Békés Megyei Hírlap, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-24-26 / 300. szám

26 Karácsony 1999. december 24—26, péntek—vasárnap /í(£2r .tó? Őrültség volt-e zenés színházról álmodozni Mezőkovácsházán? Thalia harminchat felszentelt kispapja között Duma Zsolt művészeti vezető így definiálta a kilencedik évadjára készülő mezőkovácsházi Crazy Theatrumot: „államilag dotált oktatási-művelődési intézményen belül működő öntevékeny amatőr művészeti csoport”. Miután végigmondta, hatalmasat nevetünk. Még a nyáron beszélgettünk Mezőhe­gyesen, a Ménesbirtok Rt. vadászházában, ahol a társulat 36 tagja jó hangu­latban, kemény munkával készült a Színezüst csehó című új darab bemuta­tójára. Itt tudtam meg: a Crazy következetesen ragaszkodik ahhoz a több éves hagyományhoz, hogy karácsonykor a Battonyai SOS-gyermekfalu lakó­ival együtt ünnepeljen. Természetesen műsorral... A jelenleg 60 tagú amatőr társulat 8 éves fennállása alatt több mint 670 hazai és külföldi föllépésével méltán tett szert or­szágos hímévre. A crazysek elsősorban látványos és populáris zenés darabokat játszanak, de prózai előadásoktól sem ri­adnak vissza. Működési költségeiket szponzori támogatásokból és a saját be­vételeikből fedezik. Kétezer forintos „alaptőkével” kezdték, mára több milli­ós értékű színházi technikát birtokolnak. A jelmezeket és a díszleteket maguk ké­szítik, igen gyakran a szinte minden ál­dozatra kész szülők és hozzátartozók se­gítségével. A rangos szakmai elismeré­seket halmozó együttes 1997 decembe­rében megkapta a „Mezőkovácsháza vá­rosért” emlékplakettet. Akitől az „őrült” ötlet származik — Tizenkilenc éves koromban gondol­tam először arra, hogy valami ilyesmi­re adom a fejemet — mondja Duma Zsolt művészeti vezető. — Akkoriban már egyre kevesebb színház tudott el­jutni vidékre. Még a nagyobb városok­ból is hiányoztak a teátrumok. Olyan csapat volt az álmom, melynek a tagjai egymásért vannak, s akik a nagyon-na- gyon kemény munka közben is jól ér­zik magukat, tudván, hogy missziót teljesítenek. A csapat összejött, bejár­tuk az országot, sikerrel teljesítve a vállalást. Mindemellett jutott időnk az önképzésre is: jómagam elvégeztem a matematika szakot, jelenleg — két kü­lönböző egyetemen — művelődés-, il­letve művészetmenedzselést tanulok. De hadd tegyem hozzá, hogy a társula­ton belül mások is képzik magukat: ki az éneklésben, ki a dramatikus játé­kokban, ki pedig a színi kritikában. Az így megszerzett tudást természetesen igyekszünk átadni a többieknek. — Egy pillanatra még térjünk vissza az egykori tizenkilenc éves fiatalem­berhez. — Békéscsabán, a Rózsa Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. Sikerte­len felvételik után Halász Lajos hívá­sára Almáskamarásra kerültem képe­sítés nélküli nevelőnek. Az ott töltött két év alatt találtam ki ezt az egész színházasdit, de a kiteljesedés már Mezőkovácsházán történt, 1991-ben. Volt a városban egy iskolai színjátszó csoport, nagyon jól ismertem a vezető­it meg a gyerekeket is, hiszen koráb­ban sokat táboroztunk együtt. Varga Mária és Németh Gyuláné — tudván, hogy van némi affinitásom a színját­száshoz — megkértek, segítsek nekik, így jutottam el a csoporttal Nagybán- hegyesre, ahol a Fülemilével léptünk föl. Hazafelé jövet, éjszaka a buszon mondtam a gyerekeknek, ha van ked­vük, valami egészen mást is csinálha­tunk, például musicalt. Akkor ez a műfaj még nagyon-nagyon gyerekci­pőben járt Magyarországon, sokan azt sem tudták, hogy eszik-e vagy isszák. És hat-hét havi próba után 1992-ben megszületett az első produkciónk, a Légy jó mindhalálig. Ennek a sikere óriási érdeklődést váltott ki: vidékről is jöttek jelentkezők, a gárda kibővült középiskolásokkal és felnőttekkel. Ma ott tartunk, hogy szinte az ország min­den pontjáról jönnek játszani. Nyolc év alatt 13 bemutatónk volt. Csak fel­sorolásszerűen: Légy jó mindhalálig, Doktor Herz, Óz, a csodák csodája, Twist Olivér, Piros esernyő, A padlás, Grease, Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Rocky horror show, A A Valahol Európában fináléja muzsika hangja, Valahol Európában, A dzsungel könyve és A vörös malom. Mint mondtam, most készülünk a ti­zennegyedikre, a Színezüst csehóra. — Ha már a fölsorolásnál tartunk, vegyük sorra a szakmai megméretteté­seket is! — Először 1993-ban a megyei ifjú­sági és diákszínházi fesztiválon álltunk a zsűri elé: megkaptuk a fődíjat, a leg­jobb rendezés és a legjobb koreográfia díját, sőt két főszereplői díjat is haza­hoztunk. Még ugyanebben az évben közönségdíjasok lettünk az országos fesztiválon, illetve mi képviseltük Ma­gyarországot Egerben a nemzetközi di­ákszínjátszó találkozón. Rangos elis­merést hozott az 1998-as esztendő is: beneveztünk a III. Scherzo Zenés Ifjú­sági Színpadok Országos Találkozójá­ra, Békéscsabára. Előválogatás után az induló 21 csoport közül társulatunk a szakmai zsűritől megkapta a musical kategóriában az első díjat, valamint a legjobb női főszereplőnek járó pálmát. Az idén ebben a kategóriában a Ma­gyarországon elérhető legmagasabb abszolút első díjat is megszereztük Pá­pán A vörös malommal, és ismét el­hoztuk a legjobb női főszereplő díját. — Összesen hány fiatal lépett szín­padra az elmúlt nyolc évben? — Pontosan meg tudom mondani: száznyolcvankettő. Jelenleg mintegy hatvanan játszanak a csoportban. Büszke vagyok arra, hogy az eltávo­zottak közül Janó Viki, Németh Valika drámatagozatos középiskolában foly­tatják tanulmányaikat. Sás Peti a Szín­művészed Főiskola, Kovalik Ági a Nemzeti Színi Akadémia, Barta Jutka és Mercs Jancsi a veszprémi egyetem színháztudományi tanszékének a hall­gatója, Zalatnai Andi pedig Miskolcra került táncművészeti középiskolába. De akik nem „szakirányban” tanulnak tovább, azok is sokat kaptak ettől a színházi világtól: beszéd- és viselke­déskultúrát, határozottságot, felelős­ségérzetet, önismeretet, lényegében jobb érvényesülési és boldogulási le­hetőséget az életben. Valamiképpen hozzám nőtt a gyermekekkel való fog­lalkozás. Mindig hangsúlyoztam: nem tanár, hanem pedagógus szeretnék len­ni. Táborozás közben láttam a gyere­keken, hogy mennyi minden maradt ki az életükből, hogy mekkora bennük a tenni akarás. Bennem pedig volt egy bizonyítási vágy: meggyőződésem, hogy az iskolában „kezelhetetlennek”, „semmirekellőnek” tartott gyermekek igenis nagyon jó emberek tudnak len­ni, és hatalmasat tudnak alkotni. Sokan ma sem hiszik el, hogy a színpadon lá­tott gyerek azonos azzal, akiről az is­kola vagy a környezete kiállította a rossz bizonyítványt. Felkészülés Mezőhegyesen A Crazyt a gyermekek szülein és a szponzorokon kívül a mezőkovácsházi önkormányzat, illetve a művelődési központ támogatja. A szponzorok közül a legtöbbet a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. vállalja azzal, hogy hat éve (minimális költségért) minden esz­tendőben a társulat rendelkezésére bo­csátja két hétre a festői környezetben lé­vő vadászházát. Itt történik az új évadra való fölkészülés. A társulat viszonzásul föllép a ménesbirtok valamennyi ren­dezvényén, vidéki előadásokon, plaká­tokon és kiadványokban kelti jó hírét a birtoknak, illetve a Hotel Noniusnak. — Nem titok, hogy személyes isme­retség révén jött létre ez a kapcsolat — mondja Duma Zsolt. — Nekem az a meglátásom, hogy a birtok olyan nagy és profi módon vezetett cég, amely so­kat ad arra, hogy milyen legyen a meg­jelenése a külvilág felé. Büszkék va­gyunk arra, hogy először a birtok látott bennünk fantáziát. A vadászház ebédlőjében ülünk a Crazy néhány meghatározó egyénisé­gével, azaz a „nyugdíjasklub” 20-27 éves tagjaival. Mielőtt elkezdenénk a jó hangulatú beszélgetést, benyit hoz­zánk két egészen fiatal táborlakó. Németh Ágnes 11 éves, megillető- döttség nélkül, szabatosan fogalmaz: —- Anyukám és Zsolti nagyon jól is­merik egymást. Ennek köszönhetem, hogy bekerültem az együttesbe, ami­kor szükség volt gyermekszereplőre. A fellépések előtt nagyon izgulok, tu­dom, hogy rajtam is múlik a siker. Ha nagyobb leszek, biztosan lesznek majd olyan helyzetek, amikor választanom kell például a diszkó és a Crazy között. A Crazyt fogom választani. A 14 éves Paksi Renátó 2-3 éve ját­szik a csoportban: — Nagyon szerettem volna bejutni! Amikor az egyik fiú megbetegedett, nekem kellett átvennem a szerepét. Azóta folyamatosan játszom — mond­ja csillogó szemmel. Bíró Imre Békésről érkezett a mezőhegyesi táborba: — Huszonnyolc éves szobafestő és mázoló vagyok. Annak idején részt vettem a békési amatőr csoport munká­jában. Éppen Mezőkovácsházán ját­szottunk, amikor Zsolti felfigyelt rám. Miután felbomlott a békési csapat, en­gedtem a csábításnak, és többed magammal átjöttem a Crazybe. Mára én maradtam itt egyedül, lassan egy éve lesz, hogy Ko­vácsházán élek. Ide köt-a munkám, a barát­nőm, és természetesen a Crazy. Játszottam a Rocky horror show- ban, a Vándorlásban (ez a Valahol Európá­ban című darab alap­ján készített zenés ösz- szeállítás), a Dzsungel könyvében és A vörös malomban. Az új dara­bunkban, a Színezüst csehóban én alakítom majd John szerepét. Rácz Katinka elő­rebocsátja, hogy nem alapító tagja a Crazynek, hiszen „csak” hat éve ját­szik a társulatban. — Mezőkovácsházi vagyok, jelen­leg Szegeden tanulok a SZOTE-n, szo­ciális munkás szakon. Simon Kornél Szegeden él: — A mellettem ülő Jutkával játszot­tunk együtt az Andersen nevű gyer­mekszínházban. Nagyon megkedvel­tük egymást mint kollégák... — Ami azóta elmúlt! — veti közbe nevetve Barta Jutka. — ... szóval Jutka és a másik oldala­mon ülő kedvesem, Katinka révén is­mertem meg a Crazyt. Egyébként a szentesi gimnáziumban végeztem iro­dalmi-drámai szakon. Crazysként elő­ször A vörös malomban játszottam. — Az első darab bemutatójára let­tem crazys, 1992-ben. Felléptem egy­szer, utána hosszú szünet következett, egészen idáig. Most a Színezüst csehó Lagaluo szerepére készülök. Szabad időmben színháztudományt tanulok a veszprémi egyetemen — mondja Barta Jutka. Kender Kriszti nem rejti véka alá, hogy többször próbálkozott bejutni a Színművészeti Éőiskolára. — Az utolsó sikertelen felvételi után egy szórakozóhelyen üldögéltem barátnőmmel, Rácz Katinkával. Elsír­tam neki a bánatomat, közben megér­kezett Duma Zsolti. „Na, jól van, szombaton gyere próbálni, tied a Grease-ből Frenchy szerepe” — mond­ta. Ez 1994-ben történt, azóta vagyok tagja a csapatnak, az évek során több kisebb-nagyobb szerepet eljátszottam. Az eredeti szakmám gépjárműüzemi technikus, jelenleg szabadúszó va­gyok. — Tavaly októberben A vörös ma­lom bemutatóján kerültem kapcsolatba a kovácsháziakkal. Megrémített a prof­izmusuk, sokat tapasztalt budapesti lé­temre teljesen beléjük szerettem. Ezt ők is érezhetik, mert meghívtak az idei táborba. Amivel tudom, segítem őket szakmailag — mondja Tarján Zsuzsa, a veszprémi egyetem színháztudomá­nyi tanszékének hallgatója. A továbbiakban arról beszélgettünk, hogy mi tartotta össze immár több mint nyolc éve a Crazy Theatrumot. — Az az igazság, hogy sokaknak tetszik az, amit csinálunk. Voltak, akik csatlakoztak hozzánk, aztán valami miatt lemorzsolódtak. Az az érzésem, hogy belőlük hiányzott az akarat, az őszinteség és a szeretet. Mi nagyon jó baráti társaság vagyunk, szeretjük egy­mást, és akarjuk a közös sikert. Mind­eközben nem érezzük kényszernek a próbákat, a fellépéseket, s mindazt, amit crazysként teszünk — vélekedik Kender Kriszti. — Nincs erre ésszerű magyarázat! — veszi át a szót Rácz Katinka. — Mindenkinek voltak már olyan pillana­tai, amikor úgy érzete: „Hagyom a francba az egészet. Már megint nem tudok elmenni a barátaimmal, már megint kimaradtam valamiből a Crazy miatt!” És mégis itt vagyunk. Ez az egész színházasdi már benne van a vé­rünkben. — Meg aztán — teszi hozzá Bíró Imre — mindig ott a szorongató kér­dés: „Ha nem megyek, velük mi lesz?!” Szóval az egymás iránt érzett felelősség is összetart bennünket. Ménesi György

Next

/
Oldalképek
Tartalom