Békés Megyei Hírlap, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-07-08 / 183. szám

© ^ 1999. augusztus 7-8., szombat-vasárnap SPORT )-«&RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Demecserben rajtol az Előre FC Már szombaton néhány mér­kőzést lejátszanak a labdarú­gó NB I-ben, vasárnap pedig az Előre FC Békéscsaba is be­kapcsolódik a pontvadászat­ba, amikor a Szabolcs-Szat- már Bereg megyei Demecser­ben lépnek pályára (17 óra). A mérkőzés játékvezetői: Bukovics (Horváth G., Orbó). — Még el sem kezdődött a bajnokság, máris akadnak sé­rültjeink — mondja Pásztor Jó­zsef, a csabaiak mestere. — Igaz, közülük ketten még az előző bajnokság finisében dől­tek ki, így Pozsár, akinek a Komló elleni találkozón a boká­jából letört egy csontdarab. Alighogy rendbe jött, máris hú­zódást szenvedett. Semjéni még két hónappal ezelőtt műtéten esett át oldalszalag-szakadás miatt. Most már edzésben van, de még egy hónap kell, amíg utoléri magát. Kovács Krisztián húzódással bajlódik, Ulrich pe­dig izomfáradtság miatt kiha­gyott néhány napot, de csütör­tökön már ő is dolgozott, szá­mítok is rá a Demecser ellen. — Milyen rajtot vár? — Jót. Egy átlagon felüli já­ték meghatározhatja az egész szezont. Ezért olyan eredmény­nek örülnék, amelyre építeni le­het a következő heteket. Tény, a felkészülés vége felé a főpróbán egyik csapat sem csillogott, most az a kérdés, kinek sikerül jobban az előadás. De az is biz­tos, hogy a Demecser az előző bajnokságban hazai környezet­ben szerezte pontjainak kilenc­ven százalékát, otthon szinte nem is talált legyőzőre. Mi is 1—1-et játszottunk ott. Azt hi­szem, minimum hasonló ered­ménnyel most is elégedettek le­hetünk. A Békéscsaba tervezett csa­pata: Fülöp — Ulrich — Futa- ki, Czipó Z. — Balog Zs., Csipkar, Sándor, Valentényi, Kasik vagy Simon — Szaba­dos, Negrau. Készenlétben: Kurucz, Czipó P., Majchro- vics, Raducu, Borbola. # H » Annus Vince szakmai igazgatót arról faggattuk, miért nem ke­rült Békéscsabára a saját neve­lésű, de egy kis győri kitérőt tett Baji Tamás kapus? — Tamás minket keresett meg először, de azzal, hogy van esélye külföldre szerződni, akár már augusztus folyamán. Saját maga rendelkezik a játékjogá­val, így bármikor elszegődhet más országba, ha hívják. Ezek­kel a feltételekkel jött volna, ám ez nekünk nem felelt meg. Mert mi van, ha az első forduló után már csomagol is. Mi így nem indulhatunk neki a bajnokság­nak. Gonda László, a békésiek elnöke azonban ilyen feltételek­kel is fogadókész volt, ezért oda igazolt. Úgy tudjuk, Baji Tamás Izra­el felé kacsingat, legalábbis még e hónap közepén elképzel­hető, hogy oda utazik próbajá­tékra. $ » $ Pénteken Győri László, egykori FIFA-bíró az előrés játékosok­nak szabályértelmezési és alkal­mazási előadást tartott a sze­zonkezdet előtt. & 8 « Az Előre FC Kórház utca 6. szám alatti székházában meg­kezdték a bérletek árusítását, amelyet hétköznap 8—16 óra között megvásárolhatnak a szurkolók. (jávor) Egy jó rajt lendületet hozhat Gyulán Eredetileg szombaton játszot­ták volna az NB II Keleti cso­portjában a Nyírbátor— Termál FC Gyula szezonnyi­tó mérkőzést, azonban a pá­lyaválasztó kérésére áttették vasárnapra. A kezdési idő­pont, a 17 óra azonban ma­rad, miként a játékvezető is: Farkas J. A szezonkezdet előtt Silviu Iorgulescu vezető edzőt arról kérdeztük, hogyan sikerült a felkészülés és milyen elvárással vágnak neki az évnek. — Július elején kezdtük meg a felkészülést, az első három hétben napi két edzést vezé­nyeltem. Ami egy kicsit sok volt és kemény, de hosszú tá­von minden bizonnyal ered­ményre vezet. Azóta visszafog­tunk az iramból, frissítettünk, most úgy tűnik, már nyolcvan- kilencven százalékos fizikai ál­lapotú a csapat. Az is fontos, hogy nem volt különösebb, il­letve súlyosabb sérültünk, így végül a két ifistával húsztagú kerettel vágunk neki az évnek. — Milyennek ítéli a játékos- állományt? — Mivel tudtunk négy lab­darúgót igazolni, akik erősödést jelentenek, most már jónak. így most már vannak gyors embere­ink, rutinosak és fiatalok egy­aránt. — Hiányposzt? — Talán egy karmester és egy támadó középpályás elkel­ne. De hiányukat pótolja, hogy eredményes esetünkben a kol­lektív játék. — Mi lehet a csapat erőssé­ge? — A gerinc régóta együtt van, rutinosak, ez nagy előny lehet. Az sem elhanyagolandó, hogy az elmúlt két évben a sike­resség is lendületbe hozta a gár­dát. — Mi a célkitűzés? — Amikor aláírtam a szerző­dést, abban állapodtunk meg, hogy az első ötben kell végez­nünk. Ezt reálisnak is tartom annak ellenére, hogy nagyon éles lesz a bajnokság, ugyanis nagyon sok egyforma képessé­gű csapat szerepel a Keleti cso­portban. — Milyen a háttér? — Nincs sok pénze a klub­nak, de ami van, az biztos. Nagy jelentősége van annak, hogy az önkormányzat mellénk állt. — Mit vár a nyitánytól? — A Nyírbátor a PNB-s Nyíregyháza fiókcsapata lett, ami által mindenképpen erősöd­tek. De amúgy is, már tavaly is az élbolyban végeztek. Agresz- szív, kemény játékot nyújtanak, nem lesz könnyű mérkőzés, de benne van a nyerési lehetőség is. Egy jó rajthoz ez jól is jönne. A gyulaiak tervezett kezdő­csapata: Such — Kocsis — Botyánszki, Kulcsár Sz., Ko­vács P. — Papp, Kiss L., Gajdács, Lévai — Boruzs, Vadas. Készenlétben: Cserhá­ti, Resetár, Tamási, Ekker, Abrudán. (j. p.) Döntetlenben reménykednek a nyitányon Míg a gyulaiak meccse egy nappal hátrébb került, addig a Gyomaendrődi Barátság eg­ri fellépése egy nappal előrébb jött — szintén a pályaválasztó kérésére. A rajt előtt Turcsek Zoltán vezető edzőt arról fag­gattuk, hogyan sikerült a fel­készülés és mi az elvárás az új osztályban a csapattól? — Nagy öröm a feljutás, de nagyok is ilyenkor az elvárások, így van ez Gyomaendrődön is? — Valóban. A célkitűzésünk az, hogy az őszi szezon után az tíz-tizenkettedik helyen kössön ki a csapat, a tavaszi végelszá­moláskor pedig az első nyolcba kerüljön. — Miért ez a kettősség? — Az NB U-es felkészülést meglehetősen későn kezdtük, aminek oka: tizenegy játékos távozott a Barátságból. Nem tudtunk igazán elkezdeni dol­gozni addig, amíg nem pótoltuk őket. Végük tíz új labdarúgó ér­kezett a városba, akkortól tud­tunk érdemi munkát végezni. De a mindössze három és fél hetes alapozás kevés. —Akkor nem vár könnyű rajt a csapatra? — Úgy tűnik. Kell bizony még két-három hét, mire min­denki utoléri magát. — Milyen a játékosállo­mány? — A tíz újonc közül öten a Jaminából érkeztek, őket emiatt jobban ismerem. De összessé­gében jó, az osztálynak megfe­lelő. Technikailag képzettek, taktikailag érettek, jól motivál­hatók, nyerő típusú a döntő többség. — Hiányposzt? — Talán egy kimondottan vérbeli góllövő még elkelne. De a télig most már várni kell erre. — Milyen az anyagi háttér? — Úgy látom, megoldott. A baráti kör a régi szponzorral, Kovács Lajossal az élen, vala­mint az önkormányzat biztosítja a gondtalan működést. — Mit vár a nyitánytól Eger­ben? — a Heves megyeiek a ta­vasszal jól meneteltek, s a Ma­gyar Kupában is jól küzdöttek, hiszen az Előre FC vasárnapi ellenfelét, a Demecsert is le­győzték. Fiatal, agilis csapat, egy ideje együtt vannak. Ennek ellenére, ha zártan védekezünk, és a kontráink élnek, nem el­képzelhetetlen a siker. Mini­mum a döntetlent kellene elérni egy jó rajthoz. A Gyomaendrődi Barátság tervezett csapata: Kollár — Diczkó — Lábos, Nagy — Kurilla, Bócsik, Lipták — Varga, Molnár, Unyatinszki — Hídvégi. Készenlétben: Ba­rátit, Hajdú, Mester, Sindel, Dan. J. P. Érem nélkül Pénteken az utolsó magyar asz­taliteniszezők is elbúcsúztak a küzdelmektől Eindhovenben, a 45. egyéni és páros világbaj­nokságon, mivel a Bátorfi Csil­la, Tóth Krisztina páros a ne­gyeddöntőben három játszmá­ban kikapott az első helyen ki­emelt kínai kettőstől. A találkozóval egy korszak zárult le: most ült utoljára a női válogatott kispadján Chikán Ist­ván szövetségi edző, aki hama­rosan külföldre szerződik. Utódjáról kedden döntenek. Tenisz korosztályos ob, Budapest Az elmúlt napokban a fővárosban, a Vasas Folyondár utcai sportte­lepén rendezték meg a korosztályos teniszezők országos bajnoksá­gát, amelyen Békés megyét Thaisz Nóra és Garai Agnes Szonja képviselte. A Békéscsabai Globe Tenisz Egyesület két kitűnősége az egyé­niben egyaránt a legjobb nyolc közé jutásért küzdhetett, az előbbi a 14 éves korcsoportban, míg utóbbi a 16 esztendősök kategóriájá­ban. Mindketten előkelő ranglistás, válogatott kerettagoktól szen­vedtek vereséget Csordás, illetve Kunics személyében. A párosban ők alkottak duót, s szintén a legjobb nyolc közé ke­rülésért vívhattak nagy csatát, de alulmaradtak a Németh—-Babos kettőssel szemben. Mindent egybevetve teljesítményük dicséretes, várakozáson felüli tett volt. Garai Ágnes Szonja érdekelt a Nike Ju­nior Tour küzdelmein is, amelyet péntektől rendeznek Egerben. Az új évezred küszöbén a lehetőség adott labdarúgásunk megtisztulására ^ Ezekben a napokban sok válto­zást vár a futballtársadalom és ■T" •W a sportágat szerető közvéle­p** mény, szurkolótábor. Egyrészt «eJSÜT beindul az új pontvadászat, 1999—2000. év bajnoksága, az |úw|jjÉ i évezred utolsó lehetősége baj- M noki címeket szerezni a külön­böző osztályokban. Másrészt a jövő hét első munkanapján megejti a Magyar Labdarúgó Szövetség a FIFA által előírt és rég­óta várt közgyűlést. Kétségtelen, hogy az utóbbi tűnik nagyobb horderejűnek, s talán fontosabbnak is. Mert amíg nincs rend a legmagasabb szinten, addig senki se várja, hogy a sportág kikecmeregjen a kátyúból. De onnan is megközelíthetem: a fejé­től bűzlik a hal. Viszont az is biztos, nem lesz egyszerű me­net a közgyűlés. Az tudott, hogy a góré, Kovács Attila magától nem hajlandó felállni. Bármit is bizonyítanak rá, nem vesz tudomást róla vagy igyekszik megcáfolni. Több-kevesebb sikerrel. Sőt, inkább az utóbbi. így ma már alig van ha­landó, aki hisz neki. Eltüntetni csak úgy lehet, ha a közgyűlés is úgy akarja. Az előzetes felmé­rések pedig arra utalnak, most már a többség szívesebben látná ajtón kívül. Úgy legyen. De ha megy is Kovács Attila, még mindig nagy kérdés: ki veheti át tőle a stafétabotot? Mert továbbra is állítom, igazi alanyt ma lám­pással sem nagyon találni. Viszont ettől még a játéktéren nagyot lehet rúgni a labdába. De hogy egyenesei vagy luf­tot, a ma kezdődő bajnokság hívatott eldönteni. Végignézve a PNB-s vagy akár az NB-s mező­nyökön — a közgyűléssel ellentétben —, nagy változás e téren nem várható ebben az évben sem. Ugyanazok az alanyok a gyepen, a kispa- don, legfeljebb más színű gatyát és mezt horda­nak néhány napja. Mondhatnánk: az MTK ki­lóg ebből a sorból, ám egyelőre csak azt bizo­nyította, hogy ott rend van a fejekben, az öltö­zőben, s ami legalább ilyen fontos, a páncél- szekrényben is. A játéktéren való tudás bizo­nyítása igazán ezután vár rájuk. Amikor az IBV legyőzése után újabb lépcsőfokot kell megmászniuk. Ha a horvátok ellen is bizonyí­tanak. Sőt, esetleg tovább menetelnek. A többi pedig majdnem egy kategória, mindegy, hogy profinak netán NB I-esnek, NB Il-esnek nevezzük. Tudásban minden bizony­nyal lesz különbség, ha nem is oly nagy, ám abban továbbra is egyformák, hogy szegények, legnagyobb hányaduknál rendezetlen a háttér. De a legnagyobb hasonlóság a mentalitás­ban, a hozzáállásban van. Az egykoron Békés­csabán is trénereskedő holland világjáró, Zalai László két éve nem látott magyar focit. Ponto­sabban Békés megyei labdarúgást. Most ismét itthon van, s el is ment egy előkészületi mérkő­zésre. Elmondása szerint egy félidőt bírt ki. Azt mondja, ez még szörnyűbb, mint két éve volt. Nincs elképzelés a csapatok játékában, nem futnak a labdarúgók, az is csak kocog, aki­nél éppen a labda van. De hát mit is lehetne várni egy olyan sport­ágtól, ahol — durván fogalmazva — jó egy ideje kupleráj van. Különösen a felső vezetés­ben. Mert, mint írtam, a fejétől bűzlik a hal. Először azt kellene tisztába tenni, megvál­toztatni, s aztán módszeresen építgetni. Min­dent elölről. A piramis aljától a tetejéig. Való­színűleg ahhoz, hogy eredménye is legyen, leg­alább egy évtized kell. Igaz, ezt mondtuk egy meg két évtizeddel ezelőtt is. Ám azóta sem cselekedtünk. Hátha most. Az új évezred kü­szöbén, egy fejcserét követően. Hogy aztán be­indulhasson labdarúgásunk minden szintjén a megújulás. De mindez ne csak vágy legyen, hanem va­lóság is. Jávor Péter A helyi televíziók sportprogramja Csaba TV. Csaba Sport. Augusztus 8., vasárnap, 19.15 (ismétlés 22.15, Ul. hétfő 18.15 óra): 29. Szenior úszó országos bajnokság; dr. Gyarmati Sándor tekeemlékverseny; Jamina— Battonya NB Ill-as labdarúgó-mérkő­zés összefoglalója; telefonjelentés a Demecser-Előre FC Békéscsaba NB I- es labdarúgó-mérkőzésről; atlétikai sajtótájékoztató; Gyomaendrődön fu­tott keresztül a Béke világfutás; bemu­tatkozik a csabai kézilabdázók egyik román légiósa, illetve a labdarúgók idén igazolt játékosa, Majchrovics. Mester Klub: stúdió vendég az ifjúsá­gi Európa-bajnok gyulai Kovács Kor­nélia úszó; beszélgetés Urbán Flórián­nal. Elérhető szeretne lenni? Most megéri vonalat venni! És ráér részletekben fizetni! A Hungarolel 1999-ben igazi nyári meglepetéssel kedveskedik Önnek! Ha most csatlakozik előfizetőinkhez, elég csak kamatmentes részletekben fizetnie! Akciónk ideje alatt, 1999. június 1.-1999. augusztus 31-e között magán-előfizetőnk bruttó 1 2.500 Ft belépési díjelőleg, és bekapcsoláskor 5.000 Ft, valamint további 10 hónapon keresztül havi 2.000 Ft befizetése mellett juthat saját telefonvonalhoz. Igényét postai úton, személyesen ügyfélszolgálati irodáink egyikében, vagy telefonon a 184-es számon is bejelentheti. Üzleti távbeszélő-állomás igénylésénél más feltételek érvényesek, kérjük, érdeklődjenek az ingyenesen hívható 184-es telefonszámon. Az igényeket csak a meglévő kapacitás erejéig tudjuk elfogadni, ezért minden kedves igénylőnk esetében külön megvizsgáljuk a bekapcsolás lehetőségét. Külterületi igénynél a külterületi vonalszakasz építési költségének 50%-a az ügyfelet terheli Ügyfélszolgálati irodaink: iSÄSSSS* telefonszama 0BB BÉKÉSCSABA, Szent István tér 1. Tel.: (66) 444-044 OROSHÁZA, Thököly u. 4/f. Tel.: (68) 413-133 Postacím: 5601 Békéscsaba, Pf. 80. Hangadó a minősrgi kommunikációban Magyarországon

Next

/
Oldalképek
Tartalom