Békés Megyei Hírlap, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-28-29 / 200. szám
FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET 1 999. augusztus 29. ★ SPORT ★ 9 Sok nagy csatát hozott az első két nap a Békés megyei strand röplabda-bajnokság döntőjének Eles harcok az előcsatározások során Az elmúlt öt hétben öt helyszínen rendezték meg a Békés megyei strandröplabda-bajnokság egyes fordulóit, amelyen pontokat gyűjthettek a párosok. Az öt hét alatt legtöbb pontot gyűjtők közül az első nyolc férfi, női, illetve vegyes páros kapott meghívót az e hét végi fináléra, amelynek a békéscsabai Árpád fürdő ad otthont. Pénteken és szombaton az előcsatározások zajlottak, és néhány meglepő eredmény is született. Mindenesetre kialakultak a vasárnapi elődöntők párosai, sőt a férfiaknál már a harmadik helyért is lejátszották a finálét, amelynek során a Békési, Weirich békéscsabai duó 21:14 arányban legyőzte a sarkadi Pásztor, Takó párost. A mai döntőben az aranyéremért a Szauter, Csíkos (Tatabánya, Szeged)—Oroszi, Ajtony (Békéscsaba) finálét láthatják az érdeklődők. A női elődöntők párosítása: Somogyvári, Lengyel—Bakos, Tóth É.; Kolarovszki, Fábián— Kopasz, Benkő (valamennyi Békéscsaba). A vegyes párosok elődöntőinek párosítása: Kolarovszki, Mihály (Békéscsaba)—Benkő, Weirich (Békéscsaba); Lengyel, Oroszi (Békéscsaba)-Balczó, Csíkos (Paks, Szeged). J. P. Békéscsabai ügyfelünk számára 6 hónap időtarfamra ÜGYVITELI ferölefre munkafársaf keresünk az alábbi feltételekkel: ♦ szakirányú végzelhég ♦ szakmai gyakorlói ♦ számítógépes ismeret. Jelentkezni lehet: ttUNORG Kft., a (66) 321-455-ös telefonszámon lankulár Anikónál. ÚJABB HELYEZÉSEK A SZENIOR EB-N Az ausztriai Innsbruckban rendezik e napokban a szenior úszók Európa-bajnokságát, amelyre harminc ország 795 klubjának több, mint 3200 versenyzője de- legáltatta magát, zömében németek, de nem egy magyar klub versenyzői is rajtkőre álltak, így a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület, illetve a gyulai Dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub legjobbjai. Az utolsó előtti versenynapon a 200 méteres gyorsűszás- ban, áz V. korcsoportban Juhászné Tóth Margit (Békéscsaba) 2:39,72 perces eredménnyel negyedik lett. Az ugyancsak békéscsabai Pappné Marik Sarolta a IV. korcsoportos 100 méteres pillangóúszásban a kilencedik helyen kötött ki l:35,76-tal. A gyulaiak közül dr. Legeza László ugyancsak a IV. korcsoportban és hasonlóképpen a 100 méteres pillangóúszásban, a férfiak mezőnyében hetedik lett, ideje 1:09,76. Az I. korcsoportos dr. Török Enikő (Gyula) szintén a 100 méteres pillangóúszásban jeleskedett, 1:16,34 perccel 14. lett. J. P. Sok sárga, két kiállítás... Gyomaendrődi Barátság—Jászberény 2—1 (1—0) A negyedik fordulóban megszerezte első győzelmét a labdarúgó NB II Keleti csoportjának újonca, a Gyomaendrődi Barátság. Nevezetesen egy másik újoncot, a Jászberényt győzte le egy igencsak harcias mérkőzésen 2—1-re. Már a 26. percben Mester révén megszerezték a vezetést a hazaiak, amit a második félidő elején Márics még 11-esből kiegyenlített, ám a 65. percben Lipták az ötös sarkáról a jobb alsó sarokba talált, ami a gyomaendrődiek győzelmét jelentette. Mint említettük, igencsak harcos, viharos találkozót hozott a Gyomaendrődön lejátszott összecsapás, amit alátámaszt, hogy az egyébként olykor gyengén muzsikáló Móritz játékvezető hét sárga lapot osztott ki, és két játékost (a jászberényi Kónyát és gyomaendrődi Hajdút) idő előtt elküldött zuhanyozni. Turcsek Zoltán, a hazaiak mestere a 90 perc után elismerte, hogy az ideges, túlfűtött hangulatú mérkőzésen nagyon nehéz körülmények között szerezték meg a három pontot. A vendégek edzője, Szabó Imre viszont meglehetősen bosszúsan adott hangot csapata szerepelésének, annál is inkább, mert ő úgy vélte, hogy már az első félidőben több góllal illett volna vezetniük. Egy viszont tény, a Barátság ha nem is túl barátságos mérkőzésen, de begyűjtötte a három pontot. A vártnál hátrébb Pénteken este rajtolt Sevillában az atlétikai világbajnokságon a gyalogló hölgyek 20 kilométeres versenyszáma, amely meglehetősen későn ért véget. Az 52 fős mezőnyben három magyar, köztük Urbanikné Rosza Mária, a Békéscsabai AC Európa-baj- noki negyedik helyezettje indult. A hőmérő higanyszála még ekkor is árnyékban 32 fokot mutatott, ami bizony alaposan megritkította a mezőnyt, hiszen mindössze harminckilencen értek célba. A magyarok hármas számú versenyzője, Pesti Mónika is a távot feladók között volt található. Urbanikné Rosza Mária lassan kezdett, és a későbbiek során sem tudta fokozni az iramot, elmondása szerint hiába próbált ritmust váltani, a nagy melegben ez nem jött össze. így végül is a 22. helyen kötött ki, elmaradva a várakozástól, ugyanis edzőjével, Tóth Sándorral úgy képzelték el, jó lenne az első 12 között végezni, ami egyben egyenes utat jelenthetett volna számára a jövő évi olimpiára. Am legjobbjától is elmaradt több, mint négy perccel. A versenyszámban egyébként óriási kínai siker született, hiszen az arany és ezüstérmet is az ázsiai ország versenyzői, Liu Hung-jü, illetve Vang Jan szerezte meg az ausztrál Kerry Saxby-Junna előtt. Battonyai TK—Gyoma FC 1—2 (1—1). NB Ill-as labdarúgó-mérkőzés, Battonya, 400 néző. V.: Nagy S. G.: Putnoki, ill. Tóth, Hunya. Jamina SE—Kerekegyháza 2—0 (1—0). Békéscsaba, 150 néző. V.: Boros S. G.: Horváth, Balogh. *** Orosházi MTK—Kamut 3—0 (2—0). Megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés, Orosháza, 200 néző. V.: Gulyás. G.: Lovas T., Lövei, Horváth. Vésztő—Gyulavári 2—0 (2—0). Vésztő, 350 néző. V.: Pintér G.: Becea, Turbucz. Füzesgyarmat—Tótkomlósi TC 3—3 (2—1). Füzesgyarmat, 300 néző. V.: Alberti. G.: Kovács Zs., Boros T„ Vad (11-esből), ill. Zádori 2, Nagy (öngól). feleste vizsgáztak a békésiek Nagy küzdelmet vívtak a gyaloglók a szombati békési viadalon Hagyomány már, hogy az országos 35 kilométeres junior gyaloglóbajnokságot és a megye nyílt bajnokságát Békésen rendezik augusztus végén. Szombaton a Teleki utcán már reggel 8 órától megkezdődött a viadal, amelyre kilenc egyesület több, mint nyolcvan versenyzője nevezett. A 35 kilométeres junior bajnokságot nagy fölénnyel, kitűnő eredménnyel Tóth János, a nyíregyháziak atlétája nyerte, aki 2:56:46-os idővel érkezett a célba, s ezzel teljesítette a junior első osztályú szintet. A nap folyamán még egy hasonló junior első osztályú eredmény született, a nők 20 kilométeres számában a szegedi Zádori Orsolya bizonyult a legjobbnak l:53:29-es idővel. A nők 10 kilométeres gyaloglószámában a Békési DAC versenyzője, Ilyés Hedvig másodikként érkezett a célba. — Most a jövő heti Nike félmaratonira készülünk, mivel ez a békési verseny volt a gyalogló idény záróeseménye, ezért nem is nagyon koncentráltam a mai viadalra — mondta az ezüstérmes békési atlétahölgy. — Még lesz az esztendő folyamán egy merész vállalkozásunk, októberben elindulunk a Kaiser's maratonin is, kíváncsian várom, mire leszek képes a több, mint 42 kilométeres távon. A gyaloglószámok többségében a Szegedi VSE versenyzői nyertek aranyérmet, de a házigazdák és a Békéscsabai AC fiataljai is több számban értek el dobogós helyezést. A gyaloglók után a futók vették birtokukba a terepet, a hölgyek 6 kilométeres számát a nyíregyházi Fogarasi Hajnalka nyerte, míg a férfiaknál a Békéscsabai AC középtávfutója, Varga István bizonyult a legjobbnak. V. L. \ Aitta j könyvekre az új tanév kezdésekor mindenkinek szüksége van. Aki a Bibliofil Országos Könyvesbolthálózat vásárolja meg a szótárakat, nyelvkönyveket, kötelező irodalmat és kiegészítő tankönyveket, ha elég gyors, ajándékot kap. Sőt, egy sorsoláson is részt vehet! AKADÉMIAI Kiadó, a TALENTUM Kiadó és a MOZAIK Kiadó az iskolakezdéshez szükséges teljes könywálasztéka megtalálható boltjainkban. Az első 1 .OOO vásárló, aki a felsorolt kiadók mindegyikétől 1 -1 könyvet vásárol, és kitölti a szórólapon lévő játékszelvényt, AJÁNDÉKCSOMAGOT KAP bedobja a Bibliofil boltokban található ládákba, SORSOLÁSON VESZ RÉSZT! Ja»* 1 d«'j: fi*** 50.000 Ft értékű ajándékcsomag (könyvek, CD-ROM-ok a 3 kiadó választékából) 2. díj: 10 db Walkman 3. díj: 20 db 2.500 Ft értékű Bibliofil könyvutalvány A játékszelvényt keresse a Bibliofil Országos Könyvesbolthálózat boltjaiban. GYULA, Városház u. 4. BÉKÉSCSABA, Andrássy út 32. Első győzelem Battonyán