Békés Megyei Hírlap, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-11-12 / 289. szám
SPORT © 1999. december 11-12., szombat-vasárnap Kovács tizenharmadik, Szentesi tizenötödik Kovács Ágnes újabb ezüstje A lisszaboni rövid pályás úszó Európa-bajnokságon a Gyulai SE versenyzője, Kovács Kornélia 8:39,99 perccel az 5. legjobb eredményt érte el a 800 m gyors délelőtti időfutamában és ezzel a tizenharmadik helyen végzett. A Békéscsabai Belvárosi DSK fiatal úszója, Szentesi Szabolcs 2:01,68 perccel előfutamában az 5., összesítésben pedig 15. lett 200 m háton, vagyis nem jutott a legjobb nyolc úszót felvonultató fináléba. Szentesi Szabolcs elindult az 50 m-es hátúszásban is, ahol 27,42-es idővel a huszonhetedik helyet szerezte meg. Kovács Ágnes a rövidpályás Eb második napján is ezüstérmet szerzett, 2:25,41-es idővel. A magasan a legjobb idővel döntőbe kerülő magyar versenyzőt fő számában, 200 m mellen a német Anne Poleska előzte meg 63 századdal. Kovács 50 méternél már vezetett, féltávnál pedig testhossznyi előnnyel fordult az élen Poleska előtt. A többiek ekkor már leszakadtak, 150-nél viszont az előfutamokból a második legjobb eredménnyel továbbjutó német igencsak megközelítette fáradó riválisát. Kovács az utolsó 25 méternek már csak üldözőként vágott neki és a célig még nőtt is valamelyest a hátránya. Poleska új Európa-bajnoki csúccsal, 2:24,78 perccel diadalmaskodott. Kovács Ágnes a nyitónapon 50 m mellen lett második, akkor a táv specialistája, a brit Zoé Baker győzte le. Az 50 méteres medencében öt Európa-bajnoki címmel rendelkező magyar úszónő előtt szombaton — és várható döntőbe kerülése esetén vasárnap —, 100 méteren nyílik javítási lehetőség. Nagy Róbert: „Volt és lesz jobb!”-flSBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A sportoló ne mosson fogat! Nem is oly régen ugyanezeken a hasábokon foglalkoztam a doppingolás kártékonyságával. Most újra reflektorfénybe került az ajzószerek használata, amikor kiderült, hogy Dieter Bauman- nak, a németek 5000 méteres olimpiai bajnokának (1992) szervezetében kimutatták az anabolikus sztero- idok közé tartozó nandrolont — mégpedig a megengedettnél tízszer többet. Majd világgá röpítették azt a hírt is, hogy a 34 esztendős sportoló szervezetébe a fogkrém útján került a tiltott szer. Azt nem tudom, hogyan és miből készítik a fogpasztát, ám megdöbbentő, hogy ha van is bennük doppingszer, akkor ilyen sok. Vagy az is lehet, hogy Baumann óránként, esetleg tíz percenként mosott fogat? Na adj isten, inkább a virslihez „mellékelve” megette a flakon tartalmát, mert azt gondolta, jobb ez, mint a tubusos mustár? Nem tudom, eddig nem kentem soha kenyérre az Amodentet, de lehet, hogy a hétvégén kipróbálom. Végtére lehet ennek haszna is. Ha az esti munka közben nagyon kókadtnak érzem magam, egyszerűen fogat mosok, és máris felélénkülök. Minden bizonnyal nagyobb lesz a teljesítményem — ezért aztán meglehet, hogy rögtön a fizetésemen is javít a főszerkesztő. De ajánlhatjuk ezek szerint az olcsó fogkrémet a drága Viagra helyett is a gondokkal küszködő férfiaknak. (Csak nehogy ennek hallatán sokszorosára emeljék a Colgate fogkrém árát az illatszerboltokban.) Az azonban biztos, ezek után még véletlenül sem ajánlom a sportolóknak, hogy fogat mossanak. Se gyakran, se ritkán. Persze tudom, lesz, aki ezek után is megkockáztatja. Felvásárolja a sarki bolt összes fogpasztáját, teletömi vele a sportzsákot, sőt, az úszó a köpenyzsebét, a bunyós a kesztyűjét, a kerékpáros pedig a vizes flakonjába préseli át a fehér vagy csíkos szert. A labdarúgó a sport- szárába gyömöszöli a tubusokat. Aztán, ha nem megy a góllövés, szól, hogy bocs, majd egész egyszerűen megáll a legközelebbi szögletzászlónál, előkapja a fogkeféjét és gyorsan megsikálja szemfogait, a kis és nagymetszőt, a záp- és bölcsesség fogát. Minél több van neki, annál nagyobb a dózis, annál több az esély, hogy a folytatásban gólra váltsa hiányos tudását. Legfeljebb annak lehet pechje, akinek idő előtt tönkrementek a fogai, s már kihúzták azokat. De az is eszembe jutott: minden bizonnyal Nick Árpi is sokat moshat fogat, ha már csak úgy elhúzza a kamionokat a fogai közé szorított kötéllel. Azt viszont nem tudom, elgondolkodott-e már valaki azon, miként a drog, hosszútávon a doppingszerek is ártalmasak az emberi szervezetre. A sportból kiöregedetten idő előtt megrokkannak az egykori „doppingolós élharcosok”. Egyik-másik szer a szívre, a vesére, a májra hat negatívan. A fogkrém — miként a nevében is benne rejlik — minden bizonnyal a fogakra hat hátrányosan. A ma csillogó fogsorral rendelkező élsportolók hamar elveszítik eme ékességüket, s egyesek akár már huszonévesen protézisre szorulnak. Viszont akinek továbbra is ott csillog a harminckettő a szájában — minden bizonnyal „szer-tiszta”. Ezért csak azt ajánlhatom: a sportoló ne mosson fogat! S akkor nem kell ismeretlen tettes ellen feljelentést tennie — miként Baumann tette, miután kiderült, a fogkrém gyanúsítható azzal, hogy tízszeres nandrolon mennyiséget mutattak ki nála. Jávor Péter Nagy csatában nyertek Ma a németek ellen Ezekben a napokban sorra tartják évadzáró rendezvényeiket a sportklubok, szakosztályok. Alighanem példa nélküli azonban, amikor egy sportoló „saját zsebből” köszöni meg fehér asztal mellett támogatóinak, hogy egész évben mellette álltak és segítették. Mint a Zsombón élő, gyulai színekben salakmotorozó Nagy Róbert, aki egy szegedi étteremben látta vendégül szponzorait. A meghívásnak minden invitált eleget tett, de ahogy bevezető köszöntőjében Nagy Róbert elmondta, egy kicsit röstel- kedik... Ez az év ugyanis nem úgy sikerült számára, ahogy elképzelte, hiszen nem tudta megvédeni bajnoki címét (negyedik helyen végzett — a szerk.), és egy „gondolattal” lemaradt Debrecenben a Grand Prix-szereplés lehetőségétől. Köszönetét fejezte ki azonban a bizalomért, hogy támogatói ennek ellenére is segítették, mert tudták, a sportban, kivált a technikai sportokban sok minden közbeszólhat, akkor is, ha a versenyző a legjobb tudása szerint készül fel. — Jövőre ismét bajnok szeretnék lenni, és ott akarok lenni a világelitben is. Úgy érzem, még van bennem tűz és erő! — mondta a szimpatikus sportoló, akik a kellemes vacsora mellett tekevetélkedőre is meginvitálta vendégeit, végül pedig fotókkal kedveskedett nekik. Nagy Róbert támogatói 1999-ben: Hódi Trans, Rappai csavar Kft., Schlosser-Mester Bt., Tenzió Bt., Szatev Rt. Szikszó, Árisz Kft. Gyula, Morton's, Császár söröző, Tantex, California Fitness, SKF. Jószerivel cikkünk nyomdába kerülése közben meglepő hírről értesültünk: az országos bajnokság gyulai zárófordulója során elvégzett dopping-teszten Nagy Róbert vizeletében tiltott szert találtak. Epedhrint, amely a Calciphedrin nevű gyógyszer egyik alkotó része és megfázás, meghűlés ellen használják. Nagy Róbert nem kommentálta a hírt, mint mondta megvárja a fegyelmi bizottság döntését. Kelemen Imre ezüstérmes Budapesten rendezték meg a hét végén az országos szenior tollaslabda bajnokságot, amelyen részt vett a Békéscsabai Tollaslabda Klub két sportolója is. A mintegy tizenöt versenyzővel rendelkező békéscsabai klub tol- laslabdázói hetente két alkalommal gyakorolnak az Arany János Kollégium tornatermében. Az országos viadalon több mint ötvenen álltak rajthoz. Az 50 éven felüliek korcsoportjában, a körmérkőzéses rendszerű viadalon Kelemen Imre a döntőbe verekedte magát, ahol vereséget szenvedett. Kelemen ezzel megismételte tavalyi teljesítményét ezúttal is a dobogó második fokára állhatott az országos bajnokság eredményhirdetésekor. Ä másik békéscsabai induló Klenk Gyula, az 50 éven felülieknél a negyedik helyet szerezte meg. (v. 1.) Harmincöt éven felüliek figyelem! A Békéscsabai Sportiroda Labdarúgó Szakszövetsége elkészítette a 35 éven felüliek labdarúgó tornájának versenykiírását. A rendezvényen azok vehetnek részt, akik 1999. december 31- ig 35. életévüket betöltötték. A nevezéseket a következő címre kell eljuttatni december 20-ig: Polgármesteri Hivatal, Sport- csoport, 5600 Békéscsaba, Szent István tér7. A rendezőség maximum 16 csapat jelentkezését tudja elfogadni, ezért a nevezéseket a beérkezés alapján regisztrálják. A találkozókat Békéscsabán, a 2. számú Általános Iskola tornatermében rendezik. Az első játéknap január 3-án, hétfőn lesz, a záró forduló összecsapásait február 28-án játsszák. A mérkőzések 16 órától lesznek folyamatosan. Löki bravúr a fővárosban MTK Hungária FC—Debreceni VSC 1—2 (0—2) PNB-s labdarúgó-mérkőzés, Budapest, Hungária körút, 1000 néző. V.: Szarka. Gól: Kenesei (59.), III. Siklósi (26.), Bodnár (36.). Az őszi zárófordulóban az első félidőben jól játszó vendégek kétgólos előnyt szereztek, s a fordulás után a hazaiak erejéből csak a szépítésre futotta. A debreceniek megérdemelten győztek. A helyi televíziók sportműsora A Csaba Tv sportműsora. December 12., vasárnap, 19.15: (ism.: 22.20 és december 13., hétfő, 18.15): Sporthírek, benne képes tudósítás az Újkígyós Csaba KC—Fehérgyarmat NB I B-s férfi kézilabda- és a Békés— Szarvas NB Il-es női kosárlabdamérkőzésről. Beszélgetés Tobak Lászlónéval a Békéscsabai NKC utánpótlásáról. Ötven éves a Hungarotel TC, beszélgetés Izsó Gábor ügyvezetővel. A Mesterek Klubja rovatban: a vendég Annus Vince, a Békéscsabai NKC új ügyvezetője. Riport a világbajnok Tóth Hajnalka párbajtőrvívóval. December 14., kedd, 19.10: Újkígyós Csaba KC—Fehérgyarmat NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés. —.. « « £ Gyula Tv. December 14., kedd, 18.30: Sportrandevú: Benne tudósítás az V. számú iskola jubileumi sportnapjáról, beszélgetés Kovács Kornélia úszóval a lisszaboni Eb-ről, Vincze Zoltán a Gyulai SE atlétáinak idei évéről, látogatás a szenior úszóknál. Diáksport: Erkel Mikulás Kupa kosár- labdatoma. » « « Orosházi Városi Tv. December 13., hétfő, 19.20: Sporthírek. Agro SE Orosháza—Sibrex Sabinesti (román) 27—29 (13—15) Nemzetközi női kézilabda-mérkőzés, Orosháza, 250 néző. V.: Demartsik, Szeljak. Agro SE: Hodroga — Békési 4, Benyáts 5, Baboly 6, Gyuska G. 1, Lucád 4, Sávolt 2. Cs.: Lovas (kapus), Onoiu I, Lázár 2, Felegyi 1, Guricsné 1, Ancsin T. Edző: Csulik Pálné. Az ellenfél legjobb dobói: Birjan, Sandu 7-7, Bucur, Ruian 4-4. A román bajnokság ötödik helyén álló vendégek magabiztosan játszottak. A magassági és fizikai fölényben lévő vendégek ellen az orosháziak becsületesen küzdöttek, és a felkészülési időszaknak megfelelően jó teljesítményt nyújtottak. A hajrában 27—27 után a hazaiak ellőtték a labdát és még két gólt kaptak. Az orosháziaknál ezúttal a kapusok gyengébb teljesítményt nyújtottak és a házigazdák három hétméterest is hibáztak. Ma a németek ellen Nagyon szomorú magyar csapat edzett pénteken Lülehammerben a norvégjai női kézilabda világbajnokságon. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese csütörtökön 24—21 -re kikapott a házigazdáktól, így az 5-8. helyért folytathatja. A magyar csapat ma 11.30 órakor a németekkel játszik. A mérkőzést az MTV2 közvetíti. SZERETNE MERCEDEST NYERNI 46 FORINTÉRT? Ha olvas minket, karácsonyra az Öné lehat! RENDKÍVÜLI NYEREMÉNY OLVASSA A VASÁRNAP REGGELT ÉS MEGNYERHETI AZ ÁLOMAUTÓT! Sydney 2000 Olimpiai vetélkedő, 5. forduló Játékunk 4. fordulójának helyes megfejtése: 1, törölve, x, 1,2,1,2,2,2, x, x, 2,1 és x. A közel ötven pályázó közül 11-en küldtek be helyes megfejtést. Közülük sorsolással id. Kovács István (Gyula, Halácsi u. 13. sz.) és Bittmann Emil középiskolás (Békéscsaba, Kazinczy u. 20/3 em. 12.) nyerte el a Tevan könyvkiadó 1—1 ajándékkönyvét. A mostani forduló kérdéseire a múlt hetihez hasonlóan, szerdán délig várjuk szerkesztőségünkbe a megfejtéseket a Hírlapból kivágott szelvényen. A középiskolások külön jelöljék meg iskolájukat, s hogy nem a felnőttek között vetélkednek. Az 5. forduló kérdései: 1. Először fordult elő, hogy az aranyérmeken 30 ország osztozott. Hol? Rómában 1 Tokióban x Mexikóvárosban 2 2. Először fordult elő, hogy 53 ország versenyzői nyertek olimpiai bajnokságok. Mikor? 1988-ban 1 1992-ben x 1995-ben 2 3. Mikor törölte a NOB az „amatőr” kifejezést a szabályzatból, a Chartából? 1960-ban 1 1971-ben x 1984-ben 2 4. Hol nem mondta Samaranch? „Ez volt minden idők legjobb olimpiája.” Atlantában 1 Barcelonában x Szöulban 2 5. Ki volt az eskümondók közül az első, aki olimpiai bajnokságot is nyert? Rudolf Ismayr súlyemelő 1 Adolfo Consolini atléta x Takashy Ono tornász 2 6. Ki nyerte úszóink közül az első aranyérmünket? Halmay Zoltán 1 Hajós Álfréd x Kiss Géza 2 7. Mi a címe Földesiné dr. Szabó Gyöngyi legújabb, nagy figyelmet keltő könyvének? Élsportolói státus és szerep 1 Félamatőrök, félprofik x Helyzetkép a lelátóról 2 8. Milyen létszámú volt az 1984-ben Los Angelesre „előnevezett” magyar olimpiai csapat? 188 fő 1 212 fő x 217 fő 2 9. Az aranyérmek szerint hazánk másodszor is harmadik lett, a házigazdáknak csupán három olimpiai bajnokság jutott. Hol? Berlinben 1 Londonban X Helsinkiben 2 10. Kinek szavait idéztük? „Örömmel jöttem, mert Békéscsabáról indult el sportpálya- futásom. Még akkor elhatároztam, hogy olimpiai bajnokságot nyerek.” Palotai Károly labdarúgó 1 Takács Károly sportlövő x Boros Ottó vízilabdás 2 11. Ki Békés megye képviselője a Magyar Olimpiai Bizottságban? Fábián István 1 Lukács József x Dankó Béla 2 12. A Magyar Olimpiai Akadémia kétszer bízta meg megyénket olimpiai vándorgyűlés rendezésével, amit a korábbi összejövetel helyszínén jelentettek be. Hol történt a bejelentés? Szentendrén és Budapesten 1 Budapesten és Salgótarjánban x Miskolcon és Szombathelyen 2 13. Sportága kilencedik olimpiai aranyát szerezte: Kajdi János 1 Török Gyula x Gedó György 2 13+1. Már 22 évesen esélyes volt, de csak 34 évesen lett egyéni olimpiai bajnok. Kicsoda? Földi Imre 1 Pólyák Imre x Balczó András 2