Békés Megyei Hírlap, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-16 / 216. szám
1999. szeptember 16., csütörtök SPORT Hajrá a felkészülésben Vác—Békéscsabai NKC 32—35 (16—16). Előkészületi női kézilabda-mérkőzés, Vác, 200 néző. V.: Kanyok, Sziklai. Mivel a csabaiak késve érkeztek Vácra, emiatt a délelőtti találkozó közös megegyezés alapján elmaradt, s Farkas József edzést vezényelt a lányoknak. A délutáni összecsapáson az első félidőben fej-fej mellett haladt a két együttes, a védekezésre kevés gondot fordítottak a csapatok. A második játékrészben a 36. percben 20—17-re elhúztak a vendégek és ezt az előnyüket a lefújásig tartani tudták a lilák. Ld.: Borkowska 6, Vészeli 4, ill. Szmka 9, Kovács 6, Szabó, Kulcsár 5- 5, Nanita, Valyuch 4-4. Debreceni VSC—Agro SE Orosháza 28—29 (13—13). Női, Debrecen, 50 néző. V.: Kordás, Taizs II. Az I. félidő kiegyenlített küzdelmet hozott. Fordulás után fej-fej mellett haladtak a csapatok és a hajrában a jól játszó vendégek a maguk javára fordították a mérkőzést. Ld.: Félix 11, Borók, Nyilas 3-3, ill. Lucaci 10, Guricsné 5, Baboly, Gyuska G. 3-3. Debreceni VSC—Agro SE Orosháza 33—23 (17—10). Női, Debrecen, 400 néző. V.: Marsi, Szilágyi. A délutáni találkozón már az első félidőben megsérült Sávolt és Baboly, majd a második játékrészben Guricsné is, s ez meghatározta a találkozó kimenetelét. A hazaiak gyors indításokból lőtték góljaikat, míg a vendégek hét büntetőt hibáztak. Ld.: Szász 9, Nagy K. 8, ill. Lucaci 7, Ancsin, Békési 5-5, Gyuska G. 3. * Góg Anikó sikere Szlovéniában Rajtol a kézilabda NB I B őszi idénye Három Békés megyei csapat indul Az előző idény NB I B-s gólkirályától Moldovántól (kezében a labda) az áj idényben is jó játékot és sok gólt várnak a békésiek fotó: such tamás Muraszombaton rendezték meg a szlovén nemzeti triatlon bajnokságot, amelyre névre szóló meghívást kapott a legújabb felnőtt világranglista hetvenkette- dik helyén álló orosházi junior világ- és Európa-bajnok Góg Anikó. A viadalon a tizenkilenc éves sportoló igazolta klasszisát és nagy fölénnyel nyerte meg az Koppenhágában nemzetközi sporttudományos konferenciát rendeztek, amelyen tizenegy európai ország képviselői tanácskoztak. A kétnapos rendezvényen részt vett dr. Petróczy Gábor Békés megyei sportigazgató is, aki Preben Kvagelund, A nemrégiben megrendezett 14. Nike Budapest félmaratoni versenyen nem kevesebb mint hatvan megyei vállalkozó teljesítette a távot a mintegy 3400 célba érkező között. (Hivatalos eredményhirdetés november 20- án a Maraton Konferencián.) A Békés megyei férfi indulók között többségében békéscsabai versenyzőket találni, de a gyulaiak, orosháziak, mező- berényiek, békésiek, szarvasiak is szép számmal akadtak, sőt volt induló Csabacsűdről, Nagyszénásról, Kondorosról, Bucsáról, Kétsopronyból,, a Békésen, a „Madzagfalvi napok” keretében az I. Békés Kupa kosárlabdatomával egy időben rendezte meg a Békés és Vidéke Áfész a nagy hagyományokra visszatekintő 43. Viharsarok Kupa kosárlabdatomát. A hölgyeknél három, a férfiaknál négy csapat vetélkedett. A végeredmény. Nők: 1. Szarvasi KK, 2. Kiskunfélegyháza, 3. Békés és Vidéke Áfész SE. Férfiak: 1. Békéscsabai KK, 2. Gyulai Color KC, 3. Áfész SE Old Boys, 4. Kiskunfélegyháza. Az első helyezett csapatok oklevél- és vándorkupa-díjazás- ban részesültek. Egyéni díjazottak. A győztes neu csapat olimpiai távú versenyt, ideje: 2:02:20. Góg Anikó jelenleg hazai környezetben készül edzője, Buday Joe irányításával a jövő feladataira. Legközelebb a szeptember 25-ei belgrádi világkupa pontszerző versenyen áll rajthoz az orosházi triatlo- nista. (v. 1.) a Team Danmark igazgatója korábbi Békés megyei látogatását viszonozta. Dr. Petróczy Gábor előadást tartott a konferencián az állami sportalapítványokról, hazánk olimpiai felkészüléséről és tájékoztatást adott Békés megye sportéletéről. hölgyek között pedig Murony- ból, Békésről, Békésszentand- rásról is. A legeredményesebb Békés megyei, vagyis aki a százas listán is megtalálható, a 9. helyezett Bogár János volt (úgy hallottuk, az ultramaratonista is-, mét békéscsabai színekben versenyez a jövőben), a szarvasi Kiss Zoltán 37., a békéscsabai Szilágyi Árpád 73., a mezőbe- rényi Földi Mihály 91. Á nőknél a békéscsabai (székesfehérvári) Ilyés Ildikó válogatott gyalogló a 13., az orosházi Oláhné Farkas Csilla 87. edzője: Darida Károly és Darida Károlyné. A győztes férfi csapat edzője: Vida András. Legjobb dobók: Tímár Gyöngyi (Szarvas) és Czifrák Csaba (Békéscsaba). Legtechnikásabb játékosok: Zsig- mond Fruzsina (Szarvas) és Bak Tamás (Gyula). Legeredményesebb hazai játékosok: Békési Rita és Trescsik Szabolcs. Támogatók: Békés és Vidéke Áfész, Békés Megyei Kosárlabda Szövetség, Olimpik Kft., Optigép Kft., Rovért Kft., Kasino Kft., Sweet Food Kft., Minipol Kft., Marton Trade Bt., Bé-Kis Bútor, dr. Marunák István ügyvéd, Bondár Gábor vállalkozó, Kecskés kocsma, Juhos Fotó, Juhász üveges, Hegedűs Ferenc és Farkas László vállalkozók. RÖVIDEN Labdarúgás. Barátságos labdarúgó-mérkőzést játszik szeptember 19-én, vasárnap 15 órakor Telekgerendáson a megyei III. osztályú helyi együttes az Előre FC Békéscsaba NB I- es csapatával. Teke. Az NB Il-es csapatbajnokságban vereséget szenvedett a Gyulai-Aranykereszt csapata idegenben, Nádújfalun (6:2). A gyulai dobók: Oláh 461, Püski 504, Nagy I. 498, Tóth L. 486, Baksa 481, Pigniczki 479. Tenisz. Az OB III eredményei. 10. forduló: Szarvas— Gyula 1:8, Mezőberény—Békéscsaba II. 5:4. 11. forduló: Hódmezővásárhely II.— Szarvas 7:2, Szentes—Mezőberény 8:1, Gyula—Szegedi VTK 7:2, Szegedi Kinizsi—Békéscsaba II. 5:4 Lovassport. A Kincsem- parkban az orosházi Bárándi Zsuzsa és lova, Flóris a Freude- naui hendikep 1200 méteres távján 14 indulóból start-cél győzelmet aratott. E sport kedvelői régen láttak együtt ennyi indulót, még ritkábban tapasztalnak ilyen biztos győzelmet. Flóris és Zsuzsi valamennyi ellenfél előtt „hazaért”. Bozó remekelt Veszprémi Fireballs—Békéscsabai Villámok 16—24. II. ligás baseballmérkőzés, rájátszás, Veszprém, 50 néző. V.: Boross. Békéscsaba: Ugawa 5, Bíró 4, Papp 4, Bozó 2, Katona 1, Szelcsányi 2, Mészáros 2, Surinás 2, Laurincz 2. Edző: Ugawa Hideki. Óriási meglepetésre nyertek a csabaiak, tudniillik több meghatározó játékos nélkül utaztak el Veszprémbe. A Villámok fegyelmezetten játszottak, s Bozó Zoltán volt a mérkőzés hőse. A találkozó három óra 15 percig tartott. A békéscsabaiak idegenbeli győzelmükkel nagy lépést tettek az első liga felé. Támogatók: Hungarotel Rt., Gólya söröző, Sarokház söröző, Gyulai Várfürdő. Lada-cross verseny Orosházán Lapunk keddi számában írtunk arról, hogy a hét végén elmarad Orosházán az autocross országos bajnokság futama, mivel ekkor nemzetközi viadal lesz Olaszországban, amelyen érdekelt a helyiek legjobbja, Jelinek Zsolt is. Somogyi Gézáné, az Orosházi Technikai Sportok Egyesületének elnöke tegnap jelentkezett lapunknál: — A félreértések tisztázása érdekében szeretném hangsúlyozni, hogy csak az autocross verseny marad el, a Lada-cross bajnokság nyolcadik fordulójának küzdelmeit vasárnap megrendezzük a Földvári úti pályán. Az időmérőedzések 10, a futamok 13 órakor kezdődnek, majd a döntőkre 16 órától kerül sor. FIFA-világranglista Csehország az Európa-bajnoki selejtező-sorozatban nyújtott kitűnő eredményeinek köszönhetően megelőzte a világbajnok Franciaországot és a második helyre jött fel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szeptemberi világranglistáján. Az cseheken kívül a spanyolok hármat léptek előre, hiszen immár negyedikek. Olaszország válogatottja a Dánia elleni hazai vereség után a 4. helyről a nyolcadikra zuhant vissza. A magyar együttes — hat pozíciót előrelépve — a 43. helyen áll. A hét végén megkezdődik az NB I B-s kézilabda-bajnokság küzdelemsorozata. Az új idényben három Békés megyei együttes, a Békési FKC, az Újkígyós Csaba KC férfi és a Gyulai SE női csapata rajtol. Az idény kezdete előtt a szakvezetőktől a következő kérdésekre kerestük a választ. 1. — Mikor kezdték a felkészülést? Sikerült-e elvégezni a kitűzött munkát? 2. — Milyen változások voltak a keretben? 3. — MUyen -tervekkel vágnak neki az új szezonnak? Biztosítottak-e a feltételek? 1. Szabó Károly (Gyulai SE): —T- Július 26-án kezdtük a munkát, heti négy edzéssel. A bajnoki rajtig több mint harminc edzést tartottunk és nyolc előkészületi mérkőzést játszottunk. Mivel csak az utolsó héten alakult ki véglegesen a keret, illetve többen munkahelyi elfoglaltság és a tanulás miatt nem tudtak részt venni valamennyi foglalkozáson, így nem tudtunk együtt gyakorolni, még nem alakult ki a csapat. Gávai Ferenc (Békési FKC): — Július 18-án kezdtük a felkészülést és azóta több mint negyven edzést tartottunk. A felkészülést felemásnak tartom, mivel az idősebb kézilabdázók közül többen munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudtak részt venni valamennyi foglalkozáson. A fiúk becsülettel dolgoztak az első két hétben végzett fizikai terhelés idején épp úgy, mint a későbbi taktikai és technikai elemek gyakorlásakor. B. Tóth János (Újkígyós Csaba KC): — Július 26-a óta készül a csapat, s már túl van a félszáz edzésen. A fiatalok, akik közül sokan az NB Il-es együttesben szerepeltek az elmúlt idényben, rendszeresen látogatták az edzéseket, ám az idősebbek munkahelyi elfoglaltság miatt csak kevesebb foglalkozáson tudtak részt venni, emiatt nem tudom, hogy mire lesz képes együtt a társaság. Szarvason edzőtáborban voltunk, ahol jó körülmények között dolgozhattunk. Nehezíti a helyzetünket, hogy Vörös és Unyatinszki megsérült, s közülük az irányítóra csak egy hónap múlva számíthatok, Pocsai viszont már bekapcsolódott a munkába. 2. Szabó Károly: — Felegyi az NB I-es Agro SE Orosházához távozott, DeákM. és Recska főiskolára került. Érkezett a Békéscsabai NKC-ból Bodzás kölcsönbe, Bollát az Agro SE-ből igazoltuk, míg Nemes a Szegedi Tanárképzőből jött. Szerettük volna a Békéscsabai NKC-ból kettős játékengedéllyel leigazolni Szrnkát és Valaczkait, ám ők a Szolnok megyei riválisunkat, a Martfűt erősítik. Az utolsó pillanatban az Agro SE sietett a segítségünkre, ahonnan Ancsin T. és Lovas kettős játékengedéllyel nálunk szerepelhet, miként a vb miatti szünetben az ősszel hat mérkőzésen a junior válogatott Benyáts is bennünket erősít. Gávai Ferenc: — Greksza távozott az NB Il-es Szarvashoz, míg hozzánk a szélső Nagy J. érkezett Szolnokról. Jelenleg tizenhét tagú a felnőtt keret, amelyben több ifjúsági korú játékos is szerepel. B. Tóth János: — Balogh abbahagyta az aktív játékot, Czina a Pick Szegedhez, Albrecht Németországba távozott. Érkezett a korábban számos NB I-es mérkőzésen szerepelt kiváló kapus, Pereverzia, Adáról a jobbátlövő Szenics, aki korábban már játszott Békéscsabán és Szolnokról a tehetséges jobbszélső, Csele. A fiatalok közül Korcsok, Harangozó B. és Harangozó V. kaphat szerepet az új idényben. 3. Szabó Károly: — Még nem tárgyalta a szakosztályvezetés — amely egyébként minden segítséget megad és újabb szponzorokat keres — a célkitűzést. Nagyon megerősödött a Keleti csoport, hiszen ide került az NB I- ből kiesett Kiskunhalas és Miskolc, valamint a Nyugati csoport bajnoka, az FTC Ű., s mellettük az NB I-es játékosokkal megerősödött Hódmezővásárhely, valamint a Kiskőrös is erős csapat. Úgy gondolom, ha a hazai mérkőzéseinken jól szerepelünk és idegenben is tudunk pontokat szerezni, a középmezőnyben végezhetünk. A korábbi évekhez hasonlóan, ha szerényen is, de biztosítottak a feltételek. Gávai Ferenc: — Még a vezetés nem tárgyalt a célkitűzésről. Információim szerint nagyon kiegyenlítetté vált a mezőny, több együttes jelentősen erősödött. Mi a lehetőségekhez képest minden mérkőzésen győzni szeretnénk, hogy kiszolgáljuk hűséges szurkolóinkat. Áz anyagiakról azt tudom mondani, hogy a tavalyihoz hasonló összeg áll rendelkezésre, s ezzel az NB IB- s mezőny egyik legkisebb költségvetésű együttese vagyunk. B. Tóth János: — A vezetés az első három helyre várja a csapatot. Mivel információim szerint nagyon megerősödött a mezőny, így nehéz dolgunk lesz, hogy teljesítsük a tervet. Ha nem jönnek közbe váratlan sérülések, akkor elérhetjük célunkat. A sorsolásunk nehéz, hiszen Gyomron kezdünk, majd jön a Kiskun- majsa és utazunk Békésre. A vezetés az anyagiakat igyekszik előteremteni a zavartalan működéshez. (verasztó) Nyit a belvárosi uszoda Hosszú nyári szünet után szeptember 20-án, hétfőn reggel 6 órakor ismét megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Békéscsabai Belvárosi Általános iskola és Gimnázium 25 méteres fedett uszodája. S attól kezdve a régi rend szerint hétköznapokon reggel 6—8 és este 18—20 óra között várja a mozogni vágyókat, a szauna pedig 17—20 óra között lesz nyitva. A hét végi nyitva tartást előreláthatólag októberben vezetik be újra. Sőt, az első versenyre is sor kerül: harmadik alkalommal rendezik meg a Belvárosi Kupa szenior úszóversenyt szeptember 25-én szombaton, 11 órától. Az első úszótanfolyamokat is szervezik már: október 4-étől gyermek kezdő és felnőtt haladó foglalkozásokat tartanak naponta 17.15—18 óra között, amelyekre szeptember 20-ától lehet jelentkezni az uszoda portáján, ahol bővebb felvilágosítással is szolgálnak. A Békéscsabai Atlétikai Club és lapunk közös játékra hí>ja olvasóit. Szeptember 13-ától 17-éig, négy alkalommal egy-egy képrészlet és egy alkalommal az 5» , futófesztivál programja jelenik meg lapunkban. ú. Vágják ki, helyes sorrendben ragasszák fel a képrészleteket egy levele- * \ zőlapra és küldjék el címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Bé- ‘ késcsaba, Munkácsy u. 4.! A futófesztivál programjából válasszák ki a leg- szimpatikusabbat és azt írják jeligeként a levelezőlapra! Beküldési határidő: szeptember 22., de a program helyszínén elhelyezett hírlapos ládába is bedobhatják. Díjak: hírlapos utazótáska, óra, esernyő, póló. Dániában járt a sportigazgató Hatvan Békés megyei teljesítette a távot Csabai atléták érmei Budapesten rendezték meg a serdülő B korosztályúak országos atlétikai bajnokságát, amelyen ott voltak a Békéscsabai AC fiataljai is, s közülük Tábor Miklós 600 m-en az ötödik helyet szerezte meg. Az ugyanekkor tartott serdülő A korcsoportos ifjúsági Budapest- bajnokságon 800 m-en Korcsok Péter aranyérmes lett, s mellette több érmet nyertek a csabaiak. A Békéscsabai AC versenyzőinek eredményei. Országos serdülő B bajnokság. 13 évesek. Fiúk. 600 m: 5. Tábor M. 1:38:3.15 évesek. 400 m: 10. Bordás L. 58:77. Serdülő A és ifjúsági Budapest-bajnokság. Lányok. SA. Magas: 3. Lukoviczki E. 155 cm. Fiúk. Ifjúságiak. 800 m: 1. Korcsok Péter 2:00:7, 2. Balogh 1. 2:00:9. SA. Magas: 2. Filyó T. 196 cm. Hármas: 2. Filyó T. 12,54 m. (V. I.) A Viharsarok Kupán történt