Békés Megyei Hírlap, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-31-2000-01-02 / 305. szám

1999. december 31.-2000. január 2., péntek-vasárnap MEGYEI KÖRKÉP Belvíz 56 ezer hektáron (Folytatás az 1. oldalról) A telekgerendási határban la­kó Hegedűs József nem azt kér­te, személyesen is győződjünk meg az őket körülvevő belvíz­ről, hanem elmondta: úgy tudja, Szarvasnál azért nem emelik át tovább a tőlük arra folyó belvi­zet, mert a vízügyesek a Káka­fok i-holtágban a halak védel­mét is figyelembe veszik, va­gyis bizonyos vízmagasságnál többet nem emelhetnek be a Körösbe. A Kövizig belvízi ügyeletese ezt a vélekedést szinte mosoly­keltőnek ítéli, mármint hogy halbiológiai okai lennének a Hármas-Körösbe folyó belvíz visszatartásának. Ugyanakkor elmondta: csütörtökön délután négy ideiglenes, összesen má­sodpercenként 2 köbméter víz továbbítására, átemelésére ké­pes szivattyút állítottak üzembe Szentandráson, a fix és teljes kapacitással dolgozó szivattyú- állás közelében. Ezzel feltehe­tően síkéiül elemi, hogy tovább nőjön a Szarvas-Békésszent- andrás menti holtág vízszintjé­nek emelkedése, ennek követ­keztében a Dögös-kákafoki- csatoma is több belvizet tud be­fogadni, illetve továbbítani az egyébként magasabb vízszintű Hármas-Körösbe. Mellesleg, immár 177 műsza­ki szakember, segédőri figyelő kíséri figyelemmel az áradás fejleményeit, például a Fekete- Körös mostani első árhullámá­nak levonulását, 800 centi víz­magasság körüli értékkel. Sze­rencsére eddig beavatkozni se­hol sem kellett. Figyelmeztető, hogy a bihari hegyekben tegnap reggelre 151 centis hómagassá­got mértek, ha ennek még nem is direkt következménye, hogy a térség folyóinak magyarországi szakaszán áradás tapasztalható. Mára a Hármas-Körös elsőfokú készültségi állapotának elrende­lése is várható. Ami a belvizes helyzetet ille­ti, további települések kerültek olyan állapotba — mos már összesen 41 —, hogy készültsé­gi fokozat bevezetése vált szük­ségessé. A Kövizig legdöntőbb feladatának a belterületek vé­delmét és a belvízcsatornákon tapasztalható akadályok gépi úton történő eltávolítását tartja elsődlegesnek. Már negyven szivattyútelep üzemel, és az ál­landók mellé — Békésszent- andrás, Gyula és Sarkadkeresz- túr térségében — ideigleneseket is telepítettek. A legsúlyosabb (III. fokú belvízi készültségi szint) a kö­vetkező helységekben van ér­vényben: Telekgerendás, Kon­doros, Elek, Köröstarcsa, Dévaványa, Csabacsüd, Kamut, Gyula, Sarkad, Kétsoprony, Okány,. Bélmegyer, Doboz, Szarvas, Mezőberény, Gyoma- endrőd, Békésszentandrás, Sarkadkeresztúr és Szeghalom. A megyeszékhelyen, továbbá mások mellett, Békésen és Vésztőn másodfokú készültségi állapot van érvényben. Fábián István Segítségre várnak az emberek A nemzeti park miatt ázik két falu? Újkígyóson, az Ady Endre utcában tízen fogadnak csütörtökön a 41-es szám előtt. A belvíz a járdát mossa, a házak falát áztat­ja. Mutatják: a nemrégiben kiépült szennyvízcsatornát, az ud­vari derítőket színig töltötte a víz. Az emberek több odafigye­lést, segítségét várnának az önkormányzattól. Merthogy eddig — állítják — senki nem segített rajtuk. Bacsa Ina éné sírva fogad a há­za előtt. A portájukat teljesen elöntötte a víz, á/ik a vert falú ház, a szobákban tocsog a sző­nyeg. A családfő kórházba ke­rült, nem bírta idegekkel, mondja Bacsáné. A három gye­rekből kettő a nagymamánál van, a legifjabb maradt csak ott­hon, de ő sem sokáig tartózkod­hat a vizes lakásban. Asztmás. — Eddig kétszer voltak kint az önkormányzattól, azt mondták, tavaszig kibírja a ház. — Egy­szeri segélyt adnak, pedig én nem segélyt kértem, hanem hogy szivattyúzzák el a vizet! — tárja szét tehetetlenül a kar­ját Bacsáné. A ház előtt összegyűlt utca­beliekből ömlik a panasz, sűrűn emlegetik, és illetik kritikával az önkormányzatot és a falu el­ső emberét. — Mikor csinálnak már valamit, ha majd összedől a ház? — kérdezi dühösen egyi­kük. Seres János sarki házát is körülvette a víz. — Itt már csak gumicsizmában lehet közleked­ni — legyint a férfi. Liptákék saját pénzen tavasszal már egy­szer aláfalazták a házukat. A vízórát jó fél éve nem tudják le­olvasni, az aknát teljesen ellepi a víz. — Nem igaz, hogy nem lehet valamit csinálni — mond­ja keserűen Lipták János. Újkígyóson jelenleg II. fokú a belvízvédelmi készültség. Tíz lakóépület került veszélybe, az Ady utca mellett a Jókai utcá­ban nagy még a gond. Az ön- kormányzat szerdán egy elkerü­lő vezetéket épített ki, és a ki­épült szennyvízcsatorna-háló­zaton keresztül a szeméttelep mellé, egy gödörbe vezetik el a belvizet. Az Ady utcából a ter­vek szerint két szivattyúval, szakaszosan fogják a csatorna­rendszerbe emelni a vizet. Ha minden jól alakul, a hét végére már nem fog házat veszélyez­tetni a belvíz Újkígyóson. Az Ady Endre utcában sokan emlegették a Körös—Maros Nemzeti Parkot is. Többen tud­ni vélték, hogy a nemzeti park vízelvezető csatornákat temet- tetett be a nyáron, ezért folyik le a természetvédelmi területről a belvíz a falu mélyebben fekvő részére. Hasonló a gond Sza­badkígyóson is. A természetvé­delmi területről nyár óta nem engedték le a vizet. A mostani csapadék és belvíz így nem tud a „megszokott” útvonalon el­folyni. A vízgyűjtőként szolgá­ló területek telítődtek, a belvíz pedig mindkét faluban házakat áztat. Az okokról szerettük vol­na megkérdezni a nemzeti park igazgatóját is, de — mint meg­tudtuk — idén már nem, csak az új évben lesz elérhető. Kovács Attila ZENE! - ZENE! - ZENE! ISüfc a ü Kedves Fiatalok! Zenei játékunk folytatódik. A kérdésre adott helyes válasszal kettő darab „club sandwich ’99” című kazettát lehet nyerni. Kérdésünk: 1. A képen látható albumon szerepel egy sikercsapat slágere is, a csapat fiú tagja Diablo. Melyik ez az együttes? a) KISS b) 666 c) Scooter A helyes válasz betűjelét írjátok fel a levelezőlapra! A megfejtéseket legkésőbb január 6-án adjátok postára! Címünk: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá: Zene! Zene! Múlt heti rejtvény megfejtése: a, b, c. Nyertesek: Jelenka Attila, Kovács Ágnes, Laurinyecz Éva, Szász Edina, Békéscsaba, Dani Agnes, Okány, Lengyel Mária, Csanádapáca, Nagy Judit, Sarkad, Szili Géza, Kürösladány, Tóth Pál, Orosháza, Varga György, Köröstarcsa A nyereményt postán kiküldjük. EXPRESS Rendőrök kitüntetése a kereszteződésben Busa Gábor rendőr törzsőrmester veszi át jutalmát D-FOTÓ: SUCH TAMÁS Tegnap délelőtt néhány perc­re leállt a forgalom Békéscsa­bán, a Kossuth téri útkeresz­teződésben, amikor négy köz­lekedési rendőrt tüntettek ki. Kárpáti Béla rendőr alezredes elmondta, több, mint tíz éve ha­gyomány, hogy az év végén a Kossuth téri útkereszteződés­ben a forgalom néhány perces leállítása mellett tüntetik ki a közlekedési rendőröket. Idén elsőként Busa Gábor rendőr törzsőrmester, a Békéscsabai Rendőrkapitányság közlekedés- rendészeti osztályának forga­lomellenőrző járőre vehette át dr. Horváth Ferenctől, a Ma­gyar Autóklub kelet-magyaror­szági szervezetének országos alelnökétől, valamint Kondo- rosi Tamástól, a Körös Volán Autóbusz-közlekedési Rt. állo­másfőnökétől jutalmát: pezsgőt, pénzt és irodaszereket. A továb­bi három kitüntetett: Horváth Imre rendőr törzszászlós, a Szeghalmi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztá­lyának balesethelyszínelő vizs­gálója, Kiss Szilveszter rendőr / törzsőrmester, a Gyulai Rend­őrkapitányság közlekedésren­dészeti osztályának baleset­helyszínelője és Kovács István rendőr főtürzszászlós, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályá­nak balesetvizsgálója. (fm) Útépítés, pihenőövezet és strandfejlesztés Három, sokakat érintő kérdést tűzött napirendjére a mező- berényi képviselő-testület tegnapi közmeghallgatásán. Először az Ókertben — a külte­rület második dűlőútján — ké­szülő 3-4 méter széles, mintegy ezer méter hosszú szilárd bur­kolatú út építése került teríték­re. Kiderült: az önkormányzat nem tudja saját erejéből teljes mértékben megvalósítani az építést, ezért a költségekhez, út- társulás létrehozásával a tanya- és a földtulajdonosok bevonásá­ra is sor kerülhet. Az érintettek elmondták: szükség van az útra, a bányatavak tulajdonosai anya­gilag is hozzájárulnának a költ­ségekhez, s volt, aki a közvilá­gítás kialakítását is szorgalmaz­ta. Az út kivitelezési költségei négyzetméterenként mintegy 6 ezer forintba kerülnek. Az el­képzelések szerint az utat 2000- ben átadják. A Kettős-Körös bal partján lévő Boldisháti-holtág rehabili­tációja és a pihenőtelkek kiala­kítása is sokakat érdekelt. A patkó alakú hollágmenli részen — nagyobb hányadában önkor­mányzati tulajdonú területen — mintegy 300-350, egyenként minimum 720 négyzetméteres telkek kialakítására nyílik lehe­tőség, a holtág mintegy 2 méter mély, 20 méter széles vízfelü­letének kialakításával. A meder kotrása és felújítása mintegy 35 millió forintos költséggel már folyik, az útépítés is hasonló nagyságrendű lesz, a világítás további 5-6 millió forintba ke­rül. A tervek szerint áprilisban megkezdődhet a haltelepítés is. Végezetül a helyi strand fejlesz­tése került terítékre. — sz — MUNKÁLTATÓK. FIGYELMÉBE! A HKMKK-ban 1999 decemberében befejezett és 5Í000 januárjában befejeződő képzési programok Képzési program Lét­szám Végzett hallgatók lakóhelye Képesítés Javasolt munkakörök és feladatkörök DECEMBER Szennyvízkezelő,-tisztító 16 fő Kevermes, Kaszaper, Battonya, Mezőkovácsháza, Kunagota, Mezőhegyes BRMKK­bizonyítvány Szennyvíztisztító Virágkötő 18 fő Békés, Szeghalom, Békéscsaba, Sarkad, Gyula, Csabacsüd, Orosháza, Battonya, Újkígyós OKJ 21 7862 01 Virágkötő, önálló vállalkozó Kisteljesítményű kazánfűtő 13 fő Gyula, Magyarbánhegyes, Békéscsaba, Dévaványa. Szeqhalom, Murony, Sarkad OKJ 32 5252 02 Kazánfűtő Asztalos 5 fő Békésszentandrás, Szarvas, Gyula, Orosháza, Békéscsaba OKJ 33 5261 01 Asztalos szakmák Számítógépes adatkezelő 17 fő Sarkad, Füzesgyannat, Biharugra, Békés, Csorvás, Békésszentandrás, Gyula, Szabadkígyós, Békéscsaba, Sarkad, Medgyesegyháza, Biharugra, Dombegyház BRMKK­bizonyítvány Szövegszerkesztő, számítógépes adatfeldolgozó, adminisztrátor ABC eladó (Békés) 16 fő Békés, Murony, Mezőberény OKJ 31 7862 Oh Kereskedelmi egységekben munkavállaló Személy- és vagyonőr (Szeghalom) 19 fő Szeghalom, Bucsa, Vésztő, Biharugra, Füzesgyarmat, Zsadány, Körösladany OKJ 33 8919 01 Személy- és vagyonőr Személy- és vagyonőr (Gyoma) 23 fő Szarvas, Csabacsüd, Kondoros, Gyomaendrőd, Dévaványa, Békésszentandrás, Kardos OKJ 33 8919 01 Személy- és vagyonőr Kereskedő­be Itvezető (Orosháza) 20 fő Tótkomlós, Orosháza, Nagyszénás, Csanádapáca, Gádoros, Pusztaföldvár OKJ 52 7862 01 Kereskedelmi egységekben munkavállaló, önálló vállalkozó Kereskedő­boltvezető (Szarvas) 23 fő Csabacsüd, Szarvas, Kondoros, Gyomaendrőd, Kardos, Békésszentandrás OKJ 52 7862 01 Kereskedelmi egységekben munkavállaló, önálló vállalkozó Vállalkozóvá válást elősegítő 27 fő Orosháza, Tótkomlós, Kötegyán, Pusztaföldvár, Békéscsaba, Békésszentandrás, Gyula, Békés, Mezőberény, Szeghalom, Kondoros, Dombegyház, Medgyesegyháza, Csorvás, Hunya, Dabas, Köröstarcsa BRMKK­bizonyítvány Önálló vállalkozó Alt Szövegszerkesztő, gépíró 12 fő Medgyesegyháza, Kétegyháza, Tótkomlós, Mezőkovácsháza, Békéscsaba, Gyula, Köröstarcsa, Vesztő OKJ 33 3404 01 Szövegszerkesztő, gépíró, egyéb irodai foglalkozások, számítástechnikai adminisztrátor, irodai adminisztrátor PC-Start számítógép-kezelő (Orosháza) 16 fő Kardoskut, Orosháza, Mezőkovácsháza, Csanádapáca OKJ 33 4641 01 Alapfokú számítógép-kezelő, számítástechnikai adminisztratív foglalkozások Számítógépes adatkezelő 16 fő Gyula, Békéscsaba, Újkígyós, Csorvás, Békés BRMKK­bizonyítvány Szövegszerkesztés, számítógépes adatfeldolgozás, egyéb adminisztratív foglalkozások Személy- és vagyonőr (Orosháza) 20 fő Pusztaföldvár, Kaszaper, Orosháza, Mezőhegyes, Gádoros, Dombegyház, Nagyszénás, Medgyesegyháza, Véqegyháza OKJ 33 8919 01 Személy- és vagyonőr Személy- és vagyonőr (Gyula) 19 fő Sarkad, Geszt, Gyula, Elek, Köteqyán, Békéscsaba OKJ 33 8919 01 Személy - és vagyonőr Kereskedő, boltvezető (Gyula) 20 fő Elek, Sarkad, Gyula. Mezőkovácsháza, Kétegyháza, Lökösháza OKJ 52 7862 01 Kereskedelmi egységekben munkavállaló, önálló vállalkozó Agro-Start növényházi dísznövénytermesztő (Gyomaendrőd) 12 fő Gyomaendrőd BRMKK­bizonyítvány Nővényházi dísznövénytermesztő További információ személyesen a Békéscsabai Regionális Munkaeró'fejlesztő és Képzó' Központ Humán Szolgáltató Osztályán kérhető: BÉKÉSCSABA, KÉTEGYHÁZI ÚT 1. TELEFON: (66) 445-04«. Újkígyóson, az Ady utcában nem egy házat veszélyeztet a belvíz D-FOTÓ: SUCH TAMÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom