Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-26 / 249. szám
1999. október 26., kedd SPORT Megtáltosodott a Mezőberény Kétségtelen, a megyei I. osztályú labdarúgóbajnokságban a hét végén a legnagyobb meglepetés Körösladányban született, ahol az addig ezüstérmes helyen álló házigazdák 2—0 arányban alulmaradtak a sereghajtó Mezőberénnyel szemben. Persze lehet azon elmélkedni, mennyire meglepetés, ha azokat is figyelembe vesszük: a Körösladány a nyáron került fel a megyei El. osztályból az elsőbe, a Mezőberény pedig az NB III-ból érkezett — lefelé — ugyanoda. Ám sokkal tisztább lesz a kép, ha a herényiek újdonsült edzőjét, szakosztály igazgatóját, Kajlik Pétert meghallgatjuk: — A mostani győzelmünk a taktikai fegyelemnek és az óriási lelkesedésnek köszönhető — kezdi. — Nagyon fiatal a csapatunk, alig lépi át a húszéves átlagéletkort. De ez érthető, az elmúlt két évben — miként egykoron az Előre FC-ből — csaknem két csapatra való játékos igazolt el Mezőberényből. A maiak viszont szinte mindannyian saját nevelésű fiatalok, két kivétellel. Mégpedig a kapus Barabás István és a mezőnyjátékos Nagy Csaba az, akik Maros- vásárhelyről érkeztek, ám nálunk szeretnének letelepedni. Barabás egyre jobb formába lendül, neki is nagy része volt a mostani sikerben. — Nehezen indultak a bajnokságban. A váratlan győzelem után milyen célkitűzéssel folytatják? — A mostani elnökség azt határozta meg, hogy a helyi erőkre építsünk és teljes mellszélességgel forduljunk az utánpótlás felé, hogy hosszútávon is főleg ar saját nevelésű játékosokból meríthessünk. Úgy tűnik, ennek megvan az alapja, hiszen a nyáron az általános iskolások 7-8. osztályosainak megrendezett diákolimpiái döntőn Fonyódligeten a szolnokiak mögött második lett az a csapat, amelyiket én készítettem föl. Jelenleg ez a serdülő csapatunk a bajnokságban, s ők is remekül szerepelnek. De az ifjúsági csapatunk is esélyes a bajnokság megnyerésére. — Az NB 111-bál való kiesés mennyiben rendezte át a csapatot? — Arról már beszéltem, hogy milyen sokan igazoltak el, illetve a saját fiatalokra építettünk a nyári felkészülés óta. Am a támogatók köre is átrendeződött. Az addigiak nagy része hátat fordított a klubnak, de a helyi önkormányzat megmaradt fő szponzorunknak. Tőlük évente 1,2 millió forintot kapunk. Azonkívül néhány fiatal vállalkozó állt mellénk. No meg a- Mezőberényi Gyermekfoci Alapítvány, amely az utánpótlás-nevelést segíti nagy mértékben. Nemrégiben részt vettem a UEFA-licences edzőképzésben, amelynek során Both József szakedző, oktató ellátogatott hozzánk és elismerően szólt az itteni munkáról. Jól működik a piramis rendszer, hosszú távon megoldhatja a város labdarúgását. — Mik a legközelebbi célok? — Az őszt úgy befejezni, hogy legalább tizenöt pontunk legyen. Akkor egy esetleges téli igazolással egy még reményteljesebb tavasznak vághatunk neki, s biztosíthatjuk a bentmaradást. Mindenesetre a mostani győzelem sokat segíthet, lendületet adhat a folytatásra. (jávor) Hazai siker az Eb-n és a GP-n Béres Alexandra remek visszatérése Jegybotrány Szinte biztosra lehet venni, hogy Sandy Hollway, a sydneyi olimpia szervezőbizottságának (SOCOG) ügyvezető igazgatója —miután felajánlotta lemondását Michael Knight olimpiai miniszternek, a SOCOG elnökének, de ő azt egyelőre nem fogadta el — hamarosan távozni kényszerül posztjáról. Hollway az egyik krízisből bukdácsol a másikba, most éppen a jegyárusítási bonyodalmak miatt érték éles kritikák, ezért nem lesz képes jövő év szeptemberéig a helyén maradni, s megtartani évi 400 000 ausztrál dolláros fizetését. Az igazgató most összepakolta családját és kéthetes szabadságra ment. Könnyen elképzelhető: mire vége a pihenésnek, már nem lesz a posztján, még az is lehet, hogy már a szabadság alatt sor kerül menesztésére. A SOCOG igazgatótanácsa — kizárólag meghívott és kinevezett személyek — legutóbbi hétórás tanácskozásán egyetlen témával foglalkozott: a jegyárusítással. Részt vett az ülésen a jegyelosztásért felelős igazgató, Graham Richardson is: ő nem olyan régen a munkáspárti kormány minisztere volt, aztán egy kisebb korrupciós botrány miatt lemondott. Most mint rádiókommentátor és tárcaíró keresi a mindennapiját Ausztrália leggazdagabb emberének, a mintegy hat milliárd dolláros vagyonnal rendelkező sajtócézámak, Kerry Packemek a birodalmában. A jegyárusítási botrány egyre dagad, kiszivárgott hűek szerint az ausztrál igénylőknek egy percig sem volt, s most már egyre kevésbé van esélyük arra, hogy a befizetett — nem kevés pénzük ellenében hozzájussanak ahhoz a belépőhöz, amit igényeltek. Béres Alexandra arany-, Kordé Emese ezüstérmet szerzett a vasárnap késó' este befejezó'- dött budapesti fitness Euró- pa-bajnokságon. A két magyar a Ms. Fitness Hungary ’99 versenyben szombaton nyújtott teljesítményét megismételve az Eb-n is meggyőző fölénnyel utasította maga mögé ellenfeleit. A fitnessMan European Grand Prix 11 fős mezőnyében az újdonsült magyar bajnok Csemák Endre diadalmaskodott, Fazekas Attila pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Eredmények. MS. Fitness Európa-bajnokság: 1. Béres Alexandra 168.4 pont, 2. Kordé Emese 163.15, 3. Martyna Rapp (lengyel) 160.15. FitnessMan European Grand Prix: 1. Csemák Endre 159.4 pont, 2. Luis Lazaro Camunas (spanyol) 158.2, 3. Fazekas Attila 156. Béres Alexandra Szigetkerülő üzletember Richard Cooper brit üzletember szörfdeszkán elsőként kerülte meg Nagy-Britanniát és Írországot. A 41 éves sportember augusztus 22- én indult az angliai Gosportból és 61 nap alatt teljesítette a 3200 km-es távot. — Ez minden bizonnyal életem egyik legnehezebb feladata volt — idézte az AFP Coopert, aki „fantasztikus tapasztalatokat szerzett útja során”. Minden nap 5.30-kor kelt, felállt a szörfdeszkára és átlagosan 8 órát haladt a partok mellett. Legtöbbször addig ment, amíg a fáradtságtól a kísérőhajóba nem zuhant. Cooper most azt szeretné, ha csúcsát minél hamarabb hitelesítenék és bekerülne a Guinness-rekordok könyvébe. A sportcsapat Orbán Viktor és sportminisztere a békéscsabai főiskola parkettjén végül ugyan nem lépett pályára vasárnap, de a másik „parketten”, a kolbászkészítő asztaloknál mindketten ott serénykedtek. Az idén a 7-es számú sportcsapatot látogattuk meg, amelynél Deutsch Tamás újoncként szerepelt. Az ifjúsági és sportminiszter még csak ismerkedik a kolbászkészítés tudományával. Deutsch Tamás sapkájának simlije hátracsapva, figyeli a terepet, szemével gyűjti a tapasztalatokat. Nem sokáig, mert ketyeg az óra, délre készen kell íenni. „Te leszel a vezénylő” — tanácsolja Pásztor József, a trió másik oszlopos tagja Végh László alpolgármesternek. A Békéscsabai Atlétikai Club elnöke, biztos, ami biztos alapon, cigánykával kínálja csapattársait. „Én hajtom a darálót, azt mindenki tudja... A miniszter úr dolga a 10 kiló hús felszeletelése. Gyúrni közösen fogunk.” — így Pásztor. De milyen volt a szombati Előre-meccs? Deutsch ránéz Pásztorra, s mint mindig, szókimondó: „Borzalmas!” Jóska egyetért. A miniszter pedig hozzáteszi: „Na jó, olyan remek itt a hangulat a kolbászfesztiválon, maradjunk abban, hogy gyenge találkozó volt...” F. I. Berke bronzérmes a testépítő ob-n Százhalombattán rendezték meg a testépítők országos junior bajnokságát. A viadalon dobogóra lépett Berke Loránd, a Békéscsabai Előre Súlyemelő, Erőemelő és Testépítő Klub fiatal versenyzője is. A békéscsabai sportoló jelentős fogyasztás után a 70 kilogrammosok mezőnyében indult, mivel a rendezők összevonták a 70 és 75 kilogrammosok súlycsoportját. Zimmermann Ferenc edző tanítványa végül a bronzérmet szerezte meg. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanuló vésztői származású fiatalember elmondta még, ebben az évben már nem indul több versenyen, ám jövőre fogyasztás nélkül a 100 kilogrammos súlycsoportban szeretne indulni az országos versenyeken. Berke Loránd bronzérmet nyert a testépítő ob-n Ma Medgyesegyházán az Előre FC Az idén ősszel már hat, egész évben számítva nyolcadik hírverő barátságos mérkőzésre utazik a megyén belül az Előre FC Békéscsaba NB I-es labdarúgócsapata. Eddig felléptek: Gyomaendrődön, Vésztőn, Medgyesbodzáson, Magyarbán- hegyesen, Telekgerendáson, Méhkeréken, Gyulaváriban. Ma, kedden a megyei I. osztályú bajnokságban a kilencedik helyen álló Medgyesegyháza gárdájához látogatnak a Pásztorlegények. A barátságos mérkőzésre 15 órakor kerül sor a medgyesegyházi labdarúgópályán. Csepelényi Krisztián mesterfokú bajnok RÖVIDEN Asztalitenisz. A hét végén Budapesten rendezték meg a leány serdülő Húszak bajnokságot, amelyen Czebe Lívia, a Békési TE versenyzője a tizenötödik helyet szerezte meg. A békési sportoló öt győzelemmel és négy vereséggel végzett a tizenötödik helyen. Triatlon. Békéscsabán, a Számprog szaküzletben november 6-án, 15 órakor rendezik meg a Debreceni Oxigén-DSI Triatlon Klub békéscsabai versenyzőinek évadzáróját, amelyen részt vesz Czencz Péter, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára. Labdarúgás. Nemzetközi nagypályás labdarúgótornát rendez Békéscsabán VIII. Köztársaság Kupa néven a Trefort Ágoston Villamos és Fémipari Szakképző Iskola és a Kollégium október 27—29-e között. Az eseményen hat csapat szerepel, köztük szlovák és román iskolák gárdái. Öttusa. Magyar győzelmekkel zárult a három nemzet válogatottjának részvételével Bécs- ben rendezett Duna Kupa öttusa váltóverseny. A férfiaknál a Gyalog Zoltán, Halasi Zoltán, Kertész Ádám, a nőknél a Horváth Zita, Sasvári Éva, Dunai Zsuzsanna összeállítású csapat nyert. Sportmenedzserképzés A Békés Megyei Testnevelési és Sportintézet intenzív sportszervező-sportmenedzser szaktanfolyamot indít november hónapban, amelynek célja olyan sportmenedzserek képzése, akik a piacgazdaság viszonyai között, a testnevelést és a sportot befolyásoló gazdasági és társadalmi tényezők között el tudnak igazodni. A tanfolyam témakörei: vezetés- és szervezéselmélet, kommunikáció, PR, marketing és szponzorálás, informatika, pénzügyi, jogi ismeretek, üzletiterv-készítés. Az itt tanult ismeretek jól hasznosíthatók sportkluboknál, egyesületeknél, polgármesteri hivataloknál, sport-, rekreációs és kulturális vállalkozásoknál, sport- és kulturális rendezvények szervezésénél. A megszerezhető szak- képesítés államilag elismert. A tanfolyam önköltséges. Az elméleti oktatás 2-3 hetenként, pénteki napokon lesz, a hallgatók emellett szakmai gyakorlaton is részt vesznek. Á tanfolyamra érettségizettek jelentkezését várják a szervezők. Bővebb felvilágosítást a (66) 441- 291-es telefonon kaphatnak az érdeklődők. Jelentkezést ugyanezen a telefonszámon vagy a (66) 441-130-as faxon fogadnak. Kecskeméten rendezték meg a hétvégén a BMX kerékpáros országos bajnokság döntőjét. A viadalon rajthoz állt az Orosházi Eötvös DPSE válogatott versenyzője, Csepelényi Krisztián, aki ezúttal a mester kategóriában mutatta be látványos talajgyakorlatát. Az indulók között ismételten bizonyította tehetségét az orosháziak világbajnoka, egyértelmű pontozással szerezte meg az aranyérmet. Sin Géza, az Eötvös DPSE BMX Szakosztályának vezetője elmondta, bízik abban, hogy a jövő évi világbajnokságon Csepelényi a tudásának megfelelően szerepel majd, s ezzel versenyben lesz az aranyéremért. A jelenlévő szakemberek véleménye szerint a hazai mezőnyből talajon ketten emelkednek ki, a debreceni Nagy Norbert és az orosházi Csepelényi Krisztián, ők mindketten a mesterek mezőnyében bizonyíthatnak majd a vb-n. (v. 1.) Tippeltek, nyertek A Békéscsaba—Százhalombatta NB I-es labdarúgó-mérkőzés hazai győzelemmel zárult. Játékunkra 322 tipp érkezett, ebből 186-an bíztak a csabai focisták győzni akarásában, míg 93-an döntetlent, 43-an vereséget tippeltek. Változatlanul döntő többség az, aki bízik a csapat győzelmében, de jó néhányan az esélyek latolgatása miatt vagy óvatosságból a döntetlent is megkockáztatták. A helyesen tippelők között megtartottuk a sorsolást. A fődíjat, 10 000 forintos Adidas vásárlási utalványt, nyerte: Morva Katalin, Békéscsaba. 5000—5000 forintos vásárlási utalványt nyert: Gurzó Jánosné, Bánkút, Gyebnár Györgyné, Békés, Hargitai Márk, Battonya, Tóth Pál, Orosháza. A nyereményeket a kiadó titkárságán (Békéscsaba, Munkácsy u. 4.) vehetik át, munkanapodon 8-tól 16 óráig. Tippeljen! A Békéscsabai Előre FC hazai mérkőzései előtt jelenik meg játékunk. A feladat az, hogy a játékszelvényen tippeljék meg, milyen eredménnyel zárul az adott mérkőzés. A szelvényt vágják ki, ragasszák levelezőlapra és küldjék be címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Beküldési határidő: október 29. A helyesen tippelők között kisorsolunk 1 darab 10 000forintos és 4 darab 5000forintos adidas vásárlási utalványt. TIPPSZELVÉNY Október 30., szombat Békéscsaba—Kaposvár Jól látható módon jelöljék tippjüket!