Békés Megyei Hírlap, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-17 / 268. szám
GAZDASÁG 1999. november 17., szerda Alapítvány A mezőkovácsházi Vis Medica Kft. koordinálásával 1998-ban alakult a „Korszerű műszerekkel a régió betegeiért” közalapítvány, amelynek éves tevékenységéről a kuratórium elnöke adott tájékoztatást a kovácsházi testület előtt. A városok, falvak járó betegeinek jobb ellátását célzó alapítvány szándéka nemes, hisz az egészségügy gondjait ismerve, a települések összefogása olyan jövőbe mutató eszköz, mely a dél-békési régió érdekeit szolgálja. A kitűzött célok megvalósulásához kérték a kistérség minden önkormányzata és orvosa közreműködését és segítségét. 0) Üvegház, kertészet A Mezőkovácsházi Vízművek Kft., a helyi strandfürdő üzemeltetője kérelmet nyújtott be a fürdőépület mellett található „üvegház, kertészet” térítésmentes tulajdonba adására. A társaság a területet — átalakítás után — gyermeküdültetés céljára szeretné hasznosítani. A képviselők úgy döntöttek, hogy a helyi vagyonrendelet szabályai szerint az ingatlant értékesítésre hirdetik meg, és ezután döntenek odaítéléséről. (I) Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre forintban) Angol font 400,36 EURÓ 255,00 Francia frank 38,87 Német márka 130,38 Olasz líra (1.000) 131,70 Osztrák schilling 18,53 Svájci frank 159,01 USA-dollár 246,57 Kelet-európai devizák Cseh korona 7,02 Lengyel zloty 57,77 Szlovák korona 5,94 FELVESSZÜK A RITMUSÁT CIB BANK 5600 BÉKÉSCSABA, SZENT ISTVÁN TÉR 2. Telefon: (66) 454-293 5900 Orosháza, Széchenyi tér 1. Telefon: (68) 510-240 Érvényes: 1999. október 20-16I BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési idő Éves kamat, 1M Ft lelett (%) (EBKM) 1 hét 8,000 (8,11) 2-3 hét 10,500 (10,65) 1-2 hó 12,500 12,67 3 hó 12,500 12,67 6 hó 12,000 12,17 12 hó 11,500 (11,66 Folyószámla 3,00 (3,08) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Betétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 12,000 (12,17) 12,125 (12,29) 12,250 (12,42) 3 hó 12,500 12,67 12,625 12,80 12,750 12,93 6 hó 12,500 12,67 12,625 12,80 12,750 12,93 12 hó 12,000 (12,17) 12,125 (12,29) 12,250 (12,42) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 EFt-ig 3,500 3,61/3,60 100 E Ft—500 E Ft 6,000 6,26/6,22 500 E Ft felett 10,500 11,18/11,08 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,500 3,61 50 E Ft—500 E Ft 8,500 8,97 500 E Ft felett 12,500 13,44 A KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 13,000 13,18 6 hónap 13,000 13,18 12 hónap 12,500 12,67 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. A KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM' 1 hó 12,000 12,00 3 hó 13,000 13,00 6 hó 13,000 13,00 12 hó 12,500 12,50 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Érvényes: 1999. október 20-tél Folyószámlahitel Éves kamat (%) 24,00 Betétörző hitel 19,00 Lombardhitel 20,00 Ingatlanfedezetes hitel 23,00 HUF prime rate Éves kamat (%) 16,250 Cl B^\p6 40 242 242 A BANCA COMMERCIAIE ITALIANA - CSOPORT TAGJA Az orosházi Merian Rt. új gazdája: a Haker Plusz Kft. Cél: a hazai értékesítés fellendítése A Merian Feine Geflügelspezialitaten GmbH (MFG) a napokban hozta nyilvánosságra, hogy a Merian Orosháza Finom Szárnyas Különlegességek Rt. törzstőkéjének 75,19 százalékát képviselő' részesedését eladta a Haker Plusz Kft.-nek. Az előzményekről annyit: az MFG 1994-ben vásárolta fel a Merian Orosházát, hogy kiegészítse az Appel Frenzel egy Bizac nevű jelentős francia libamájtermelő vállalatba történő befektetését. 1998-ban az Appel & Frenzel úgy döntött, hogy ismét a fő tevékenységi körére koncentrál Németországban. Ezzel összhangban az Appel & Frenzel még abban az évben eladta a Bizacot, ezután nem fűződött több stratégiai érdeke a baromfiágazathoz. Ez vezetett a társaság eladásáról hozott döntéshez. Az idén tavasszal indult meg a szervezett értékesítési tranzakció, aminek eredményeként 1999. november 9-én aláírták a végleges részvény-átruházási szerződést a Haker Plusz Kft.- vel (ami már azelőtt is 10,91 százalékos részesedéssel rendelkezett a Merian Orosházában). A Haker Pluszról annyit megtudtunk, hogy magántulajdonban lévő baromfifeldolgozó és kereskedelmi cég, erős pozícióval liba- és libamáj-feldolgozás területén. Harangi Tibor ügyvezető igazgató és fő részvényes a következőket nyilatkozta: — A Merian Orosháza felvásárlása jelentős baromfifeldolgozó kapacitást, valamint kulcsfontosságú Orsi és Rex Ciborum márkákhoz való hozzáférést jelent a Haker Plusz Kft. számára. A társaság átszervezése és a hazai értékesítés fellendítése céljából átfogó üzleti tervet készítettünk. Ez jó néhány változást hoz a közeljövő- ben.'Meg vagyok arról győződve, hogy aktív menedzseri munkával fenntarthatjuk és tovább erősíthetjük a Merian Orosháza, az egyik legkiválóbb hazai márkás élelmiszereket gyártó cég piaci helyzetét. A tranzakcióval kapcsolatban Michael Bommers, az Appel & Frenzel vezérigazgatója így fogalmazott: • — Mindig is biztosak voltunk abban, hogy a Merian Orosházának megvannak az adottságai ahhoz, hogy sikeres legyen a magyar piacon. Sajnos, mi nem vagyunk többé olyan helyzetben, hogy akár Magyarországon, akár máshol a baromfiágazatban folytassunk tevékenységet. Részvényeink eladásával egy kihívással teli és érdekes periódus zárult le számunkra. Csete Ilona A Merian Orosháza 13 700 tonna baromfit dolgozott fel a múlt évben. A cég pénzügyi adatait az elmúlt 4 évre vonatkozóan az alábbiakban összesítjük: millió forint 1995 1996 1997 1998 Teljes árbevétel 4 050 4 873 6 484 7 223 Üzemi tevékenység eredménye 147 3 (338) 136 Adózás előtti eredmény 123 9 (299) 42 Saját tőke 984 991 1 110 1 183 Megérkeztek a darvak Kardoskútra A kardoskúti Fehér-tó a darvak és a vadlibák kedvenc téli pihenőhelye. Az első darucsapat már hetekkel ezelőtt megjelent a tó partján, ám a pompás madarak tömegesen csak a napokban érkeztek meg. Tizenhatezer daru választotta a kardoskúti Fehér-tavat pihenőhelyéül ARCHIV FOTÓ Immár tizenhatezer pihen Kardoskúton. Megérkezett mintegy nyolcezer vadliba is, köztük négy kiemelten védett vörös nyakú lúd. Mint azt Tirják László, a Körös—Maros Nemzeti Park igazgatója elmondta, a természetvédők azon vannak, hogy megteremtsék a madarak itt-tartózkodásának nyugodt és biztonságos feltételeit. Egy békés helyen fekvő kukoricatarlót választottak etetőhelyül. Itt a kombájnoláskor elszóródott szemek, valamint az általuk kiszórt kukorica a táplálékforrás. Amennyiben az időjárás kedvezően alakul, a darvak néhány hetet bizonyosan eltöltenek a Fehér-tón. A szelektív hulladékgyűjtést fokozatosan vezetik be Meg kell győzni az embereket Gyomaendrőd térségi hulladéklerakó telep építését kezdeményezte. A város, illetve a társult önkormányzatok szelektív hulladékgyűjtés bevezetésével szeretnék csökkenteni a lerakó környezeti terhelését, növelni annak aktív élettartamát. A hulladéklerakó építése idén nem kezdődhetett el, ugyanis a céltámogatásra benyújtott pályázat forráshiány miatt nem nyert. Gyomaendrőd a társult önkormányzatok nevében jövőre újra pályázik céltámogatásra és további támogatási alapokra. A hulladéklerakó megvalósításánál a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségének megteremtését is tervbe vették. Ezzel növelhető meg a nagy költséggel létesítendő lerakó aktív élettartama. A szelektív hulladékgyűjtés feltételrendszerének megteremtése, a kiszolgáló létesítmények kialakítása, továbbá az üzemeltetés az első évben összesen tizenegymillió forintba kerül majd. A vállalkozás csak akkor hozza meg a várt eredményt, ha a településen élőket sikerül meggyőzni e módszer előnyeiről. A programot és annak ütemezését az érintett településeken jövő év június 30-áig lakossági fórumokon ismertetik. A szelektív hulladékgyűjtést a külföldi és hazai példákat követve, fokozatosan vezetik be azután, hogy megépült a térségi hulladéklerakó. (r) A Budapesti Árutőzsde hírei A keddi tőzsdenapon a közeli határidők erősödtek, a búza minden nyitott határideje esett, az árpa tartott, a takarmánybúza új határidői estek, a szója és repce árai nem változtak, a napraforgó úgyszintén. A sertésárak változatlanok. Bővebben az Interneten: http://www.szikszi.hu/~ballai Hó Elszámoló ár Vételi Eladási ajánlati ársáv Üzletkötés Kukorica Ft/t December 15 430 15 150-15 430 15 380-15 430 15 380—15 430 Március 16900 Egységes búza Ft/t 16 650—16 900 16 900—17 000 16 900—16 950 December 23 890 23 500-24 000 23 890-24 160 23 800-24 160 Augusztus 20 850 Takarmánybúza Ft/t 20 500-21 000 20 850-21 100 20 850—21000 December Takarmányárpa 21 500 Ft/t 20 700 22 000 _ December 20 800 20 000Olajrepce Ft/t Augusztus 41 800 41 500 42 000Napraforgó Ft/t December 47 900 47 900-48 200Szójadara Ft/t Január 55 600 55 600Eu. vágósertés I. December 254 •Békéscsaba, 1999. november 16. Ballai Pál, BÁT-tőzsdetag Első lakáshoz jutók támogatása A mezőkovácsházi képviselő-testület a közelmúltban döntött az első lakáshoz jutók támogatásáról. Ilyen címen 1992-ben alkotott először rendeletet az önkormányzat, amelyet fedezet hiányában később hatályon kívül helyeztek. Bizottsági javasjat alapján az idei költségvetés elfogadásakor ezen célra 1 millió forintot különített el a testület. A támogatás szabályait a napokban tárgyalták és fogadták el az elöljárók, amelyet a januártól beadott, de el nem bírált kérelmekre is alkalmazni kell. Támogatás annak az igénylőnek adható, aki Mezőkovácsházán épít vagy vásárol lakást, és lakástulajdona magának, házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének még nem volt. Kivétel, ha az „első lakást” a kérelem benyújtásának évében szerezte. A támogatás formája egyszeri, egy összegű és vissza nem térítendő. Mértéke 100—200 ezer forintig terjedhet a biztosított éves keret összegéig. A beadványok idei utolsó határideje: november 30. (hm) Az év legjobb szakbolt-tulajdonosa orosházi Békésben is van jó példa Az élelmiszeripar és kereskedelem legjelentősebb szakmai és társasági rendezvényén (az országos progresszív kereskedőverseny díjátadó gáláján) az idén kilenc kategóriában adtak át elismeréseket. Megválasztották az év legjobb magánkiskereskedőjét, nagykereskedőjét, szupermarket-vezetőjét, szakbolt-tulajdonosát, termékbevezetését, újra bevezetett termékét, az év legjobb gyártóját és kereskedelmi hirdetését. Minden szakma számára fontos a mérce. Tudnunk kell, kik a legkiválóbb művelői és mivel érdemelték ki ezt a megtisztelő címet. így van ez az élelmiszeriparban és a kereskedelemben. Az immár hagyományt teremtett versennyel a szervező célja, hogy a szakma megmérettetődjék — kereskedők, beszállítók egyaránt. Másrészről a széles nyilvánosság is tudomást szerezzen a jó példákról, a sikerekről. Minden verseny színvonalát meghatározzák az elvárt feladatok. Ezek kidolgozásában is akadtak segítők, ahogy a próbavásárlásokat — immár negyedszer — a megyei kereskedelmi és iparkamarák szakemberei végezték. Az 1999. évi progresszív kereskedőverseny díjazottjai között találtunk egy békési vállalkozót is: az orosházi Szabó Árpád, a Chóko Panni Édesség- és Italszaküzlet vállalkozója az év legjobb szakbolt-tulajdonosának bizonyult. (csete) UNIMASH Újra MTZ gumiabroncs A Taurus ujSLu gyártmányú MTZ gumiabroncsokra most 20% árkedvezmény! Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, most vásároljon, amíg a készlet tart! akció! Unimash Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 84. Tel./fax: (66) 328-588, 328-632. LEPJE MEG TRAKTORÁT EGY ÚJ ABRONCCSAL - MEG FOGJA HÁLÁLNI!