Békés Megyei Hírlap, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-21 / 17. szám
12. oldal - 2000. Január 21., péntek S P 0 R T IS MEGYEI HÍRLAP Pecze távozott a Jaminából Bizonytalan az Előre FC elleni előkészületi-mérkőzés Békéscsaba Heti öt edzéssel készül az NB III Alföld csoportjában szereplő Békéscsabai Jamina SE labdarúgócsapata. Mint Ott lakán Mihálytól, a klub szakmai igazgatójától megtudtuk, a labdarúgók becsületesen dolgoznak a szabadtéri foglalkozásokon. A keretben eddig egy változás történt, a nyáron érkezett fiatal csatár Pecze Péter visszatért a megyei I. osztályban szereplő Mezőberényi FC-hez. A békéscsabaiak egy-két új labdarúgó átigazolását tervezik a tavaszi idényre. Szombaton 10.30 órakor az NB I-es Előre FC Békéscsabát fogadnák előkészületi-mérkőzésen a Bessenyei utcában, ám mint a szakember csütörtökön elmondta, szerdán letakarították a salakos pályájukat, a délutáni havazás és a várható újabb csapadék miatt még nem tudni, hogy megrendezik-e a szombati találkozót. Pénteken eldőlhet, hogy lesz-e mérkőzés, s erről a helyi sajtón és rádiókon keresztül tá- jékoztatjáka szurkolókat. ________________________________yl. Újabb vereség a Mundialitón Rio de Janeiro A Brazíliában hat korosztályos nemzeti válogatott részvételével zajló első Mundialitón második mérkőzését is lejátszotta a 16 évesekből álló magyar ifjúságiválogatott. Az együttes ezúttal Olaszország csapatával találkozott és óriási csatában 1-0-ás félidő után 2-1-es vereséget szenvedett. A magyar csapatban kezdőként lépett pályára az Előre FC Thorpe egyfajta ajándéka Sydney lan Thorpe-nak ítélték Ausztráliában az „Év fiatalja” díjat, amelyet a világbajnok úszó sportteljesítményével és karitatív tevékenységével érdemelt ki. A 17 éves sportoló Jon Sieben (1984), Duncan Armstrong (1988) és Kieren Perkins (1994) után a negyedik úszó a kitüntetettek sorában. Thorpe - aki edzője, Doug Frost visszaemlékezése szerint nyolcéves korában, amikor uszodába kezdett járni, még a medence klóros vízére is allergiás volt - ma már rendkívül népszerű. Neve leginkább akkor került be a köztudatba, amikor tavaly augusztusban négy világcsúcsot javított a sydneyi Csendes-óceáni-bajnokságon. Sporteredményei mellett az tette ismertté, hogy sok időt és pénzt áldozott több jótékonysági kezdeményezésre, így például a daganatos betegségben szenvedő gyermekek intézetének javára is.- Nem hiszem, hogy bármilyen olyan tulajdonságom lenne, amely a többi embernek nincs. Inkább arról van szó, hogy a tudásom egyfajta ajándék, amelyet képes vagyok mások hasznára is fordítani - fogalmazott az AP jelentése szerint a díjazott Thorpe. _________■ Aikido-hétvége Békéscsabán Békéscsaba A Békéscsabai Aikido Klub szombaton és vasárnap nyílt edzést tart nem titkoltan azzal a céllal, hogy esetleg az utcáról is betérnek a sportág iránt érdeklődők. Az oktató a kiváló szakember, Verebits István, kétdanos mester lesz. A kétnapos eseményre a Petőfi utcai 1-es iskola tornatermében kerül sor szombaton 10-12.30 óra, délután 16— 18.30, vasárnap pedig 9-12.30 között. Sportműsor SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I A. Fastron AC Tolna I.-OMTK Hungarotel I., női, 11.00. NB IB. Hajdúszoboszló I.—Békési TE I., férfi, 11.00. NB II. Vecsés- Békési TE, női, 11.00. Egri Áfész II.-OMTK Hungarotel II., női, 11.00. NB III. Gyulai AC—Szegedi Vízmű, férfi, 11.00. KÉZILABDA. NB I. Budapesti Spartacus—Békéscsabai NKC, női, 11.00. Agro SE-Debreceni VSC-Valdor, női, Orosháza, városi sportcsarnok, 18.00. NB I-es ifjúsági leány mérkőzés: Agro SE—Debreceni VSC- Valdor, Orosháza, városi sportcsarnok, 16.00. Téli Kupa teremtorna, Újkígyós, 8.00. Farsang Kupa teremtorna, Orosháza, sportcsarnok, 8.00. KOSÁRLABDA. NB II. Békési Áfész SE-Újfehértó, női, 11.00. Gyulai Color KC—Szentes, férfi, 17.00. Békéscsabai KK-Nagykőrös, férfi, 18.00. Békési SZSK—Kiskunfélegyháza, férfi, 18.00. LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzés. Jamina SE—Előre FC Békéscsaba, Bessenyei utca, 10.30 (ha a pálya használható lesz, csak akkor rendezik meg a találkozót) . ' RÖPLABDA. NB I. Békéscsabai FDSE-TFSE, női, Békéscsaba, főiskola sportcsarnoka, 11.00. TEREMLABDARÚGÁS. Békéscsaba 1999-2000. évi nyílt városi Megasport bajnoksága, Békéscsaba, 2. számú iskola, 8.00. Városi bajnokság, 3. forduló, Gyula, sportcsarnok, 8.00 órától. Farsang Kupa gyer- mektorna 7—8. osztályosok részére, Mezőberény, Molnár Miklós Sport- csarnok, 8.00. VÍZILABDA. Magyar Kupa csoportmérkőzés a 16 közé jutásért: Békéscsabai VSC-Neptun, Szeged, 10.00. VASÁRNAP KÉZILABDA. Farsang Kupa teremtorna, Kondoros, sportcsarnok, 8.00 órától. SAKK. NB II. A párosítás: Szarvas—Szentes, 10.00. Békés—Gyula- Dévaványa SE, 10.00. Orosházi MTK-Kiskunhalas, 10.00. TEREMLABDARÚGÁS. Békéscsaba város 1999-2000 évi nyílt városi Megasport bajnoksága, Békéscsaba, 2. számú iskola, 8.00. Berényi teremkupa, Mezőberény, sportcsarnok, 9.00. Sarkadi városi teremlabdarúgó-bajnokság, Sarkad, 8.00 órától. HÉTFŐ TEREMLABDARÚGÁS. 35 éven felüliek labdarúgótornája, Békéscsaba, 2. számú iskola, 17.00. ■ Az elvárásnak megfelelt a békéscsabai mávosok teljesítménye A Békés megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Északi csoportjában szerepel a Békéscsabai MÁV labdarúgócsapata. A vasutasok második helyen zárták az őszt, nyolc győzelmet arattak, három vereséget szenvedtek, gólkülönbségük 35—17, pontjaik száma 24. Kérdéseinkre a Békéscsabai MÁV vezetőedzője, Braun Attila válaszolt, aki társadalmi munkában látja el a szakvezetői teendőket. Békéscsaba védője, Laurinyecz Pál, míg klubtársa a középpályás Lipcsei Roland a 67. percben állt be Ferenczi helyére. Két forduló után a házigazda brazilok hat ponttal vezetik a tabellát, a 4 pontos Uruguay és Olaszország előtt. A magyar csapat jelenleg pont nélkül a hatodik helyen áll. A torna következő fordulójában Oroszország ellen szerepel a magyar együttes. Békéscsaba- Milyen tervekkel vágtak neki az 1999- 2000. évi bajnokságnak, milyen célt tűztek ki a csapat elé?- Az új bajnokság nyitánya előtt az első három hely valamelyikének megszerzését, valamint minimum huszonkettő-huszon- négy pont begyűjtését tűztük ki célul a csapat elé. Tervünkön menet közben nem kellett módosítani, mert az eredmények az elképzeléseinknek megfelelően alakultak az ősz folyamán.- A célokból mi valósult meg az évad első félidejében, menet közben milyen gondok, problémák merültek fel?- A csapat minden elképzelt célt megvalósított az eltelt tizenegy fordulóban. Jó képességű labdarúgóink vannak, akik, s ez a sportéték mellett legalább ilyen fontos, jó szellemű közösséget is alkotnak. Egy apróság: a csapatnak viszont az erőnléte nem éppen a legjobb, így már legtöbbször az első félidőben igyekeztünk döntésre vinni az összecsapások végkimenetelét, s ezért a második félidőben már csak az eredmény megtartására „vigyáztunk”.- Kikkel elégedett, illetve kik okoztak csalódást?- Az egykori első osztályú labdarúgó, Marik László a házi gólkirályunk, aki tizennyolc alkalommal büntette az ellenfeleket. További gólszerzőink: Szeles öt, Ga- lovicz, Gál és Rácz három-három, Braun A. kettő, Benkő egy találattal járult hozzá eredményeinkhez. Elöl Marik gólerősségével, hátul Magda magabiztosságával tűnt ki. Középpályán átlagosan teljesítettek labdarúgóink. Nem tudjuk miért, de Kovács Erik viszont, aki kezdő ember volt, cserben hagyta az együttest.- Terveznek-e változtatást a játékoskeretben a tavaszi idény előtt, mikor kezdik meg a felkészülést?- Igazolni szeretnénk egy-két új játékost. Labdarúgóink a holt idényben különböző teremtornákon szerepelnek. Február végén kezdjük meg a felkészülést, rövid idő alatt igyekszem formába hozni a gárdát.- Milyen az utánpótlás helyzete?- Serdülőink negyedik helyen zártak, ifjúsági csapatunkat pedig kölcsönadtuk Gyulára, és ott az NB-s csoportban első helyen fejezték be a bajnokság első félidejét. Góliátcsapatunk is „üzemel”, az utánpótlással úgy érzem, profi szinten foglalkozunk, hatvan labdarúgó-palánta látogatja rendszeresen tréningeinket.- A működési feltételek milyenek, kik támogatják a labdarúgó szakosztályt?- Nem dúskálunk az anyagi javakban. A MÁV Rt. biztosítja a létesítményt, kiadásainkat pedig önerőből fedezzük. ______________________________________________IHANKÓI Praktikum Privát előfizetés + Nokia 5110 bruttó Praktikum Classic előfizetés + Nokia 5110 bruttó . ; Praktikum Privát előfizetés + Nokia 3210 bruttó Praktikum Classic előfizetés + Nokia 3210 bruttó 52 900 Ft 56 900 Ft Praktikum Pro előfizetés + Nokia 5110 bruttó 41 900 Ft Praktikum Pro előfizetés + Nokia 3210 bruttó 64 900 Ft Variációk elérhetőségre A megvásárolható készülékek csak Pannon (JSM SIM-kártyával használhatók. A további részletekről érdeklődjön területi képviseletünkön (Békéscsaba, Szabadság tér 26.) vagy hivatalos viszonteladóinknál! Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Az árak az áfát tartalmazzák. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu PANNON GSMj ▼▼▼▼▼ Az élvonal.