Békés Megyei Hírlap, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-26 / 21. szám
8. oldal - 2000. Január 26., szerda KULTÚRA Az emberi gyarlóság, a szeretet, a félelem, a lázadás indulata ragadta meg valószínűleg 1971-ben a Webber—Rice szerzőpárost, amikor a názáreti Jézus életéből megírták azóta is világszerte hódító rockoperájukat, a Jézus Krisztus szupersztárt. A békéscsabai közönség a Nyíregyházi Zenés Szabadtéri Színház, valamint a Békés Megyei Jókai Színház közös produkciójában láthatta a rockoperát hétfőn a városi sportcsarnokban. A kiválasztottakat, a mestereket sohasem értette meg az egyszerű földi halandó. Kezdetben rajongással csüngtek szavaikon, ám a számukra elérhetetlen képességek láttán idővel irigyeikké váltak. A „sárga” érzelem lassacskán haraggá terebélyesedett, ártó indulattá, s végül szinte minden esetben a példakép ellen fordultak, s elpusztították őt. Végignézve a megváltó halálát, újra szívükbe zárták, hogy ismét szentté kiálthassák ki. Webber Jézusa (Szomor György) a kezdetektől fogva lázadó, olykor hisztérikus, s leginkább akkor válik meggyőzővé, amikor magányára döbben, és sorsát, a halált választja. Júdás támadásakor tovább küzd lelkében a hit az elkeseredéssel s a félelemmel. Makrai Pál (Júdás) hangjával bűvöli el a közönséget, s a publikum szinte megszánja a szerencsétlen, önmagával, a lelkiismeretével viaskodó árulót. Paczuk Gabi Mária Magdalénája a női gyöngédséget, igaz szerelmet, a tisztaságot hozza elénk, s a kellemes dalokban ismét nem csalódunk. Venyige Sándor Pilátusán látjuk a szánalmat Krisztus iránt, mely hirtelen dühbe csap át, itt-ott azonban nem értjük a szöveget. Hollai Kálmán (Kajafás) mondatvégei sajnos olykor elúsznak a hallhatatlanságba, kár értük, mert a színész jó orgánumát szívesen hallgatná a közönség. He- ródes elpuhultságát, kegyetlen gúnyosságát Ács Tibor alakítása teszi megfelelően taszítóvá, ám hangját ez sem pótolja. Serbán Attila (Simon) remek dalával, mozdulataival hívja fel magára a figyelmet, Dolhai Attila, Csomós Lajos, Götz Attila fh. (Annás, Első pap, Péter apostol) jeleneteiben jó hatással fokozza az előadás sikerét. Molnár László rendező-producer tavalyi Evita-előadásán már meglepett bennünket szokatlan ötleteivel, s ezúttal sem térhetünk haza lusta hétfői érzelmekkel. A látvány, a világítás, Kis-Kovács Gergely monumentális, ötletesen variálható díszlete, a kiváló tömegjelenetek, a táncosok, Michael Kropf néhol pergő, olykor lágy koreográfiája, a statisztéria remek játéka teszi felejthetetlenné a sportcsarnoki estet. A hangosítás hibái miatt sajnos néhol lemaradtunk néhány mondatról. A didergésről, a kényelmetlen székekről megfeledkezve bámultuk a jól ismert történetet, hitetlenkedve, hogy valóban ilyenek volnánk mi, emberek. Szomorúan nézzük Jézust a kereszten, a halála pillanatában felröppenő fehér galamb sziluettjét, majd kicsit megijedve tekintünk a háttérből misztikusan megvilágított üres keresztre. Megint magunkra maradtunk, lelkűnkben önzésünkkel s a rengeteg nyomasztó kérdéssel... B. PÁRKÁNYI ADRIENN A Jézus Krisztus bemutató varázsa Békéscsabán, a sportcsarnokban Miért nem fogadjuk el a Messiást? A pillanatnyi megnyugvást talált Jézus Mária Magdaléna ölében (Szomor György, Paczuk Gabi) __________d-fotó, lehoczky péter Népi hagyományok őrzői Biharugrán A Biharugrai Hagyományőrző Egyesületet a cégbíróság 1997- ben jegyezte be, de a néptánc- csoport működése sokkal előbbre nyúlik vissza. Több, mint 30 éve élek Biharugrán, azóta községünk rendezvényein sok-sok fiatal táncolt. A jelenlegi csoport 1994. óta táncol együtt. Az első elhatározás a nagyszülők által is megrendezett szüreti bál megtartása volt. Az akkori polgármester, Makra Győző és a képviselő-testület minden segítséget megadott a szervezésben és a rendezésben, hogy a régóta „rendezvényhiányos” községünkben történjen valami; azóta folyamatosak a programjaink. Kiss Zoltán polgármester szíwel-lé- lekkel segíti a munkánkat, személyesen szoktuk megkérni és meghívni a lovakat tartó gazdákat, hogy vegyenek részt a szüreti felvonulásunkon. így ma már ez a felvonulás olyan természetes, mintha sok-sok évvel ezelőtt abba sem maradt volna. Egyesületünk nem csak a szüreti bálát szokta megtartani, rendeztünk már farsangot, május elsejei ünnepséget zenés ébresztővel, augusztus 20-ai megemlékezést. Részt veszünk községünk minden rendezvényén, így a március 15-ei ünnepségen vagy a nyugdíjas közgyűlésen. Egy alkalommal már volt egy egyhetes néptánctáborunk is, tagjai vagyunk a megyei néptáncszövetségnek. Felléptünk Szarvason, a megyei táncháztalálkozón, Geszten, Zsadányban, Körösnagylharsányban, Komódiban, Cserkeszőlőn, Konyáron és Erdélyben. Az utánpótlás-csoportokkal együtt közel 50 gyermek és ifjú táncol egyesületünkben. Szeretnénk megtartani, és ha lehet, bővíteni fellépési lehetőségeinket. Az elmúlt évben Somogyi Zsuzsanna gyulai néptáncos segítette munkánkat. Terveink között szerepel, hogy februárban Zsadányban, a nyugdíjasok közgyűlésén lépünk fel. Beneveztünk a Nyugat kapuja fesztiválra, ahol szeretnénk minél eredményesebben szerepelni. Anyagi lehetőségeink elég szűkösek, de ami tőlünk telik, megtesszük ennek javítása érdekében. Ennek ellenére köszönettel veszünk minden segítséget. AGÁRDI ZOLTÁNNÁ, A HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET ELNÖKE Testvérközségek találkozása Erdélyben töltöttünk öt gyönyörű napot. Községünk kilenc évvel ezelőtt testvérközösségnek fogadta az erdélyi Bibarfalva és Bodos községeket. Ez a kapcsolat megújult a polgármester és a képviselő-testület szervezésében. Tánccsoportunk és a nyugdíjasegyesület népdalköre kétórás műsorral ajándékozta meg az erdélyi testvéreket. Műsorunkat az 1848-49-es események tükrében építettük fel, tekintettel a 150. évfordulóra. Az erdélyi lakosok hálás szóval és köny- nyektől csillogó szemekkel köszönték meg, hogy elmentünk hozzájuk. Azt viszont, hogy ott lehettünk, a magam, a táncosok és a népdalkor nevében is köszönöm a polgármester úrnak és a képviselő-testületnek. gy hektó 95-ös SUZUKI A legfinomabb, ólommentes fájtából. Ha február 29-ig bármilyen új, hazai gyártású Suzuki Swiftet vásárol, Ön és az új autó vendégünk kb. egy hektoliter* 95-ös oktánszámú, ólommentes benzinre. Fogyasszák mértékkel és egészséggel, a kilométerekkel és a márkakereskedői ajándékkal* együtt. *Az akció részleteiről érdeklődjön márkakereskedőinknél! Suzuki. A mi autónk. JÓ, Ml? *Uíwé véVeVtVl Mi így kezdjük a 2000. évet. Sokoldalú szolgáltatásainkhoz most kedvező árakat ajánlunk. Egész évben akciókkal várjuk minden kedves vásárlónkat. Aki a TOTÁLGÁZ szolgáltatásait választja, biztos lehet abban, hogy mindig választ kap kérdéseire, sőt hasznos tanácsokkal látjuk el a gázüzemű berendezések használatával, karbantartásával kapcsolatban is. Látogasson el hozzánk, mert nem csak a pénztárcája látja ennek előnyeit. www.totalgaz.hu t i Érdeklődjön ingyenesen hívható zöld számunkon: ajánlott fogyasztói ár TOTÁLGÁZ Kényelmet kapcsolunk a gázhoz.