Békés Megyei Hírlap, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-07 / 208. szám
Csak akkor megyünk, ha fáj A felnőtt lakosság több, mint fele egy éve nem járt fogorvosnál. Most Colgate szájápolási program kezdődött (5. oldal). A hörcsögöt mindig irtani kell! é** J-yj A nyáron megtorpant a hörcsögirtási lendület. A gazdák, pusztításuk heü-'VÉjjg lyett egymásra mutogatnak (6. oldal). A demokrácia sorompói...? A Kossuth utca végét lezárták, így a polgármester szerint nem az egyéni, hanem a közérdek érvényesült (8. oldal). 1999. SZEPTEMBER 7., KEDD ÁRA: 44 FORINT LIV. ÉVFOLYAM 208. SZÁM Munkatársunk, Lehoczky Péter jelenti Pozsonyból Szlovákia Békéscsabán nyit főkonzulátust Göncz Árpád köztársasági elnök — akinek a mostani az első hivatalos útja Szlovákiába — népes küldöttség élén tegnap Pozsonyba érkezett. A delegációnak tagja Pap Júnos, Békéscsaba város polgármestere is, aki hivatalos a kétnapos programsorozat valamennyi eseményére. Pap János a tárgyalások szünetében elmondta, hogy — a protokoll szabályait kissé áthágva — sikerült átadnia Rudolf Schuster köztársasági elnöknek és Mikulás Dzurinda kormányfőnek a békéscsabai szlovák kisebbségi önkormányzat szlovák nyelven írt levelét. A képviselők ebben kérték, hogy a magyarországi szlovák főkonzulátust Békéscsabán állítsák fel, s egyben meghívták a két politikust a békési szlovákság központjába. A polgármester a levélre megnyugtató választ kapott: eldöntött tény, hogy Csabán állítják fel a főkonzulátust, mely akár egy éven belül megkezdheti működését. Ezzel a gesztussal — mint Jozef Moravcík pozsonyi főpolgármester hangsúlyozta — Pozsony a dél-alföldi szlovákság iránti megbecsülését kívánja kifejezni, s a térséget bekapcsolni a nemzetközi diplomáciai életbe. A főpolgármester ígéretet tett arra, hogy maga is ellátogat Békéscsabára. (Göncz Árpád szlovákiai programjáról további részletek a lap 2. oldalán.) Távozó albánok, érkező afgánok Nem csökken a létszám a békéscsabai menekülttáborban nem tudják —, ki nem engedik a kórház szülészetéről édesanyjával. Persze, nem elsősorban a születések miatt stagnál a két megyeszékhelyi menekülttábor létszáma. Augusztusban két turnusban hazatérhetett ugyan mintegy 40 koszovói albán, és szeptemberben várhatóan további 10 önként jelentkező is mehet,, de a tábort feltöltik az Afganisztánból érkezettek. A Jugoszlávia területéről menekültek után 70- es létszámmal az afgán a második legnagyobb népcsoport a befogadóállomáson. Mint azt Székely Béla, a csabai menekülttábor vezetője elmondja, az afgán hullám miatt ismét telített a karantén is, ahol addig tartózkodnak a menekültek, jobban mondva a menekült státust kérelmezők, amíg az egészségügyi szűrésük, vizsgálatuk megtörténik. Jugoszláviából már jóval kisebb számban jönnek, főként olyanok, akiknek családtagjuk már itt tartózkodott. A minap férjét követte ily módon felesége, két gyermekükkel. Ugyanakkor a politikai menekültstátust, mely hasonló jogokat biztosít, mint a magyar állampolgárság, kevesen kapják meg. A jelenlegi 420 lakóból 16-an rendelkeznek ezzel. (Folytatás a 3. oldalon) Szeptember végéig megközelítheti az ötvenet azon koszovói albánok száma, akik elsősorban a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) segítségével hazatérhetnek. Ennek ellenére a békéscsabai, Kétegyházi úti befogadóállomás és az ifjúsági táborban kialakított szálláshely létszáma sem csökkent jelentősen. Összesen 420-an lakják ezeket, és a távozó albánok heiyét főként afgánok foglalták el. Még a négyhónapos Denis a bé- Csupán addig, amíg az egy hete késcsabai menekülttábor legif- született, szintén fiúgyermeket jabb lakója, de már nem sokáig. — akinek nevét a táborban még Még Denis a csabai menekülttábor legifjabb lakója FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Öt rendőrt bocsátottak el Szeghalmon Az ügyben a Szegedi Katonai Ügyészség folytat eljárást Öt rendőr elbocsátásával zárult az a fegyelmi eljárás, amely a napokban fejeződött be a Szeghalmi Rendőrkapitányságon. További kilenc rendőr pedig egyéb fenyítést kapott. — Április közepén nyitottuk meg a fogdánkat. A szeghalmi tartalékfogdára ekkor az orosházi fogda tatarozása miatt volt szükség. Június 7-én a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságról két kolléga ellenőrizte a szeghalmi fogdát. Az egyik zárkában M. I. fogva tartottnál egy kisméretű mobiltelefont találtak töltővel együtt. Ezt követően mindenre kiterjedő parancsnoki vizsgálatot rendeltem el. A vizsgálatból levont következtetések alapján összesen tizennégy kollégával szemben kezdeményeztünk fegyelmi eljárást. Ezzel párhuzamosan közülük hat rendőrt felfüggesztettünk állásából, és ellenük a Szegedi Katonai Ügyészségen tettünk feljelentést bűncselekmény alapos gyanúja miatt — kezdte a tájékoztatást dr. Berke Imre rendőr alezredes, a Szeghalmi Rendőrkapitányság veze- tője. A Szegedi Katonai Ügyészség egy rendőrrel szemben a nyomozást megszüntette, öt rendőr ellen pedig — a kapitány tudomása szerint — jelenleg is folyamatban van az eljárás. A fentebb említett ügyben érintett tizennégy szeghalmi rendőr ellen a fegyelmi eljárás szeptember 3-án zárult le jogerősen. Az elkövetett fegyelem- sértések alapján dr. Berke Imre kapitány kilenc rendőrrel szemben a következő fenyítéseket szabta ki: egy feddést, négyen megrovást kaptak, egy rendőrnél a soron következő rendfokozatba való előléptetés várakozási idejét egy évvel meghosszabbította, egy rendőrt alacsonyabb rendfokozatba egy évvel visszavetett, két rendőrt pedig alacsonyabb rendfokozatba helyezett. Azt az öt rendőrt, akik ellen a katonai ügyészség jelenleg is folytatja az eljárást, a kapitány felfüggesztette állásából. (Folytatás a 3. oldalon) Bölcsődenyitás: boldog új évezredet! (b) Nyolc esztendő és felújítás, korszerűsítés után újfent megnyitotta kapuit a dobozi bölcsőde. Áz ünnepélyes megnyitóról szóló tudósításunk a 3. oldalon fotó: such tamás Öten a „nagykárosok” között HÍREK Jó tudni! (r) Az EU 5.. kutatási és technológia-fejlesztési keretprogramban való sikeres magyar részvétel elősegítésére országszerte több regionális információs iroda jött létre. A térségünkben Szarvason működő iroda szeptember 8-án 10.30 órától tartja munkaértekezletét a Haltenyésztési Kutató Intézet konferenciatermében. A rendezvényen a keretprogram lényegéről, a pályázati lehetőségekről és a pályázatok bírálói tapasztalatáról hallanak a résztvevők. Az értekezlet nyitott. Jelentkezni előzetesen kell a 312-344-es telefonszámon, Kálmán Attilánénál. Megszűntek, (i) Csakúgy, mint az előző ciklusban, a mostani négy évet sem tudta végigdolgozni a szeghalmi cigány kisebbségi önkormányzat. Mivel a kisebbségi képviselők közül többen lemondtak, a kisebbségi önkormányzat létszáma három alá csökkent, így pedig nem működhetnek. A kisebbségi önkormányzatot a törvény által igényelt létszámra már nem lehet „feltölteni”, mivel a legutóbbi választás kislistáján több név nem szerepel. Kezdeményezés. (1) Medgyesegyházán 9 helyi, választásra jogosult lakos a közelmúltban kezdeményezéssel élt az önkormányzatnál a román kisebbségi ön- kormányzat létrehozására. A kéréssel a legutóbbi testületi ülésen a képviselők is egyetértettek, ám nem támogathatták, mivel időközben hatályon kívül helyezték a választójogi törvénynek azon részét, amely korábban biztosította a ciklus közbeni pótválasztások lehetőségét. A kérést ezért legközelebb csak a helyhatósági választásokkal együtt lehet megismételni. Augusztus 31-én a megyei helyreállítási és újjáépítési bizottságok munkáját segítő operatív törzsek üléseztek. Szeptember 1-jén a személyi tulajdonú ingatlanok esetében leginkább károsult települések polgármestereit invitálta egyeztetésre a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság elnöke, dr. Bakondi György. Békés megyéből öt település — Orosháza, Szarvas, Kétegy- háza, Zsadány, Kondoros — is a „nagykárosok” közé került. A bizottság a 30 milliót meghaladó személyi tulajdonú kárral bíró településeket sorolta a „nagykárosok” soraiba, országosan 32 település tartozik e kategóriába. Az ülésen a munka még szervezettebbé, hatékonyabbá tétele volt a fő téma — tájékoztatott Jenei Imre ezredes, Békés megyei polgári védelmi parancsnok, a helyreállítási és újjáépítési bizottság munkáját segítő operatív törzs vezetője. Varga István orosházi képviselő, az MDF frakcióvezető-helyettese a parlament nyitó napján arra mutatott rá, hogy az elmúlt hónapokban az MSZP rendkívül rövid idő alatt eljutott az ígért konstruktív ellenzékiségtől az idő előtti választásokig, az állítólagos külpolitikai konszenzustól az európai uniós csatlakozás veszélyeztetéséig. Hóm Gyula képviselő pedig kijelentette: „Rossz irányba megy a kormányzás, az országnak már nagyobb érdeke a kormány leváltása, mint a jelenlegi stabilitáshoz fűződő érdek.” Vasárnap ezt megerősítette azzal, hogy folyamatosan gyengül a demokratikus állam intézmény- rendszere, eldurvult a közélet hangneme, rosszabbodik az or— Az országos helyreállítás, újjáépítés fő irányelve, hogy november végéig minden károsult lakhatási feltételeit biztosítani kell. Szeptember 5- éig az önkormányzatoknak minden károsulttal előzetesen meg kellett állapodni a helyre- állítás, újjáépítés, illetve a kárenyhítést szolgáló egyéb szociális és lakás célú támogatási formák biztosításának módjáról. Ha az önkormányzat kamatmentes kölcsönt, illetve vissza nem térítendő támogatást nyújt, annak feltételeit helyi rendeletben szükségeltetik szabályozni. A pénzbeli támogatási formák együttesen is nyújthatók, azaz ugyanaz a károsult szociális helyzete alapján visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásban is részesülhet. Ha a képviselő- testület döntött a támogatás módjáról, mértékéről, a tényleges folyósítás előtt a feltételeket szerződésben kell rögzíteni — derül ki a tárcaközi bizottság útmutatójából. — Both — szág gazdasági és pénzügyi helyzete. Képviselőnk szerint felvetődik a kérdés: kinek az érdeke az, hogy Magyarországon idő előtti választások legyenek, hogy kigúnyolják a miniszterelnök találkozását a polgárokkal, hogy megkérdőjelezzék a kormány intézményeit, hogy aláássák az igen kedvező nemzetközi megítélésünket. Varga István egyetértett Sólyom Lászlóval, az Alkotmány- bíróság volt elnökével, aki szerint a politikai ellenfél erkölcsi megkérdőjelezése csak a zsarnokkal szemben jogosult, a demokratikus berendezkedés politikai harcaiban nem lenne szabad továbbra is alkalmazni ezt az eszközt. S. Á. Varga István: „Kinek az érdeke?”