Békés Megyei Hírlap, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-14-15 / 189. szám
1999. augusztus 14-15., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 7 Kínok tövisében — nagy emberek, hétköznapi kórok Babits Mihály elnémulásainak története Van abban valami, a görög tragédiákra emlékeztető végzetszerűség, ahogyan a huszadik század első felének legkiválóbb magyar írói, költői életük utolsó éveiben elnémultak: Tóth Árpádot a gégéjét is megtámadó tuberkulózis, Kosztolányi Dezsőt „szájsebének” szövődménye kárhoztatta némaságra. Időrendben a harmadik, elnémulásra ítélt, a magyar nyelvnek Arany Jánoshoz mérhető mestere, Babits Mihály volt. Amikor 1941. augusztus 4-én a halál végre megszabadította fájdalmaitól, Márai Sándor így búcsúztatta őt: „Babits betegségének története a szellemtörténet egyik legnagyobb példája maradt. Babits betegsége a harmincas évek második felében kezdődött. A mindig is sovány testalkatú, ifjú korától beteges — ízületi gyulladás, szívpanaszok, vesekövesség által sújtott;— költő ekkor kezd nehézlégzésre panaszkodni. A rádióban tart előadást az Iliászról, a felolvasás vége felé már zihálva kapkodja a levegőt, hangja elfullad. 1935 januárjában esik át az első igen alapos szakorvosi vizsgálaton. A ziháló légzés, a vérben kimutatható eozinofília — a fehér vérsejtek egy bizonyos csoportjának, az eozin nevű festékkel azonosítható sejteknek felszaporodása — alapján Babits panaszait az orvostanár asztmának minősíti. A nehézlégzés azonban nem az asztmára jellemző rohamokban jelentkezik, hanem tartóssá és egyre kínzóbbá válik. A szeptemberben megejtett újabb vizsgálat kiegészül gégetükrözéssel is, ám ekkor még a gégész semmi aggasztót nem talál a gégetükör által belátható területen. Egy újabb év telik el, ismételt szanatóriumi kezelésekkel, illetve a „levegőváltozást” nyújtó esztergomi üdüléssel — Babitséknak Esztergomban volt nyaralójuk. Babits „asztmája” azonban nem javul a levegőváltozásra — a légszomj változatlanul kínozza őt Pesten és Esztergomban egyaránt. 1937 tavaszán újabb gégetükrözés. Az orvos szeme elé táruló kép riasztó: a nagyfokú, daganatos beszűrődés okozta gégeszűkület nemcsak a nehézlégzést magyarázza, hanem jelzi a várható szövődményt, a légcső teljes elzáródásának fenyegető veszélyét is. ■Érthető, hogy Babifs hitetlenkedve fogadja az orvosi tanácsot: csak a minél korábbi műtét szabadíthatja meg őt a fulladástól. Orvos barátai, ismerősei nézetét szondázza, sőt kikéri a kor legnagyobb magyar orvosának, Korányi Sándornak a véleményét is. Korányi ugyan belgyógyász, ám gégész kollégája lelete alapján ő is a műtét mellett voksol. Korány szava döntő: Babits, ha nehezen is, beleegyezik a műtétbe. Lelkiállapotát, műtéttől való félelmét tükrözi a Balázsolás című költeménye, amelyet 1937 nyarának elején, a műtétre várva vetett papírra. E versében a költő a gége- s torokbajok elhárítójához, a vértanúhalált szenvedett Szent Balázshoz esedezik. A nehéznek ígérkező műtétre egy 1935-ben Magyarországra visszatért orvos, Klopstock Róbert ajánlott sebészt. Klopstock egy időben Berlinben, a híres Sauerbruch-klinika munkatársa volt — innen ismerte Rudolf Nissent, Sauerbruch egyik legtehetségesebb tanítványát. Hitler hatalomra jutása után mindkettőjüknek menekülniük kellett, Nissen Isztambulban telepedett le. Itt kapja meg — Klopstock közvetítésével — a felkérést Babits megműtésére. Nissen 1969-ben megjelent emlékiratában kitér Babits betegségére is. Nehezményezi, hogy a műtéti javallat felállításától még majd egy esztendő telt el, míg végre magára a műtétre is sor kerülhetett. Az eltelt hónapok alatt Babits állapota tetemesen romlott. A késedelemben nemcsak Babits műtéttől való félelme játszott szerepet, hanem maga a kor is. Ne feledjük, 1938- at írtak, a hitleri zsidóüldözés már megkezdődött. Nissen, aki 1981-ben hunyt el, 1980-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum levelére válaszolva így emlékezett e gyászos időkre: „Az egész úgy kezdődött, mint egy politikai szomorújáték. Betegségének jelentősége háttérbe szorult azzal a kívánsággal szemben, nehogy »nemárja« (zsidó) sebészre bízzák a beavatkozást.” Végül is 1938. február 10-én került sor a műtétre, melyet a Budapestre érkezett Nissen végzett; asszisztense a kor egyik legjobb magyar sebésze, Wintemitz Arnold volt. A kezdeti diagnosztikai tétovázás, majd a műtéttel való több hónapos késlekedés „megtette a magáét”: a bravúros mellkassebész, Nissen is csak úgynevezett palliativ (tehermentesítő) beavatkozást végezhetett. Eltávolította a légcső felső részére tapadó daganatot, és a szegycsont felső peremének magasságában egy kanül behelyezésére alkalmas nyílást képezett a légcső elülső falán. A nyílásba behelyezett kanülön a beteg elegendő levegőhöz juthatott, nehézlégzése megszűnt. Mivel radikális, azaz a daganatot teljességében eltávolító A sors nem kímélte, megélte a szenvedések dantei stációit Mert orv betegség öldös íme engemet és fojtogatja torkomat, gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm zihál, s mint aki hegyre hág, mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel, kifulva, akként élek én örökös lihegésben. S már az orvosok kése fenyeget, rossz nyakam fölvágni, melyet hajdan olyan megadón hajtottam gyetyáid közé, mintha sejtettem volna már... Segíts, Balázs! (Részlet Babits Mihály Balázsolás című verséből) műtétre nem kerülhetett sor, Nissen javasolta, hogy a műtét után röntgenbesugárzással próbálják elpusztítani a testben maradt daganatsejteket. Nissen eredetileg a stockholmi Radiumhemmet nevű, akkoriban már világhírű intézetet javasolta a sugárkezelés helyéül. Pár évvel korábban itt kezelték Kosztolányi Dezső szájrákját is. A Babits daganatából készített szövettani metszetet el is küldték véleményezésre Berven professzornak. Babits sugárkezelésére végül is a budapesti „rádiumkórházban” került sor. A rádiumágyús besugárzás — Babits „ólomgömb”- nek nevezi a Pesti Napló 1938. évi karácsonyi számában megjelent cikkében — ideig-óráig tudta csak megakadályozni a daganatos folyamat növekedését. Jó másfél évvel a műtét után, 1940 novemberében azonban a daganat annyira leszűkíti a légcső mögött futó nyelőcsövet, hogy Babits már nem képeslenyelni a táplálékot, a légcsőnyílás (tracheostomia) alá még egy nyílás, a gyomorsipoly (gastrosto- mia) kerül. Élete utolsó kilenc hónapjában Babitsot e két nyílás, a levegőt biztosító légcsőnyílás és a táplálást lehetővé tevő gyomorsipoly tartja életben. Súlyos betegsége során Babits kétszer némult el: először közvetlenül a műtét után pár hétre; majd 1940 októberétől december közepéig. A hangját vesztett költő papírcetlikre írta le gondolatait, kívánságait. Tévedés lenne azt gondolni, hogy a súlyosan beteg költő folyton csak a betegségéről, panaszairól, testi szükségleteiről tájékoztatta környezetét. Némaságra ítélve is megőrizte érdeklődését a külvilág, a li- teratúra, a kultúra iránt, s a papírcetlik a nemes, értékes gondolatok, meglátások tucatjait őrizték meg az utókor számára. Súlyos betegen is dolgozott: Szofoklész Oedipus Kolonosban című drámáját fordította. A magyar irodalom egyik legnagyobb alkotóját 1941. augusztus 4-én szabadította meg a halál szenvedéseitől. A legszebb nekrológot saját maga írta meg egyik versében: „Ha meghalok, az Isten behúnyja egy szemét...” A sors nem kímélte őt: megélte a szenvedések dantei stációit, ám mindvégig felül tudott emelkedni a kínok s fájdalmak emberi méltóságot fenyegető valóságán. Dr. Kiss László Ajánló CD-Slágerlista 1. DJ. Networx vol.3. 2. Matrix (filmzene) 3. Lou Bega: A Little Bit Of Mambo 4. Samael: Eternal 5. Hevia: Tierra De Nádié 6. Boom ’99 7. Total Dance ’99 8. Jennifer Lopez: On The 6 9. Jovanotti: Capo Horn 10. Members Only 4. (Rock Island) Filmajánló Az óriás A nagydarab, lassú gondolkodású 13 éves Maxwell Kané és új szomszédja a görbe hátú, mankóval bicegő Kevin az iskola két számkivetettje. Mígnem a két különc összebarátkozik és kalandozásokra indulnak Artúr király csodálatos mesevilágába. Együtt védik a hősi erényeket a kisváros gonosz erőivel szemben. Könyv A gonosz avagy a szabadság drámája RÜDIGER SaFRaNSKI A GONOSZ AVAGY A SZABADSÁG DRÁMÁJA Az ötvenes éveiben járó svájci filozófus, Rüdiger Safranski újabb munkájának, filozófiai esszéjének középpontjába a Gonoszt állította. A Gonoszt —á rosszat — Safranski mint az emberi szabadság drámáját a gondolkodás történetében vizsgálja. A filozófiának mindig is alapkérdése volt, ha Isten eredendően jó, miért van az, hogy a világ történelme háborúk szakadatlan története. Miért van rá szükség, hogy Isten időről időre átvé- rezze a történelem szövetét? Győzhet-e végérvényesen valaha is az erkölcsi jó? Safranski esszégyűjteményét Pro- méteusz, Káin és Ábel mítoszainál kezdi, hogy meghökkentő párhuzamra leljen könyve tetőpontjában a rosszat kiélvező Sade márki, és az életében és munkásságában is a jót kereső Kant személyében, akik egyformán radikálisok voltak. A „mintha” filozófusának tartott Safranski a sort a főgonosz Hitlerrel zárja. Nem árt nevével inteni a ma humanistáit sem. Vannak akik a tehetném, de mégse teszem lehetséges változatain nem gondolkodtak. A Hitlerrel Sztálinnal tetőző történelmünk nagy alakjai ők... (Pánics) Sorozatok égi és földi csatornákon Tegyük zárójelbe az egyéb sorozatokat (képregény, tárgy, ünnepség, sztrájk, géppisztoly, géppuska, aknavető, bal- szerencse, siker, kudarc, bélyeg, miegymás). Itt és most a televízió filmsorozatairól lesz szó. No, van miből válogatni! Akit a földiekkel játszó égi csatornákkal is áldott vagy vert a közszolgálati és kereskedelmi sors keze, több tucat (áru) sorozatba botlik. Mindenesetre minősített többségre tett szert az MTV 1, a tv2 és az RTL Klub. (Márpedig e hármak még a földön járnak.) Kicsi és rendszert váltogató hazánkba bő torkú csatornákon áramlik az import, újabban kiváltképp Észak- és Latin-Ameriká- ból. „Új nép, más fajta raj”: nálunk kissé szokatlan életszemlélettel és gondolkodásmóddal . A sorozatoknak sajátos klímája van. Ha az elején megismerjük a történet alapötletét, s a szereplők személyes ismerőseinkké válnak — a továbbiakban nincs menekvés. („Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”) Megtörtént a_„beetetés”, taposhatjuk a mókuskereket, mert az izgalmas indítás és a végkifejlet között hosszú sivatagi utat kell bejárnunk, ha kíváncsiak vagyunk a happy end-re. Eleve gyarlónak születtünk, hát végigszenvedjük a végtelennek tűnő, fölöslegesen ide-oda csámborgó epizódokat. Mesterkélt akadályok gördülnek a cselekmény kibontakozásának rögös útjára; valami mindig közbejön, nem számít, csak a sorozat legyen minél hosszabb, vagyis: drágább. Egy 120 epizódra tervezett „alkotás” körülbelül húsz részlettel lenne megoldható, egy 200-as mondjuk harminccal. De hát az üzlet — az biznisz. (Pardon: business!) Itt van például a „legközkedveltebb” sorozat, az Esmeralda. (Ne hördüljünk fel, kedves rajongók, már ezt is hamarabb be lehetett volna fejezni!) Érdekes, romantikus alapötlet, ígéretes bonyolítás, aztán bosszankodtunk, dühöngtünk, ki-ki vérmérséklete fogságában, mert ismét egy ostoba félreértés, érthetetlen konokság, sötét intrika vagy eleve elrendelés jött közbe, mint deus ex machina vagy valóságos istencsapás. Nyúlt, mert nyújtották a rétestésztát. A romantika alaptörvénye szerint a szerelem mindent legyőz (omnia vincit amor), ám itt mindent elkövettek azért (miért?!), hogy legalább két-há- rom boldogtalan házasságot összetákoljanak. Mindenki mást szeretett, mégis egy harmadikkal kötelezte el magát, mint az a hipnotizált béka, amelyik ríva-bőgve, de beslattyog a sikló torkába. Jose Armando meg csak nézett, csak nézett egy-egy illogikus döntés után, vagy ha valaki szemébe vágta a kézenfekvő igazságot. S a latin-amerikai hölgyek? Fatima, Georgina? Úgy látszik, azon a forró égövön nőuralom dívik: gonosz hetérák és fúriák rángatják dróton a naiv, jobb sorsra érdemes férfibábukat. Hogy egy DNS-vizsgálat mindent megoldana? Túlságosan is ésszerű, azt még halogatják, mert a valóban bájos Esmeraldának jó hosszú ideig kellett rebegtetnie hosszúra ragasztott szempilláit. A hazai műsorpolitikai törekvések láttán azért sok előfizető állampolgárt bánthat egy pár megérlelődő gondolat. Miért néznek le bennünket, a sorozatok fogyasztóit? Miért becsülik alá íz- léskultúránkat vagy intelligencia-hányadosunkat? (Vagy mind a kettőt.) Az eltökélt (tév)hiedelem, miszerint ez kell a mindennapok küszködéseiben elfáradt embereknek, jószerivel már sértésszámba megy. Vagy ismét a PIAC fétise dirigál? Úgy előbb-utóbb a kikapcsolódásból kikapcsolás lesz. Mielőtt erre sor kerülne, meg kell néznünk az esti híradót. Dermedten látjuk az országúton kígyózó menekülő tömeget: a botorkáló öregeket, síró gyerekeket, űzött tekintetű asszonyokat, földönfutókat, betegeket és haldoklókat, a megalázottakat és megszo- morítottakat; aztán a zuhanni vágyó bombákat, a felcsapó tűz füstös taraját, a romba dűlő házakat, tört gerincű hidakat, a romokból kikapart mezteleneket és holtakat — hetek óta, szünet nélkül, irgalmatlanul és iszonyú képsorokban. Háború. Ez a legrosszabb sorozat, mit emberi elme kreálhat és modem technika közvetíthet. Véres valóságában apokaliptikus, érthetetlen, mert megmagyarázhatatlan, embertelen és elfogadhatatlan. Szász András
