Békés Megyei Hírlap, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-15 / 215. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1999. szeptember 15., szerda Ma lejár a jelentkezési határidő „Életfa”-otthon: kétmillió forint a kétszemélyes szoba A békéscsabai városi önkormányzat két évvel ezelőtt döntött nyugdíjas garzonház építéséről. A Politerm-Plusz Kft. kitűnő minőségben már el is készült az első ütemmel, ennek eredmé­nyeként október 15-én lesz a műszaki átadás. Az Életfa nyugdí­jasházba sokan szeretnének beköltözni. A határidő ma 16 óra­kor jár le. VÉLEMÉNYEK Csillagos osztályzatok Modem pedagógiai felfogás szerint a gyermekek teljesítményét nem osztályzatokban kellene mérni. A jegyekben kifejezett tudás ugyanis nem feltétle­nül tükrözi a valóságot. Némelyik diák nehezen fejezi ki magát szavakban, számára előnyösebb az írásbeli felelet. Ennek az ellenkezője is igaz, a be­széddel könnyebben boldogul, mint a papírra ve­tett betűkkel. A számon kérő tanáron is sok múlik, előfordulhat, hogy az egyik diákkal elnézőbb, mint a másikkal. Olyat azonban még a legmodernebb pedagógiai irányzatok sem javasolnak, hogy a gyerek osztályozza saját magát és a tanárok majd utólag, szúrópróbaszerűen győződnek meg a tudásáról. Mi is lenne ennek a gyakorlatnak a következménye? A lelkiismeretes diákok, vagyis a stréberek valószínűleg ugyanúgy hajtanának, mint a mostani körülmények között. Ok csak azért is megtanulnák a könyvek lábjegyzeteit is, hátha éppen erre lesznek kíváncsiak a vizsgáztatók. Az összes többi meg bemagolna minden tizedik lec­két, hátha a többi kilencre nem lesznek kíváncsiak a vizsgáztatók. Mindez arról a rendeletről jutott az eszembe, amely előírja, hogy a kereskedelmi szálláshelyek üzemeltetői sorolják kategó­riába szállodájukat, panziójukat. Az önosztályozáshoz segítsé­get is kaptak, a rendelet huszonöt oldalon sorolja, hogy kategó­riánként milyen feltételeknek kell megfelelnie a szálláshelynek. A tulajdonos feladata csak annyi, hogy e néhány lapocskát át­pörgetve rábökjön valamelyikre és az eredményt csillagokban kifejezve rárajzolja egy űrlapra. A kategorizálás kidolgozói az objektivitásra törekedve pontokban fejezték ki az osztályzato­kat. A rendszer mégsem tökéletes. Ugyanazon kategóriákon be­lül is lehetnek lényeges eltérések. Ha például egy szállodában fedett uszoda található, az mindjárt maximális pontszámmal in­díthat. Ez az előny esetleg feledtetheti a kifeküdt sezlont, a hi­ányzó zuhanyrózsát, a vízköves, szagló vécékagylót, a tűzfalra néző „panorámát” és egyebeket. Vagyis a tizedik lecke, az uszoda teljesítve van, a többit meg hátha nem kérdezik. Most jöttem rá, hogy én szeretem a strébereket. Baracsi Magdolna Zsazsa élt, Zsazsa él... Reklámberkekben keményen tartja magát a ho­llywoodinak tartott mondás: mindegy, hogy mit, csak beszéljenek rólunk! Az elv gyakorlatba ülte­tésének nemzetközileg (el)ismert képviselője egy hazánkfia — vagy inkább leánya — volt. Gábor Zsazsának hívták. Az idézett tétel logikájának maradéktalan elfogadásával könnyen beláthatjuk: a minap miniszterelnökünk a reklámszakmában is nagyot mondott, alaldtott, amikor bejelentette: a Nemzeti Bank egyik alelnöki posztjának (ismételt) betöltését mindaddig elodáz­za, amíg egy (majd esetleg ezután felálló) parlamenti vizsgálóbi- zottság nem tisztázza a bankkal kapcsolatos értesüléseit. (Ugye mindegy mit, csak beszéljenek egyes politikai vezetők, hozzátar­tozóik megfigyeléséről, a Nemzeti Bankról...) A bevezetésként idézett jópofaságot akár ismerhetik is a miniszterelnök környeze­tében, hiszen az egykori mahires csapatból egyen-ketten „átigazoltak” a legnagyobb kormányzó párthoz közel állónak. Időnként — nem minden alap nélkül — elverik a port egy- egy újságírón, szerkesztőn, amikor kikotyogják a nagyvilágnak, hogy éppen milyen állatbetegség dúl valamely vidékünkön. Ter­mészetesen nem a kór az igazán nagy baj ilyenkor, hanem az, hogy a külhoni konkurensek ürügyül használják fel a dolgot a magyar termékek kiszorítására. (Ellentétel: mindig az igazat, csakis az igazat szabad mondani, továbbá a sajtónak nem az ér­tesülések visszatartása, hanem a nyilvánosság elé tárása a dol­ga.) Ehhez képest a miniszterelnöknek sikerült egyetlen nap alatt többet tennie minden sajtóorgánumnál: szavai nyomán há­rom forinttal csökkent a forint dollárhoz, márkához, euróhoz s másokhoz viszonyított értéke. Ennyi veszteségből a teljes ma­gyar média évtizedekig kotyoghatná ki nemzeti stikáinkat. Arra már nem is utalnék, hogy vajon mi a közös Horn Gyu­lában és Orbán Viktorban. Beszéltek, beszélnek is róluk éppen eleget. A pénzügyminiszter például most kénytelen volt válasz­tani a feltétlen lojalitás és a szakmai tisztesség között. Nem tud­ta maradéktalanul alátámasztani a miniszterelnök koncepcióját. Még néhány zsazsás ügy, s kiderül, kik szakértők s kik nem azok a kormányban. Kiss A. János Gyalogló afgánok Tanévnyitó buli. (w) A sarkadi Bartók Béla Mű­velődési Központban szep­tember 16-án tanévnyitó bu­lit rendeznek általános és középiskolások részére. Délután három órától az új­ságírás iránt érdeklődő diá­kokat várják, négytől játszó­ház és görkorcsolya-verseny indul, öt órától gyermekmű­sor, hattól musicalbemutató kezdődik. Este fél héttől pe­dig tinidiszkóban szórakoz­hatnak a diákok. Véradás, (d) Békéscsa­bán, a Szabó Pál Téri Álta­lános Iskolában rendszere­sen vért adnak a környék­beli lakók. Az iskola veze­tése, a diákönkormányzat és a megyei vértransz­fúziós állomás ezúttal szeptember 17-én, pénte­ken 8-tól 17 óráig várja a 18 éven felüli áldozatkész embereket. Mesterdíj ások. (fm) Az „Építőipari mesterdíja­sok” című kiállítás a Békés Megyei Könyvtár után, szeptember 18—30-ig még megtekinthető Békéscsabán a Paliasz Galériában. Az arborétumban, (r) A Szarvasi Arborétum gyakran és szívesen ad ott­hont képzőművészeti kiállí­tásoknak. Ezúttal Kiss Esz­ter és Potyók Tamás grafi­káit, olajfestményeit, pasz­tell és tűzzománc műveit te­kinthetik meg a látogatók. A tárlat október 17-ig tart nyit­va a kert vendégházának ta­nácstermében. Betörtek, (y) Békés­csabán egy dohány nagy­kereskedelmi raktárba tör­tek be hétfő éjszaka isme­retlen tettesek. A telep­helyről cigarettát, édessé­get, szeszesitalt és rágógu­mit tulajdonítottak el mint­egy másfél millió forint ér­tékben. Bohém-bánat, (c) Bé­késcsabán, az Ady Endre ut­cában lévő Bohém elneve­zésű vendéglátóegységbe törtek be ismeretlen elköve­tők tegnapra virradóan. Ci­garettát és készpénzt zsák­mányoltak, az anyagi kár 44 ezer forint. Kenyérlesö. (c) Sz. Sándor 55 éves hajléktalant érte tetten kenyérlopáson tegnap hajnalban Békéscsa­bán, a Spar Áruház előtt a biztonsági őr. A férfi az oda­szállított friss áruból próbált „lecsípni”. Baleset, (y) Körösladány belterületén személygépko­csi kerékpárossal ütközött. A kerékpáros könnyebben megsérült. „A MÉLTÓ HALÁL MINDEN VÉTEKRE VÁLTSÁG.” (Vittorio Alfieri) Mint Takács Péter, a képviselő- testület lakásügyi bizottságának vezetője elmondta, háromféle ellátást lehet elnyerni, illetve megvásárolni. A 26, egyszemé­lyes, 19 négyzetméteres szobá­nak 1,5 millió, a 7 kétszemélyes és 22 négyzetméteres szoba be­lépési ára 2 millió forint. A 7, A pénzügyi problémához sokan és sokféleképpen szóltak hozzá. Dr. Farkas József képviselő például javasolta: az önkor­mányzat egy bizonyos összeg­ből vegyen lottót, s ha megnye­ri az egymilliárd forintos fődí­jat, akkor abból a tervezett sportcsarnok is felépülhet. Más­különben a sportcsarnok meg­építésére nincs esély. Számítá­sai szerint már 9-10 millió fo­rintnak kellene lennie a sport­csarnok alapítvány számláján, ám ehelyett csak néhány száz­ezer a tényleges összeg. Kosaras Béla polgármester reagálásában elmondta: ahhoz, hogy a sportcsarnok 2002-re el­egyenként 30 négyzetméteres kétszemélyes garzonba ugyanez 2,5 millió forint. Összesen negyvenen lakhatnak itt az első ütem teljes átadása után. Díj­mentes a világítás, takarítás, für­dőszoba-használat, meleg víz, ágyneműmosás és a mosógép­szárító használata. Ingyenes a rük — nyilat­kozta lapunk­nak egy hölgy. Egy másik vé­lemény szerint félelmetes a tendencia: bár­kire, bármikor rátörhetnek fé­nyes nappal és úgy tűnik el a zsivány, mintha a föld nyelte volna el. Ilyesmi történt a Thö­köly utcában is, ahol a rabló késsel fenyegette meg az alkal­mazottat, majd bántalmazta, magához vette a pénzt és gyalo­gosan távozott. A tettes a bűncselekmény el­követése előtt feltehetően hosz- szabb ideig a helyszín környé­kén tartózkodott, többen is lát­hatták. A rendőrség kéri azok tavaly és júliustól „szállták” meg a várost. Mivel nálunk nincs igazán színvonalas cso­portos szálláshely, döntően egyéni turisták érkeztek, első­sorban Németországból, de Franciaországból, Angliából és Belgiumból, Hollandiából is. Bár többségüknek elég egy tér­kép, azért nem engedtük, hogy a véletlenre bízzák itteni prog­ramjukat. Mihály Mariann ve­zetésével alakult egy külön vál­lalkozás és sokat segített a szer­készülhessen, az önkormány­zatnak minden évben 40 millió forintot kellene fordítania e cél­ra, ám ezt az összeget nem tud­ja biztosítani. Az ülésen kiderült: a városnak idén szigorú szabályok között kell gazdálkodnia, hogy a még nagyobb pénzügyi gondokat el­kerülje. Az intézmények például csak abból a keretből gazdálkod­hatnak, amelyet korábban meg­határoztak számukra. Tehát ha valamelyik az első félévben töb­bet költött, akkor a második fél­évre kevesebb marad. A fejlesz­tési beruházások is szerények lesznek. Az Újtelep VII. utca és a volt piactér fekete burkolatára, a 24 órás szakápolói felügyelet és a rendszeres orvosi ellátás is. A háromszori étkezésért havonta 22 ezer forintot kell fizetni. A volt KISZ-tábor melletti létesítményt közhasznú társa­ság működteti 100 százalékos önkormányzati tulajdonnal, amely garancia a biztonságos működtetésre. A beruházók szerint a békéscsabai az egyik legszebb lesz az országban. A további 20 férőhely megépíté­sének, vagyis a második ütem „rajtjáról” a hónap végi köz­gyűlés dönt. (fábián) Nagy Miklós utca járdaépítésére és zöldövezetesítésére, valamint a világháborús emlékmű körüli kátyúk kijavítására futja. Dr. Farkas József azt is java­solta, hogy mivel a város ilyen nehéz anyagi helyzetben van, október 1. és december 31. kö­zött a képviselők ne vegyenek fel tiszteletdíjat, a polgármester pedig költségtérítést. Ezt az in­dítványt csak hárman (az előter­jesztő, Sándor Imre és Hidi Sán­dor) támogatták. Mikolik Judit képviselő úgy fogalmazott: azt, hogy a képviselő mire fordítja tiszteletdíját, döntse el továbbra is mindenki saját maga. Ő eddig is elsősorban a közre fordította, s eztán is így cselekszik. A testület a féléves gazdálko­dásról szóló beszámolót elfo­gadta, s úgy döntött: Szeghalom „önhikis” pályázatot ad be. Magyari Barna Lakossági jelzésre három afgán ál­lampolgárt fogtak el az eleki tégla­gyár melletti műúton a lökösházi határőrizeti kirendeltség járőrei szeptember 14-én a hajnali órák­ban. Á 20-28 év közötti férfiak két héttel ezelőtt indultak el hazájukból ottani embercsempészek segítségé­vel. Hárman összesen 7 ezer dollárt fizettek azért, hogy eljussanak Dá­niába. Mint elfogásukkor kiderült, Románián keresztül vezetett volna az útjuk az észak-európai országba. Elmondásuk szerint Romániában egy kis repülőtéren szálltak le a gép­ről, majd több napig gyalogoltak, amikor kísérőik magukra hagyták őket, mondván, értük mennek autó­val. Mivel a megbeszélt időben sen­ki sem jelentkezett, hogy tovább­szállítsa őket, elindultak. Az eleki téglagyárig jutottak... Az Orosházi Határőr Igazgatóság mindhármu­kat visszaadta a román határőrizeti szerveknek. (gh) A rabló késsel fenyegetőzött, gyalog távozott Orosházán Százezer a nyomravezető jutalma A délutáni órákban egyálta­lán nem jellemzó' a csendes ut­cakép Orosházán. Hétfőn ezt az időt találta alkalmasnak az ismeretlen tettes, hogy kira­bolja a Tótkomlósi Takarék- szövetkezet helyi fiókját. A zsákmánya hatszázezer forint volt. Azóta is keresi az elköve­tőt a rendőrség. A támadás bejelentése után ne­gyedórával vonultak ki a rend­őrök, hogy a város áteresztő pontjain, főútjain ellenőrizzék az Orosházáról gépkocsival tá­vozókat. — Semmi különlegeset nem akartak a rendőrök, engem mégállítottak, majd benéztek az autómba, elképzelhető, hogy látták: nem én vagyok az embe­Idegenforgalmi gyorsmérleg (Folytatás az 1. oldalról) Zsilák Dóra elmondta: továb­bi védelemre lenne szükségük a szakma tisztességtelenjeivel szemben, mert törzsutasaik ugyan úgyis visszatérnek, ám az új érdeklődőket sajnos befo­lyásolják a felelőtlen ígérgetők. Csasztvan András, a szarvasi Vajda Péter Művelődési Köz­pont turisztikai előadója: — Csak megerősíteni tudom a kollegákat. Egyértelműen több külföldit fogadtunk, mint Szeghalom komoly forráshiánnyal küzd Még mindig komoly forráshiánnyal küzd Szeghalom városa. Korábban 70 millió forintos hiány mutatkozott, jelenleg pedig bő 58 millió forintnak nincs fedezete a költségvetésben. így nem csoda, hogy a hétfő esti testületi ülésen is ez a téma foglalkoz­tatta leginkább a képviselőket. jelentkezését, akik a cselek­ménnyel vagy az elkövető sze­mélyével kapcsolatban bármi­lyen információval rendelkez­nek — mondta lapunknak Fü- löp István ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának vezetője tegnap orosházi találkozásunkkor. Megerősítette azt a hírt is, hogy 100 ezer forint üti a markát a nyomravezetőnek. — Jelenleg is folynak a tanú- kihallgatások, végezzük az adatgyűjtést. Az elkövetés ide­jén sokan voltak az utcán, biz­tosan láttak ezt, azt. Véletlenül is megtapasztalhatták, merre in­dult a rablás után a tettes, mi­lyen útvonalon mozgott — fo­galmazott az ezredes. (Csete) vezésben a MATUR Szarvasi Tagozata is, utóbbi főleg lovasprogramokkal. Nagyon népszerű volt a Katalin II. ki­rándulóhajó, amely szinte min­den helyi nevezetességnél kikö­tött, a múzeumtól kezdve a szá­razmalomig. Hozzáteszem, iga­zából még a mostani hétvégi szilvanapokat is a szezonhoz számítjuk, amelyen az előrejel­zések alapján sok vendégünk lesz messzebbről is. Fábián István (SCSI) Olajgép Ipari Karbantartó és Szolgáltató Kft., 5945 Kardoskút, Pf. 5. Fai: (68) 429-030. g-~­Til.: (68) 429-220/64269-es mellék. E-mail: OLAJGEP@mail.datanet.hu Személy- és teherszállítás, autódaruzás 40 tonnáig, túlméretes és veszélyes (ADR) áruk szállítása, földmunkák: árokásás, betonfeltörés, út alatti átfúrás, személy- és vegyes használatú gépjárművek tartós bérletbe adása. Az OLAJGÉP Kft. a teljes működési területén ISO 9002 szerinti minőségbiztosítási rendszert működtet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom