Békés Megyei Hírlap, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-24 / 223. szám
2 1999. szeptember 24., péntek „...a mezőgazdaság és az élelmiszeriparral együtt az össznemzeti termék 10 százalékát állítja elő...” — mondotta Stumpf István Éveken át a magyar mezőgazdaság zászlóshajójának tartották Bábolnát, több mint két évtizede — kivéve tavaly — minden ősszel bemutatkozik a szakembereknek, az érdeklődőknek. Nem volt ez másként az idén sem, szeptember 16—18-a között rendezték meg az ágazat legrangosabb seregszemléjét, a ,,Bábolnai Gazdanapok”at, felvonultatva, bemutatva a látogatóknak a legkorszerűbb termelési technológiákat, technikákat. Az év egyik legnagyobb szakvásárát a vertikális integráció jegyében rendezték, terítékre került az ágazat gazdasági kihívása, mind a gyártók, mind a forgalmazók bemutatták technológiai újdonságaikat, tenyésztési és termelési eredményeiket, új, díjazott élelmiszer-ipari termékeiket, a tudomány és a gyakorlat eredményeit, vetőmag-, gép- és alkatrészkínálatukat, s azok finanszírozását. Az IKR Részvénytársaság kiállításán is számtalan újdonsággal találta magát szemben a látogató. A mindennapos munka mellett a háromnapos rendezvény jó alkalmat adott a szakemberek találkozójára, s arra, hogy a látogatók megítélhessék: mennyit is fejlődött az agrárágazat. Ebben az IKR Rt., nünt az egyik Szeptember 16., 17., 18. társrendező igyekezett szektorsemleges maradni, felvonultatta palettájának kínálatát mind a családi, mind a nagyüzemi gazdálkodáshoz. Az IKR kiállítási területén folyamatos szántóföldi gépbemutatón tekinthették meg az érdeklődők a legújabb gépcsodákat, így a New Holland TND/TNS traktorcsaládot, a Yetter csoroszlyás gabona direkt vetőgépet, vagy az Amazone gépek közül a Variant pneumatikus gabonavető gépet. Az IKR az elmúlt években a világ fejlett technológiáját és vele együtt a minőségi terAz ország minden szegletében ismerős a bábolnai vetőmag Szántás 1949-ben... ...és 1999-ben Porondon a betakarítógépek melést igyekezett a hazai körülmények között megvalósítani. Az IKR kiállítási területe mellett bemutatták az érdeklődőknek a százados kultúrát jelent, amely Magyarország számára nemzetformáló tényező — mondotta egyebek között Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője a „Bábolnai Gazdanapok" megnyitóján. A háromnapos rendezvény ehhez a sorsfordulóhoz kívánt hathatós segítséget nyújtani. (p™ rendszer kukoricakísérleteit, a termelőknek „Bábolnamag” néven kínálják a szaporítóanyagot. Hazánkban sokan a nemzet sorskérdésének tekintik a mezőgazdaság helyzetét. Ez talán túl magasztos kifejezésnek tűnik, de igaz. A dolog megítélése nemcsak azért fontos, mert a mezőgazdaság az élelmiszeriparral együtt az össznemzeti termék 10 százalékát állítja elő, hanem azért is, mert több évErődemonstráció — IKR-módra Három napon át Bábolnára figyelt a hazai mezőgazdaság Békési napraforgó-adapterek az USA-ba Az OPTIGÉP egyik slágere a 12-soros adapter Fiatal cég a békési OPTIGÉP Kft., termékei viszont jól ismertek határainkon, mi több a tengeren túl is. A cég az egykori Mezőgépgyár helyén, különböző mezőgazdasági gépgyártó cégek utódjaként ’93-ban alakult, átvette elődei termékeit, gyártóeszközeit és dolgozóinak egy részét. Az új cég termékeinek fejlesztésében és gyártásában a kft. szakembereinek több mint negyedszázados tapasztalata van. A békési gépipar profilját elsősorban a betakarítógépek gyártása jellemezte mindig. Az OPTIGÉP Kft. termékcsaládja is erre épül, a folyamatos fejlesztés és termékeinek megbízható minősége jelenti a biztonságot. Korábban adták-vették a cég elődjeit, a tulajdonosok változtak, a termékcsalád viszont maradt. A Saját fejlesztések szabadalommal védettek. Az OPTIGÉP termelésének gerincét az adaptergyártás adja, árbevételük egyik jelentős hányada az exportból származik, a NAS típusú napraforgó-betakarító adapterek jelentős része exportra kerül, minden ötödik adapter az USA mezőgazdaságának a szolgálatában áll. Az OPTIGÉP huszonötféle — 4, 6, 8 és 12 soros — adaptert gyárt, a kft. ezen termékei valamennyi kombáj-típusra felszerelhetőek, alkalmazhatóak. Ezen adapterek előnye többek között, hogy minimális szemveszteséggel takarítja be a termést, könnyen kezelhető, a géphez egyszerűen csatlakoztatható, minimális karbantartást igényel, s a speciálisan kialakított burkolatok a lehajtó szárakról is biztosítják a napraforgó betakarítását, használható kukorica és magcirok betakarítására is. Lehet, hogy kevesen tudják de igaz: a honi napraforgó-adapter gyártás kilencven százalékát a békési gyárban szerelik össze, mellyel a világon a legkisebb szemveszteséggel takarítható be a napraforgó termése. Egyre keresettebb a 12 soros adapter, segítségével naponta 50 hektár napraforgó aratható le. A szakemberek kiszámították, hogy 200 hektáros vetésterületnél ennek az adaptertípusnak az ára — a kedvező szemveszteség miatt — megtérül. Az OPTIGÉP Kft. az Agromasexpón folyamatos fejlesztésért, valamint a nemzetközi piacon való tartós részvételéért kiérdemelte a vásár nagydjját. rpm A 2-soros bakháthúzó főként a szántóföldi kertészet gépe Vállaljuk esküvök, bankettek, családi rendezvények lebonyolítását! Rendelésüket személyesen a Lencsési út 17. sz. alatt, illetve a 457-519-es telefonszámon várjuk.-----------0-----------------ek! M inden hónapban mindig más-más termékek akciós áron! Nyitva tartás: naponta 6 órától 20 óráig. PRIMO PIETRO PÉKSÉG A pékség árui megvásárolhatók a Primo Pietro ABC-ben. Viszonteladók megrendeléseit várjuk, megfelelő mennyiség esetén kérésükre az árut kiszállítjuk. Primo Pietro Békéscsaba, Lencsési út !7. Telefon/fax: 457-519. PRIMO PIETRO PRIMO PIETRO ABC-ben ÉTTEREM ÉS SÖRÖZŐ