Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-22-24 / 247. szám

1999. október 24 Népszerű humoristánk tud valamit, szerinte már a kolbász Is gyanús, lehet, hogy néhol szőkített szalonnából készül. Nagy Bandó András ezzel a bevezetőjével természetesen egyből tűzbe hozta a csabai fesztivál közönségét tegnap esete a sportcsarnokban. Színpadra lépése előtt elmondta: a magas szárazkolbász-zsűrit erősítendő, ő a 121 verseny­mű közül a 93-asra voksolt, de hozzátette „én csak a 81- 100-as rajtszámúakat ízleltem...” — Úgy tetszett messziről, hogy olykor fanyalogtak is a bírá­lók... — Akadt ilyen, gondolj bele, találkoztam olyannal is, mármint kolbásszal, amelynek a közepén kráter húzódott, olyan volt, mint ahogy földrengésnél szoktunk látni az utakat — mondta Nagy Bandó András. — De nem akarok ilyesmivel viccelni, a többsége igazi finomság. Óriási buli a fesztivál, örülök, hogy itt lehetek. — Otthoni kolbászos történeteid legemlékezetesebbje? — Azok közül való, amikor még gyerekkoromban Deszken, hó- eséses hajnalokon szalmával pörzsöltük a disznót, és komatálat vittünk a szomszédba. Estére, mikor minden kilincs kellően zsíros lett, egy kicsit mindig elteltem, de másnap reggel aztán képes vol­tam egy teljes töltelék hideg hurkát befalni! Azóta persze már el­tűnt a szalma, nagyot változott a világ, talán még a telek is eny­hébbek mostanában... — Dobbantsunk egy nagyot! A humoristák hogy érzik: kedveli őket a hatalom? Vannak-e visszaüzengetések? — Nem lehet pontosan felmérni a reakciókat, nem tudom iga­zán, hogy milyen hatással van a miniszterelnökre, mondjuk a Rá­diókabaré, kicsit politikai, kicsit közéleti humora. Egyszerűen azért, mert a most hatalmon lévők nincsenek jelen. Ahol meg ők vannak, oda nem hívnak bennünket előadói estre. Régen, ha volt egy „szocilista” nagyvállalati buli, akkor az üzemi négyszög fele­ségestül ott ült az első sorban.- A „meg nem hívás” is egyfajta üzenet, nem?- Igen. Azt hiszem, sértődni most sem érdemes, én különben nem személyeskedem mostanában, még csak a jobbra-balra hú­zást sem igyekszem erőltetni. Nincs különösebb oka, de belátom, nagyon sokan gondolkodnak másképpen, mint én. Egy dologban egyformák vagyunk: mindenkinek megvan a maga baja. Ennek alapján a mondandóm hetven százaléka a hatalmon lévőkről szól, a többi az ellenzéki oldalon lévőkről. Ma este egyáltalán nem po­litizálok, de ezt az arányt azért igyekszem érzékeltetni, egyébként pedig mindenkit lehet tisztelni is, bántani is.- Le mernéd osztályozni a rendszerváltást? — Ez még nem jutott eszembe, de nagyon nehéz a viszonyítás. Ami szerintem lassabban történik meg, az a mentalitásváltás. Még további tíz-tizenöt év. Ám pzt is látni kell, ma — hogy nagyon egy­szerű, de szemléletes példát mondjak — kiállsz egy benzinkúthoz, jól érzed magad. Vagy: nem tudsz olyat kitalálni, ha meg akarsz valamit otthon csinálni, nem kapj meg hozzá mindent egy nap alatt. — Az öltözőben már készül a lányod, Natália, akit jó darabig „eltitkoltál”, mármint, hogy utánad ered a pályán. — Való igaz, nem akartam, hogy azt mondják, na nézzed má', eee meg a Bandó lánya. De Natkóval most már tervezgetünk kö­zösen is, szóban forog egy tévéműsor, de ha többet mondok, biz­tosan nem lesz belőle semmi. Most az Operettszínházban játszik a Hotel Mentholban, de gondolkodik önálló esten is. Drukkolok neki! Fábián István I Túzokttírán (is) | Olyan generációt kell napjaink pedagógusainak felnevelni, amelyik képes a kék bolygó megmentésére — e gondolat I azon a szakmai találkozón fogalmazódott meg, amelyet : Orosházán, a Táncsics gimnáziumban rendeztek a Magyar ; Szakképzési Társaság Környezetvédelmi Tagozatának rész- 1 vételével. A tanulmányúnál egybekötött, kétnapos program i során nem csak tanácskoztak a pedagógusok, hanem ellátó­it gattak Gyopárosfürdőre is. Majd Kardoskúton, a természet- | védelmi területen pihenő darvakat nézték meg. Szombaton a dévaványai túzokrezervátumban és a szarvasi arborétum­ban tettek sétát. Cs. I. ii. biiuiyuiii tu. oc-uiii Volt rendőr es volt rendőr Nagy Bandoék kolbászfesztiváli műsorán. Fönt: Nagy Bando András, lent Karancsi Tibor (középén) es Nagy Natália 42. HETI LOTTÓSZÁMOK Az 5-ös lottó nyerőszámai: 12,13, 53, 62, 69. A Jokerszám: 863214. A 6-os lottó nyerőszámai: 3,16,18, 22, 25,35. A pótszám: 23. SZŐKÍTETT olaj » Leváltja-e Torgyón Poplekovicsofí Szimpatikus-e önnek még -Whiskys? Van-e nem Mi történt Karancsi Nem, mert akkor neki is A csapat olyan gyenge, hogy nincs más meaoldás nem is mennie kell Már nem, mert i—i Inunlrlöíntt —J 35% Sosem szerettem | A Fradin^ semmi sem segít 53% A Dunántúlon több ilyen megye van n.é./n.v. ,é./n.v. Q Nem kellene ilyen helyekre járnia VR-BAROMÉTER "i :íf% ág;• *; t Ezen a héten is száz olvasónk vála­szolt kérdéseinkre. A válaszadók több mint fele szerint nem található hazánkban olyan megye, ahol ne fog­lalkoztak volna olajszőkítéssel. A Whiskys néven elhíresült Ambrus At­tila legutóbbi lövöldözésével sok szimpatizánst vesztett, így az eddig fele-fele arányban megosztott embe­rek többsége immár nem rajong érte. Karancsi Tibor is nyilván veszített valamennyit népszerűségéből, ám a megkérdezett Békés megyeiek döntő többsége mégsem hiszi, hogy egy­szerű kocsmai verekedés „hősévé” vált volna. Persze jobb, ha ezután inkább otthon tölti estéit. A Fradi hét­főn csap össze az UTE-val, és ez a meccs a pletykák szerint vízválasztó lehet Poplekovics számára. A válasz­adók többsége szerint viszont a zöld­fehéreken már semmi nem segít. Tízéves fennállását ünnepelte pénteken Békéscsabán, a lencsési Pietro klubban a békéscsabai befogadó állomás. A korábbi és mai dolgozókat dr. Erdélyi István (képünkön jobbra), a Menekültügyi és Migrációs Hivatal főigazgató-helyettese köszöntötte. Ö is, s az állomás igazgatója, Székely Béla (balra) is jutalmakat adott át. A belügyminiszter dicséretét és pénzjutalmát Kosa György és Börner András vehette át Hátul: Fekete Imréné személyzeti főelőadó. Aztán hajnalig szólt a nóta...

Next

/
Oldalképek
Tartalom