Békés Megyei Hírlap, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-18 / 269. szám

1999. november 18., csütörtök Lehullott az első hó Vitathatatlanul beköszöntött a tél: tegnap az ország szinte min­den pontján hullott egy kis hó. A meteorológus szerint a következő 4-5 napon marad ez a ködös, bo- rongós, latyakos idő, de nem való­színű, hogy „befagy” a közleke­dés. A megyei közútkezelő társa­ságok mindenesetre felkészülten várják az igazi, kemény telet is. Aigner Szilárd szerint nem lehet százszázalékos képet adni hetek­re, hónapokra előre, az előrejelzé­sek csupán néhány napra megbíz­hatóak. A hét végéig marad a teg­napihoz hasonló időjárás. Ez 0 Celsius-fok körüli átlaghőmérsék­letet, gyakori enyhe havazást, ha­vas esőt és ködöt jelent. Aigner úgy véli: a síléceket még korai elő­venni, a hó a hegyekben sem ma­rad meg. Egyelőre nem kell hó­akadályokra számítani, csak egy kicsit csúszósabb utakra. Az országban 30 ezer kilo­méternyi állami tulajdonú és 100 ezer kilométernyi önkor­mányzati közút kanyarog. A forgalom 70 százaléka az álla­mi közutakra összpontosul. Mint azt Tímár József, az Álla­mi Közúti Műszaki és Informá­ciós Kht. műszaki igazgatója elmondta, 1999-ben útfenntar­tási és fejlesztési célokra 76 milliárd forintot kaptak. Kifeje­zetten téli munkálatokra úgy 2 milliárd forinttal számolnak, nem feltételezve, hogy ismét áradások lesznek. 520 sószóró autó, 540 tehergépkocsi és 202 hómaró, síkosságmentesítő jár­mű áll rendelkezésükre. Az ön- kormányzati utakért maguk a helyi önkormányzatok a felelő­sek, s arról, hogy mennyi pénzt költenek a téli szezonra, ma­guk döntenek - mondotta a szakember. (szalóky) Ápolni kell a jó kapcsolatokat. Orbán Viktor miniszterelnök évente kötetlen beszélgetésre invitálja a történelmi egyházak vezetőit. Tegnap a Parlamentben folytatott eszmecserén részt vettek a katolikus, az evangélikus és a református egyház főpapjai, valamint a zsidó hitközségek szövetségének elöljárói. . fotó: feb/diósi imre Átalakuló szövetkezetek Ami mindenkié, az senkié sem - idéz­te a minap a régi mondást egy rész­vénytársasággá frissen átalakult mező- gazdasági termelőszöveikezet elnöke. Az idén eddig több mint 20 szövetke­zet alakult át gazdasági társasággá. A MOSZ adatai szerint jelenleg 1700-1800 mezőgazdasági szö­vetkezet létezik Magyarorszá­gon. Ezek közül azonban csak mintegy 1300 működik tényle­gesen. Az idén átalakultakkal együtt az 1990-es évek elejétől összesen száz szövetkezet tagjai döntöttek úgy, hogy a jövőben vagyonukat gazdasági társasági formában kívánják működtetni. Filipsz László, a Mezőgazda- sági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára szerint ennél sokkal több szövetkezet eseté­ben vetődött fel az ötlet, hogy a jövőben gazdasági társaságként működjön. Tapasztalatai sze­rint azonban azok a taggyűlé­sek, amelyek e kérdés eldönté­sét napirendre tűzték, túlnyo­mórészt mégis az átalakulás el­len határoztak. A MOSZ titkára úgy látja, hogy a szövetkezetek vezetői gyakran azért szeretnék a társa­sági forma megváltoztatását, mert megítélésük szerint gazda­sági társaságként - általában a részvénytársasági formát választ­ják - könnyebb a döntések meg­hozatala. Á szövetkezetek egy tag-egy szavazat elvével szem­ben a részvénytársaságokban mindenki a tulajdoni hányadával arányos szavazattal rendelkezik. FIGYELEM! ÁRAMSZÜNET! Értesítjük tisztelt Fogyasztóinkat, hogy hálózati berendezéseink karbantartá­sa miatt Békéscsabán az alább felsorolt utcákban szünetelni fog az áramszolgáltatás: a Szarvasi út páratlan oldalán (a Péki utca és a Csengery ut­ca között), a Szabolcs, a Vasvári és a Kazinczy utcában (a Szarvasi út és a Lipták András utca között), valamint a Bulcsú és a Pöltenberg utcákban. Az áramszünet időpontja: 1999. november 26-án 9 órától 12 óráig. Hálózati berendezéseinket a kikapcsolás idején is feszültség ALATT ÁLLÓNAK KELL TEKINTENI.' — MEGKÖZELÍTÉSÜK ÉS ÉRINTÉSÜK ÉLETVESZÉLYES ÉS TILOS.' *4783* DÉMÁSZ Rt., Békéscsaba A Móra Gt. Kft.- mint az Iveco hivatalos dél-magyarországi márkaképviselője ­rendkívüli, kedvező aktiól hirdet egyes tehergépkocsi-típusaira, különös tekintettel az Avia és IFA tehergépkocsik kiváltására. OLCSÓBB, mint 1998-ban! Bővebb felvilágosítás: Szeged, Brüsszeli krt. 1 2. Tel.: (62) 425-017, (62) 420-097. Alkatrész- és szervizszolgálat ugyanitt! A korrupt rendőrt kiveti a testület Sem a korrupciós ügyek, sem más bűncselekmények nem kerülik el a rendőrség, vagy a határőrség dolgozóit. Pintér Sándor belügy­miniszter tegnap aláírta a rendvédelmi szervek belső korrupciójá­nak visszaszorítására készült programot. A jövőben valamennyi rendőr köteles leleplezni megveszte­gethető társát - hangzik töb­bek között a belügyi tárca veze­tőjének rendelkezése. A kor­mány korrupcióellenes prog­ramjával összhangban a bel­ügyminiszter a rendőrségnél és a határőrségnél dolgozók kö­zül szeretné mielőbb kiszűrni a bűncselekményre kapható kol­légákat. Aki a jövőben rendőrnek, határőrnek jelentkezik, az ed­digieknél szigorúbb vizsgálat­ra számítson. Múltját, kapcso­latait, esetleges mellékállását tüzetes ellenőrzésnek vetik majd alá. A tervek szerint a felvételi vizsga kiterjedne a le­endő rendőr lélektani megfi­gyelésére is. Ennek során ki kell derülnie annak, hogy a je­lentkező alkalmas-e erre a ne­héz hivatásra. A rendőr ugyan­is a munkája során gyakran van kitéve kísértésnek, miköz­ben fizetése - enyhén szólva - nem a legmagasabb. Az elképzelések szerint másod­állást is csak abban az esetben engedélyezhet a felettes, ha a kiszemelt munkahely min­den szempontból „tisztának” minősül. Az idén valamelyest emel­kedett a rendőrök által elkö­vetett jogsértések száma. (Lásd grafikonunkat.) A 2280 felderített bűncselekmény kö­zül 14 volt korrupció. Az állo­mány tagjai által elkövetett bűncselekmény a klasszikus vesztegetésen túl a hivatali visszaélésben és a befolyással való üzérkedésben is megnyil­vánulhat. Ezekhez a cselek­ményekhez más jogsértés, pél­dául okirat-hamisítás vagy jo­gosulatlan adatkezelés is tár­sulhat. A határőrségnél az idén feltárt 820 jogsértés kö­zül 15 volt vesztegetés. A közterületen szolgáló rendőrök korrupciója elleni fel­lépés első fázisaként fél éven belül 86 rendőrrel növelik a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának létszámát. A tit­kosszolgálati eszközöket és módszereket is alkalmazó szer­vezet fejlesztése mellett az ORFK Mobil Ellenőrző Szol­gálata is erősítésre számíthat. A belügyminiszter rendelkezé­se értelmében ingyenes zöld­számon várják bárkinek a beje­lentését, aki rendőri korrupció­ról szerez tudomást. H. M. Küszöbön az EU-belépés pozíciós dokumentuma „Számos, feltétlen tovább adandó információval gazdagodtunk, de egyet erősen kiemelnék: minden mezőgazdasági termeléshez kötődő vállalko­zónak mihamarabb regisztráltatnia kell magát a gazdajegyzőnél vagy az FM-hivatalban. Ez a gazdák első és legfontosabb lépése a Európai Uni­óhoz történő csatlakozási folyamat jelenlegi szakaszában” — mondta ér­deklődésünkre dr. Farkas János csárdaszállási főkönyvelő, a tegnapi bé­késcsabai „Európa mezőgazdasági nap — Békés megye" elnevezésű ren­dezvény után, miután azt kérdeztük, milyen munícióval tér haza. A konferencia előadói a lehető legszélesebb körű és legfrissebb ismeretekkel szolgáltak a vállal­kozói kör, a települések szakmai és jogi képviselői számára. Ugyancsak elöljáróban érdemes megszívlelni egy, a több órás előadássor közben, „sorok kö­zött” elhangzott mondatot, ne­vezetesen: a kínálat koncentráci­óját is el kell kezdeni minél ha­marabb! Ezzel arra utalt, hogy azzal semmire sem mennek a gazdák (a viharsarkiak sem!), ha egyedül akarják két hízott disz­nójukat értékesíteni... Erre vala­ki a hátsó sorokban megjegyez­te, falugyűlésen manapság alig­ha aratna sikert ezzel az infor­mációval. Az pedig végképp népszerűtlen tanács, amit utána egy másik előadó húzott alá: ha az uniós csatlakozás után a ser­téskvóta azt „diktálja”, akkor summa summarum, nem kell sertést hizlalni, mert senki sem veszi meg, s ezért még csak ha­ragudni sem szabad az államra. Mindebből talán érzékelhető, amit dr. Jeszenszky Géza me­gyei közgyűlési alelnöktől hallot­tunk a bevezetőben: hazánk, ezen belül mezőgazdasága óriási kihívás előtt áll, amelynek előre­haladásunk érdekében érdemes mielőbb és minél inkább megfe­lelni. A fórumon a szakminiszté­riumot képviselő Vajda László az uniós csatlakozás aktuális kér­déseiről, kollegái, dr. Font Erzsé­bet az EU regionális politikájá­nak jellemzőiről, Nyújtó Ferenc a csatlakozás előtti és utáni idő­szak támogatási lehetőségeiről, Jelien Sándorné, a Magyar Ag­rárkamara titkára Békés megye várható versenyképességéről be­szélt, eközben arról: Békés me­gye EU-tagként jelenleg a főbb ágazati adatok alapján közel 29 milliárd(!) forintos támogatás­hoz jutna. Ez a szám elméleti ugyan, de így is kiáltóan imponá­ló, mellé csak azt tehetjük: a brüsszeli unióközpontban gya­korta megforduló szakemberek kérik, ne gondoljuk, hogy a csat­lakozás úri huncutság, nagyon is reális, szinte kikerülhetetlen az általa megfogalmazott követel­ményekkel azonosulni. Annál is inkább, mert egymást követik a fontos dátumok, így például a kormány a jövő héten tárgyalja meg az úgynevezett pozíciós do­kumentumot, amely azt fogal­mazza meg: miből mennyit sze­retne termelni mezőgazdasá­gunk a világnak. A konferencián az FVM Agrár Marketing Cent­rumának képviselője, Vörös- baranyi János elmondta: a maj­dani kvóta meghatározása senkit ne tévesszen meg, önmagában nem jelenti azt, hogy a megter­melt árunak holtbiztos piaca van, azért már eleve pénzt is kap megtermelője. (fábián) Hírek röviden Egyjegyű infláció Idén az átlagos infláció feltételezhetően 10 száza­lék alatt marad, a gazdasági növekedés pedig 1999- ben eléri a 4 százalékot - közölte Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán. Az MNB monetáris politikai irányelvei szerint az infláció 2000-ben tartósan egy számjegyűvé válik. Önkormányzati ösztöndíj Kísérleti jelleggel tehetséggondozó, illetve a hal­mozottan hátrányos helyzetű gyerekek támogatá­sát célzó programot indít az Oktatási Miniszté­rium. Pokorni Zoltán miniszter tegnap beszámolt arról is, hogy jövőre azok az önkormányzatok, amelyek a középiskola után továbbtanuló diáko­kat ösztöndíjban részesítik, a minisztériumtól a juttatással megegyező összeget kapnak. Gátavatás A kormány teljesítette azt az ígéretét, miszerint a tavaly novemberi árhullám levonulása után azonnal hozzálát á gátak megerősítéséhez - hangoztatta Katona Kálmán szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán, ahol felavatta a felső-tiszai gátrend­szer megemelt és szélesített töltésszakaszát. A víz­ügyi miniszter elmondta: a kormány az idén össze­sen 2,4 milliárd forintot fordított a Felső-Tisza leg­kritikusabb szakaszának megerősítésére. Igazi ipari parkok A Gazdasági Minisztérium a jövőben az Ipari Park címet csak azoknak a pályázóknak ítéli oda, akik megteremtették a park működési feltételeit és működtetik is a vállalkozásokat - mondta Hónig Péter helyettes államtitkár. A kötelezettségeiket nem teljesítőktől a tárca megvonja a címet. Miniszteri szemle Az új stratégiai koncepció célja, hogy a Magyar Honvédségben a XXI. századhoz méltó életkörül­ményeket teremtsünk - hangsúlyozta Szabó János szerdán. A honvédelmi miniszter az Alföldi Ki­képző Központban megszemlélte a bevonulást, beszélgetett az újoncokkal és a szülőkkel. A mi­niszter - aki először találkozott bevonuló fiatalok­kal - megállapította, hogy fegyelmezett, színvona­las munka folyik Kalocsán. Kevés a bíró megyénkben Az Országos Igazság-szolgáltatási Tanács (ÓIT) a közelmúltban meg­kezdte a Békés Megyei Bíróság általános helyzetének felmérését. Az ÓIT többek között azt vizsgálja, hogy az évek óta bírói létszámhiánnyal küz­dő szervezet miként tud meglehetősen jó ítélkezési eredményt felmutatni. A bíróság általános helyzetének felmérése szeptember végén kez­dődött és várhatóan áprilisban fe­jeződik be. Martonné dr. Hárs Márta, a Békés Megyei Bíróság el­nöke kiemelte: a vizsgálat semmi­lyen összefüggésbe nem hozható az úgynevezett olajügyekkel. A szervezet évek óta létszámhián­nyal küzd. Az idén 73-ról 81-re emelkedett a bírák száma, ám ez még továbbra sem éri el a kívánt mértéket. Ennek ellenére a bíró­ság mégis meglehetősen jó ítélke­zési eredményeket mutat fel. Az ÓIT feladatkörébe tartozó vizsgá­lat keretében a szakemberek az 1990-től 2001-ig teijedő idősza­kot tekintik át. Ezen belül érintik az igazgatási és a személyzeti munkát, a létszám- és bérgazdál­kodást, a munkavégzés személyi és tárgyi feltételeit, valamint a költségvetést. A Békés Megyei Bí­róság elnöke szerencsésnek ne­vezte, hogy a napokban megkez­dődött a bíróság épületének teljes felújítása. Az Országos Igazság­szolgáltatási Tanács a vizsgálat eredményétől függetlenül 2000. január l-jétől hárommal bővítette a bírói álláshelyek számát. B. M. 1 A bíróságokon 1 éven túl folyamatban i lévő ügyek 35% ü országosan □ Békés megye 23% 16% I w 13% 1 # & 1 il 5%l J 0% FF L polgári büntető munkaügy

Next

/
Oldalképek
Tartalom