Békés Megyei Hírlap, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-18 / 269. szám
feRÉKÉSMEfiYEI HÍRLÁPGAZDASÁG 1999. november 18., csütörtök Nehéz évet zárt a mezőgazdaság Értékesítési gondok a medgyesegyházi Haladásnál Az FVM által tervezett ismételt szövetkezeti vagyonfelosztás elkerülésére sok mezőgazdasági szövetkezet változtatott eddigi működésén, illetve a tagság új társasági formába vitte át a vagyonát Az elmúlt évtizedekben kiemelkedő eredményeket felmutató medgyesegyházi Haladás Mezőgazdasági Szövetkezet elnökével, Machnicz Endrével az idei buktatókról és eredményekről beszélgettünk. — Fontos lépés volt számunkra az idén, hogy a szövetkezet tagjai a vagyon további biztonságos működtetése érdekében megalakították a Haladás Plusz Kft.-t. A társaság egyszemélyes, melynek tulajdonosa a „régi” szövetkezet. Az alapítás júniusban, valamint a vagyon cégbíróság által elfogadott apportálása szeptemberben történt. Ügyvezetője Juhász László, a jelenlegi főkönyvelő lett. Ez azért fontos, mert a kft. a gazdasági társaság törvénye alapján működik, így a vagyon biztonságosan egybetartható, amit kivinni eszközök formájában ezután nem lehet. — Mi lett a korábbi mezőgazdasági típusú szövetkezettel? — A Haladás Mgsz. továbbra is fennmaradt, tagjainak száma nem változott, sőt vagyon is maradt a szövetkezetben. — Milyennek ítéli az idei gazdasági évet? — A mezőgazdaságnak idén nem írható piros pont. Rendkívül nehéz gazdasági körülmények között kellett dolgoznunk. Ez főleg a gazdálkodók által megtermelt termékek alacsony értékesítési árai és a mágas növényvédő szerek, energia, gépek és alkatrészek költségei miatt következett be. Az agrárolló további nyílása meghatározta a termelők és a szövetkezet egész évi tevékenységét, amely sok tekintetben megtorpanást okozott. Külön kiemelném a sertésproblémát, mivel az alacsony értékesítési ár következtében a tenyésztői, illetve a hizlalási munka veszteséges lett. A „Magyar nagyfehér” törzstenyészetből — a piac összeomlása miatt — alig tudtunk értékesíteni tenyésztésre alkalmas kocasüldőket. Amit eladtunk, azt is áron alul tettük. Ugyancsak ez vonatkozik a hízó állatok eladására. Az 1998-as 240 forintos átlagárral szemben idén 188 forint átlagot tudtunk elérni a 222 forintos önköltséggel szemben. Ez megkérdőjelezi, hogy egyáltalán mennyire érdemes sertéstartással foglalkozni. Ám mindettől függetlenül folytatjuk a munkát, hisz vétek lenne egy országos hírnevű tenyésztelepet felszámolni egy év vesztesége után. Reménykedünk, hogy a kormányzat a minőség érdekében 2000-ben olyan intervenciós támogatást ad, ami segíti fenntartani az amúgy költségek szempontjából jól prosperáló telepeket. — A sertésválságot követő tejfelesleg hogyan érintette a szövetkezet szintén hírneves szarvasmarha-tenyészetét? — A szarvasmarhatelepen továbbra is fő cél a magas genetikai állományú Holstein Fríz egyedek tejtermelő képességének teljes kihasználása. Ä tejtermelés hátulütője volt, hogy a Tej Terméktanács által megkapott, januártól érvényes kvóta mennyiséget év közben csökkenteni kellett mintegy 5 százalékkal. Ez megkérdőjelezi a kvóta valódiságát, ugyanis eddig úgy értelmeztük, hogy az engedélyezett mennyiség egész évre szóló biztos értékesítést jelent. Az önmérséklés érdekében sajnos nagy létszámú tehén „szárazra állításával” csökkentettük a termelést, ami éves szinten komoly árbevétel-kiesést okozott. E témában csupán (negatív értelemben) hab a tortán, hogy később módosították a korábbi terméktanácsi döntést és eltörölték az önkorlátozást. A tehenészet vonatkozásában azonban tudni kell, hogy ezt az „átállást” nem lehet csak úgy egyik hétről a másikra visszaállítani. Egy tehén minimálisan is csak 9 hónap múlva fog újra termelni. — Az állattenyésztési gondok után reménykeltők-e a növény- termesztés eredményei? — A szövetkezet 1280 hektár bérelt földterületen gazdálkodik úgy, hogy ebből több, mint 800 hektáron a szövetkezet termel növényeket. A fennmaradó részt a tagok igényei alapján műveljük meg, melyben a dinynyétől, a veteményesen át a gabonáig minden megtalálható. Saját termelésű növényeink főként az állattenyésztés igényeit szolgálják a tömegtakarmány költségtaka- rékosabbá tétele érdekében. Lucernát 250, silókukoricát 200, árpát 100, búzát 300, valamint árukukoricát 220 hektáron vetettünk. Tagjaink évek óta napraforgóval is próbálkoznak, de sajnos, idén ez sem hozta a várt eredményt. Az értékesítésben is mutatkoznak gondok. Jelenleg úgy a saját, mint a tagi búza még a raktárakban pihen. Hogy mire számítunk? Bár a kereslet jelenleg stagnál, de mindenképpen a piaci pozíciók jobb alakulására várunk. Halasi Mária Eladott kocasűldők száma (db) j~ H *sf ■ 1998 ■ 1999 ! április május-június július-december f Földhasználatról döntöttek Mezőkovácsháza képviselői a legutóbbi ülésen tárgyalták az önkormányzati szántó művelési ágú ingatlanok hasznosítását. A testület döntése szerint továbbra is bérlet útján kívánják hasznosítani a földterületeket. Az egységesítés érdekében azonban a földbérleteket rövidebb időre kötötték és megbízták a polgár- mestert, hogy 2000. májusig készíttessen előterjesztést a kijelölt földrészletek tömbösítésére. (1) Urnás temetkezés Kovácsházán A mezőkovácsházi képviselő-testület módosította a temetőkről és temetkezési tevékenységről szóló rendeletét. Az ok, hogy a temető üzemeltetője megépítette az Alkotmány utcai köztemetőben az urnás temetkezést lehetővé tevő umafalat. A 42 fülkés umafal igény szerint később tovább bővíthető. A bizottságok javaslata alapján az urnafülke használati díja 6000 forint, melyben 2 urna helyezhető el 10 éves időhasználattal, s mindez meghosszabbítható. (1) 8 fi «Ariit LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZ Békéscsaba, Békési út 46-48. • Telefon: (66) 449-107. Nyitva: hétköznap 9.30-18-ig. szombaton 8-12-ig. Üzletünkben 20% előleg befizetése mellett 6—24 havi részletfizetéssel vásárolhat! Mark szekrénysor (385x214x50 cm) éger színben, most akciós áron 152 900 Ft Kárpitos, pácolt Kárpitos, bükk-, fenyőfenyőszék székek többféle színben 13 900 Ft helyett 13 900 Ft helyett 8990 Ft 8990 Ft 1050 MEK gázliftes forgószék 11 900 Ft 1080 ECO gázliftes forgószék 12 900 Ft Pécs Szeged Debrecen Békéscsaba Mentesítő út épül Gyarmaton FUzesgyarmaton a lakosság részérói már évekkel ezelőtt igényként fogalmazódott meg, hogy a település központját mentesíteni kellene a jelentős közúti forgalomtól. Most úgy tűnik, ez a jogos óhaj hamarosan megvalósul. Füzesgyarmaton nagy az átutazóforgalom, ami főleg annak köszönhető, hogy a településen halad át az az út, amely a 4-es főutat a 47-es főúttal köti össze. Az önkormányzat által már korábban elkészítetett tervek alapján a Kolozsvári és Kinizsi utcák szilárd útburkolatának kialakításával valósul meg a település központjának mentesítése. Dr. Szentesi Károly polgármester elmondta: Az elkerülő út első szakasza nemrég elkészült. Ez a beruházás 33 millió forintjába került a településnek. Ám ahhoz, hogy az elkerülő út valóban betölthesse kívánt szerepét, meg kell építeni a második szakaszt, amely a strandfürdő mögötti területen halad el, s csatlakozik a Szeghalmi útba. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen is felvetődött ez a téma. A képviselők úgy döntöttek: az elkerülő út második szakaszára pályázatot nyújtanak be. A 975 méter hosszúságú út mai árakon számítva 39,2 millióba kerül, s a legkedvezőbb elbírálás esetén akár az összköltségek 80 százalékát is megkaphatja támogatásként Gyarmat. M. B. A legjobb élelmiszerek Kereskedelmi akciókat indítanak népszerűsítésükre Egy éve viselik magukon a magyar élelmiszerek a jó minőséget tanúsító „Kiváló Magyar Élelmiszer” védjegyet. A védjegy népszerűsítésére időről időre különféle kereskedelmi akciókat indítanak. Mucsi Imre, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára az Agrármarketing Centrum (AMC) tájékoztatóján elmondta: első ízben 1998 októberében a Foodapest Élelmiszeripari Kiállításon tűntek fel a Kiváló Magyar Élelmiszer védjeggyel ellátott termékek, amelyek megfelelő minőségbiztosítással, szigorú technológia szerint készültek. Az eltelt egy év alatt 55 cég 117 terméke érdemelte ki a megkülönböztető jelzést. Ilyen címkét visel a többi között például a békéscsabai Csabahús szárazkolbásza, a mezőkovácsházi Hajdú-BÉT friss, hízott libamellkészítménye, a Kábái Cukorgyár Rt. finomított kristálycukra, vagy a Pini Hungary csemege füstölt karaja. Áz AMC az idén nyáron két Támogatták A vésztői képviselő-testület 100 ezer forinttal támogatta az idősek napja alkalmából tartott elmúlt hétvégi helyi rendezvényt. A képviselők a támogatással egyidejűleg feltételként szabták: a rendezvényre az összes helyben működő nyugdíjasklubot meg kell hívni. (i) „MINDENT MEGHATÁROZOTT CÉLLAL TESZEK — ÉS A CÉL LEGTÖBBSZÖR A PÉNZ.” (Suzy Parker) Balaton-parti nagyáruházban rendezett védjegyet népszerűsítő kereskedelmi akciót, amelynek keretében sikerrel mutatták be a hazai és a külföldi fogyasztók számára is kiemelkedő minőségű magyar élelmiszeripari termékeket. Áz augusztusi akcióhoz hasonló sikerben bízva indította el november 15-től az AMC és a Csemege Julius Meinl közös kereskedelmi akcióját „Jóízű minőség” elnevezéssel, amely december közepéig tart. Az akcióban az élelmiszeráru- ház-lánc 109 üzlete vesz részt. Az államtitkár elmondta: a kiváló magyar élelmiszert tanúsító védjegyet olyan termékek kaphatják meg, amelyeket Magyarországon állítanak elő, minőségét az élelmiszervizsgáló laboratóriumok rendszeresen ellenőrzik, és kiemelkedőnek ítélik. Szűcs Menyhért, az AMC képviselője elmondta: a Kiváló Magyar Élelmiszer-véd- jegyprogram megvalósítására az ÁMC a múlt évben 30 millió, az idén 50 millió forintot költött, jövőre erre a célra az ez évi összegnek a dupláját szeretnék fordítani. - ug Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre forintban) Angol font 398,73 EURÓ 255,59 Francia frank 38,96 Német márka 120,68 Olasz líra (1.000) 132,00 Osztrák schilling 18,57 Svájci frank 159,56 USA-dollár 245,36 Kelet-európai devizák Cseh korona 7,02 Lengyel zloty 57,83 Szlovák korona 5,96 KERÁMIA■ ÉS AJÁNDÉKVÁSÁR! November 15-30-áig BÉKÉSCSABÁN: 2. sz. Papirusz Kisáruház, Szabadság tér 2. Tel.: (66)441-247. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7-18.30-ig, szombaton zárva. OROSHÁZÁN: 14. sz. Papír-Nyomtatvány Bolt, Győri V. tér 1. Tel.: (68)411-775. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30-17-ig, szombaton 7.30—12-ig. GYULÁN: 26/1. sz. Papírt-Nyomtatvány Bolt, Kossuth tér 27-31. Tel.: (66) 362-956. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.30-17.30-ig, szombaton 8—12-ig. engedménnyel!