Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-15 / 241. szám
MEGYEI KÖRKÉP Körös-vidéki Zsaru Betörések a csárdától a boltig .Több betörési helyszínnel is bővült az elmúlt héten a rendőrségi akták száma, amelyek főként kereskedelmi üzleteket és telephelyeket érintettek — mondták a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság sajtótájékoztatóján. Tettenérés, (c) A békéscsabai R. T.-t érték tetten gépkocsifeltörésen október 6-án éjszaka a megyeszékhelyen, a Juszt Gyula utcában. A fiatalember az autóból a rádiósmagnót kísérelte meg eltulajdonítani. „Leépítés”, (c) Gerendáson, az épülő gázátadó telepéről frissen beépített ajtókat, valamint építőanyagot és betonkeverőt loptak el ismeretlen tettesek október 7-ére virradóan. Az anyagi kár 310 ezer forint. Fajtalan kodó. (z) A Sarkadi Rendőrkapitányság szemérem elleni erőszak bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt kedden őrizetbe vette P. Gy. 56 éves körösnagy- harsányi lakost, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy hétfőn a délutáni órákban unokahúga négy éves kislányának védekezésre képtelen állapotát kihasználva fajtalankodott a gyermekkel. Az ügyben a további vizsgálatot a Sarkadi Rendőrkapitányság folytatja. Nyakon csípték, (z) A Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt kedden, a gyors rendőri intézkedés nyomán őrizetbe vette F. Mihály 44 éves és C. László 31 éves békéscsabai lakosokat, akik alaposan gyanúsíthatok azzal, hogy október 12-ére virradóra betörtek egy békéscsabai presz- szóba, s az ott található játékgépből készpénzt és különféle árucikket loptak el, összesen 240 ezer forint értékben. Nagykamaráson a Papír Komfort Kft. Arany János utcai telepére mentek be ismeretlenek az ajtó kifeszítésével, ahonnan elvittek egy Canon típusú fénymásolót, egy Olivetti írógépet, két szalagos számológépet, egy Thomas típusú rádiósmagnót, egy fali kvarcórát és egy elektromos hosszabbítót. Mezőkovácsházán, a Deák utcai Nádas csárda tulajdonosa sem járt jobban, amikor ismeretlen személy tett látogatást a lakat lefűrészelése és az ajtó befeszítése után az italkimérő épületében. Némi terepszemle után az ismeretlen magához vett egy fémkazettát, benne a 30 ezer forint bevétellel, amely a játékautomatából származott. Ezenkívül eltett még 10 doboz cigarettát, majd felfeszítette a helyiségben levő, Tolnai és Társa Kft. tulajdonát képező játékgépet és kiszedte a benne levő fémpénzeket. Az okozott kár több, mint 150 ezer forint. Szintén Mezőkovácsházán történt az eset, amikor az Alkotmány utcai Ducconis Bt. által üzemeltetett üzletbe jutottak be ismeretlen tettesek az ablak kifeszítésével. Innen egy Hauser TR. 9202 típusú rádiót, egy zsák használt ruházati cikket, valamint 400 forint készpénzt zsákmányoltak. A város Kemovill műszaki boltját sem kímélték a tolvajok, mivel annak hátsó raktárából két Simson motorkereket és 3 MTB kerékpárkereket vittek magukkal. A rendőrség lopás bűntett alapos gyanúja miatt keresi az „üzletelő” tettest vagy tetteseket. H. M. Kit ezért, kit azért... Az Orosházi Határőr Igazgatóságtól egyre gyakrabban kapunk hírt körözött személyek elfogásáról. íme, az utóbbi napok néhány érdekesebb esete. A nagylaki határátkelőn szeretett volna Magyarországra beutazni az a jugoszláv állampolgárságú férfi, akit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság erőszakos nemi közösülésért körözött. Hazafelé tartó román állampolgárokat is feltartóztattak Nagylakon a határőrség útlevélkezelői: két férfi ellen a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság adott ki körözést lopás miatt, egy harmadik honfitársukat pedig a Vám- és Pénzügyőrség Nyomozóhivatala kereste csempészet és vámorgazdaság elkövetése miatt. Artándon egy román férfi és egy román nő átkelését hiúsították meg a határőrök: a férfit számítógépes csalás, a nőt pedig üzletszerű kéjelgés miatt körözte a rendőrség. Ugyanitt egy magyar állampolgárságú férfi is fennakadt, ellene a Bács-Kiskun Megyei Bíróság adott ki körözést, mivel „elfelejtette” megfizeti a közlekedési szabálysértés miatt kiszabott pénzbírságot. M, Gy. Egymilliós zsákmány Tegnapelőtt hajnali fél háromkor a megye- székhelyen, a régi Szarvasi út és Orbán út kereszteződésében a rendőrjárőr szolgálatteljesítés közben észlelte, az autósbolt riasztója üzemel. Azt is jelentette, hogy a boltba ismeretlen tettes behatolt, s onnan egymillió forintot tulajdonított el. A Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt folytatja az ügyben a nyomozást, (z) Gyújtogatok Csabán Október 12-én, 22 óra körüli időben Békéscsabán, a Gyulai út és a Thurzó utca kereszteződésénél lévő telefonfülkében ismeretlen tettesek meggyújtották a telefonkönyvet. Miután a közelben lakók észlelték a tüzet, a nagyobb kár elkerülése érdekében eloltották, s értesítették a rendőrséget. A megadott pontos személyleírás alapján a rendőrök rövid időn belül elfogták a három fiatalkorú elkövetőt. (z) Csak nézték, amint nő és nő Óriástököt csodálhattunk meg a Pálinkás házaspár gyulai kertjében. A 95 kilogrammos példány bicerei telkükön termett. Igaz, nem könnyen látták meg alatta a fürdőszoba-mérleget, mellyel megállapították a sütőtök súlyát, mielőtt behozták volna Gyulára. A feleség ugyan óriástök magját vette, de hitte is, meg nem is, hogy az lesz a termés. Arra pedig végképp nem gondolt, ilyen termetes példány terem a magból. Talán még nagyobb is lett volna — magyarázta a férj —, ha el nem tépi a saját indáját. Egész évben nézték, hogy a tök csak nő, nő... Pálinkásék először vetettek ilyen magot, az öt szem 175 forintba került. Kikelt két tő, ösz- szesen hat tökkel rajtuk. A 95 kilogrammost egy 70—75 kilogrammos követi. Mellettük, mint kotlós körül a csirkék, még négy 30—35 kilogrammos nődögéit. A házigazda csak azt sajnálja, hogy az óriástökkel nem indult semmilyen versenyen... Sz. M. Amint megcsípi a dér az óriástököt, megsütik. Nagy a család, elfogy. Persze csak akkor, ha belülről olyan finom lesz, mint amilyen szép kívülről... fotó: kovács ERZSÉBET 1999. október 15., péntek Országjáró hüllők, (w) Szalagos tigrispiton, pápaszemes kajmán, puffogó vipera, sárga anakonda, harapós teknős, nílusi krokodil, és még számos egzotikus élőlény „fogadta” az érdeklődőket a közelmúltban a sarkadi Bartók Béla Művelődési Központban, a vásárral egybekötött hüllőkiállításon. A kecskeméti Herczeg István magángyűjteményét képező különleges állatsereglet az év nagy részében országjáró körúton „vendégszerepel”, csupán a téli, nyugalmi időszakot tölti a Kecskeméti Akvárium és Terrárium falai között. Segített a testvérkapcsolat Német nyelven gyarapította biológia-kémia ismereteit Földi Ildikó, a szeghalmi Péter András Gimnázium XII. A osztályos tanulója. A szeghalmi diáklány nemrég tíz napot töltött Ausztriában, ahol egy nyári akadémián vett részt. A szeghalmi Péter András Gimnázium és az osztrák Scheibbsi Reálgimnázium évek óta szoros kapcsolatot tart fenn egymással. Ennek a hatékony együttműködésnek a részeként juthatott most el a Semmeringben megrendezett nyári akadémiára Földi Ildikó. A sárréti lány kinntar- tózkodásának kiadásait az alsóausztriai tartomány állta, az utazás költségeit pedig a szeghalmi gimnáziumnál működő Nagy Miklós Alapítvány vállalta magára. Ennek az alapítványnak az okiratában benne van az a mondat, hogy lehetőségei szerint támogatja az európai kultúrához yalő csatlakozást, ], j I -Z Lí Li .3 i j Jkl 114 4- V ijß‘ .1 Jri 11 ■ — Az ausztriai nyan akademi- ára hárman jelentkeztünk, s az iskolánk választotta ki, hogy melyikünk mehet. Egy német tesztet kellett kitöltenünk, mivel az nekem sikerült a legjobban, én utazhattam — közölte Földi Ildikó. A szeghalmi diáklány elmondta azt is: Semmering az osztrák—magyar határtól mintegy 60 kilométerre található, s a település elsősorban az ottani jó síelési lehetőségek miatt vált ismertté. A nyári akadémián több német nyelvű kurzusok közöl választhatott. Ő a biológia— kémia kurzus előadásaira járt, mert ezeket szereti igazán, és a továbbtanulását is ezekkel a tantárgyakkal képzeli el. Naponta öt (délelőtt három, délután kettő) órán át folyt az elméleti oktatás, amely mindig nagy hangsúlyt fektetett a bemutatásra, szemléltetésre. Például járta a bécsi élelmiszerkutató intézetbe is, ahová máshogy aligha jutott volna el a „péterandrásos” diáklány. Az ismeretek gyarapításán túl a tartalmas szabadidő eltöltésére is jó alkalom nyílt. Kirándulások mellett golfozási, úszási lehetőségek vártak a kurzus résztvevőire, esténként pedig költők, írók tartottak irodalmi esteket, így Földi Ildikó számára nemcsak az ismeretszerzés szempontjából volt hasznos az ausztriai út, hanem szép, tartalmas élményekkel is gyarapodott. "A szeghaimi lány később sem szeretne elszakadni a biológiától és a kémiától, ugyanis orvosnak készül. De a német nyelvtudásnak is hasznát veheti, hisz az egyetemeken már alapkövetelmény a nyelvtudás. Földi Ildikó úgy érzi: az ausztriai utazásért köszönettel tartozik Vígh Éva némettanámőnek, Vaszkó Tamás igazgatónak, a Péter András Gimnáziumnak és a Nagy Miklós Alapítványnak. Magyari Barna Hűséges olvasókat jutalmaztak Mezőkovácsházán a napokban tartott nyitott könyvtári hónap megnyitóján sor került a városi könyvtár leghűségesebb olvasóinak jutalmazására. Az ünnepi programon a helyi Vadvirág népdalkor műsora után Bakos Lászlóné, Bartha Bálint, Belkó Mihályné, Belkó Mihály, Eged Istvánná, Hajdú József, Hajdú Józsefné, Mucsi Alice, Mucsi Györgyné, Némethné Csizmadia Agnes, Pántya Imréné, Pántya Imre, Prókai Andrásné; Rosanecker Józsefné, Kenyeres Lajos, Bellák Lajos, Koósz Istvánná és Gál Rudolf helyi lakosok vehették át a könyvtárvezetés elismerését. Ezt követően az olvasóteremben megnyitották Birtyikné Kinyó Mónika bőrdíszműves, valamint Krisztóf György amatőr festő képeiből válogatott kiállítást, amely a nyitott könyvtári napok végéig a nyitvatartási idő alatt tekinthető meg. (hm) Gyula díszpolgárává választották dr. Bónis Ferenc zenetörténészt A gyulai képviselő-testület szeptember 27-i ülésén döntött a Gyula város díszpolgára kitüntető cím adományozásáról. Az október 23-i, ünnepi képviselő-testületi ülésen ketten vehetik át a kitüntetést, egyikőjük dr. Bónis Ferenc zenetörténész, az Erkel Ferenc Társaság elnöke. Bónis Ferenc 1932-ben született Miskolcon. A Zeneművészeti Főiskola zenetudományi tanszakán Szabolcsi Bence és Kodály Zoltán tanítványa volt. Tanulóidejében írta az Erkel- életrajzot, amely 1953-ban és 1954-ben két kiadást is megért. Doktorátust nyert diplomamunkájával, melyet Mosonyi Mi- hályról készített. A zenetudomány kandidátusának kutatómunkássága a magyar zenetörténetre irányult a XVI-tól a XX. századig, különösen Erkel és Mosonyi életére, tevékenységéül zenetörténész a megalakulás óta az Erkel Ferenc Társaság elnöke fotó: lobwein tamás re, továbbá Bartókéra, Kodályéra, s az őket követő két zeneszerzői nemzedékre. Bónis Ferenc 1972-től a Zeneművészeti Főiskola zenetudományi tanszékén tanított, 1975-től számos nyugat-európai egyetem és főiskola vendégprofesszora volt. így tanított Basel, Bécs, Berlin, Bonn, Frankfurt am Main, Graz, Hamburg, Hannover, Heidelberg, Helsinki, Kiel, Mainz, München, Münster, Köln, Salzburg, Zürich egyetemein. A Magyar Tudományos Akadémia zenetudományi bizottságának tagja, 1978 óta a Magyar Kodály Társaság elnökségének tagja, 1993-tól pedig elnöke. A Gyulán 1989-ben megalakult Erkel Ferenc Társaság elnöke. Köteteinek száma hatvan fölött van. Szerkeszti a Magyar Zenetudomány, a Magyar Zenetörténeti Tanulmányok című könyvsorozatokat és Szabolcsi Bence életműkiadását. A régi magyar zene elfeledett remekei közül kiadta Csermák, Rózsavölgyi, Mosonyi több művét és a XIX. század magyar táncmuzsikájáról szólót. Az Erkel társasági elnökségéhez fűződik a március 15-i, gyulai magyar történelmi hangversenyek létrehozása, melyek műsorán számos ősbemutató szerepelt. Az élő rádióközvetítések 1990-től Gyulára irányítják a zenei közvélemény figyelmét. Erkel Ferenc halálának századik évfordulóján, 1993-ban többnapos zenetudományi tanácskozást szervezett Gyulán. A Himnusz születésének 150. évfordulóján megjelentette Kölcsey és Erkel kéziratának hasonmás kiadványát keletkezéstörténeti tanulmánynyal és az alkalomra hangversenyt szervezett a Zeneakadémia nagytermében azokból a szimfonikus művekből, melyek a Himnuszt és a Szózatot idézik fel. Kezdeményezésére jelölték meg Budapesten a Diana úti házat — melyben Erkel meghalt — Varga Imre Kossuth-dí- jas szobrászművész emléktáblájával, a régi Zeneakadémiát — ahol Erkel tanított és lakott — Szervátiusz Tibor emléktáblájával, a Király utcai házat — melyben Erkel utoljára lakott — Kiss György gyulai díszpolgár-szobrászművész márványbronz táblájával és Mosonyi Mihály új díszsírhelyét — Erkel Ferenc és Deák Ferenc végső nyughelye közelében — a Varga Imre szobrászművész alkotta síremlékkel. A zenetörténészt kutatásaiért 1973-ban Erkel-díjjal, 1992-ben a Magyar Köztársaság tisztikeresztjével tüntették ki. Dr. Bónis Ferenc elmondta, olyan nagyra becsüli a Gyula város díszpolgára kitüntető címet, hogy átvétele miatt lemondta hollandiai útját, ahol Mosonyi-mű hanglemezfelvételére várták volna. Tehát szándékai szerint október 23-án itt lesz Gyulán. Szőke Margit