Békés Megyei Hírlap, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-20-21 / 271. szám

1999. november 20-21., szombat-vasárnap KÖRKÉP Egy értékteremtő könyv bemutatója Találkozhat az olvasó Faludy Györggyel, Pelével és Xaver Vamusszal is Niedzielsky Katalin az 1990-97 között megjelent írásaiból válogatott a gyűjteményes kötetbe. Képünkön balról Tomanek Gábor, jobbról Bede László fotó: such tamás Barátait, ismerőseit, kollégáit hívta meg Hír elszáll, írás A tegnapi bemutatón az megmarad című, napokban megjelent könyve bemutatójára írásokból Tomanek Gábor, a a békéscsabai Szlovák Kultúra Házába Niedzielsky Katalin, Békés Megyei Jókai Színház lapunk felelős szerkesztője tegnap délután. művésze olvasott fel érdekes részleteket. A programot Varga Zsolt gitárművész já­téka is színesítette, és az est meglepetéseként a gitármű­vész tanítványával, Péter Saroltával — a könyv szer­zőjének leányával — is előadott egy darabot. Niedzielsky Katalin elmond­ta azt is: a könyvet Kállai Júlia grafikus tervezte, a Gyomai Kner Nyomdában készült, és egyelőre három békéscsabai könyvesboltban — Radnóti, Littera, Uni- verzál Áruház könyvosztá­lya — vásárolható meg. Ny. L. Költséges fogamzásgátlás Bede László, a Csaba Televí­zió felelős szerkesztője — aki a szerzőt kérdezte az olvasó­beszélgetésen — bevezetőjé­ben elmondta, a könyvet elol­vasva ő is örömmel állapította meg: ismét egy érték teremtő­dött. Niedzielsky Katalin vá­laszaiból a megjelentek meg­tudhatták, hogy 1990—97 kö­zötti írásait válogatta a gyűjte­ményes kötetbe. Olyan íráso­kat művészetről, közéletről, hírességekről és utazásokról, melyek több ismeretanyagot, érdekességet tartalmaznak egy tipikus napilapos cikknél. Bár a szerző bevallotta, hogy számára a publicisztikák és a színházi kritikák a leg7 kedvesebbek, de a kötet mind a kilenc fejezete igényes, tar­talmas, elgondolkodtató és iz­galmas olvasnivalót foglal magában. A műfaji gazdagság mellett a témák sokszínűségét bizonyítja, hogy az olvasó egyaránt találkozhat Faludy Györggyel és Pelével, Xaver Vamusszal és Senor Palival, sőt Marilyn Monroe-val is. Beutazhatja a világot Török­országtól az Egyesült Államo­kig, Mexikótól Brazíliáig. A magyar-román közös béke- fenntartó zászlóalj bebizonyí­totta, hogy a két ország hadsere­ge minden szinten képes együtt dolgozni - hangsúlyozták a ma­gyar és román politikai, illetve katonai vezetők az alakulat Ara­don tartott első gyakorlatának befejezésekor. Áz Opening Windows (Ablaknyitás) *99 el­nevezésű ötnapos parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat ünne­pélyes zárásán beszédet mon­dott Homoki János, a magyar honvédelmi minisztérium és Ion Mircea Plagu, a román vé­delmi minisztérium politikai ál­lamtitkára. Az utolsó napon Emil Constantinescu román ál­lamfő üzenetet küldött a közös alakulat állományának. A kárpátaljai magyar tan­nyelvű iskolák jelenlegi legfá­jóbb gondja az egyre rosszabb tankönyvellátás - nyilatkozta az ungvári Kárpáti Igaz Szónak adott interjúban Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke. A pedagógus­vezető szerint a tanárok úgy ér­zik, hogy a kárpátaljai magyar tanintézetek nem kapnak kellő támogatást a tankönyvellátás megoldására, pedig tankönyvek nélkül lehetetlen tanítani. Oroszország 400000 dollárt fizet Kazahsztánnak azért, hogy Almati részlegesen feloldja az orosz hordozórakéták indításá­ra elrendelt teljes diáimat a bajkonuri űrrepülőtéren. Az oroszok azóta nem indíthattak rakétát Bajkonurból, hogy októ­ber végén röviddel a start után ismét felrobbant egy orosz Pro- ton-K hordozórakéta. A palesztinok új követeléssel álltak elő a békeszerződésről fo­lyó tárgyalásokon: azt kívánják, hogy Izrael fizessen kárpótlást Ciszjordánia és a Gázai övezet három évtizeden át tartó kato­nai megszállásáért. Új elképze­lését a palesztin küldöttség az izraeli féllel Jeruzsálem közelé­ben tartott másfél órás megbe­szélésén vetette fel, a kárpótlás összegét azonban egyelőre nem határozta meg. Az olasz rendőrség 20 kilo­gramm heroint foglalt le pénte­ken Milánó egyik külvárosá­ban, s az üggyel kapcsolatban letartóztatott két magyar és két marokkói állampolgárt. Az esetről beszámoló rendőrségi források szerint a 2,5 millió euró értékű kábítószer Törökor­szágból került Olaszországba, ahol az ország északi részébe akarták szállítani. Az osztrák hatóságok feltar­tóztattak négy magyar állam­polgárt a pomogyi határátke­lőn, mert Mosonbánfalván egy hátaslovak számára fenntartott istálló bekerített legelőjéről el­loptak 10 alumínium tartóosz­lopot. Békéscsabán, a Jókai Színház­ban november 19-20-án ren­dezik meg — védőnők, család­orvosok és nőgyógyászok rész­vételével — a „Családtervezés, fogamzásgátlás a XXI. század­ban” című konferenciát. Az egyik szervezőtől, dr. Szeberényi Zsolt nőgyógyásztól — aki a Békéscsabai Orvosi Kamara elnöke — kérdeztük meg, miben áll a konferencia szakmai jelentősége. — Fő célunk felvonultatni azokat a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már ho­nos modem fogamzásgátlási esz­közöket, melyek a magyar nők számára is elérhetők. Habár a módszerek tekintetében ugyan­azok állanak a magyar nők ren­delkezésére is, mégis Magyaror­szágon nyolcszor-tízszer több a terhesség-megszakítások száma. — Nem játszik ebben az is közre, hogy a magyar nők szá­mára komolyabb kiadást jelent a fogamzásgátló tabletták be­szerzése? — Az egyik ok a tájékoztatás hiánya — ezért is hívtuk össze a védőnőket, a családorvosokat és a nőgyógyászokat egyszerre —, a másik pedig valóban a tab­letták viszonylagos drágasága. A nyugati fizetésekhez képest egy magyar nő számára öt-hat- szor többe kerülnek a fogam­zásgátló tabletták. — Úgy tudni, Angliában nem is kell fizetni értük, ha a nő­gyógyász felírja. Nem érné meg hazánkban is ez a rendszer? Ta­lán kevesebb lenne az abortusz. — Evek óta harcolunk ezért a társadalombiztosításnál, de egyenlőre eredménytelenül. Vi­szont a megye minden kórházá­ban működő sürgősségi ambu­lanciákon a nők ingyen kapják a „balesetes” aktust követő 72 óráig használható, a terhességet nagy valószínűséggel megelőző tablettát. F. M. Ajándék papagájok A magyarbánhegyesi speciális szakiskola állami gondozott 3-6 éves diákjai régóta szerettek volna közösségükbe egy olyan madarat (vagy kisebb állatot), amelyet maguk gondozhatnak. Egy helyi pedagógus, valamint a kovácsházi „Szivárvány” nyugdíjasklub vezetőjének köz­benjárásával Zámboly Mihály, a Kozmosz Bt. ügyvezetője, aki maga is nagy madárrajongó, sa­ját madárállományából egy pa­pagájpárt ajándékozott a fogya­tékos gyermekeknek. A kedves madarakat a na­pokban választották ki a közve­títők, és juttatták el az otthon kis lakóinak. A kicsinyek nagy örömmel és lelkesedéssel fo­gadták az új jövevényeket, akik számára a legnagyobb élményt az jelenti, hogy maguk etethe­tik, itathatják a bájosan „csacsogó”, játékos madárcsa­ládot. (1) A gepidák régészeti kincsei Tegnaptól reprezentatív kiál­lítás látható a gyulai Erkel Fe­renc Múzeum Dürer-termé- ben. A tárlat anyagát dr. Havassy Péter múzeumigaz­gató rendezte, és a gepidák régészeti kincseit mutatja be. Az Alföldön a kora középkor­ban germán királyság létezett. A gepidák a hunok bukása (455) után, mint az azokat le­győző népek legerősebbjei Árdarik királyukkal elfoglal­ták a hunok törzsterületeit: Er­délyt és a Tisza—Maros— Körös vidékét. Az Alföldön az V. században alakult ki a gepi­da királyság egységes régésze­ti kultúrája. A gepida— langobard—avar háború (567) pusztításait csak a gepida la­kosság egy része élte túl az Al­földön. Dr. Kiss Attila, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze megnyitójában 1999-et a gepi­dák évének nevezte, hiszen há­rom látványos esemény formá­jában adtak „életjelet” maguk­ról. Magyar szerzők tollából német lexikonban a gepidákról kimerítő írás jelent meg, Bu­dapesten is megtekinthető volt a nagy látogatottsággal bíró kiállítás, melyen bemutatták a gepida királyok Szilágysom- lyón elásott kincseit, 70 tár­gyat 8 kilogramm aranyban, s kiemelkedő esemény a gyulai kiállítás is. Itt a szilágy- somlyói, I. és II. századi aranykincsek fotói láthatók. Dr. Havassy Péter elmondta, amint a korábbi szarmata-kiál­lítást, a gepidákat bemutatót is vándoroltatják majd. Sz. M. A Dürer-teremben kerámiákat, fegyvereket, arany, ezüst, bronz ékszereket, gyöngyöket, csontfésűket állítottak ki. Az 1-es számú általános iskola harmadikosai nagy érdeklődés­sel figyelték a díszsisakot, a kardokat fotó: such tamás Díszoklevél Wolfgang Knautnak „A jó ember legyen nemes, se­gíteni kész” — idézte Goethét tegnap dr. Demeter László, a megyei közgyűlés bizottsági elnöke s nem véletlenül a weimari költőóriást. Onnan érkezett Wolfgang Knaut úr, akit díszoklevéllel tüntetett ki a testület az Orosháza és Weimar—Kromsdorf közötti kapcsolatok megteremtéséért, ápolásáért. A német és magyar zászló közt ünnepi gyertya, a meghívottak sorában a weimariak delegáció­ja is. Milyen érdekes az élet! Utóbb kiderült a vendéglátók számára is, hogy a külön is kö­szöntőt mondó Bemard Grobe most éppen annak a mezőgaz­dasági termelőszövetkezetnek az elnöke, amelyeb az immár nyugdíjas Wolfgang Knaut irá­nyított annak idején, amikor 1976-ban először jártak az oros­házi mezőgazdasági szakközép- iskolában. „Elég idős vagyok ahhoz, hogy becsülettel átéljem és meghatott lehessek, amikor ezt az elismerést átvehetem. Öt­ször változott a társadalmi be­rendezkedés a mi generációnk idején, de mondhatom, mindig, most is meg tudjuk találni az utat a kapcsolatok ápolásához” — mondta a kitüntetett, akiről Demeter László azt mondta az ünnepi koccintáskor: „Nekünk, szarvasiaknak is keressen egy wolfgangknanutot Weimar- ban!” F. I. Mindig is missziónak tekintette Thüringia közeledését Oros­házához, hazánkhoz fotó: lehoczky Péter Vendégeskedés a Táncsicsban Hármas találkozó helyszíne volt az orosházi Táncsics Gimnázium — az intézménnyel tíz éve fenn­álló rothenburgi és a kétéves svéd „köteléket”, az olofströmi kap­csolatot értékelték a vendéglátók és vendégeik (a svéd delegációt Schapira Zoltán, az olofströmi középiskola vezető tanára, a né­metet pedig Rainer Tescner igaz­gató vezette). Megfogalmazódott az a szándék is, hogyan tudna a három iskola bekapcsolódni az európai uniós „vérkeringésbe”, szolgálva ezzel azt, hogy a hátrá­nyosabb helyzetben lévő oroshá­zi diákok is igazi Európa-polgá- rokká válhassanak. Diákcserék­ről, tanárcserékről, közös szak­mai programokról és kulturális együttműködésről születtek meg­állapodások. (cs. i.) A gyilkosságokkal összefüggésben három férfit keresnek Az eltűnt arany is náluk van? Többször is hírt adtunk la­punkban arról, hogy novem­ber 12-én Békéscsabán, a Mil­lennium lakótelep 11. számú épületének egyik negyedik emeleti lakásában két női holttestet találtak, mindkét nő gyilkosság áldozata lett. A rendőrség a bűncselekmé­nyek indítékaként még mindig három verziót tart fent: anyagi haszonszerzést, szerelemféltést és bosszút. Mindenesetre az tény, hogy a lakásból arany lán­cok, gyűrűk és készpénz hiá­nyoztak. Oláh Éva őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense tegnap érdeklő­désünkre elmondta: az ember­ölésekkel összefüggésben há­rom külföldi férfit keresnek, és nagy valószínűséggel náluk vannak az eltűnt aranytárgyak is. Igor Ko­valenko uk­rán állam­polgár, 21 éves, 170— 175 cm ma­gas, köze­pes testalka­tú, ovális fejformájú, szeplős ar­cú, szőkésbarna, rövid, egyenes hajú. Bajuszt szakállt, szemüve­get nem viselt, fülbevalót nem hord. Utolsó ismert ruházata: fekete pulóver, kék farmer, szürkés, barnás sportcipő, vala­mint egy fehér, műszálas, combközépig érő kabát. A ka­bát elején váll- és mellmagas­ságban vékony sárga csíkok ta­lálhatók. A kabát elején és há­tán fekete Nike felirat látható. Zsurazjov (Kurg) Ale­xander észt állampolgár, 26 éves, 186 cm magas, vékony test­alkatú, kissé görnyedt há­tú, ovális fej­formájú, vilá­gosbarna haja hátul rövidre nyírt. A feje tetején haja hosszabbra volt hagyva és enyhén hullámos. Bajuszt, szakállt nem viselt, szemüvege van, mely fekete kere­tes, ovális formájú. Szemüvegét azonban ritkán viseli. Bal fülében két lyukasztás van, az egyikben ezüst, kerek fülbevalót hord, a nyakában viszonylag vastag sze­mekből álló, ezüst nyakláncot vi­sel, melyen két darab kereszt és egy mérleghez hasonló medál van. Utolsó ismert ruházata: sötét­barna farmernadrág, combközé­pig érő, kék színű, ballonszerű ka­bát, barna, bőr gallérral. Szergej Kupinszkij ukrán ál­lampolgár, 26 éves, 165—170 cm magas, közepes testalkatú, ovális fejformájú, szőke, rövid, enyhén hullámos hajú. Bajuszt, szakállt, szemüveget nem visel, bal fülében két ezüst színű, ké­rek fülbevalót hord. Fekete bőr­dzsekin kívül ruházatáról egyéb adat egyelőre nem áll rendelke­zésre, miként róla fénykép sem. Oláh Éva elmondta azt is: to­vábbra is kérik a lakosságot, ha bármilyen információval ren­delkeznek, osszák meg ezeket a rendőrséggel. A főkapitányság fenntartja a félmillió forintos jutalmat a nyomravezetőnek, akinek személyét bizalmasan kezelik. (c)

Next

/
Oldalképek
Tartalom