Békés Megyei Hírlap, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-03 / 205. szám

Épületátadó, (i) A Bé­kés Megyei Képviselő-testü­let Vésztői Szakosított Ott­honának új, impozáns épüle­tét ünnepélyes keretek kö­zött adják át ma délelőtt 10 órakor. A rendezvényen töb­bek között jelen lesz dr. Kontrát Károly államtitkár és Domokos László, a me­gyei közgyűlés elnöke. Partnertalálkozó, (cs) A martonvásári Elitmag Kft. és a Lúd ’96 Bt. közösen szervez partnertalálkozót Tótkomlóson, a II. számú kultúrotthonban ma 18 óra­kor. A találkozó témája: a martonvásári búzafajták is­mertetése és a vetőmag­konstrukciók. Cukorbetegek, (d) A cukorbetegek békéscsabai klubjának tagjai ma találkoz­nak a Réthy Pál Kórház első emeleti ebédlőjében. Az időskori mozgásszervi be­tegségekről dr. Balázs Tibor reumatológus tart előadást a résztvevőknek. Színistúdiósok, (u) A Csabai Színistúdió felvételt hirdet új csoportjaiba. Há­rom korosztály tagjait vár­ják: 10—13 éves, 13—16 éves és 17 év fölötti fiatalok jelentkezését fogadják levél­ben illetve telefonon az Ifjú­sági Házban, ahol a felvételt szeptember 18-án, délelőtt kilenc órától tartják. Vegetáriánus. (fm) Szeptember 30-án, este hat­tól ételkóstolóval egybekö­tött Vegetáriánus partit ren­deznek Békéscsabán, a Helyőrségi Klubban. Hitchcock, (fm) Békés­csabán, a Békés Megyei Könyvtár földszinti termé­ben szeptemberben, szomba­tonként délután három órai kezdettel Alfred Hitchcock filmjeit vetítik. Szeptember 4-én a Pszicho, 11-én a Bű­völet, 18-án a Szédülés, 25- én pedig a Hátsó ablak című filmet vetítik. Huszonnégy osztály, (i) A körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskola évfolya­monkénti csoportbontását Tiszainé Rudner Judit isko­laigazgató ismertette a kép­viselő-testülettel. Kiderült: a most induló tanévben Ladányban huszonnégy önálló osztályban folyik ok­tatás, s az ötszázötvenöt ta­nulóval összesen harmincki­lenc pedagógus foglalkozik. Zárkában, (b) A szarvasi rendőrkapitányság egyenru­hásai betöréses lopássorozat elkövetésével alaposan gyanú­sítható, két békésszentandrási fiatal férfit vettek őrizetbe. MEGYEI KÖRKÉP 1999. szeptember 3., péntek Aluljáróval biztonságosabb lesz Az aluljáró nem csak kényelmesebbé, biztonságosabbá is teszi a gyalogosok és a kerékpáros­ok közlekedését fotó: lehoczky Péter Az átutazó gépjárművezetők és a szarvasi lakosok egyaránt megértéssel fogadják a 44-es főút rehabilitációjával járó forgal- mirend-változást. A városi szakasz felújítása a tervek szerint novemberre elkészül. Szarvas város sikeres tárgyalá­sokat folytatott a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht.-val. Ennek eredménye, hogy az útrehabilitációval párhuzamo­san elkészül a kerékpáros-gya­logos aluljáró, a két jelzőlám­pás csomópont, továbbá a Bé­késcsaba felől városba bevezető szakaszon a közvilágítás, és aszfaltszőnyeget kap a főút és a vasútállomás közötti útszakasz — tájékoztatott Skultéti Mi­hály, a polgármesteri hivatal műszaki és gazdasági osztály- vezetője. A gyalogosok és a kerékpáros­ok közlekedését megkönnyíti a híd előtt készülő aluljáró, ami fontos része a Körös-parton kiala­kítandó sétánynak. Az aluljáró­építés idejére a főút egyik szaka­sza le van zárva. Az osztályveze­tő úgy látja, az építkezéssel együtt járó forgalomlassulást a járműve­zetők megértéssel fogadják, (r) Napirenden Békés költségvetése Igen élénk, megjegyzésekkel tarkított, már-már a személyeske­dés határát súroló vita jellemezte Békés önkormányzatának tegnapi ülését. Először Pallag László tette szó­vá, hogy tudta nélkül használ­ták fel képviselői pénzalapjának egy részét járdaépítésre ott, ahol az utóbbi időben három­szor is készült járda, melynek lapjai „elvándoroltak”. A testü­let ezután a szennyvízberuhá­zással kapcsolatos tájékoztatót hallgatta meg, melyből kiderült: a munkák során a helyreállítás azontúl, hogy elhúzódik, kíván­nivalót is hagy maga után. A testület megvitatta a város költségvetésének idei, első fél­évi teljesítését. Ebben az évben több, mint 2 milliárd 212 millió forint Békés költségvetése, a be­vételek és a kiadások időarányo­san egyensúlyban vannak, vala­mivel 51 százalék felett teljesül­tek. A sporttámogatásra fordít­ható mintegy 13 millió forint felosztása is élénk vitát váltott ki. Többek a sport nevelő szere­pét, értékteremtő erejét hangsú­lyozták, s úgy foglaltak állást, hogy emelni kell a támogatások mértékét. A testület meghallgat­ta Pallag László országgyűlési képviselőnek a parlamenti mun­kájáról szóló tájékoztatóját, aki egyebek között elmondta, hogy választókerületébe hová és mennyi támogatást hozott. A tá­jékoztató felett nem nyitottak vitát, csupán hozzászólt néhány városatya. Egyikük kifejtette: mindez szép, de a városban en­nek nem látta hasznát, az itt élő képviselő ebben a ciklusban nulla forint támogatást hozott a településnek. A testület ezután egyéb ügyeket tárgyalt, majd zárt ülésen vagyoni kérdések­ben döntött. — sz — Petőfi ma már megbocsátana Amikor Petői! Sándor 1847 júniusában Okányban járt, akkor a mai iskola helyén lévő fogadóban a kocsmáros nem volt ked­ves hozzá. Ám a nagy költő ma már minden bizonnyal megbo­csátana neki, ha tudná, hogy az okányi általános iskola szerdán a Petőfi Sándor nevet vette fel. — A mai iskolaépületben 1958. szeptember elsején indult meg a tanítás. Negyvenegy év telt el azóta. Örülök, hogy most új köntöst kapott az iskola, s hogy itt lehetek a névadón is — mondta az avatóünnepségen Püski Imre, az okányi iskola nyugalmazott igazgatója. — Tavaly novemberben dön­tött úgy a képviselő-testület, hogy iskolánk a Petőfi Sándor nevet veszi fel. A mostani ün­nepségre Petőfi-domborművet készítettünk Szőke Sándor kötegyáni szobrászművésszel. Az alkotásra 400 ezer forintot pályázat útján nyertünk, így a községnek csak 250 ezer forint­jába került a műalkotás. Ez a dombormű a továbbiakban a március 15-ei koszorúzások emlékhelye is lesz — közölte az ünneplőkkel Kónya Mária pol­gármesterasszony. — Petőfi kiváló bizonyítéka annak a ténynek, hogy a ma­gyarság meg tudja őrizni nagy­jait — fogalmazott Fekete Gab­riella, a megyei pedagógiai in­tézet magyar szakos szakta­nácsadója, aki a költő Békés megyei kötődéseiről is beszélt. Az iskola falán elhelyezett Petőfi-domborművet Kónya Mária polgármesterasszony és dr. Dunai József, az okányi Pe­tőfi Sándor Általános Iskola igazgatója leplezte le. M. B. VÉLEMÉNYEK A látszat sem csalhat Hála Istennek, nem ismerem közelebbről Simicska Lajost; nem nekem volt kollégiumi szobatársam. így aztán családjáról, édesapja és apósa halálának okáról, körülményeiről sem so­kat tudok. Ismerek viszont — és remélem, nem kegyeletsértés, ha megjegyzem — olyan esete­ket, ahol szülőt éppen gyermeke életvitele, bot­lása, bűnözővé válása betegített meg, apa rok­kant bele fia gaztetteibe vagy anyját kergette sír­ba mindaz, amivel felnőtt leánya bemocskolta a család nevét. Ennyi bevezető után, ugye, kitalálták, mire célzok? Még mie­lőtt az APEH (volt) elnöke bejelentette volna távozását, különbö­ző lapokban megjelent enyhén szólva különös vádaskodása, fe­nyegetőzése, üzenete politikai ellenlábasainak, akiket nem keve­sebbel gyanúsított, mint hogy meggyilkolták apját és apósát. Ar­ra gondoltam, hogy vajon mi fájhatott a papáknak. Talán tényleg fiuk, vejük állítólagos üldöztetése, meghurcoltatása. Talán más. Én például el tudom képzelni, hogy jóérzésű, tisztességes embe­reknek 1994-től folyamatosan szemet szúrhattak a Fidesz volt gazdasági igazgatójának ügyletei: a Mahir elhíresült privatizáci­ós pályázata, a jelenlegi kormányzó párthoz közel álló üzletem­berek és családtagjaik olyan vállalkozásai, amelyeket kétes kül­földi nevekkel hoztak összefüggésbe. Ezek árnyékában apróság­nak tűnhet az adóhivatal elnöke ellen azért indított büntetőeljá­rás, mert felindultságában megrongálta szomszédja kerítését. A gyors karrier, legyen az politikai hatalom vagy vagyonszer­zés, netán mindkettő együtt, ritkán zajlik simán, etikusan. Pedig nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Ma már világos: nagy merészség volt zűrös előélete, számos figyelmez­tetés ellenére kinevezni Simicskát az Adó- és Pénzügyi Éllenőr- zési Hivatal élére. Ténykedésének egy esztendeje során többször reflektorfényben álló köztisztviselőhöz méltatlanul szerepelt. Lehet, hogy lemondása az első, posztjához illő megnyilvánulás? S az utód — elődjéhez fűződő kapcsolata miatt — sajnos nem indulhat egészen tiszta lappal... Niedzielsky Katalin Öröm ez, lányok? Ha macskát óhajt vásárolni a tisztelt olvasó, ak­kor se dőljön be ezentúl minden hirdetésnek. A doromboló cicák eladók szövegű felkínálás mást (is) rejthet magában. Szexhirdetéseket szeptem­ber elsejétől tilos élesben feladni, megjelentetni, így marad a virágnyelv. Mazsolázhatunk majd a gyöngyszemek között, és szövegajánlatokat már mi is kaptunk, hogy közvetítsük a lázasan fejü­ket törő örömlányoknak. íme néhány: Francia nyelvlecke, haladóknak, Lófarkas vagyok, hívj fel, hogy a tied milyen, Ágy tartozékkal és egy belevalóval eladó, Gumit elsőkézből, kipróbálással. Ha azonban ezeknél a hatóság úgy értékeli, hogy szerintük közvetlen testi érintkezésre utalnak, il­letve alkalmasak a szexuális vágy felkeltésére, bírsággal pró­bálkozhat. Legalább meglátjuk: ki és mitől gerjed be. Ha még nagyobb feneket kerítünk az új törvénynek, szólni kell a külsősökről, vagyis az útszéleken, utcákon szolgálatot teljesítő lányokról is. Akiket majd önkormányzati rendeletek terelnek vigalmi övezetekbe, ahol friss orvosi igazolásukat lo­bogtatva fogják el egymás elől, mellett, után, közben a kuncsaf­tokat. Aki pedig áthágja a törvényt, magára vessen. Akár 100 ezer forintra is megbüntethetik. Nem lepődnék meg, ha ezt követően úgy próbálná a leányzó veszte­ségét felszámolni, hogy zaklató jellegű felajánlást tesz. Lebukás esetén emiatt újabb kemény ezreket, tízezreket szabhatnak ki rá. A most már „ürömlánynak” ezután a pénztárcájából már csak miniszoknyára futná, és bánatában lógatná az orrát meg a retíküljét. Miniszoknya és lógatott retikiil azonban minősülhet passzív felkínálkozásnak is, amit szintén büntet a törvény. Persze, biztosan csak én fanyalgok, holott rendezett keretek között fekszenek ezentúl majd össze alkalmilag és pénzért a szolgáltatók a fogyasztókkal. Aki pedig lebukik, azonmód zsebbe nyúl és leperkázza a kirótt büntetést. A miniszoknyát csadorra váltja, a retikül helyett pedig a lábát lógatja. Vissza­szorul és kordában tartott lesz a prostitúció, a törvényalkotó szándékai szerint. Csak némileg megnő a macskahirdetések száma... Nyemcsok László Vett, de nem fizetett Növelni az elhelyezkedés esélyeit Térségi tréning pályakezdő fiataloknak Füzesgyarmaton Pályakezdő' munkanélküli fiatalok elhelyezkedési esélyeinek növelése érdekében ötnapos térségi pályaorientációs tréninget tartanak kedd óta Füzesgyarmaton, a Gara Hotelben. A ren­dezvény főszervezője a Remus Szociális Alapítvány. Jelentős kárt okozó csalás vé­gére tett pontot — egyelőre nem jogerősen — tegnap a bé­késcsabai városi bíróság. A tavaly szeptemberben kezdő­dött büntetőper kilenc tárgya­lás után fejeződött be. Az első rendű vádlottat, K. J.-t jelentős kárt okozó csalás bün­tette miatt 1 év 4 hónap börtön­re és 2 év közügyektőí való el­tiltásra, a II. rendű M. I.-t bűn­segédként elkövetett jelentős kárt okozó csalás, közokirat-ha­misítás és hat rendbeli közok­irattal visszaélés büntette miatt három év börtönre és négy év közügyektől való eltiltásra, míg a III. rendű vádlott S. J.-t, fel­bujtóként elkövetett jelentős kárt okozó csalás büntette miatt 1 év 8 hónap börtönre és két év • •• közügyektől való eltiltásra ítélte a bíróság. A történet 1995 szeptembe­rében kezdődött. K. J. jelentő­sebb összeggel tartozott S. J.- nek, aki azt tanácsolta neki: a tartozás visszafizetése érdeké­ben szerezzen úgy árat, hogy annak ellenértékét nem fizeti meg. K. J. így is tett, és üzleti kapcsolatait kihasználva egy kamionnyi gyermekárut (játék, bébi ápolási cikkek) szerzett 2 millió 636 ezer 276 forint érték­ben. Az árut értékesítéséig S. J. garázsában tárolták. Mikor az eladó az áru ellenértékét kérte, K. J. mellett S. J. és M. I. is hi­tegetni kezdte, és vele különbö­ző — mint kiderült mit sem érő — szerződéseket kötöttek a fi­zetést illetően. K. A. Új községháza Hunyán jövőre elkezdődhet az új községháza felépítése. A bel­víztől tönkrement mostani pol­gármesteri hivatal gazdaságo­san nem újítható fel. Az épület rendbetételére korábban kapott 5,9 millió forinthoz további ti­zenkilenc milliót kap az önkor­mányzat. A terveket már meg­rendelték, ám a beruházást elő­reláthatólag jövőre tudják el­kezdeni. A községháza a mosta­ni helyén, két ütemben épül fel. Hogy a hivatali munka folya­matos legyen, a régi irodarészt csak akkor bontják le, amikor az új épület egyik szárnyába már átköltözhetnek a köztisztvi­selők. „A KISEBBSÉGNEK SO­SINCS IGAZA — AZ ELEJÉN.” (Herbert Prochnow) Bordács László, a Remus Szoci­ális Alapítvány kuratóriumának elnöke és Bere Károly kuratóri­umi tag (mindkét fiatal jelenleg egyetemi hallgató) érdeklődé­sünkre elmondta: az alapítvány azért vetette fel ennek a tréning­nek a szükségességét, mert az észak-békési térségben nagyon magas a munkanélküliség. A nemrég elnyert vállalkozói öve­zet kialakításának lehetőségével viszont a munkanélküliek esélyt kaphatnak az elhelyezkedésre, s a tréning abban segít, hogy a i- atalok tudjanak élni ezzel az eséllyel. A Remus Szociális Alapít­vány a tréning megrendezésére pályázatot adott be a Békés Me­gyei Munkaügyi Központhoz. A próbálkozást siker koronázta: a pályázat 400 ezer forintot hozott a célra. Az ötnapos rendezvény­be a szeghalmi térség tizenegy településén élő pályakezdő munkanélküliek kapcsolódtak be, amelyek ^többsége nemrég érettségizett. Ok a különböző ál­láskeresési technikák és szemé­lyiségfejlesztő ismeretek elsajá­tításán túl számtalan olyan in­formációhoz (jogi, pszichikai, grafológiai) juthattak, amelye­ket jól hasznosíthatnak a majda­ni elhelyezkedés során. Ám a fiatalok nemcsak elmé­leti ismereteket szerezhettek, hanem konkrét esélyt is kapnak a munkába állásra. Ma a térség vállalkozói lesznek a tábor ven­dégei, akik nemcsak vállalkozói tevékenységeiket mutatják be, hanem konkrét állásajánlatokat is tesznek. Tehát a tréningen megszerzett ismereteket már ma „élesben” próbálhatják ki a fia­talok, akiket ma látogat meg Domokos László, a megyei köz­gyűlés elnöke is. Bordács László és Bere Kár­oly megemlítette: a tréning be­fejeztével sem szakadnak el tel­jesen a fiataloktól. Az alapít­vány tovább fogja követni életü­ket, elhelyezkedésüket. Ameny- nyiben pedig ismét sikerül pá­lyázat útján vagy egyéb módon anyagi fedezetet találni, akkor a jövőben megint tartanak hason­ló tréninget a térségben. Magyar! Barna

Next

/
Oldalképek
Tartalom