Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-11 / 237. szám
««rr GAZDASÁG 1999. október 11., hétfő Rövidéin Vásártér-felújítás, (i) Dévaványán évtizedek óta havonta egyszer nagyszabású állatvásárt tartanak. Mostantól viszont jobb feltételek, szebb körülmények várják az árusokat, vevőket, szemlélődőket, ugyanis nemrég megújult a ványai vásártér. A felújítás 550 ezer forintjába került az önkormányzatnak, s a munkálatokat a helyi GAMESZ végezte. Félszáz közhasznú, (i) Körösladányban — a munkaügyi központ támogatásával — ezekben a hetekben újabb ötven közhasznú munkást foglalkoztat az önkormányzat. Böjti János polgár- mester elmondta: a félszáz személy 60 napon át a település belvízelvezető csatornájának tisztításán, rekonstrukcióján dolgozik. Autót vesznek, (i) Kertészsziget a Szociális és Családügyi Minisztérium szociális válságkezelő programja keretében 2,1 millió forintot kapott. A pénzből egy vegyes használatú gépjárművet vásárol az önkormányzat. Gasztronómia Október 12— 19-e között a Gundel étterem megtisztelő feladatnak tesz eleget, immár második alkalommal mutatja be Frankfurtban a magyar gasztronómiát. A nagy múltú, patinás Stein- berger Hofban különleges hangsúlyt fektetnek idén a hazai borkultúra és borászat népszerűsítésére, hiszen 1999 a magyar gasztronómia és borászat éve. A Gundel vendégszereplése egybeesik a Frankfurti Könyvvásárral, melynek idén Magyarország a díszvendége. A nyolcnapos gasztronómiai bemutató rendezvényeit ifj. Lugosi Tibor és cigányzenekarának kellemes zenéje teszi még hangulatosabbá. B. P. A. Gázvagyon Szűk három esztendővel ezelőtt (1996 decemberében) nagy esemény történt nyolc északkelet-békési és északbékési településen: Újsza- lontán, Mezőgyánban (és a hozzá tartozó Nagygyantén), Geszten, Zsadányban (és a hozzá tartozó Fancsikán), Biharugrán, Körösnagy- harsányban, Körösújfaluban és Okányban sokak örömére fellobbant a gázláng. A beruházás összességében 531,5 millió forintba került. Ebből a pénzből 309,5 millió forintot az érintett községek, 120 millió forintot a Dégáz Rt., 102 millió forintot pedig a beruházó cég, az Erforex Kft. biztosított. Utóbbi mára már eladta részét ä Dégáz Rt.-nek, az önkormányzatoknak viszont még megvan a tulajdonuk. A nyolc gázvagyon-ügy- ben érintett település polgár- mestere a napokban Zsadányban tanácskozott. A megbeszélésen a Települési Önkormányzatok Szövetsége részéről egy ügyvéd is rész vett, aki tanácsokkal látta el a településvezetőket. Minden érintett úgy látja, hogy csak egymással folyamatosan konzultálva tudják majd a lehető legkedvezőbb mértékben értékesíteni Dégáz-részvényeiket. Ezért a végleges megoldás megszületéséig a témában még minden bizonnyal újabb egyeztetések várhatóak. M. B. Állami maximalizálás vághat rendet a kegyeleti piacon Sírhelyek, kripták, márványba vésett nevekkel, évszámok nélkül. Bölcs előrelátás? Nevezhetjük annak is. Tény, vannak, akik már életükben bebiztosítják, méltó módon, méltó helyen nyugodjanak. S túlzás nélkül mondhatjuk, sok nyugdíjas a saját temetésére gyűjt Ku- porgat, hogy a végtisztesség megadásának költsége ne terhelje a hozzátartozót De mennyibe is kerül egy temetés? Ennek jártunk utána. Az utóbbi időben Gyomaendrődön nem volt rá példa, hogy a hozzátartozók kérték volna, hogy maguk áshassák ki a sírt ARCHIV FOTÓ Gyomaendrődön a Gyomaszolg Kivitelező és Szolgáltató Kft. teljes körű temetkezési szolgáltatást végez. Elődjéhez, az annak idején tanácsi alapítással létrejött költségvetési üzemhez korábban a temetkezés feladatkörében a sírásás, a hantolás és a temető karbantartása tartozott. Ez a hármas tevékenységi kör önmagában ráfizetéses volt. Kilencven- ben a költségvetési üzem kft.-vé alakult, s rá egy évre elnyerte az önkormányzat teljes körű temetkezési szolgáltatásra kiírt pályázatát. Az ő tisztük az ügyintézés, a helyi halottszállítás, a sírásás, a hantolás, a temető karbantartása, a szertartáshoz szükséges kellékek forgalmazása. A halott mos- datására, öltöztetésére nem terjed ki a szolgáltatás, azt a kórház, illetve a hozzátartozó végzi el. A kegyeleti munkára egy adminisztrátort, egy gépkocsivezetőt, három sírásót, két főállású és egy félműszakos temetőgondnokot alkalmaznak. Több a „közköltséges” A városban az utóbbi négy évben harminc százalékkal emelkedett a kegyeleti szolgáltatás ára. A díjszabást az önkormányzat hagyja jóvá. A teljes szolgáltatást igénybe vevő temetés átlagosan 52 ezertől 85 ezer forintig terjed. A közköltséges temetés 42—46 ezer forint. Ez utóbbiak száma az elmúlt tíz évben három-négyszeresére nőtt. Tavaly körülbelül 35 köztemetést végeztek. Hamvasztást évente átlagosan 25—30 esetben kérnek. Az utóbbi években átlagosan 250 temetést bonyolítanak. A tavalyi év kiugróan szomorú statisztikája 278. Fábián Lajos, a kft. ügyvezető igazgatója szerint az áremelkedés aránya még mindig elmarad a munkabérek és az energiaköltségek növekedési ütemétől. Nem titkolja, ha a temetkezési szolgáltatás mellett nem lenne még egyéb tevékenysége a cégnek, aligha tudnák ilyen alacsonyan tartani az árakat. Az elsődleges szempont az, hogy a lakosságra minél kevesebb teher hárulják. Ám a kegyelet megadása, a ravatalozó fenntartása, a két köztemető rendbentartása kötelező elvárás. S erre a pénz csak szűkön elég. Többmilliós kripta A kft. ügyfélszolgálati irodáját az Ipartelep úti telephelyén működteti. A hozzátartozóval itt egyeztetik a temetkezéssel kapcsolatos valamennyi részletet. A huszonöt évre váltható sírhely ára attól függ, hogy egy-, illetve kétszemélyesre, normálra, vagy mélyítettre szól a kérés. Az urnafülke hétszáz forintos éves használati díja 15 évre előre fizetendő. A kripta helye ötven évre váltható, az ára a terület nagysága szerint változik: átlagosan 40 ezertől 90 ezer forintig. A kriptaépítés költsége az igénytől függően háromszáz- ezer forinttól akár két-három- millió forint is lehet. Régen nálunk is hagyomány volt, s a Dunántúlon még tartja magát a szokás, hogy a sírt a férfi rokonok barátok ássák ki. Az utóbbi időben Gyomaendrődön nem volt rá példa, hogy a hozzátartozók kérték volna, hogy maguk áshassák ki a sírt. Az ásás költsége, valamint a hantolásé értelemszerűen az előbb sorolt sírhelyek jellegétől függ. A fedlap leemeléskor vagy a kőkeretes nyughelynél felárat számítanak. A halotti maradványok áthelyezéséért 3600 forintot, sírfelnyitásért 5750 forintot kémek. A helyi halottszállításért a közigazgatási területen belül 2400 forintot fizet a hozzátartozó. A közigazgatási területen kívül, így például a kórházból való hazaszállításért kilométerenként 85 forintot. A hűtőszekrény-használat ára naponta 800 forint, az umamegőrzésé három napon túl naponta 600 forint, a ravatalozásé 4800 forint. Az egyéb szolgáltatás közé tartozik még a koporsóra, a sírjelzőre, illetve a fejfára való névírás. Üveg nem kell A koporsóknak is létezik divatja. A temetkezési irodán árban, színben, anyagban és díszítésben különböző a választék. Ottjártunkkor tizenötféle volt, ám általában ennél többet, 20— 22-félét tartanak. A legdrágábbak közé tartozik az üvegkoporsó (48—70 ezer forint) és az amerikai típusú (kb. 50 ezer fo: rint). Gyomaendrődön egyiknek sincs keletje. A kevésbé díszített tölgyfakoporsóból (18— 22 ezer forint) fogy a legtöbb. Van acélból való is 25—40 ezer forintért. A szemfödél ára 1500 forinttól 10 ezer forintig terjed, a lepedőé 400 forinttól 3 ezerig, az urnáé pedig 3,5 ezer forinttól 7,5 ezer forintig. S ha az elején divatról írtunk, az igazsághoz tartozik az is, hogy a választáskor egyre kevésbé a trend, mint inkább a pénztárca diktál. Az árakat böngészve érdemes az egyes kegyeleti szolgáltatással foglalkozó irodák árkülönbségén is eltöprengeni. A hozzátartozó jobbára szó nélkül fizet. A településeken monopol helyzetben lévő vállalkozásoknál mindenképpen, de nagyvárosokban sem lehet ez másképpen. A gyász nem az a lelkiállapot, amikor hosszan mérlegel az ember, netalán árajánlatot kér. Sokak szerint egyedül az árak állami maximalizálása és a rhlílőSégellénőrzés Vághát rendet a kegyeleti szolgáltatások piacán. Kérdés: meddig kell még erre várni? Csath Róza Sírhelyek ára (Ft): — egyszemélyes normál — egyszemélyes mélyített — kétszemélyes a fentiek duplája — gyermeksírhely — umasírhely Hamvasztás alap díja: — azonnali felár Kétéves korig 2—10. éves gyerek Postázási költség Sírásás: Hantolás: 4 140 3 450 1 400 5 520 4 800 1 800 2 700 1 400 700 2 700 1 400 700 12 500 2 500' 4 000 8 000 2 000 Drágul-e a kenyér Békésben? Pékségek a mindennapi betevőnkről Idén már nem tervezi az étkezési búza árának további emelését az Agrimill Rt., viszont a szeptember eleji lisztdrágulást már a pénztárcájukon érezhetik a vásárlók. Az Agrimill Rt. az ország többi malomipari cégéhez hasonlóan szeptember elején emelte a liszt árát, mégpedig 20 százalék körüli mértékben —- válaszolta kérdésünkre Siági László, a vállalat kereskedelmi és termelési vezérigazgató-helyettese. Ez az áremelés a búza árának a tavalyinál 6-8 ezer forinttal magasabb tonnánkénti ára miatt vált elkerülhetetlenné. Azóta viszont nem történt újabb lisztáremelés — hangsúlyozta Siági László. A békéscsabai pékségek közül a Primo Pietro kéthetenkénti kétforintos csúsztatott emeléssel kompenzálja a liszt drágulását — mondta el Ajtai Péter igazgató, így eddig összesen 4 forinttal emelték a kenyér kilónkénti árát, viszont a leveles péksüteményeknél — a margarin árának 25%-os emelkedése miatt — komolyabb drágulás történt. — Áraik így sem magasabbak a szokványos piaci áraknál, mivel a pékség közvetlenül és nem kiskereskedőkön keresztül forgalmazza termékeit — tette hozzá Ajtai Péter. A Burek pékség igazgatója, Moskovits István kijelentette: — Ebben a hónapban biztos, hogy nem emeljük a kenyér árát és valószínűleg az év hátralévő hónapjaiban sem. A várakozásokkal ellentétben kisebb mértékben, csupán kilónként 3-4 forinttal emelkedett a liszt ára. Mivel egy kiló kenyér elkészítéséhez csak 40-50 dekagramm liszt kell, körülbelül 2 forinttal kevesebb hasznunk van rajta, amit még kibírunk — nyilatkozta a Burek pékség igazgatója. A Pékár pékség egyik tulajdonosa, Zahorán László elmondta, kenyereik kilónkénti ára még mindig nem éri el a 100 forintot, mivel az áremelés előtt nagyobb készletet halmoztak fel lisztből. Mivel termékeik fő forgalmazója, a Spar üzletlánc egyszerre emeli a kenyérárakat az egész országban, be kell várni a többi gyártót is. Valószínűleg az emelésre egy hónapon belül sor kerül, különben az üzlet talpon maradása válik kérdésessé. F. M.—Ny. L. Megszűnik a kötelező kamarai tagság? Új rendszert kell kiépíteni A kamarai törvény tervezett és hamarosan parlamenti vitára kerülő módosítása volt a legfőbb napirendi pontja a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara legutóbbi ülésének. A tervezett változások értelmében 2000. január elsejétől a kézműves kamara a kereskedelmi és iparkamarába olvadna, valamint 2001. január elsejétől megszűnne a kötelező kamarai tagság. A törvény életbe lépése esetén becslések szerint a megyei kereskedelmi és iparkamara jelenlegi tagságának mintegy 15 százaléka maradna meg. A bentmaradók többségét feltehetően a közepes és nagyvállalkozások adnák, ami azt jelenti, hogy a kamarai bevételek nem feltétlenül csökkennek egyenes arányban a kilépők számából. — Nagy kérdés, hogy amennyiben a törvény életbe lép, a bentmaradó nagyobb cégek hajlandóak lesznek-e majd kamarai tagdíjat fizetni fióktelepeik után. Ez számunkra nem elhanyagolható, hiszen sok Békésben működő cégnek nem itt van a központja — mondta az elnökségi ülést követően Bangó Gábor, a BMKIK elnöke. A kamarai törvény tervezett módosításának legfontosabb tétele a kötelező kamarai tagság megszüntetése. A módosítás szerint a kamarák költségvetését az állam ugyanany- nyival támogatná, mint saját bevételük, és a kamarák tevékenységét az Állami Számvevőszék ellenőrizhetné. A kamara országos elnöke csak a miniszterelnök ellenjegyzése után foglalhatja el pozícióját, a megyei kamarai elnökök megválasztását pedig a közigazgatási hivatal hagyná jóvá. Az elnökségi ülésen Bangó Gábor bejelentette: elnöki teendőit december 31-éig kívánja ellátni. Egyértelműen látszik: amennyiben a törvénytervezetet elfogadják, gyakorlatilag új kamarai rendszert kell kiépíteni. — Úgy ítéltem meg, ezt már nem vállalhatom, mivel cégem és saját egzisztenciám rovására mehet ez a pluszfeladat — indokolt Bangó Gábor. — Az Akvaline irányítójaként ön gyakorló cégvezető. Az önkéntes kamarai tagság életbe lépése esetén tagok maradnak? — Úgy gondolom igen, bár ez majd akkor dől el. Optimista vagyok, és hiszek abban, hogy előbb-utóbb európai szintű kamarai rendszer fog működni Magyarországon. Más kérdés, hogy amíg eljutunk odáig, sok dolog lesz, amivel nem biztos, hogy egyet fogok érteni. Kovács Attila „NEM LEHET ELÉGGÉ HANGSÚLYOZNI, MENNYIRE NEM UGYANAZ KIGONDOLNI VALAMIT, VAGY MEGCSINÁLNI — ARRÓL MÁR NEM IS BESZÉLVE, HOGY JÓL MEGCSINÁLNI.” (Robert G. Cross)