Békés Megyei Hírlap, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-27 / 22. szám

10. oldal - 2000. Január 27., csütörtök SPORT ■ I Ml LETT VELÜK? Amerikába készül feltöltődni Egykoron büszke volt rájuk klubjuk, de egész Békés megye. Ám az élsport magas szintű űzése korban behatárolt. Előbb-utóbb minden kiválóság befejezi aktív sportpályafu­tását. S nem mindenki marad meg a sport mellett, a civil élet teljesen más területén keresi boldogulását. Sorozatunk első állomásán Katona Zsolttal, a Békéscsabai Úszó Klub egykori gyors- és pillangóúszójával beszélgettünk. Békéscsaba- Mikor is hagytál fel az élsport­tal?- Hát azért még nem húsz- harminc éve, hiszen az idén még csak huszonhét esztendős leszek. De lassan kilenc eszten­deje indultam utoljára tétverse­nyen. Luxemburgban álltam rajtkőre búcsúzóul 1991 áprili­sában.- Az átlagosnál korábban fordítottál hátat az élsportnak. Miért?- Eljött egy időszak, amikor meglehetősen monotonná vált számomra az úszás. Ráadásul ebben az időszakomban keres­tem a kitörési lehetőséget, így jött a zene, az irodalom, a foko­zottabb tanulási vágy.- Persze azóta sem fordítot­tál végleg hátat az úszásnak, hiszen szeniorként két éve ott látunk sok verse­nyen.- Most már csak hobbiból úszom. A magam örömére. Igaz, a versenyeket ugyanolyan komo­lyan veszem, mint egykoron. Pedig egy időszakban elkanya­rodtam az uszodától. De nem sok időre, hi­szen aki a medencé­be beleszokik, utána nehezen szabadul meg tőle. Úgyhogy azt is mondhatom, az idő múlásával alig vártam, 25 esztendős legyek, s indulhas­sak a szeniorok kö­zött. Tulajdonkép­pen az ragadott meg, hogy egy alkalom­mal elhívtak egy masters versenyre bí­rói feladatokat ellát­ni, s ott tapasztal­tam, milyen megka­pó hangulata van egy ilyen ese­ménynek, s hogy mennyire re­mek társaság az „öreg urak és hölgyek” csapata.- Mégis, milyen utat jártál Katona Zsolt ma OFOTÓ: SUCH TAMÁS Katona Zsolt pályafutása Tizennyolc esztendeje, 1982-ben édesapja vitte le az uszodába Katona Zsoltot, ahol Juhászné Tóth Margit keze alatt kezdett fejlődni, majd Zahorán Kálmánná irányította munkáját, végül Pálos Lehel volt az edzője. Egészen 1985-ig, amikor az éppen Békéscsabára érkezett Kovács Ottó edző teamjébe került. Minden korosztályban ott volt a hazai leg­jobbak között, sok tucatnyi ezüst- és bronzérmet szerzett egyéniben és váltóban. Egészen odáig, hogy sokszoros egyetemi-főiskolás bajnok is volt. Amikor felhagyott az élsporttal, 100 méteres gyorsúszásban 55,23 másodpercig jutott. A 100 méteres pillangóúszásban 1:00,9 percig vitte, ami­vel még most is ott lehetne a hazai bajnokság dön­tőjében. Amire legbüszkébb: 1990-ben a békéscsabai serdülő gyorsváltó 3:40,8 perces új országos rekor­dot úszott (ez 55,2-s átlagnak felel meg), s amit azóta sem tudott letörölni egyeüen hazai csapat sem a palettáról. Serdülőként ezzel az eredmény­nyel akkoriban a felnőttek között is a legjobbak között tartották őket számon. A csapatban olyan barátok úsztak rajta kívül, mint Szabados Béla, Zsilinszky Tibor, Pribojszki Mátyás­delembe, de az én világom in­kább a sport. Most azon fárado­zom, hogy néhány héten belül az Egyesült Államokba utaz­zak. Szeretnék világot látni, to­vábbra is tanulni, tapasztalni még sokat.- Hogyan jött ez az ötlet?- Nem kimondottan ötlet­ként jött, sokkal inkább egy csalódás eredménye. Két diplo­mám van, de nem igazán tudok mit kezdeni vele ha­tárainkon belül. Pontosabban azt ér­zem, hogy egyálta­lán nem becsülik meg itthon sehol, hogy képzett va­gyok, s van bennem tenni akarás. Ha mégis „befogad­nak”, arcpirító, ahogy anyagilag megbecsülnek. De nemcsak engem. Lá­tom, mit kap ma Ma­gyarországon egy pedagógus, egy or­vos fizetés gyanánt.- Akkor végleg el­hagyod az országot? — Nem. Szeret­nék ismét feltöltőd­ni, sok olyan tapasz­talatot szerezni, amiből esetleg itt­hon is meg lehet él­ni. Szeretném tanul­mányozni azt a fel­fogásbeli különbsé­get, ami egy ameri­kai és egy magyar között tapasztalha­Most mindezt testközelből tó szeretném látni. Klubtársam volt és ma is nagyon jó barátom Szabados Béla, a remek gyors­úszó. Lehet, hogy ugyanazt a pályát bejárhattam volna, mint ő, ám, sajnos, én korábban be­fejeztem az úszást. Nem tud­tam kivárni azokat az éveket, amikor magyar élsportolók tu­catszám jelentkezhettek külföl­di egyetemekre tanulni és spor­tolni. Pontosabban, akkor még nem ismertem fel, hogy eljön az az időszak is a rendszervál­tással, amikor még szabadab­ban lehet mozogni a földön. Márpedig én mindig is világpol­gárnak tartottam magam, s most igyekszem egy kicsit pó­tolni abból, ami kimaradt az életemből. S ha ez még tapasz­talatszerzéssel, tanulással is pá­rosul, aligha lesz hátrányomra. JÁVOR PÉTER Tanfolyam Katona Zsolt az érettségit követő­en nyaranta úszótanfolyamokat szervezett, s az eltelt csaknem egy évtizedben mintegy 250 gyerme­ket tanított meg úszni. Akik közül sokan a helyi egyesületben foly­tatják. Amerikába való elutazása előtt egy „utolsó” oktatást szervez, amelyre máris lehet jelentkezni. A február 1-jén induló kurzusokat — gyerekeket és felnőtteket egyaránt vár —, a csabai Árpád fürdőben tartja reggelente. Érdeklődni a Ez ugyan nem a gyorsváltó, ám a serdülő korosztályú vegyesváltónak sem volt miért szé- (66) 437-767-es (este) vagy a (20) gyenkeznie. Elől, balról Szabdos Béla, Pribojszki Mátyás, mögötte Tóth Rudolf, Katona 333-9866-os (napközben) telefon- Zsolt, hátul pedig Kovács Ottó edző számon lehet. A kínaiak jó napja Perényi Béla-emlékverseny, harmadik forduló, Gyula Vang Zsuj és Li Vem-liang jó játékkal nyert Vajda, illetve Danner ellen. Ruck még nem heverte ki az előző napi idő­zavaros vesztését, ahol háromlépéses mattot hagyott ki és most is indiszponáltan játszott az orosz Volzsin nagymester ellen, így vesztett. Gyula A harmadik játéknap átütő kínai fölény jegyében zajlott a Perényi Béla sakk nagymesterversenyen: vagy ponterősek voltak, vagy jó helyzetben álltak lapzártakor az ázsiai ország sportolói. A második nap eddig hiány­zó eredmények: Danner (oszt­rák)-Burnett (USA) döntetlen, Vang Zsuj (kínai)-Lauber (né­met) döntetlen. A harmadik na­pi eredmények: Li Vem-liang (kínai)-Danner (osztrák) 1:0, Burnett (USA)-Ju Sou-teng (kí­nai) lapzártakor tartott, Horváth (Zalaegerszeg)-Grószpéter (Mis­kolc) döntetlen, Ruck (Szombat­hely)—Volzsin (orosz) 0:1, Ditt­mar (német)-Ni Hua (kínai) döntetlen, Lauber (német)- Csang Peng-hsziang (kínai) lap­zártakor tartott, Vajda (Csíkszere- da)-VangZsuj (kínai) 0:1. A verseny állása a harmadik forduló után: 1-4. Grószpéter, Volzsin, Ni Hua, Li Vem-liang 2- 2, 5-6. Csang Peng-hsziang, Ju Sou-teng 1,5-1,5 (1-1 függő játszma 7-10. Horváth, Dittmar, Vajda, Vang Zsuj 1,5-1,5,11-12. Burnett, Lauber 0,5-0,5 (1-1 függő játszma 13-14. Danner, Ruck 0,5—0,5 ponttal. (bajusz) Erősít a Battonyai TK Battonya Az új szakvezető, a Kunágotáról érkezett Szilágyi János irányításá­val január 15 óta készül a bajnok­ság tavaszi idényére a Battonyai TK NB III Alföld csoportjában szereplő labdarúgócsapata. Mint Lukács István, az .egyesület ügy­vezető elnöke elmondta, a Csorvásra távozott Ölei kapus pótlására szeretnék leigazolni Jambrikot Medgyesbodzásról és a rutinos Fülöpöt Pitvarosról. A fi­atal csatár, Zsóri a megyei I. osz­tályban szereplő Orosházi MTK- ba távozott. Megegyeztek a megyei II. osz­tályban szereplő mezőkovácshá­ziak vezetőivel, így Turbucz és Si­mon után újabb játékosok, Má­kos Attila és Mákos Árpád is visz- szatérnek Battonyára. Az NB Ill­as sereghajtó még egy gólerős csatár leigazolását tervezi a me­gyéből. ________________________DEM A Barcelona brazil játékosa, az év labdarugója Rivaldo, edzésen a barcelonai Nou Camp stadionban. Rivaldo marad a csapatnál és nem távozik az Olaszországba_______ _ ___ ____ fotó, feb reuters Blatter fenyeget — Meg kell védenünk a nemzeti szövetségeket és a klubokat attól, hogy bárki önálló ligákat hozzon létre a már működő szervezetek és a FIFA-család megkerü­lésével — fogalmazott Sepp Blatter, a Nemzetközi Lab­darúgó Szövetség svájci el­nöke Moszkvában, ahol a volt szovjet tagköztársa­ságok támogatására kidol­gozott tervét mutatja be a helyieknek. Moszkva ■ — Tíz nappal ezelőtt találkoz­tam Lennart Johanssonnal, az UEFA elnökével, és egyetértet­tünk abban, hogy nem enged­hetjük meg ezen tervek megva­lósítását. Kizárjuk azokat, akik nem fogadják el a szabályokat - fogalmazott a világ elsőszámú futballvezetője. — Nem engedhetjük meg, hogy néhány klub sajátítsa ki a piacot, s azután eltűnjön a pénz. Mindenki javát kell szolgál­nunk. A világon több, mint kétszáz millióan futballoznak, s ehhez képest minimálisnak te­kinthető a hivatásos játékosok száma. Tavaly 14 európai élcsapat folytatott tárgyalásokat arról, hogy beláthatóan rövid időn be­lül a kontinens nyugati felét érintő szuperbajnokságot hoz­nak létre. ■ > ~ r1 I r J r J f VV'i fJPPPJÍ í £ Brill Kft., 5600 Békéscsaba, Bartók B u. 46 50.. tel.: (66) 442 748. fax: (66) 450 622 A SZENVEDÉLY VEZET MINKET be az elmúlt csaknem egy évti­zedben - civilként?- Érettségi után felvételt nyertem a szegedi Juhász Gyu­la Tanárképző Főiskolára, ahol a testnevelés-rekreáció szakon végeztem. Tanulmányaimat egy rövid időre megszakítot­tam, amíg Angliában éltem, ahová nyelvtanulás miatt utaz­tam ki. A diploma megszerzése után a Közgazdaság-tudományi Egyetemre kerültem, itt humán menedzsmentet tanultam öt szemeszteren át. S akkor már itt is vagyunk a jelenben, mert alig fél éve, tavaly nyáron diplo­máztam újfent.- S mivel foglalkozol manap­ság?- Lehet, hogy meglepő, de éppen semmivel. Nemrégiben ugyan belekóstoltam a kereske-

Next

/
Oldalképek
Tartalom