosháza Egy sértett kérte a rendőrség-------------------------- segítségét, mert M. A. felkereste Nincs viszont meg az orosházi lakásán telefonvásárlás ürügyén. Ciklámen presszó betörője, aki ja- Miután ő a készüléket átadta, a nnár 17-ére virradóra a szórako- vevő fizetés nélkül távozott. Az zóhelyre a zár kifeszítésével beju- okozott kár 45 ezer forint, tott, onnan egy kék színű, márkás Fényes nappal törtek be egy szabadidőruha-alsót, egy liter kertes családi házba Orosházán Unicumot és üdítőt vitt el. január 18-án, míg a háziak távol voltak. A módszer a már ismert hengerzártörés, a lopási kár pedig a következő: Braun epilátor, Bra­un kézi mixer Philips hifitorony, Thomson rádió, Braun borotva, Nexwave beltéri egység, Philips rádiós magnó, Elin szendvicssü­tő, Anti Cella masszírozógép, egy ITT videó, egy Gold Star távirá­nyító, egy fekete bőr táska, egy barna bőr táska, két utazótáska, 18 darab CD-lemez, egy fényké­pezőgép, egy telefon. A tolvaj egyelőre ismeretlen. CSETE Pitbullt is ráuszítottak Békéscsaba A Kazinczy-lakótelep egyik há­zában nem tudták már elviselni a lakók a minap, hogy nem szű­nő ordibálás hallatszik ki este az egyik lakásból. Bejelentést tettek a rendőrség ügyeletére, közben a legbátrabb és a pihe­nésében legjobban zavart szom­széd át is ment, hogy lecsende­sítse a hangoskodva mulatozó társaságot. Akciója visszájára sült el, ugyanis kérése süket fü­lekre talált, sőt, a fiatalok po­fonnal válaszoltak. Ráadásként még a lakásban lévő pitbull ku­tyák egyikét rá is uszították a szomszédra, aki szerencsére megúszta a „látogatást” nyolc napon belül gyógyuló sérülé­sekkel. Aranyat ér Békéscsabán, a Menta utca egyik lakóházánál fi­gyeltek fel a szomszédok január 24-én késő este arra, hogy egy számukra ismeretlen és gyanúsan viselkedő férfi ment be a lakásba. A szomszédok nem intézték el a dolgot egy kézlegyintéssel, ha­nem a tettek mezejére léptek. Átmentek a házba, és még időben érkeztek. Igaz, hogy az ott-tartóz- kodó fiatalember már összepakolt két nagy sza­tyorba több, mint 80 ezer forint értékű holmit - főként műszaki cikkeket, ruhaneműket -, de el­vinnie nem sikerült. A szomszédok a feltartózta­tott P. E., 28 éves román állampolgárt átadták a helyszínre érkező rendőröknek _____ _ jci A helyszínre érkező rendőrök a társaság mind a négy tagját — me­gyeszékhelyi fiatalemberek — elő­állította, és ellenük csoportosan el­követett garázdaság alapos gyanú­ja miatt indult eljárás. Az időlege­sen gazdátlanul maradt kutyákat az időközben értesített gyepmes­ter gondjaira bízták, aki a pit- bullokat elszállította a lakásból. _____ NY. L. A békéscsabai mezőőrök aktivitását jelzi az az eset is, melynek kapcsán öt fatolvaj került rendőrkézre a közelmúltban a megyeszékhelyen. A mezőőrök je­lentették ugyanis a rendőrségre, hogy a Sikonyi út melletti erdőben tetten értek egy „ötösfogatot”, amelynek tagjai motoros fűrészekkel és baltákkal ir­tották az erdőt. A helyszínre érkező rendőrök előállí­tották az egyaránt békéscsabai B. K.-t, Sz. I.-t, F. T.-t, H. G.-t és B. M.-et, akik lefülelésük napján már több, mint öt mázsa fát vágtak ki, aprítottak és gyűjtöttek össze. Kihallgatásuk során a gyanúsítottak elmond­ták: nem üzleü, hanem saját célra kívánták felhasz- nálni az illegális úton „beszerzett” fát.__________ici Megkérdeztük olvasóinkat Elégedett-e a téli úttakarítással? Gábomé Ro­zália, kasza­peri rokkant- nyugdíjas:- Nem va­gyok elége­dett az utak téli karban­tartásával. Mivel rendszeresen utazom busszal, megfigyeltem, hogy a Kaszaper—Orosháza—Mező- kovácsháza útvonalon a januári nagy hóesés után nem szórták le az utakat, a takarításukról pedig jobb nem beszélni. Kész korcso­lyapálya volt mindenfelé. Itt van a sok munkanélküli, ilyenkor miért nem hívják be őket egy kis fizetségért? A faluban is jobban oda lehetne figyelni az utcák tisztán tartására, mert sok az idős ember, aki nem tudja a ha­vat eltakarítani a háza elől. Szűcs And­rásáé, kasza­peri nyugdí­jas Diána unokájával: Minden nap kerékpár­ral járok a községen be­lül, és azon a részen, ahol én la­kom, elégedett vagyok az úttaka­rítással. Az önkormányzat kü­lönböző időszakokban közmun­kásokat is alkalmaz az utcák rendbetételére. A kerékpárutat, az utcaközöket ugyanúgy tisztít­ják, mint a járdákat. Télen az idős embereknek legtöbbször a szomszédok segítenek a hóta­karításban. Ha minden lakos tisztán tartja a saját háza környé­két, akkor nem lesz gond a köz­lekedéssel. Az autóutakat nem ismerem, mert azon ritkán járok. Szász Gábor, magyarbán- hegyesi vasúti pályamun­kás:- Az el­múlt hetek nagy havazá­sa után Dél- Békés mellékútjai szinte járha­tatlanok voltak. Medgyesegy- háza, Mezőkovácsháza felé több napig csak lépésben lehetett au­tóval közlekedni. Ráadásul az utak, útpadkák minősége is mi­nősíthetetlen, tele van lyukak­kal, ez balesetveszélyessé teszi a közlekedést. Felháborító, hogy befizettetik a sok adót a benzin­ben, a biztosításban és egyéb, a gépkocsira szóló járulékokban, miközben az itt élők ebből egy centiméternyi utat sem kapnak vissza. Ezen kellene végre vál­toztatni! Pasek József, mezőkovács­házi nyugdí­jas: — Nem va­gyok elége­dett. A külte­rületi utak az évek alatt úgy tönkrementek, hogy egyiken- másikon életveszélyes a közle­kedés. Aki jár az ország más ré­szein, az láthatja, hogy micsoda különbség van Békés megye és az itteni rész útjaihoz viszonyít­va. A mellékutakról nem is be­szélve, hisz amikor leesett a hó, ezen a vidéken senki nem csi­nált semmit. Délelőtt letaposták az autók, majd a ráfagyott vas­tag jégbordákon csúszkáltunk ide-oda. A befizetett drága pén­zünkért ennél sokkal többet vár­nánk az útkezelőktől. H. M. FOTÓ: SUCH TAMÁS Botrány a villanyóra körül Kristóf József építési vállalkozó hívta fel hétfőn lapunkat: nem hajlandók megfizetni a munkáját, így a már használatba vett épülethez megy, és embereivel leszerelteti, ami az övé. Békéscsaba Elek József tulajdonos természe­tesen nem vette jónéven a villany­óra leszerelését, amely ellehetet­leníti további munkájukat az épü­letben. A szitkozódás majdhogy­nem tettlegességbe torkollott a két vállalkozó és embereik között. Elek József elmondása szerint a kivitelezővel fix összegre, 3,5 millió forintra kötötték a szerző­dést, amit az fél millió forinttal túllépett, és az utoljára átadott 1,3 millió forintos tétellel sem tud részletesen elszámolni. Rá­adásul a munkálatokat egyhóna­pos késéssel fejezte be, az épüle­ten pedig több hibát is találtak. A kivitelezőt pedig feljelenti ma­gánlaksértésért, amiért önkénye­sen leszerelte az épületről a vil­lanyórát. Kristóf József orosházi építési vállalkozó ellenben azt állítja, hogy a számlák fénymásolatait át­adta megbízójának, mégsem fize­tett, az pedig, hogy a tulajdonátké­pező, beépített alapanyagot lesze­reli, az ő dolga. Sérelmezi, hogy az épületbe elszámolás és műszaki átadás nélkül költöztek be. El­mondta, már többször előfordult, hogy a munkálatok befejeztével megbízója nem akart fizetni, de ezt nem hagyhatja annyiban. Míg ki nem egyenlítik a 747 ezer forin­tos tartozást, nem adja vissza az áramvétel lehetőségét. A két úr a nyilvánosság bevo­násával nem oldott meg semmit, vitájukat valószínűleg a bírósá­gon folytatják polgári peres úton. ,,Amíg a számlákat ki nem egyenlítik, nem szereljük vissza a készüléket” - állítja az építési vállalkozó ________ófotó! such tamás A Belügyminisztériumban készült személyik A telekgerendást községi önkormányzati általános iskola egyik tanulóját, Orvos Andreát és felkészítő tanárát, Vincze Ágnest látta vendégül húsz másik diákkal együtt a közelmúltban a belügyminiszter a fővárosban. Tei a megadott témáról, mit vár és — ----------------------------- mit jelent Andrea számára a- Az írott sajtóban jelent meg a személyi igazolvány. Az ország­felhívás az 1986. január 1. és ból összesen 21, megyénkből március 31. között született diá- pedig öt diákot hívtak el a Bel- kok számára - mondja Vincze ügyminisztériumba, ahol- janu- Ágnes. — Beadtuk a pályázatot ár 20-án különféle programo­kon és fogadáson vettünk részt. Délelőtt felvették a gyerekek adatait, elkészítették a fényké­peket, s délután Pintér Sándor belügyminiszter személyesen adta át a nyerteseknek az ok­mányokat. Minden pályázó menedzserkalkulátort, a kísérő hozzátartozók pedig CD-lemezt kaptak, s a vendéglátást állófo­gadás zárta. B. P. A. Pályaválasztási tanácsadás a megyében Az utolsó fordulója közeledik a kö- csabán két helyen, a szervező inté- guk jelölték ki, mindez a megye zépiskolai felvételi eljárásnak. A zetben és a diáktanyán, ezenkívül összes alsó- és középfokú oktatási megyei pedagógia intézet továbbra Szeghalmon, Szarvason, Oroshá- intézményében megtudható. A se- is várja az érdeklődőket a szakirá- zán, Sarkadon, Gyulán és Mezőko- gítők pedagógiai tanácsadást tarta- nyok, iskolák kiválasztásának meg- vácsházán tartanak tanácsadást he- nak, képesség-, gyógypedagógiai beszélésére képzett szakembergár- ti egy alkalommal 15-től 19 óráig. A és orvosi vizsgálatra a békéscsabai dájával több településen is. Békés- napot és a helyet a települések ma- központban van lehetőség. v. j. Igyál, magyar, csak ne tudd, mit! Tizenkét és fél hektó tiszta szeszt úsztattak be a Tiszán A Vám- és Pénzügyőrség Dél­alföldi Regionális Parancs­nokságának munkatársai 115 esetben fedtek fel jogsér­tő cselekményt, összesen 30 millió 885 ezer forint érték­ben a január 17-étől 23-áig tartó héten. A lefoglalt vám-, illetve jövedéki áruk között előkelő helyet foglalnak el az alkoholszármazékok. Dél-Alföld Szegeden a rendőrök igazoltatták V. Z. nyíregyházi lakost, akinél az általa vezetett Audi típusú sze­mélygépkocsiban 417 liter etilal­koholt találtak. V. Z. a 19 kanná- nyi alkoholszármazék eredetét nem tudta igazolni, ezért a vámo­sok adó- és tb-csalás, valamint jö­vedéki törvénysértés miatt indí­tottak ellene eljárást. Ugyancsak Szegeden történt, hogy a vízi rendőrség járőrei a Tisza 167,8-es folyamkilométerénél egy gallyakkal letakart gumicsónakot vettek észre. Az álcázott vízi jármű erős szeszszagot árasztott, ezért a rend­őrök értesítették a vám­hivatalt. A csónakon két, egyenként ezer-ezer literes tartályt találtak, bennük összesen 1 ezer 250 liter 95,8 százalékos tiszta szesz lötykölődött. Alapos a gyanú arra, hogy a szállítmányt Jugoszláviából úsztatták át ma­gyar területre. Az ügyben isme­retlen tettesek ellen folyik eljárás. Úgy látszik, a szegedi rendőrök „alkoholos” hetet zártak: a C. Z. magyar állampolgár által vezetett Mercedesben 330 liter etilalkohol­ra bukkantak. A gépkocsivezető semmiféle magyarázatot nem tu­dott adni a 17 kannát megtöltő folyadék származásáról és ere­detéről, állítása szerint arról sem volt fogalma, hogy cselekményével jövedéki törvénysér­tést követett el. A regionális pa­rancsnokság sajtófele­lőse, Bunyevácz Miloje őrnagy (képünkön) arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a fentieken túl - lefoglalás útján - további 1 ezer 351 liter alkohol került a vámrak­tárakba az elmúlt héten. Annak a megtippelését viszont már az ol­vasóra bízzuk, hogy mennyi gya­nús eredetű szeszszármazék ke­rül forgalomba, s hogy ebből mennyi jut el a Békés megyei kocsmákba és bögrecsárdákba, il­letve a nívósabbnak tartott szóra- kozóhelyekre. ménesi györgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom