Békés Megyei Hírlap, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-16 / 216. szám

1999. szeptember 16., csütörtök HAZAI TÜKÖR Háromszor volt részleges közkegyelem Ajándék lenne az amnesztia Mivel Orbán Viktor miniszterel­nök minapi kijelentése szerint a kormány eddig nem látott okot arra, hogy foglalkozzon a 2000. évi részleges közkegyelem ügyé­vel, s nem is készült efféle előter­jesztés, ezért egyelőre senki sem tudja, hogy a korábban óvatosan beharangozott előrejelzéseknek megfelelően lesz-e jövőre am­nesztia vagy sem. Hende Csaba, az Igazságügyi Mi­nisztérium politikai államtitkára nem kívánt véleményt fűzni a kormányfő kijelentéséhez, mint ahogy nem akarta kommentálni minisztere, Dávid Ibolya júniusi sajtónyilatkozatát sem, misze­rint a kormány várhatóan ősszel dönt egy szűk körű amnesztia esetleges meghirdetéséről. Mint megtudtuk, a régi korok­ban általában az uralkodó trónra lépésekor, gyermeke születése­kor, vagy hasonló személyes ese­mények kapcsán hirdettek köz­kegyelmet, míg később, például a honfoglalás 1000. évfordulóján, a kiemelkedő történelmi pillana­tok adtak késztetést a „megbo­csátásra” a törvényalkotóknak. Hozzátette: a rendszerváltás óta a T. Ház döntése értelmé­ben háromszor hirdettek ki részleges közkegyelmet: 1989. november 4-én, a köztársaság kikiáltásának alkalmából, 1990. június 12-én, az új Országgyűlés megalakulásának, egyben Nagy Imre és mártírtársai halálának tiszteletére, illetve 1991. február 19-én, mentesítve a taxisblokád szervezőit és közreműködőit a felelősségre vonás alól. A politikai államtitkár szerint az ajándéknak tekintendő am­nesztiatörvény megalkotására vagy valamelyik egyéni képvise­lő, vagy - s ez a gyakoribb - a kormány tehet javaslatot. A ke­gyelem ugyanúgy kiterjedhet a már megindult, de jogerős ítéle­tig el nem jutott eljárások sze­replőire (pertörlés), mint a bün­tetésüket töltő, illetve felfüg­gesztett szabadságvesztésre ítélt személyekre (végrehajtási ke­gyelem). Előfordulhat, hogy a már szabadultakat mentesítik a büntetett előélethez fűződő hát­rányok alól. Bevett gyakorlat az amnesz­tia kiterjesztése a csupán né­hány évre ítélt terhes nőkre, a 14 év alatti gyermeket nevelő szülőkre, a halálos betegség­ben szenvedő elítéltekre, vala­mint a nyugdíjkorhatárt betöl­tött rabokra, de Hende Csaba szerint nincsenek általános szabályok arra nézve, hogy mi­lyen súlyú cselekmények elkö­vetői kaphatnak kegyelmet, s kik nem. Régi íratlan szabály, hogy a szándékos és súlyos bű­nökre jeles alkalmakkor sincs bocsánat. Az államtitkár úgy véli: nem szabályszerű, hogy a rács mögül kiengedett emberek rövid időn belül újra bűnbe essenek, már csak azért sem, mert a leggyak­rabban mentesített kör, a gon­datlan bűncselekményt elköve­tők - például a halálos közúti balesetet okozó gépkocsiveze­tők - kétszer nemigen követik el ugyanazt. Takács Mariann 800 millióba kerülne a biztos lottó-telitalálat Kizárható a manipuláció Gyakorlatilag kizárt a lottófoga­dásokat összesítő számítógépes rendszer manipulálása, így a hú­zás előtt legfeljebb a Szerencse- játék Rt. számítógépe tudhatja, hogy egy adott héten milyen ötös számkombináció maradt gazdát­lan - vélekedik a Közgazdaság- tudományi Egyetem informatikai tanszékének vezetője a hetek óta tartó lottólázzal kapcsolatban. Ha ezen a héten valakinek öttalá- latosa lesz a lottón, akkor annak tízjegyű számot írnak jóvá a be­tétkönyvében. Gábor András do­cens szerint a Szerencsejáték Rt. bankokéhoz hasonló számítógé­pes biztonsági rendszere szinte teljesen lehetetlenné teszi, hogy illetéktelenek hozzájussanak a heti több millió szelvényen beik­szelt számokhoz, s így idő előtt megtudják, melyik ötös kombiná­cióval vihető el a most már egy- milliárdot is meghaladó összeg. Elvileg persze minden lehetsé­ges, hiszen abszolút biztonság nincs - tette hozzá -, a fogadáso­kat rögzítő rendszert például fel­törhetik. A Szerencsejáték Rt. nyilván hozzáférhetne a tárolt adatokhoz, de a másutt is alkal­mazott szigorú előírások miatt ez is csak elvi lehetőség, mert több ember összehangolt közreműkö­dése kellene a beavatkozáshoz. Arra a kérdésünkre, hogy szá­mítógépes módszerrel kidobha­tó-e az adott héten legvalószí­nűbb nyerő kombináció, a szak­ember kifejtette: bár sokan, sok­féleképpen igyekeznek biztos tippeket adni a szerencsevadá­szoknak, az eddig lebonyolított mintegy 1500 sorsolás tapaszta­latai azt mutatják, hogy hosszú távon a-befutó számok szabályo­san váltogatják egymást. A lottólázba esett emberek így tényleg csak a szerencséjük­ben bízhatnak, annál is inkább, mert az egymilliárdot meghala­dó főnyeremény biztos elnyeré­séhez körülbelül 800 millió fo­rint értékű szelvényt kellene a pályázónak megvásárolnia. (takács) Megszületett az agrárbéke A tárca költségvetési követelése mögé felsorakoztak a gazdák ki agrárbéke már nem karnyújtásnyira van, megszületett - jelen­tette be Tamás Károly, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisz­térium közigazgatási államtitkára, miután tegnap a tárca megál­lapodást írt alá a mezőgazdasági termelők Szolnokon megválasz­tott bizottságával, illetve a Gazdaszövetkezetek Országos Szövet­ségével. A megállapodáshoz csatlakozott a Magyar Parasztszö­vetség valamint a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége is. A tárca már el is osztotta azt a pénzt, amit a költségvetéstől kapni szeretne. Torgyán József földművelési és vidékfejlesztési miniszter szerint az egyezség soha nem látott lehetőséget jelent a ma­gyar mezőgazdaság számára, hiszen az nemcsak egyes réte­geknek kedvez, hanem az egész agráriumnak. Hozzátet­te, jó megállapodás nem léte­zik, csak jó tárgyalófelek van­nak, és aki keres, az talál is hibát. A megállapodás értelmében a tárgyaló felek a jövő évi ag­rártámogatási rendszer kereté­ben új, hosszú lejáratú mező- gazdasági hitelkonstrukcióhoz kapcsolódó állami garancia- vállalási rendszer bevezetését kezdeményezik, beleértve az induló vállalkozások hitelhez jutási esélyeinek javítását is. Ennek érdekében az FVM a közeljövőben kormány-előter­jesztést készít. A mezőgazdaság kibontako­zásához és az Európai Unió­hoz történő csatlakozáshoz szükséges jövő évi agrár-költ­ségvetési támogatási igény megalapozása érdekében a tár­ca és a tárgyalóbizottság leg­alább 75 milliárd forint piacra- jutási, 60 milliárd forint agrár- termelési és 66 milliárd forint fejlesztési, beruházási előirány­zatot tart szükségesnek. A tárca a megállapodás sze­rint a jövőben a megfelelő jöve­delmezőség, valamint a piaci zavarok megelőzése, a hazai pi­ac védelme érdekében a garan­tált áras termékeknél interven­ciós árakat fog működtetni. A 2000. évben érvényes interven­ciós beavatkozás árszintje nem lehet alacsonyabb az 1998-ban érvényben lévő garantált árak inflációval növelt összegénél. Vidmann Mihály, a Magyar Parasztszövetség elnöke az alá­írást követően hangsúlyozta, a megállapodás végre olyan moz­gásteret nyit a piac résztvevői­nek, amely elengedhetetlen a vidék boldogulásához. Az el­nök szerint az egyezség meg­akadályozza a parasztok pénz­ügyi ellehetetlenülését és likvid forrásokat teremt. (sts) Aivl US* ilü>öMAN^ KAtsUl : - • 2000 májusában 200 magyar tudóst várnak a világ minden tájáról FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE Magyar tudósok világtalálkozója „Tudóstalálkozó 2000” címmel rendezik meg a jövő év májusában az öt világrészen élő magyar tudósok, mérnökök és or­vosok ötödik világtalálko­zóját, aminek végleges programjáról tegnap dön­töttek a Műszaki és Ter­mészettudományi Egyesü­letek Szövetsége által szer­vezett konferencián. A ta­nácskozás fő célja, hogy az ország elé tárja a 21. század új perspektíváit és előmozdítsa a magyar szellemi erők összefogá­sát. A rendezvényre közel kétszáz tudóst várnak, akik között ott lesznek a magyar származású Nobel-díjasok is. _____________________________________....................................,, . ^.y,j Hí rek röviden Koalíciós alkudozás A mai koalíciós egyeztetésen a frakciók az adótörvények módosításához benyújtott javaslatok támogatásáról, illetve elutasítá­sáról döntenek. Tállai András (Fidesz) szerint a megbeszélésen minden bizony­nyal szó esik arról a kisgazda szakértők ál­tal talált 300 milliárd forintos pluszforrás­ról, amelyből az FKGP szerint fedezni le­hetne a Földművelésügyi és Vidékfejlesz­tési Minisztérium 413 milliárd forintos igényét. Családi életre nevelés A szociális és családügyi, valamint az okta­tási tárca jövőre pályázatot ír ki iskolák és szülői közösségek számára a családi életre neveléssel kapcsolatban - ismertette Harrach Péter és Pokorni Zoltán. A két miniszter a készülő nemzeti családpoliti­kai koncepció oktatásra vonatkozó részle­teit egyeztette a találkozón. A várhatóan 40 millió forintra a pályázatot jövőre, az idei tanév második felében írják ki. Járait is lemondatnák Surányi György jegybankelnök mellett a pénzügyminisztert is felszólítjuk a lemon­dásra, mivel Járai Zsigmond a kormányfő­jét hátba támadta, a Magyar Nemzeti Bank háza táján megkezdett kormányzati intézkedéseket ellehetetleniti - jelentette ki frakciója álláspontját tolmácsolva Lentner Csaba. A MIÉP országgyűlési képviselője szerint a pénzügyminiszter el­lenérdekelt az MNB esetleges átvilágításá­ban, mivel ez más pénzintézeteknél is vizs­gálatot eredményezne. Minimálbér: csak javaslat A kormány nem arról döntött, hogy meny­nyi legyen jövőre a minimálbér, hanem megjelölte, milyen mértéket javasol majd az országos tárgyalásokon a szociális part­nereknek - közölte Őry Csaba, a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai állam­titkára. Megállapította, hogy az Országos Munkaügyi Tanácsban a kormányzati oldal jobb együttműködést alakított ki a munka­adói képviseletekkel, mint a szakszerveze­tekkel, mert azok főként sérelmeiket hang­súlyozzák és beleszólást követelnek a kor­mány kompetenciájába tartozó ügyekbe is. Sütőtökfesztivál Második alkalommal rendezik meg szep­tember 19-én, vasárnap a nemzetközi sütő­tökfesztivált a Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei Nagydoboson. Balogh József, a Máté­szalka és Vásárosnamény között félúton fekvő település polgármestere elmondta, a nagydobosi sütőtök már a század első har­madában világhírű volt, s az itt termesztett sütni való tökök messze a határon túlra is eljutottak. Mosonmagyaróvári sortűzper. A 75 éves Dudás István nyugállományú határőr ezredes a mosonmagyaróvári ’56-os sortűzper elsőrendű vádlottja vallomásával folytatódott tegnap a tár­gyalás. Az emberiség elleni bűntett miatt bíróság előtt álló egykori laktanyaparancsnok a vádirattal ellentétben azt állította: az október 26-ai sortűz eldördülésekor tűzparancsot sem ő, sem tiszttársai nem adtak ki. fotó: feb/stefler balázs Támogatás az aprófalvaknak Megmentésre váró iskolák a kis településeken Több tízezer gyermeket nevelnek ezeregyszáznál kisebb lélek­számú falvak iskoláiban, óvodáiban. A legkisebb települések azonban egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudják fenntar­tani intézményeiket. Az aprófalvakban élő gyermekek esélyegyenlő­ségéért és a lakosság további elvándorlásának megakadályozása ér­dekében az Oktatási Minisztérium az idén egymilliárd forinttal tá­mogatja a hátrányos helyzetben lévő kistelepülések oktatási létesít­ményeit. A tapasztalatok szerint sor­vadásnak indul az a falu, amelynek nincs saját iskolája, mert a lakosság fokozatosan átköltözik a több szolgáltatást nyújtó településekre. Az iskola hiánya a gyerekek egészséges fejlődése szempontjából is ká­ros. Napi több óra utazásra kényszerülhetnek az aprófal­vakban élő kisgyerekek, ami fá­rasztó és időigényes számukra, és hátrányos helyzetbe hozza őket az iskolával rendelkező te­lepüléseken élő társaikkal szemben. A kormány ezért úgy dön­tött, hogy az idén egymilliárd forinttal támogatja az aprófal­vak óvodáit, iskoláit, amelyek­be több mint hatvanezren jár­nak. A pénz odaítélésekor a gyereklétszámot és az intéz­mény típusát veszik figyelem­be. A legtöbb támogatást a nagy létszámú 1-4. osztályos iskolák kapják, de előnyt élvez­tek a kis települések nemzetisé­gi iskolái is. Az Oktatási Mi­nisztérium jövőre a háromszo­rosára kívánja emelni a jelenle­gi támogatást, ami segíthet megmenteni az eddig létükben veszélyeztetett oktatási intéz­ményeket. A minisztérium hosszú távra tervezi ennek a juttatásnak a fenntartását és szeretné elérni azt is, hogy ez a pénz ne a központosított előirányzatok, hanem a normatív támogatás része legyen - tudtuk meg a tárcánál. Az intézményeknek így nem kellene pályázniuk érte, ha­nem automatikusan megkap­hatnák azt. A tárca végső célja, hogy minden településnek le­gyen legalább alsó tagozatos iskolája. Wilk Valentin

Next

/
Oldalképek
Tartalom