Békés Megyei Hírlap, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-16 / 293. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1999. december 16., csütörtök A kaukázusi krétakör, (cs) A gádorosi Némann Valéria Általános Iskola művészeti szakköre karácsonyi előadá­son mutatja be Bertold Brecht: A kaukázusi kréta­kör című drámáját három felvonásban. A december 17-ei, 18 órakor kezdődő műsor megnyitóján fellép az iskola tánckara, valamint az énekkar. Fogadóóra, (i) Vígh Ilona, a szeghalmi térség or­szággyűlési képviselője ma Biharugrára látogat, ahol a polgármesteri hivatalban délelőtt 10 órától fogadóóra keretében találkozik az ér­deklődő lakossággal. Hunyán. (m) Domokos László országgyűlési képvi­selő fogadóórát tart decem­ber 17-én 16 óra 30-tól Hunyán, a polgármesteri hi­vatalban. Téli szünet, (m) A Mozgáskorlátozottak Gyulai Egyesületének irodája mától január 17-éig téli szünetet tart. Képek a (.arában, (i) Oláhné Demján Ilona festmé­nyeiből nyílt kiállítás a na­pokban a füzesgyarmati Gara Hotelben. A képek december 30-áig tekinthetők meg. Azonosították, (z) Teg­napi számunkban beszámol­tunk arról, hogy Battonya és Mezőhegyes között egy isme­retlen gépkocsi halálra gázolt egy ismeretlen férfit. Az áldo­zatot azonosították, aki S. G., 45 éves, mezőhegyesi lakos. Az ismeretlen, cserbenhagyó gá- zolót tovább keresi a rendőr­ség. Az áldozatok csabaiak, (z) Hétfőn este a 44-es főúton, Bé­késcsaba és Kondoros között az esti órákban történt kettős halálos baleset. A két áldozat, a személygépkocsi vezetője és utasa, B. P. és felesége békés­csabai lakos volt. Meghalt a kerékpáros, (z) Tegnap az esti órákban Köröstarcsa belterületén tör­tént halálos közlekedési bal­eset. Egy tehergépkocsi elütöt­te G. F. 46 éves helyi lakost, aki a helyszínen életét vesztet­te. Súlyos sérült, (z) Tegnap reggel negyed nyolckor Békés­csabán, a Szarvasi és a Kazin­czy út kereszteződésben egy kerékpáros és egy személy- gépkocsi ütközött. A baleset során a kerékpárost súlyos sé­rülésekkel szállították kórház­ba. A csabai sportcsarnoknak biztosítása és tűzvédelmi terve is van „A váratlanra nem lehet felkészülni” A tegnapi nap híre: hajnalban kigyulladt és szinte teljesen kiégett a Budapest Sportcsarnok. A kár több milliárd forint Korábbi igazgatója, Studniczky Ferenc úgy nyilatkozott hogy az 1982-ben felavatott legnagyobb hazai fedett létesítmény a legmodernebb tűzbiztonsági berendezésekkel volt ellátva. Megkérdeztük dr. Gá­ti Zoltán ezredest, megyei tűzoltóparancsnokot: mi lenne, ha a bé­késcsabai sportcsarnokban hasonló tragédia történne? — Ezt természetesen nem lehet tudni, de elöljáróban szeretném hangsúlyozni: az ilyen esetekre nem lehet előre felkészülni, bár­mennyire is szabályos védelem alatt áll egy létesítmény tűzvé­delmi szempontból. Bár most még csak én is a sajtóhíradáso­kat ismerem, nem tudok másra gondolni, hogy a véletlenek ösz- szejátszása következtében lehe­tett ekkora horderejű a tűz. — Mit jelent az, mondjuk a hasonló, tehát békéscsabai sportcsarnok esetében, hogy minden rendben? — Az ilyen intézmények ve­zetőit jogszabály kötelezi arra, hogy időnként kérjék a tűzvédel­mi ellenőrzést, erre általában évente kerül sor. A nagyobb tö­megeket megmozgató esemé­nyek előtt azonban helyszíni be­járást tartunk, ahol felhívjuk a fi­gyelmet arra, mire kell a szoká­sosnál is nagyobb gondot fordí­tani. így volt ez legutóbb, a kol­bászfesztivál idején is. —Jó, hogy éppen ezt említette. E sorok írója történetesen Orbán Viktor miniszterelnök érkezése után néhány perccel szeretett vol­na kimenni az egyik ajtón, majd egy másikon, harmadikon, de va­lamennyi zárva volt. Rágondolni is rossz, ha éppen tűz üt ki. — Először is ketté kell vá­lasztani a vagyonvédelmi és rendvédelmi rendszert. Biztos vagyok benne, hogy akkor min­den ajtó közelében tartózkodtak olyanok, akiknek a zsebében ott lapult egy kulcs, és szükség ese­tén pillanatok alatt kinyithatták volna az ajtókat. — Tehát nincs külön ,,tűzterv”... — Még egyszer hangsúlyo­zom, tűzvédelmi előírások van­nak, amit haladéktalanul be kell tartani, de ilyen váratlan esetekre nem lehet paragrafusok alapján felkészülni. A mi szakmánk lé­nyege és olykor szomorú szépsé­ge éppen abban áll, hogy a baj­ban a lehető leghatékonyabban tudjunk megmenteni minden ér­téket; az embert, az épületet, a tárgyakat és a berendezéseket. Szomorú, de attól még tény, hogy a BS leégésével a mérete­ket tekintve időlegesen a máso­dik helyre lépett elő az ország sportcsarnokai között a békés­csabai. Természetesen Váradi Zoltán, a csarnokot üzemeltető Expo-Team Kft. ügyvezető igazgatója sem örül ennek, nem így képzelte. — Mélyen lesújtott és meg­döbbentett a katasztrófa híre, hi­szen egy nemzeti érték, vagyon ment tönkre — kezdte. — Ugyanakkor az is felötlött ben­nem: ez bármelyik sportcsarnok­ban, így nálunk is megtörténhe­tett volna, és ehhez nem feltétle­nül kell emberi mulasztás sem. — Mit tesznek mégis azért, hogy amennyire lehet, megelőz­zenek egy ilyen esetet, hiszen a BS-hez hasonlóan a csabai csar­nok is helyt ad fesztiváloknak, vásároknak? — Az expónál maradva, a ki­állítók közül többen akadékos­kodásnak veszik, amikor kiköt­jük, hogy elektromos szerelést csak a vásárszervező céggel le­het csináltatni. De éppen azért van így, hogy tűzvédelmi szem­pontból is megfeleljen és min­den tekintetben szabványos le­gyen az ezen alkalmakra speciá­lisan kiépített elektromos rend­szer. Ilyenkor a tűzoltóság szak­emberei is bejárást tartanak, és az engedélyt csak akkor adják meg, amikor az általuk észrevé­telezett dolgoknak is eleget te­szünk. A kiállítók figyelmét pa­píron hívjuk fel, hogy tűzoltó készüléket hozzanak magukkal. —Gondolom, azért a csarnok is rendelkezik tűzvédelmi beren­dezésekkel. — Halonnal és porral oltó ké­szülékek, valamint azonnal mű­ködésbe hozható tömlők vannak elhelyezve meghatározott szám­ban, és az előírt helyeken. Hoz­záteszem: a sugárcsöveket kéthe­tente ellopják, állítólag jól hasz­nálhatóak a fóliában. A készülé­keket rendszeresen ellenőriztet­jük, a csöveket pedig nyomás­próbának vetjük alá. Tűzvédelmi utasításunk, tervünk is van, mely azt is tartalmazza, hogy adott esetben kinek mi a feladata. — A Budapest Sportcsarnok­nál kiderült, hogy nem rendel­keztek biztosítással. — Nálunk már az üzemelteté­si szerződésben is szerepelt, hogy biztosítást kell kötni. Be­tartjuk, minden évben meg­tesszük. Sajnos, az anyagiak azt már behatárolják, hogy a lehető legteljesebb körre kössük meg, ugyanakkor az alapvető károk — mint például jelen esetben a tűz — szerepelnek benne. (fábián—nyemcsok) Nem történt adócsalás Szeghalom után Sarkadon Kovács Ferenc volt rendőr „borított” olaj ügyben. Az ősszel kirobbant hajdúvárosi eset nem maradt foly­tatás nélkül. A sarkadi kapitányságról családi okok miatt közös megegyezéssel távozott Kovács neve a napokban két ügy kapcsán került terítékre. Az exrendőrt adócsalás gyanújával jelentették fel, illetve neve — információink szerint — felmerült más ügyben is. Burillák Attila, az APEH sajtó- szóvivője kérdésünkre elmondta: a Békés megyei nyomozóhivatal­hoz a sarkadi bűnügyi osztály ve­zetőjétől érkezett egy feljelentés K. Ferenc ellen, adócsalás alapos gyanúja miatt. A feljelentés sze­rint K. Ferenc vállalkozói enge­dély nélkül folytatott asztalosipari tevékenységet. Az ügyben a bé­kési adónyomozók feljelentés-ki­egészítést rendeltek el, melynek során könyvszakértő bevonásával megállapították: K. Ferenc 16 697 forint személyi jövedelemadó be­vallását és befizetését mulasztotta el. Ez a cselekmény nem bűncse­lekmény, így a nyomozóhivatal megtagadta a nyomozást. Az eljá­rás közben a Sarkadi Rendőrkapi­tányságtól hivatalos feljegyzés ér­kezett az APEH nyomozóhivata­lához, melyben közölték, hogy a rendőrség megkereste K. Ferenc három korábbi megrendelőjét, akik közül az egyik azt állította: K. Ferenc arra próbálta őt ráven­ni, tanúvallomásában ne említse, hogy fizetett az elkészített búto­rért. A hamis tanúzás azonban nem az APEH nyomozóhivatalá­nak hatáskörébe tartozik, így ezt az ügyet áttették a megyei fő­ügyészség nyomozóhivatalához. Ugyanakkor a sarkadi jegyzőnél szabálysértési eljárás megindítá­sát kezdeményezték. Az APEH nyomozóhivatala ezzel a maga ré­széről lezártnak tekinti K. Ferenc ügyét. A másik eset néhány évvel ezelőttre nyúlik vissza. Akkor információink szerint Kovács rendőrként egy közlekedési bal­eset helyszínelésén vett részt. A baleset egyik résztvevőjét ké­sőbb állítólag felkereste egy csuklyás férfi, és egy fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette. Az eset kapcsán tett panasz a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályára került, ahol az ismeretlen tettes ellen tett fel­jelentés kiegészítését rendelte el a nyomozó hatóság. A panasz­ban állítólag Kovács neve is em­lítésre került. A rendőrség most vizsgálja, történt-e bűncselek­mény. A vizsgálat eredménye dönti el, indul-e nyomozás a fel­jelentés kapcsán. K. A. _____________VÉLEMÉNYEK_______________ ____________ HALASI MÁRIA____________ A képviselők karácsonya — Öt gyermekem van és évek óta a családi pótlékból, a gyer­mektartási díjból és a szociális segélyből tartjuk fenn magun­kat. Itt az Isten háta mögötti vidéki faluban reményem sincs ar­ra, hogy rokkant emberként a jövőben bárhol munkát kapjak — panaszkodott a napokban egy idős apuka. Bezzeg a Tisztelt Ház urai 13. havi fizetéssel lepték meg magukat, miközben az or­szágban kimutatott adatok szerint több tízezer gyermek éhezik, húst még ünnepnapokon sem láttak. Valóban furcsa fintora mindennapjaink törvényhozásának, hogy amíg a képviselők kará­csonyi ajándékként ingyen par­kolási lehetőséggel és több száz­ezer forintos fizetésekkel jutal­mazták meg magukat, aközben sem a mélypontra süllyedő me­zőgazdaságra, sem az önkor­mányzatok elvárható támogatá­sára évek óta nem jut pénz. A változtatásban ráadásul az ugyancsak jelentős összegeket kitevő tiszteletdíjakat, plusz pótlékokat és költségtérítéseket további bi­zottságokra terjesztették ki. Ismerve az ország pénzügyi helyze­tét, talán nem ártana a miniszter uraknak és képviselőknek meg­szívlelni a mondást: Addig nyújtózkodj, ameddig a takaró ér! Minderről eszembe jut a kistelepülések megyei szövetségé­nek a kormányhoz benyújtott petíciója, mely arról szól, hogy a 2000. évi tervezett költségvetés az 500 fő alatti falvak szándé­kos pénzügyi ellehetetlenítését célozza, illetve az 1100 fő alat­ti községekben — a felső tagozatok összevonása miatt — meg­szűnnek az iskolák. Mi ez, ha nem arculcsapása a vidéki lakos­ságnak? Emellett már csak nevetve olvashatja az egyszerű munkanélküli, hogy jövőre 25 500 forint lesz a minimálbér. Kí­váncsi lennék, hogy a most olyan nagyon kardoskodó képvise­lők ennyiből meg tudnának-e élni? Végül azt sem kellene elfe­lejteniük, hogy a kisemberek akaratából kerültek a parlamentbe és a bizalommal nem szabad visszaélni. SZEKERES ANDRÁS __________ M indenki kapja azt, amit érdemel Nézem a televíziót, s önkéntelenül is azon kapom magam, hogy bosszúsan rázom a fejem. Az egyik csatorna stábja látogatóban járt Ambrus Attilánál, az elhíresült viszkis rablónál. Legszigo­rúbban őrzött, különlegesesen kialakított lakosztályát legalább olyan hírességtől örökölte, mint amilyenné ő maga is vált. Rö­vid ujjú pólóban, gatyában, bocsánat, rövidnadrágban fogadta látogatóit. Közvetlen hangnemben csevegtek, készséges volt, a riporter minden kérdésére válaszolt. Elmondta, hogy rendszere­sen olvas, cellájában — rajongóitól kapta — színes tévé van. Persze, panaszkodott is. Mint mondotta, a lábbilincsből elege van, ugyanis az nyomot hagyott futóművein, meg aztán a koszt is lehetne változatosabb, mert a Pick szalámi kezd egyhangú, unalmas lenni... Innen, kintről szanatórium­nak tűnik a Gyorskocsi utca ezen garzonja. Meleg szállás, koszt, rádió, tv, könyvek^.. Ön­kéntelenül is a közelgő ünnep jut eszembe. Járva a megyét, lá­tom, nagyon sokan biztosan rosszabb körülmények között ün­nepelnek majd. Nem tudom, hogy hányán töltik a karácsonyt fűtetlen lakásban, hideg szobában? Az is biztos, hogy jó néhány család, egyedül élő kisnyugdíjas, vagy hajléktalan asztalára nem kerül téliszalámi, ünnepi ebédjük is minden valószínűség szerint sokkal szerényebb lesz, mint hősünké. S lehet, hogy na­gyon sok családnak boldogságot jelent, ha csak fekete-fehér tv- készüléken nézheti a karácsonyi műsorokat. Igazságtalan az élet. A bűnöző él jobban. Kint is, a rácson túl is. S nekik, a bűnözőknek jogaik vannak, amit a törvény értelmében tiszteletben kell tartani. A börtönlakó ellátása, őr­zése a tisztességesen dolgozókra, adót fizetőkre hárul, amit meg lehetne olcsóbban és egyszerűbben is oldani. Ehhez nem kell más, csak naponta egy darabka száraz kenyér, víz és bá­nya... Mindenki kapja azt, amit érdemel. Még a szeretet ünne­pén is. A bűnözőknek Mp4 jogaik vannak. pw ...arculcsapása a vidéki lakosságnak? A millennium Csabája A megyeszékhely önkormányza­tának millenniumi bizottsága a Békéscsabán élő képzőművészek részére a millenniumi ünnepsé­gek és a 2000. év tiszteletére hir­detett pályázatot még júliusban. — Céíunk az volt, ezúton is méltóképpen emlékezzünk az államalapítás ezeréves évfordu­lóján, s képzőművészeti alkotá­sok is közvetítsék az utókornak, hogyan gondolkodtak az ezred­forduló békéscsabai képzőmű­vészei — hangsúlyozta a város­háza Mokos-termében rendezett kiállítás tegnapi megnyitóján Végh László alpolgármester. Ä pályázatra 25 békéscsabai képzőművésztől 40 alkotás ér­kezett — tudtuk meg Pál Mik­lóstól, a millenniumi bizottság munkatársától. A képzőművészek többsége a csabai élet jellegzetes képeit ra­gadta meg. Ä tárlatot megtekintők Békéscsaba 1911-beli arculatától a sétálóutcáig, a csabai templo­mokig mindent megtalálnak, (b) Hajléktalant raboltak ki A békéscsabai vasútállomáson tartott ellenőrzést a rendőrjárőr december 12-én, a délutáni órákban, és itt egy összevert, véres ruházatú férfit vett ész­re. A rendőr a hajléktalant igazoltatta, majd azt tudakolta tőle, hogy mi is történt vele. A férfi el­mondta: hajnalban a megyeszékhelyen, az Oros­házi úton, az utcán ismeretlen személyek megtá­madták, bántalmazták, elvették hátizsákját, vala­mint 200 forintját. A rendőrség rövid időn belül elfogta a cselekménnyel alaposan gyanúsítható F. Gy., M. K. és K. R. békéscsabai fiatalkorúakat — 14—17 évesek —, akik éjszakai szórakozásuk után csaptak le a hajléktalanra, minden bizonnyal pénzszerzés céljából. A bántalmazott férfi állapo­táról az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy sérülései nyolc napon túl gyógyulok, főként az orrcsonttörés miatt. A fiatalkorú trió tagja ellen csoportosan elkövetett rablás gyanújával kezde­ményezett eljárást a Békéscsabai Rendőrkapi­tányság. (c) „AMIT ÉLVEZETTEL TANULUNK, AZT NEHEZEN FELEJTJÜK EL.” (Louis Mercier) Dobozon is harmadfok A tegnapelőtti és tegnapi, átlag 5—8 millimé­teres esők hatására Telekgerendás után Dobo­zon is harmadfokú önkormányzati belvízvé­delmi készültséget rendeltek el. Ami a folyó­kat illeti, a kisebb árhullámok egyelőre nem okoznak semmi problémát a Körösökön. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság ügyeletese, Bányai Géza tegnap kora este elmondta, hogy Dobozon érvénybe lépett a harmadfokú önkor­mányzati készültség, míg Szeghalomban másod­fokú készültséget rendeltek el az este folyamán. Hat településen másod-, nyolc helyen harmadfo­kú készültség van, ami jelzi, nem gond nélküli a helyzet, bár szerencsére a baj sem akkora, hogy ne lehessen kezelni. Megtörtént az előkészület például arra is, hogy az eleki főcsatornán, a felső vízgyűjtőnél erőgépet állítsanak munkába. Öt kotrógép viszont folyamatosan dolgozik a víz­gazdálkodási társulat területén, ezek feladata megtisztítani a csatornákat, ezáltal meggyorsíta­ni a víz lefolyását. Az említett esőzés helyenként 11—12 milli­méter is volt, ezért összességében nem javult a belvízi helyzet az elmúlt napokban. A megyében jelenleg 16 ezer hektárt borít belvíz. F. I. Újabb tűzoltókocsi Szarvasra Egyre több a szándékos tűz- okozás — derült ki a Szarvasi Tűzoltó-parancsnokság idei esztendőt értékelő sajtótájé­koztatóján. Haragos bosszú- állása vagy bűnjel eltüntetése áll többnyire az esetek hátte­rében. Dévaványán udvari kazlak fogtak tüzet ily' mó­don, de emlékezetes a tavaszi gyomaendrődi eset is, amikor egy fiatalember megbízásból gyújtogatott. Montvajszki László tűzoltópa­rancsnok, Harencsár László őr­nagy és Medveczki István őr­nagy közös sajtótájékoztatóján elhangzott, idén november vé­géig közel ötszáz eseményt je­gyez a szarvasi tűzoltók naplója. Ebből 360 a műszaki mentés, 80 a tűzeset és 32 a segítségnyúj­tás. A legtöbb tüzet nyílt láng okozta, de gyakori okozó a do­hányzás, az elektromos energia és a hőtermelő berendezés is. A legtöbb tűzeset, harminckilenc, Szarvason volt, huszonhét Gyomaendrődön, tizenhárom Békésszentandráson, tizenegy Dévaványán. A műszaki mentés java részét idén a vízkárelhárítás tette ki. Elhangzott, a szarvasi parancsnokság és a város veze­tése jövő héten veszi át Kecske­méten az Országos Tűzoltó-pa­rancsnokságtól immár a máso­dik új Mercedes tűzoltókocsit. Az első Mercedes tűzoltókocsit fél éve kapta meg a térségi fel­adatot is ellátó tűzoltóság. A sokféle tűzoltó-technikai esz­közzel felszerelt, gyors, stabil jármű első vonulószerként mű­ködik. A két új Mercedest to­vábbi eszközökkel: többek kö­zött légzőkészülékkel, feszítő­vágóval, impulzusoltóval szere­lik fel. A szarvasi tűzoltóság jö­vőre a vízi mentésnél alkalmaz­ható eszközök beszerzését tűzte ki célul. Csónakot, bójákat, mentőöveket, keresőeszközt vá­sárolnak majd. — r —

Next

/
Oldalképek
Tartalom